V
Vadnai László (Budapest, 1904. márc. 21. – Budapest, 1967. ápr. 18.) író, újságíró. Budapesten a Reggeli Újság munkatársa volt. Humoros jeleneteket, színdarabokat, operetteket írt. A színházak több darabját játszották. A film terjedésével mind több forgatókönyvet készített. Országos népszerűségre rövid bohózataival, "Hacsek és Sajó" tréfás párbeszédeivel tett szert. 1938-ban az Egyesült Államokba költözött és Hollywoodban az MGM filmgyárban dolgozott. Filmforgatókönyveket, színdarabokat és televíziójátékokat írt. Legtöbbjük szövege nyomtatásban is megjelent. Egyik budapesti látogatása alatt halt meg.
F. M.: V.L. leghíresebb Hacsek és Sajó párbeszédei (New York 1959).
Vadnay Zsuzsa (Budapest, 1924. jún. 23.) újságíró, író. Budapesten érettségizett. 1945 után a Magyar Nemzet és a Mai nap belső munkatársa volt. 1949 végén elmenekült Magyarországról. Bécsen keresztül Rómába került, ahol idegenvezetőként és újságíróként dolgozott. Riportjai az Amerika Hangja magyar adásában, majd a Szabad Európa Rádióban hangzottak el. Először a Nyugati Hírnöknek, később a Képes Magyar Magazinnak, az Irodalmi Újságnak és a Nemzetőrnek dolgozott. Munkatársa volt a Reader's Digestnek, valamint amerikai, olasz, holland, francia és belga újságoknak. 1977-ben férjével, Guglielmo Rospigliosi Pallavicini herceg íróval Locarnóba költözött. Jelenleg főleg a Szabad Európa Rádió, a Nemzetőr, és a torontói Krónika közli írásait. Könyveinek többsége útikalauz.
F. M.: Sagernas Rom (svédül, útikalauz, Stockholm 1960, dánul: Kobenhavn 1961); Sagneses Athen (útikalauz, dánul, Kobenhavn 1963); Damernes Rom Guid (útikalauz, dánul, uo. 1966); Érdekes emberek, Nyugati magyar portrék Saáry Évával, Zürich 1981); Róma mesélő kövei, Anekdoták és legendák (München 1984); Athén mesélő kövei (uo. 1988).
Vágó Pál (literáti, Budapest, 1889. máj. 24. – Buenos Aires, 1982. nov. 10.) mérnök, közíró, politikus. A budapesti Műegyetemen 1911-ben gépészmérnöki oklevelet, 1929-ben doktorátust szerzett. 1927–39-ben egy budapesti villanyerőmű, 1942–44-ben a Magyar Optikai Művek tervezőmérnöke. 1939–40-ben nyilas programmal országgyűlési képviselő volt. A Nyilaskeresztes Párt gazdasági szakértője. A Szálasi-kormányban 1944 októberében árkormánybiztos, 1944 november végétől közellátásügyi államtitkár. A nyilas kormányzattal telepedett át 1945 tavaszán Ausztriába. Később kivándorolt Argentínába, ahol mérnökként dolgozott. 1953–54-ben az Argentin Nemzeti Energia Igazgatóság alkalmazottja. Délamerikai emigráns lapokban publikált Az ötvenes évek második felében a magyar nemzetiszocializmus és a maoizmus közötti rokonságról cikkezett, a "nemzeti" emigrációnak a kínai kommunistákkal való összefogást ajánlotta.
F. M.: Nyílt levél C. A. Macartney professzor úrhoz (Beccar 1960); Ein europäischer Friede im Karpathenraum (1960); A vérszerződés ereje (tan. Buenos Aires 1976).
Vágó Péter (Pierre, Budapest, 1910. aug. 30.) építész, várostervező, szerkesztő. 1919-ben, a Tanácsköztársaság bukása után emigrálni kényszerülő szüleivel Nyugatra került. Rómában érettségizett. 1928 és 1932 között Párizsban az École Special d'Architecture hallgatója volt. 1932-ben diplomázott. Tanulmányai befejezése után, még ugyanabban az évben a L'Architecture d'Aujourd'hui című építészeti folyóirat főszerkesztője lett. E tekintélyes orgánumot 1948-ig szerkesztette, utána 1975-ig a szerkesztőbizottság elnöke volt. 1932-ben megszervezte az Építészek Nemzetközi Egyesületét, amelynek főtitkára lett. Ugyancsak főtitkára volt 1948 és 1969 között az Egyesületből lett Szövetségnek. A háború alatt De Gaulle oldalán harcolt. 1945-ben megkapta az ellenállási érmet. 1948 és 1956 között főépítészként részt vett a francia újjáépítésben. Mint építész és várostervező több európai, amerikai, ázsiai és afrikai országban dolgozott. Néhány híres építmény megalkotása fűződik a nevéhez.
Vagyunk. Münchenben Ledermüller Olivér által kiadott irodalmi és kulturális folyóirat. Kezdetben havonta jelent meg, később kéthavonta. 1972 decemberében indult. Szerkesztette: Sz. Kanyó Leona, 1975 augusztusától Máté Imre. Munkatársai voltak a többi között: Botond István, Szirmai Endre, Tóth László. Könyveket is kiadott.
Vajay Szabolcs (de, Budapest, 1921. okt. 9.) író, történész, újságíró. A budapesti Tudományegyetemen 1943-ban jogi és államtudományi doktorátust szerzett. 1945-ben Argentínában telepedett le. A Délamerikai Magyarság munkatársa lett. Tanulmányait 1946-ban a genfi Institut Universitaire de Hautes Études Internationales-on folytatta. 1949–53-ban az Institute of Modern Art Foundation buenos-airesi főtitkára. 1953-ban Párizsba költözött és 1958-ig újságírásból élt. Közben a Sorbonne-on közgazdaságtant és a hollandiai Franeker egyetemén protestáns teológiát tanult. 1959-től 1983-ig Argentínát képviselte az UNESCO párizsi központjában és felelőse volt a Társadalomtudományi Osztály latin-amerikai részlegének. Nyugalomba vonulása után, 1983-ban a svájci Vevey-ben telepedett le. Regényeket, elbeszéléseket, esszéket, tanulmányokat írt. Irodalmi és történelmi írásai a többi között az Ahogy Lehetben, a Délamerikai Magyarságban, az Új Hungáriában, az Új Magyar Útban, a Délamerikai Magyar Hírlapban, az Irodalmi Újságban, az Új Látóhatárban, az Ungarn-Jahrbuchban, a Katolikus Szemlében jelentek meg. Munkatársa volt több európai tudományos folyóiratnak is. 1956-ban Madách-díjat kapott. Történeti kutatásaiban geneológiai és heraldikai kérdésekkel, valamint az ókori magyar történelemmel foglalkozott. 1965–76-ban alelnöke volt a Nemzetközi Heraldikai Akadémiának, 1982–86-ban elnöke a Geneológiai és Heraldikai Társaságok Nemzetközi Szövetségének.
F. M.: L'aspect international des tentatives de restauration Habsbourg en Hongrie (Genève 1946); Argentin dekameron (ir. ant. szerk. Buenos Aires 1952); Egy füst alatt (esszék, Köln 1954); A szentelt berek, Tallózás a világirodalomban (ant. München 1955); Eleven kő (r. uo. 1958); Lánc (r. Brüsszel 1959); Der Eintritt des Ungarischen Stämmebundes in die europäische Geschichte, 862–933 (Mainz 1968); A Johannita Rend lovagjai 1854–1987 (hn. 1987).
Vajda Albert (Budapest, 1919. szept. 9. – Sarasota FL, 1991. ápr. 10.) író, újságíró. 1939-től a Friss Újság és a Kincses Újság munkatársa. 1945-ben a Független Magyarország rovatvezetője, majd a Kereskedelmi Minisztérium sajtófőnöke. 1948-ban a Dolgozók Világlapjának szerkesztője. Dolgozott a Ludas Matyinak, fellépett konferansziéként és Kovács Dénessel – Vajko néven – színpadi szatírát, zenés rádió- és filmjátékokat, valamint bábjátékokat írt. Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült. Londonban telepedett le. 1959 novemberétől 1964-ig szerkesztette és kiadta a Fakutya című vicclapot. 1958 decemberében a Szabad Európa Rádió londoni tudósítója lett, majd ezt követően 1967 júniusától 1984 márciusában bekövetkezett nyugdíjazásáig a müncheni szerkesztőségben dolgozott. Utána a floridai Sarasotában telepedett le. Humoros írásai megjelentek a többi között az Irodalmi Újságban, az Amerikai Magyar Népszavában, az Új Európában, a kanadai Magyarságban, az Új Világban, a Nemzetőrben. Több könyve angol, német, svéd nyelven is megjelent.
F. M.: Egy lépés előre, kettő összevissza (r. és hum. London 1957); How to be a Communist (Kovács Dénessel, Vayko néven, uo. 1958); Négyszemközt a szememmel (elb. uo. 1961, angolul: uo. 1962); Gangon aluli házasság (uo. 1962); Rossz-szellemem és jó-magam (eml. Melbourne 1964); The Origin of Monkeys, A New Discovery: Apes are Descendents of Man (London 1964); Só, bors, patkányméreg (elb. és hum. New York 1971); Vakulástól látásig (eml. London 1972, angolul: Lend me an Eye, uo. 1974, németül: Um so heller die Nacht, Olten 1973, svédül: Stockholm 1977); Megcsaltam Ádámot, Éva ősanyánk önéletrajza (r. Melbourne 1974, angolul: It Was Adultery, Adam, London 1977); Tiszteljük egymás idegbaját! (hum. Hong Kong 1975); Sieben Küsse für den Präsidenten (r. Bergisch Gladbach 1979); Danke, Herr Doktor! Eine ungewöhnliche Sammlung über Ärzte (Bergisch Gladbach 1979); ...És mégis morog a föld, Vidám útijegyzetek 5 világrészből (London 1979); Tettes a mellényzsebben (bűnügyi tört. München 1980); A Madsummer Night's Dream (szat. Great Neck 1981); Újjászületett Angliában (anekdoták, London 1981, angolul: Remade in England, Edinburgh 1981); Tűz és víz (r. London 1983, angolul: The Eastern Triangle, Toronto 1986); Wer will schon gerne ein Kaktus sein (vál. hum. Wien 1983); A hétnejű sárkány (vál. hum. Toronto 1985); Ismerkedem Amerikával (hum. Youngstown 1986).
Vajda István (Stefan, Budapest, 1926. márc. 19. – Bécs, 1987. márc. 18.) író, újságíró. A budapesti Tudományegyetemen jogi tanulmányokat végzett. Újságíró lett. 1945–49-ben a Világosságnál, 1951–53-ban a Független Magyarországnál, 1953–56-ban a Béke és Szabadságnál dolgozott. Egy regényéből készült a Gázolás című film. Hangjátékokat is írt. Az 56-os forradalom alatt az Igazság belpolitikai rovatvezetője volt, majd a forradalom után az Esti Hírlap kulturális rovatát vezette. 1957 februárjában elmenekült Magyarországról. Bécsben telepedett le. A hatvanas évek elejéig publikált magyarul. Örvényes András néven riportokat írt az Irodalmi Újságban. Utána csak németül írt munkái jelentek meg. A Salzburgi Európa Stúdió, egy nemzetközi színházi vállalkozás munkatársa volt, majd a Trend című bécsi gazdaságpolitikai folyóirat olvasó szerkesztője és kelet-európai szakértője lett. Regényeket, színdarabokat, hangjátékokat, történelmi feldolgozásokat, televíziójátékokat írt. 1963-ban Mackensen-díjat kapott Később professzori címmel tüntették ki.
F. M.: L'Accident (r. franciául, Paris 1960, angolul: 1963); Felix Austria (Wien 1980); Reisen Anno 1900 (uo. 1981); Die Belagerung, Bericht über das Türkenjahr 1683 (uo. 1983); Ungarn (Hella Pflanzerrel, Innsbruck 1986).
Vajda László (Budapest, 1923. febr. 3.) néprajztudós, afrikanista. A budapesti Tudományegyetemen doktorált. Néprajztudománnyal foglalkozott. Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült. Münchenben telepedett le és az Egyetem néprajzi tanszékén dolgozott. 1968-ban a néprajz egyetemi tanára lett. 1988-ban vonult nyugalomba. Szakterülete az afrikai (nomád) kultúrák kialakulása és története volt.
F. M.: Untersuchungen zur Geschichte der Hirtenkulturen I-II (Wiesbaden 1968).
Vajta Vilmos (1918), evangélikus teológus, író. 1941-ben a svédországi magyar luteránusok lelkésze lett. 1953 és 1964 között Genfben a Lutheri Világszövetség teológiai osztályának igazgatója volt. A svédországi Lund egyetemén evangélikus teológiát tanított. A diakonia teológiájának szakértője. Megalapította a strasbourgi Luteránus Ökumenikus Intézetet. Magyar írásai főleg az Útitársban jelennek meg.
F. M.: Keresztyén hitélet (Lund 1946); Luther on Worship (Philadelphia 1958); Die Theologie des Gottesdienstes bei Luther (Berlin 1958); Interkommunion mit Rom? (Göttingen 1969); Evangelium und Einheit (szerk. uo. 1971); Évangile et sacrement (Paris 1973); Die evangelisch-lutherische Kirche, Vergangenheit und Gegenwart (szerk. Stuttgart 1977, 1983).
Váli A(lbert) Ferenc (Budapest, 1905. máj. 25. – Amherst MA, 1984. nov. 20.) jogász, történész. A budapesti Tudományegyetemen jogi, Londonban bölcseleti doktorátust szerzett. 1932 és 1943 között ügyvéd volt Budapesten. 1948–49-ben egyetemi tanár. 1951-ben államellenes összeesküvés hamis vádjával 15 évi fegyházra ítélték. 1956 őszén a forradalom alatt nyerte vissza szabadságát. Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült és az Egyesült Államokban telepedett le. 1961-től Amherstben, a Massachusettsi Egyetemen kormányzati politikát tanított. Angol nyelvű tanulmányaiban nemzetközi jogi és Magyarországot érintő problémákkal foglalkozott. 1957–58-ban tevékenyen részt vett a Magyar Bizottság munkájában és a magyar kérdés nemzetközi jogi vonatkozásai tisztázásában.
F. M.: The Hungarian Revolution and International Law (New York 1959), Rift and Revolt in Hungary, Nationalism versus Communism (Cambridge MA 1961); The Quest for a United Germany (Baltimore 1967).
Valkó László (Budapest, 1901. jún. 18. – Spokane WA, 1982.) közgazda, agrártudós. A budapesti Tudományegyetemen 1929-ben doktorált. Mezőgazdasági, szövetkezeti és szociálpolitikai kérdésekről több könyve és tanulmánya jelent meg. Az Országos Szociális Felügyelőség munkatársa volt. A II. vh. után kivándorolt az Egyesült Államokba. A Washington állambeli Pullmanben működő Washington State University-n 1949-ben docens, 1957-ben a szövetkezeti jog rendes tanára lett. Amerikai és nemzetközi szövetkezeti problémákról könyveket és tanulmányokat publikált.
F. M.: The First Cooperative Law (Pullman 1952); International Handbook of Cooperative Legislation (uo. 1954, németül: Handbuch für Genossenschaftsgesetzgebung, uo. 1960); Cooperative in the U. S. Federal Legislation 1890–1980 (uo. 1981).
Valóság. Politikai, művészeti és közgazdasági folyóirat. 1953 októbere és 1956 között rendszertelenül jelent meg Párizsban. Főleg nemzetközi és magyar kérdésekkel foglalkozott. Az emigrációs politikai színkép baloldalán helyezkedett el. Szerkesztője és kiadója Borsos Sándor volt. Fő munkatársa Presser István. Munkatársai közé tartozott Andreánszky István, Bolgár László, Dékány Károly, Erőss Ferenc, Fejtő Ferenc, Juhász Kálmán, Kiss Menyhért, Schreiber Tamás, Sulyok Dezső, Vészy Mátyás. 1954-től Tények címmel mellékletet adott ki. A munkatársi kört főleg a Magyar Nemzeti Bizottmánnyal való szembenállás tartotta össze.
Vámos Imre (Mezőhegyes, Csanád vm, 1927. febr. 11.) író, újságíró. A középiskolát Csongrádon végezte. 1945–47-ben a Kultúrpolitikai és Diplomáciai Akadémia hallgatója, valamint a Nemzeti Parasztpárt funkcionáriusa volt. Újságíróként dolgozott a Magyar Nemzetnek és a Magyar Vasárnapnak. 1948 novemberében Nyugatra menekült. Zürichben telepedett le. Írásai jelentek meg a Nyugati Hírnökben és az Új Magyar Útban. 1951 decemberében Münchenbe költözött. 1952 januártól 1957 júniusáig (Janus néven) a Szabad Európa Rádió munkatársa volt 1950 őszén jelentős szerepet játszott a Látóhatár elindításában. 1950-52-ben a folyóirat szerkesztője, 1952 második felében az Egész Látóhatár, majd 1953 januárjától 1958 tavaszáig a Látóhatár felelős szerkesztője és kiadója volt. Az 1958 júliusától 1962 februárjáig az általa és Horváth Béla által szerkesztett Látóhatárt mint felelős kiadó jegyezte. Egy ideig a Magyar Írók Szövetsége Külföldön titkára és az Irodalmi Újság munkatársa volt. 1962 februárjában visszatért Magyarországra. A Budapesten kiadott Látóhatár szerkesztőinek egyike és a Magyar Nemzet belső munkatársa lett. Visszatérése után kiadott köteteiben elbeszéléseit, külföldi emlékeit és útirajzait tette közzé.
Vándor Györgyi (Georgine, Budapest, 1923. ápr. 7.) író, újságíró. A budapesti Tudományegyetemen francia-olasz tanári oklevelet szerzett. Nyelvtanár és újságíró lett. Cikkeit a Népszava közölte. 1949-ben a Rajk-per során hamis vádakkal letartóztatták és bebörtönözték. 1956-ban szabadult. Az 56-os forradalom után a Delta című természettudományi folyóirat munkatársa lett. 1970-ben kivándorolt Izraelbe. 1973 elején Bécsbe költözött, ahol azóta írásból és nyelvtanításból él. Kezdetben olasz nyelvet, 1980-tól magyart tanít. A Szabad Európa Rádió külső munkatársa. Írásait a többi között az Új Látóhatár, az Irodalmi Újság, a bécsi Magyar Híradó, a Bécsi Napló, a Szivárvány, az Új Idő, az Új Európa közölte. Elbeszéléseket, regényeket, tárcákat ír.
F. M.: A rémület éjszakái (eml. München 1974, 1984, Budapest 1990); Pál levele az Európabeliekhez (elm. Bern 1977); Hazatérők (két kisr. München 1977); Szenteste a restiben (r. München 1981); Bécsi levelek (rádióelőad. uo. 1981); A betári hóhér (elb. Bécs 1989).
Várady Imre (Emerico, Nagybecskerek, Torontál vm, 1892. júl. 3. – Róma, 1974. aug. 24.) irodalomtörténész, romanista, kritikus. 1914-ben fejezte be tanulmányait a budapesti Tudományegyetem magyar-német szakán. Azután katona lett. 1917-ben doktorált és 1918-ban középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1919 és 1927 között Szombathelyen reáliskolai tanár. 1928 januárjától 1936 júliusig a római Collegium Hungaricum titkára. 1936 őszén az olasz nyelv és irodalom tanára a Szegedi Tudományegyetemen. Onnan a Kolozsvári Egyetemre került, ahol olasz filológiát tanított. 1942-ben Bolognában a magyar nyelv és irodalom rendes tanára lett. 1944-től véglegesen Olaszországban élt. Amikor 1967-ben nyugalomba vonult, a Bolognai Egyetem legjelentősebb kitüntetését, az Arany Emlékkönyvet adományozta neki. Utána Rómába költözött, ahol folytatta magyar nyelvű irodalmi és kritikai tevékenységét. Legtöbb írása a Katolikus Szemlében jelent meg, de publikált a Nemzetőrben, az Új Európában, a Corvinában, valamint olasz és német folyóiratokban is.
F. M.: Grammatica della lingua ungherese (Firenze 1949); Docenti e scholari ungheresi nell' antico studio bolognese (Bologna 1951); Teatro ungherese (Milano 1956); Letteratura ungherese (1959); Magyar irodalomtörténetírás és kritika a népidemokráciában (Róma 1965).
Várdy Béla (Steven Béla, Bercel, Nógrád vm, 1936. júl. 3.) történész. Szüleivel gyerekként jutott 1945 tavaszán Németországba. Passauban járt középiskolába. Az ötvenes években az Egyesült Államokba került. Egyetemi tanulmányait Clevelandben, Kentben, Bécsben, végül Bloomingtonban végezte, ahol az Indiana Egyetemen 1967-ben doktori címet szerzett. 1964-től Pittsburghben a Duquesne Egyetemen mint adjunktus történelmet adott elő, 1967-ben docens, 1971-ben rendes tanár lett. Európai és kelet-európai történelmet tanít. 1979–82-ben a Duquesne University History Forum igazgatója volt. Az Egyetemi Történeti Tanulmányok könyvsorozat alapítója és szerkesztője. 1984-ben megkapta a Duquesne Egyetem Nagydíját. Fő érdeklődési területe a történetírás, a magyar művelődés és az amerikai magyarság története. Tanulmányai, cikkei, kritikái a Pittsburghi Magyarságban, a Katolikus Magyarok Vasárnapjában, az Új Látóhatárban, az Ungarn-Jahrbuchban, valamint amerikai történelmi folyóiratokban és tanulmánykötetekben jelentek meg.
F. M.: Baron Joseph Eötvös: The Political Profile of a Liberal Hungarian Thinker and Statesman (dissz. Bloomington 1967); History of the Hungarian Nation (Kosáry Domokossal, Astor Park 1969); Magyarságtudomány az észak-amerikai egyetemeken és főiskolákon (Cleveland 1973); Hungarian Historiography and the "Geistesgeschichtliche" School - A magyar történetírás és a szellemtörténeti iskola (kétnyelvű, uo. 1974); Modern Hungarian Historiography (Boulder–New York 1976); Society in Change (tangy. szerk. Várdy Huszár Ágnessel, Boulder 1983); The Hungarian-Americans (Boston 1985); Clio's Art in Hungary and in Hungarian-America (New York 1986); Louis the Great, King of Hungary and Poland (Grosschmid Gézával és Domonkos Lászlóval, Boulder 1986); Baron Joseph Eötvös, A Literary Biography (Boulder–New York 1987); Triumph in Adversity (tangy. szerk. Várdy Huszár Ágnessel, Boulder–New York 1988); The Hungarian-Americans: The Hungarian Experience in North America (New York 1989); The Austro-Hungarian Mind: At Home and Abroad (Várdy Huszár Ágnessel, Boulder–New York 1989); Attila (New York 1990).
Várdy Huszár Ágnes (V. Béláné, Debrecen, 1943. jan. 3.) irodalomtörténész. Szüleivel gyerekként 1945 tavaszán Németországba, majd 1951-ben az Egyesült Államokba került. Egyetemi tanulmányait Clevelandben, Heidelbergben, Pittsburghben, Bécsben és Budapesten végezte, ahol 1970-ben német irodalomból doktorált. Oktatói tevékenységét 1966-ban a Pittsburghi Egyetemen mint tanársegéd kezdte. 1971-től adjunktus, majd docens a pittsburghi Robert Morris College-ben. Német nyelvet, irodalmat és angol irodalmat ad elő. Érdeklődési területe a német, amerikai, valamint összehasonlító európai irodalom. Írásai a Krónikában, az Új Látóhatárban, valamint amerikai és magyarországi folyóiratokban jelentek meg. Magyar elbeszéléseket ültetett át angolra.
F. M.: A Study in Austrian Romanticism: Hungarian Influences in Lenau's Poetry (Buffalo 1974); The Folk Arts of Hungary (W. W. Kolarral, Pittsburgh 1981); Society in Change (tangy. szerk. Várdy Bélával, Boulder 1983); Karil Beck élete és költői pályája (Budapest 1984); Triumph in Adversity (tangy. szerk. Várdy Bélával, Boulder–New York 1988); The Austro-Hungarian Mind: At Home and Abroad (Várdy Bélával, Boulder–New York 1989).
Várdy Péter (Budapest, 1935. dec. 15.) filozófus. Tanulmányait a budapesti Műegyetemen kezdte, majd az 56-os forradalom után Hollandiában történt letelepedését követően Delftben folytatta. 1962-ben villamosmérnöki szigorlatot tett. Utána a németországi Freiburgban és a hollandiai Groningenben filozófiát tanult. 1975-ben szigorlatozott. 1987-ben a debreceni Tudományegyetem bölcsészkárán doktorált. 1966 óta a Twente-i Egyetem filozófiakarán előadó. Publikációinak tárgyköre a hatvanas évek végi egyetemi mozgalmak, a magyar zsidók története, a népi-urbánus vita, valamint a technika filozófiája és más bölcseleti kérdések.
F. M.: Opstand der studenten (Baarn 1969); Változás és állandóság, Tanulmányok a magyar polgári társadalomról (szerk. Karátson Endrével, 1989).
Varga József (Külsővat, Veszprém vm, 1923. ápr. 25.) történész, közíró. 1942 és 1947 között a budapesti Tudományegyetemen jogot hallgatott. 1947-ben jogi doktor lett 1943–47-ben részt vett az ifjúságpolitikában és a Kisgazdapárt tevékenységében. 1948-tól kezdődően politikai okokból bírósági ítélet nélkül öt esztendőt internáló táborokban (köztük a recskiben) töltött. 1953 és 1956 között segédmunkás volt Győrött. Az 56-os forradalom után Ausztriába menekült és Bécsben telepedett le. Tagja volt az Osztrák-Magyar Nemzeti Bizottságnak és a strasbourgi Magyar Forradalmi Tanácsnak. 1958–61-ben magyar menekült munkásfiatalok nevelője. 1962-től tanulmányi vezető, 1966-tól 1970-ig igazgató a bécsi Európa-Házban. 1971 és 1984 között Bécs város kultúrhivatalában a tudománytámogatás referátumának vezetője. Tudományos előadásokat tartott és tanulmányokat publikált Kelet-Közép-Európa politikai történetéről. 1965 és 1980 között kilenc német nyelvű tanulmánykötetet szerkesztett vagy adott ki. 1972 decemberében az osztrák államelnök professzori címmel tüntette ki. Magyar írásai az Új Látóhatárban, a Katolikus Szemlében, a Bécsi Naplóban jelentek meg.
F. M.: Schuldige Nation oder Vasall wider Willen? Beiträge zur Zeitgeschichte Ungarns und des Donauraumes I-II (Wien 1987, 1989, magyarul: Budapest 1991).
Varga László (Szombathely, 1901. júl. 6. – Leuven, 1974. jan. 9.) jezsuita szerzetes, egyházi író, szociológus. 1918. augusztusában lépett a Jézus Társaságába. Rendi tanulmányait Szegeden, a belgiumi Enghienben és Innsbruckban végezte. 1930-ban szentelték pappá. Utána teológiai tanár Szegeden. 1936-ban Budapestre került, ahol hitszónokként és íróként működött. Legtöbb írása a Magyar Kultúrában jelent meg. A budapesti kongregációs székházban egyetemistáknak szociológiai szemináriumot tartott. Népszerűsítette a pápai szociális enciklikákat. Szellemi vezetője volt az EMSZO nevű katolikus munkásszervezetnek és a Hivatásrendnek. Szociális kérdésekről több könyve és tanulmánya jelent meg. A szerzetesrendek feloszlatása után a szombathelyi szemináriumban tanár volt. 1951-ben Nyugatra menekült. Belgiumban magyar lelkigondozással foglalkozott és a jezsuita rend főiskoláján tanított. Rövid ideig Angliában és Németországban is végzett lelkészi szolgálatot. Visszatérve Belgiumba a Benelux országok magyar katolikus főlelkésze lett. A Katolikus Szemlében és az európai magyar katolikus sajtóban publikált.
F. M.: A magyar titok (tan. elm. Brüsszel 1960); Az élő Isten (elm. uo. 1966).
Varga László (Budapest, 1910. dec. 18.) ügyvéd, politikus, író. A budapesti Tudományegyetemen jogi doktorátust szerzett, majd ügyvéd lett. Részt vett a katolikus szociális mozgalomban és a kereszténydemokrata politikában. 1947-ben a Demokrata Néppárt listáján bekerült a Parlamentbe. 1948 novemberében Nyugatra menekült. 1949 februárjától 1950 februárjáig Zürichben élt. 1950 márciusában kivándorolt az Egyesült Államokba. 1950-től 1964-ig New Yorkban a Szabad Európa Bizottság kutató-, majd sajtóosztályán dolgozott. 1956-ban befejezte a New Yorki Jogi Főiskolán folytatott tanulmányait. 1957-ben ügyvédi vizsgát tett A Szabad Európa Bizottságnál végzett munkájától megválva, New Yorkban ügyvédi irodát nyitott. Alapítója és elnöke volt a Szabad Magyar Jogászok Világszövetségének. A Magyar Nemzeti Bizottmány, a Magyar Bizottság, a Közép-Európai Keresztény Demokrata Unió végrehajtóbizottsága és az Európai Rabnemzetek Közgyűlése tagjaként (1985-től elnökeként) tevékenyen részt vett az emigrációs politikában. Cikkei jelentek meg a Nemzetőrben, a Katolikus Szemlében, a bécsi Magyar Híradóban, a Bécsi Naplóban, észak- és dél-amerikai, valamint ausztráliai magyar lapokban. 1979 és 1989 között húsz színművet írt. 1982 óta tizenhét darabját játszották a New York-i magyar színházban. 1982-ben megalapította a New Yorki Magyar Színház és Művész Egyesületet. 1990-ben bekapcsolódott a magyarországi politikai életbe, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, majd 1991-ben társelnöke lett.
F. M.: A magyar forradalom és szabadságharc a hazai rádióállomások tükrében, 1956. okt. 23. - nov. 9. (szerk. New York 1957); Human rights in Hungary (Gainesville FL 1967); Kérem a vádlott felmentését (eml. New York 1979, 1981); A Fecske utca és a Park Avenue sarkán (eml. tárcák, uo. 1984); Színművek (uo. 1986); New Yorktól Mallorcáig, és vissza (eml. New York–Boardman 1987); A jelesek és az elbukottak (r. Szekszárd 1990).
Varsányi Gyula (Julius, Esztergom, 1912. febr. 16. – Adelaide, 1988. jan. 6.) jogász, közíró. A budapesti Tudományegyetemen jogi doktorátust szerzett. Rómában és Milánóban további tanulmányokat folytatott. Köztisztviselő lett. Berlinben és Stockholmban kereskedelmi megbízott, Koppenhágában külkereskedelmi képviselő volt. 1950-ben kivándorolt Ausztráliába, ahol egy nagyvállalat tisztviselőjeként dolgozott, majd az Adelaide-i Egyetemen kutatómunkát végzett. Fő érdeklődési területe a nemzetközi jog és a kisebbségi kérdés volt. Írásai nemzetközi jogi és politikai folyóiratokban, valamint tanulmánykötetekben jelentek meg.
F. M.: Quest for a New Central Europe (tangy. szerk. Adelaide 1977); Border is Fate, A Study of Mid-European diffused ethnic minorities (Adelaide–Sydney 1982).
Vásárhelyi Vera (Kállay Kristófné, Lökösháza, Arad vm, 1922. nov. 15.) író, újságíró. Budapesten érettségizett, egyetemi tanulmányait Oxfordban végezte. Magyarországot 1946-ban hagyta el. Rómában telepedett le, ahol az Olasz Rádió magyar adásának munkatársa lett. Ezen kívül 1951 óta huszonöt éven át dolgozott a Katolikus Szemle szerkesztőségében. Elbeszéléseket, irodalmi cikkeket, kritikákat írt. A Katolikus Szemlén kívül az Irodalmi Újságban az Új Látóhatárban, a Krónikában, a Nemzetőrben, a Szivárványban, az Új Európában publikált. 1978-ban Sík Sándor-díjat kapott.
F. M.: Keserű babér (elb. Róma 1962); Fondor magány (elb. uo. 1974); Fogyó holnapok (elb. München 1979); Skorpió hava (eml. Róma 1988).
Vasari, Emilio l. Csonka Emil
Vass Vilmos (Pécs, 1926. júl. 18.) újságíró. 1949-ben politikai okok miatt kizárták az egyetemről. Több évet munkatáborban töltött. Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült. Kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol politikatudományi tanulmányokat végzett. Ezeket 1962-ben fejezte be. Részt vett az 56-os szabadságharcosok szervezeti életében. 1959 és 1963 között szerkesztette a Torontóban megjelenő Magyar Hírlapot. 1963 szeptemberétől 1991 júliusáig (Pécsi Vilmos néven) a Szabad Európa Rádió munkatársa volt. A hetvenes években közreműködött a Szociáldemokrata Szemle szerkesztésében.
Vasváry Ödön (Szeged, 1888. okt. 18. – Washington, 1977. júl. 12.) református lelkész, történész. Főiskolai tanulmányait a temesvári katolikus teológián végezte. 1911-ben szentelték pappá, de nemsokára személyi okokból áttért a református vallásra. 1914-ben, az I. vh. kitörése előtt kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol először segédlelkész volt. Pittsburghben, majd Buffalóban, Spring Dale-ben, ismét Pittsburghben, végül Clevelandben végzett református lelkészi tevékenységet. 1936-ban Washingtonba került és 1957-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig az Amerikai Magyar Református Egyesület tisztviselője, illetve főtisztviselője volt. Az Egyesült Államokba való érkezése után kutatni kezdte az amerikai magyarok történetét. Erről évtizedeken át több könyvet, számos tanulmányt, és cikket írt. Az amerikai magyarság múltjára és jelenére vonatkozó páratlanul gazdag gyűjteményét 1972-ben a szegedi Somogyi Könyvtárra hagyományozta. A gyűjtemény 1978-ban került Szegedre. A II. vh. után írt tanulmányai és cikkei nagyrészt a clevelandi Szabadságban, az Amerikai Magyar Népszavában, a Testvériségben, az Új Magyar Útban, az Amerikai Magyar Reformátusok Lapjában jelentek meg. 1974-ben megkapta az Amerikai Magyar Alapítvány Lincoln-díját.
F. M.: Magyar Amerika (tan. cikkek, Gyurics György összeállításában, Budapest 1988).
Vaszary Gábor (Budapest, 1897. jún. 7. – Lugano, 1985. máj. 22.) író, újságíró. Középiskolája után a budapesti Képzőművészeti Főiskolára járt. Festő akart lenni. 1924 és 1932 között Párizsban francia lapok rajzolója volt. 1932-ben Budapesten újságíró lett. 1927 és 1943 között több mint tizenöt könyvet írt, amelyek az egész országban népszerűvé tették nevét. Regényeken kívül elbeszélések és színdarabok szerzője volt. Rendezőként és filmforgatókönyvíróként is dolgozott. 1947-ben Nyugatra távozott. 1949-től Németországban élt. 1952 májusától 1953 januárjáig a Szabad Európa Rádió munkatársa volt. Utána a svájci Tessinben telepedett le. Magyar kiadók (Kárpát, Pannónia, Amerikai Magyar Kiadó) több régi sikerkönyvét újból megjelentették. Művei – köztük néhány újabb írása – nagy példányszámban németül (Rowohlt Verlag) és más nyelveken láttak napvilágot.
F. M.: Adieu, mon amour (r. Hamburg 1950); Heirate mich, Chéri (r. Wien–Stuttgart 1956); Die Sterne erbleichen (r. uo. 1957); Kuki (r. Zürich 1963); Frühlingsregen (r. Hamburg 1965); Die nächste Liebe, bitte (r. uo. 1968); Man nannte sie Céline (r. Zürich–Köln 1975).
Vaszary János (Budapest, 1899. jan. 10. – Madrid, 1963. nov. 20.) író. Tizenhét éves korában önként bevonult katonának. A háború után jogi tanulmányokba kezdett, de abbahagyta és 1921-ben Párizsba ment mint Az Est tudósítója. A francia fővárosban töltött három év alatt színházi rendezést tanult. Visszatérve Budapestre 1924-ben a Vígszínház, 1927-ben a Magyar Színház rendezője volt, valamint színműveket írt. 1931 és 1944 között több mint tíz darabját mutatták be. A negyvenes évek elején az Andrássy úti Színház igazgatója lett. Regénye jelent meg, filmforgatókönyveket írt és filmet rendezett. 1944-es politikai magatartása miatt 1945-ben letartóztatták, de megszökött és 1946 júniusában feleségével, Muráti Lili színművésznővel Nyugatra menekült. Rövid párizsi tartózkodás után 1947-ben Madridban telepedett le. 1949-től közreműködött a madridi Magyar Rádió műsorában.
F. M.: Zörgetik az ajtót (napló, Bad Wörishofen 1950); A macska felugrott az asztalra (r. Buenos Aires 1950, 1951, Toronto 1959, spanyolul: Barcelona 1950); Tubák csodálatos élete (r. Buenos Aires 1958, Köln 1958); Kaland a vörös hajú lánnyal (r. Budapest 1990).
Vászolyi Erik (Eric Vasse, Budapest, 1933. márc. 24.) nyelvész. A budapesti Tudományegyetemen 1956-ban finn-ugor nyelvészetből diplomázott. Doktori oklevelet 1968-ban szerzett. Finn-ugor nyelvészeten kívül magyar őstörténettel és a finn-ugor népek etnológiájával foglalkozott. 1965-ben Helsinkiben tanult, 1959–60-ban és 1966-ban Zürjénföldön kutatott és tetemes nyelvészeti, nyelvjárási, néprajzi anyagot gyűjtött. 1968-ban a University of Cambridge hívására Angliába ment, tudományos kutató ösztöndíjjal a Scott Polar Research Institute-ban dolgozott, valamint finnt és magyart tanított Cambridge-ben és Norwich egyetemén. 1970-ben a perthi University of Western Australia meghívta és megbízta, hogy térképezze fel a nyugat-ausztráliai bennszülött nyelveket és kezdeményezze rendszeres tanulmányozásukat. Az ausztráliai bennszülött nyelvek elismert szakértőjévé lett. Több bennszülött nyelvnek ábécét tervezett és ezzel az írásbeliség rangjára emelte őket. A bennszülött tanítóképzésben is közreműködik. 1988–89-ben vendégtanár volt két kínai egyetemen. 1991 januárjától a University of Perth tanára. Magyarul az Új Látóhatárban publikált. Fordításában Budapesten 1964-ben megjelent egy zürjén népmese és mondagyűjtemény, 1968-ban egy finn elbeszélés-antológia.
F. M.: Aboriginal Australians Speak: An Introduction to Australian Aboriginal Linguistics (Perth 1976); Features of Serbo-Croatian for Language Teachers (uo. 1977); Language Problems and Aboriginal Education (esszégyűjt. szerk. E. Brumby-val, uo. 1977); Teach Yourself Wangkatja (nyelvkönyv, uo. 1979).
Vatai László (Poroszló, Heves vm, 1914. júl. 18.) református lelkész, filozófus, irodalomtörténész. Sárospatakon református teológiai tanulmányokat végzett. 1942-ben a kolozsvári Tudományegyetemen filozófiai doktorátust szerzett. 1936 és 1940 között a Soli Deo Gloria Református Diákszövetség főtitkára. 1943-ban az irodalom filozófiája tárgykörben egyetemi magántanár lett. 1942 és 1947 között budapesti egyetemi lelkész. Részt vett az ellenállási mozgalomban. 1945 és 1947 között kisgazdapárti programmal nemzetgyűlési képviselő, valamint a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium osztályvezetője. 1946 végén a kommunista hatóságok belekeverték az ún. összeesküvési perbe. 1947 végén elmenekült Magyarországról. Svájci és angliai tartózkodás után 1951-ben az Egyesült Államokban telepedett le. 1951–61-ben Buffalóban, 1961–65-ben a kanadai Windsorban, majd Detroitban és Torontóban volt református lelkész. Éveken át igét hirdetett a Szabad Európa Rádió protestáns egyházi műsorában. Tanulmányai, esszéi, cikkei jelentek meg az Új Látóhatárban, a Krónikában, az Új Magyar Útban és más lapokban.
F. M.: Harc az új világképért (tan. München 1950); Man and his tragic life, Based on Dostoevsky (New York 1954); Az Isten szörnyetege, Ady Lírája (Washington 1963, 1977); A XX. század második felében (tan. cikkek, Detroit 1968); Átszínezett térkép, Magyar változatok az újkorban (tan. esszék, New York 1985); Sötétségből világosságra, Prédikációk és előadások (Budapest 1991).
Vatikáni Rádió. 1931 óta működik minta római Szentszék rádióállomása. 170 országba 34 nyelven sugároz műsort. A magyar műsor napi negyed óra, amely hírekből és a világegyház eseményeiről szóló beszámolókból áll. A magyar osztály élén kezdetben a jezsuita Orbán Miklós állt. Kanadába történt távozása, 1967 óta Szabó Ferenc jezsuita szerkeszti a magyar műsort. Dolgozott a rádiónak Vásárhelyi Vera, Puskely Mária, Kozma György is.
Vázsonyi Endre (Budapest, 1906. jan. 6. – Bloomington IN, 1986. dec. 7.) újságíró, műfordító, kritikus. A budapesti Tudományegyetemen jogi tanulmányokat folytatott. Újságíró lett. 1926 és 1941 között az Újság színikritikusa, 1945-ben a Szabadság munkatársa. 1945–48-ban vezette Budapest Székesfőváros Irodalmi Intézetét. 1948–49-ben a Franklin Kiadó elnöke. 1954-től a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó lektorátusát vezette. Francia szépirodalmat fordított magyarra. 1964-ben feleségével, Dégh Linda etnográfussal az Egyesült Államokban telepedett le. Az Indiana Egyetemen, Bloomingtonban a Nyelvtudományi és Szemiotikái Kutatóintézet tudományos munkatársa lett, feleségével amerikai magyar településeken néprajzi és szociológiai vizsgálatokat végzett.
F. M.: The hypothesis of multiconduit transmission in folklore (Dégh Lindával, The Hague 1975); Cédula a szivarzsebben (eml. elb. Budapest 1989).
Vecsey József (Nemeshetés, Zala vm, 1913. nov. 11. – St. Gallen, 1977. máj. 23;) katolikus pap, szerkesztő. Tanulmányai után káplán és középiskolai hittanár, majd a szombathelyi szemináriumban teológiatanár volt. 1952 nyarán Nyugatra menekült. Párizsban magyar lelkész lett, majd 1954 augusztusától 1955 decemberéig Münchenben a Szabad Európa Rádió katolikus műsorát szerkesztette. Utána a svájci St. Gallenbe került, ahol lelkipásztori munkát végzett. 1969-től kiadta és szerkesztette az Életünk című katolikus lapot. Mindszenty bíboros Nyugatra érkezése után bécsi titkárságának ügyvezetője lett és annak haláláig közvetlen munkatársa volt. A bíboros halála után a Mindszenty Alapítvány tagjaként megszervezte a vaduzi Mindszenty Házat. A Katolikus Szemlében és az Életünkben publikált.
F. M.: A szószék üzenete (rádióbeszédek, München 1956); Mindszenty Okmánytár I-III (szerk. pásztorlevelek, beszédek, nyilatkozatok, stb. München 1957, németül: Mindszenty Dokumentation I-III, szerk. Johann Schwendemannnal, St. Pölten 1957–58); Der Prozess Mindszenty (dok. szerk. München 1961); Kardinal Mindszenty (uo. 1962); Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (St. Gallen 1970); Mindszenty the Man (angolul, Phyllis Schlafly interjúja V. J.-fel, St. Louis 1973).
Vecsey Lajos (Nemeshetés, Zala vm, 1905. febr. 4.) katolikus pap, történész. Teológiai tanulmányait a szombathelyi szemináriumban végezte. 1929-ben szentelték pappá. A budapesti Tudományegyetemen történelemből, diplomatikából és pedagógiából doktorált. 1939-ig hittant tanított a zalaegerszegi gimnáziumban. 1939–49-ben Kőszegen a Szent Domonkos nővérek tanítóképzőjének hittanára, majd igazgatója volt. 1949-ben az üldözések elől Nyugatra menekült. 1952-ig Svájcban, majd Rómában tanulmányokat folytatott. 1953-tól St. Gallenben a kanton magyar menekültjeinek lelkipásztora volt. Részt vett a Hiszek és az Életünk című katolikus lapok szerkesztésében. Publikált ezen kívül a Katolikus Szemlében és a Szolgálatban is. Történelmi kutatásai előterében a Hunyadiak kora állt. Megszervezte a déli harangszó ötszázadik évfordulóján rendezett emlékünnepséget a svájci Einsiedelnben.
F. M.: Bulla orationum et pulsatio meridiana, Az imádságok bullája és a déli harangszó (latinul és magyarul, Teufen, App. 1955); Hunyadi (tan. München 1956); Elpusztíthatatlan-e a magyar nép? (Róma 1956).
Veér Imre (Budapest, 1889. nov. 5. – St. Paul MI, 1959. jún.) újságíró, politikus. A budapesti Tudományegyetemen jogi doktorátust szerzett. 1918-ban a Magyar Köztársasági Párt titkára, 1921-ben elnöke. Republikánus tevékenysége miatt 1927-ben fogházbüntetésre ítélték. A fogházban fél szemére megvakult. A büntetés megszakítását kihasználva 1928-ban Párizsba menekült. Részt vett az Emberi Jogok Magyar Ligája munkájában és kiadta a Köztársaság című lapot. 1932-ben hazatért, de újból letartóztatták, elítélték és 1945-ig vagy fogságban, vagy rendőri felügyelet alatt volt. 1945-ben a Kisgazdapárt listáján bekerült a Nemzetgyűlésbe. A kommunista rendőrség elől 1946 júniusában Nyugatra menekült. Grazban lapot adott ki, majd 1950 és 1955 között Németországban fejtett ki publicisztikai tevékenységet. 1956-ban kivándorolt az Egyesült Államokba. A Magyar Nemzeti Bizottmány tagjaként tevékeny szerepet játszott az emigrációs politikában.
F. M.: Ma Magyarország, holnap a szabad világ (Minneapolis 1957).
Vér Andor (Sátoraljaújhely, 1897. aug. 6. – Buenos Aires, 1976. márc. 24.) újságíró, író, költő, műfordító. Az I. vh-ban katonatisztként harcolt. Budapesten elvégezte a Keleti Akadémiát. 1920-tól felváltva magántisztviselő és újságíró volt. Dolgozott Miskolcon a Reggeli Hírlapunál (1925–27) és Budapesten Bajcsy-Zsilinszky Szabadság című lapjánál (1931–37). Költőként négy verseskötetet adott ki és megjelent egy politikai szatírája is. 1938-ban kivándorolt Argentínába, ahol alkalmi munkákból és cikkírásból élt. Szabó Lászlóval lefordította José Hernández költő Martin Fierro című híres eposzát. Ez 1944-ben Buenos Airesben jelent meg. 1963-ban hazatelepült és az Országos Fordító Iroda munkatársa lett. Németből és spanyolból fordított magyarra. 1969-ben Argentínába látogatott, de beteg lett és amiatt nem tért vissza Magyarországra.
F. M.: Sirató (v. Buenos Aires 1949); A Dunától a La Platáig (v. Budapest 1963).
Veress Sándor (Kolozsvár, 1907. febr. 1. – Bern, 1992. márc. 4.) zeneszerző, népzenekutató, zongoraművész, pedagógus. Budapesten Kodály Zoltántól zeneszerzést, Bartók Bélától zongorajátékot tanult. Az utóbbinak asszisztense volt a Magyar Tudományos Akadémián. Népzenekutatásaiban Bartók és Kodály irányzatát követte. Első jelentősebb alkotása, az 1. Vonósnégyes 1931-ben készült. Életművének fontos darabja egy Szt. Ágoston-költeményre alapozott, vegyeskarra, basszus szólóra és nagyzenekarra 1943-ban írt "Psalmus contra partem Donati" volt. 1943-ban Kodály utódaként a zeneszerzési tanszéken a Zeneművészeti Főiskola tanára lett. 1948-ig tanított, majd a berni egyetem hívásának engedve 1949 elején Svájcba távozott. 1949 őszétől a berni Konzervatóriumban zeneszerzést és zeneelméletet adott elő. 1968-ban a berni egyetem zenetudományi tanára lett. A mai svájci zenei élet több jeles alakja nála tanult. 1965–66-ban Baltimore-ban, 1967-ben Adelaide-ben és 1972-ben Portlandben volt vendégtanár. 1976-ban megkapta Bern Kanton Zenei Díját. Emigrációban számos jelentős műve született, köztük az "Hommage à Paul Klee, két zongorára és vonószenekarra" (1952), a "Sinfonia minneapolitana" (1952), a "Passacaglia concertante" (1961), a "Das Glasklängespiel, vegyeskarra és zenekarra", valamint Illyés Gyula versére írt "Óda Európához, vegyeskarra", amelyet 1962-ben az Új Látóhatár közölt a költő hatvanadik születésnapjára készült különszámában. A müncheni folyóiratban több tanulmányt írt. Értekezései népzenei kérdésekről, valamint zenepedagógiai cikkei svájci lapokban és nemzetközi folyóiratokban jelentek meg.
Vermes Gábor (Budapest, 1933. szept. 16.) történész. A budapesti Tudományegyetemen 1956-ban geológiából szerzett diplomát. Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült. Az Egyesült Államokban telepedett le és szakmájában helyezkedett el, majd érdeklődése a történelem felé fordult. A geológiai mellé 1961-ben történészi diplomát szerzett, 1966-ban doktorált a kaliforniai Stanford Egyetemen. Utána egyetemi előadó lett és kutatómunkát végzett Stanfordban. 1972-től a New Jersey állambeli Newarkban a Rutgers University történelem tanára.
F. M.: István Tisza, The Liberal Vision and Conservative Statecraft of a Magyar Nationalist (Boulder–New York 1985).
Vezényi Pál (Makó, 1935. jún. 29.) újságíró. A szegedi Tudományegyetemen magyar irodalmat és történelmet tanult. Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült és Svájcban telepedett le. A fribourgi egyetemen néprajzot, középkori történelmet és német irodalmat tanult. 1960-ban bölcseleti doktorátust szerzett. 1967-ben a Fribourg melletti Düdingenben könyvkereskedő lett. Később Zürichbe költözött és ott nyitott könyvkereskedést. 1981-ben elindította és 1989-ig kiadta Magyar Hirdető című svájci tájékoztató közlönyét. Nyugati magyar lapokban, köztük a Bécsi Naplóban publikál.
Vida István (Komárom, 1915.) író, könyvtáros, szociálpolitikus. 1937-ben a budapesti Tudományegyetemen jogi és államtudományi doktorátust szerzett. 1936-tól részt vett a katolikus szociális reformmozgalmakban: a budapesti nyomortelepek problémáival foglalkozó "Settlement-mozgalomban", titkárként az EMSZO és a Magyar Dolgozók Országos Hivatásszervezetének munkájában, a Magyar Szociális Népmozgalom szervezésében, a KALOT központi tanácsában. Írásaiban a magyar munkajoggal, szociálpolitikával, munkáskérdéssel foglalkozott. 1944-ben a nyilasok, 1945–48-ban a kommunisták börtönözték be. 1957-ig fizikai munkából élt, utána antikvárius-könyvkereskedő volt Budán. 1971-ben emigrált. Németországba került. Egy évig Reutlingenben a Pedagógiai Főiskola könyvtárában dolgozott. Azután nyugalomba vonulásáig Tübingenben az egyetem geológiai és paleontológiái intézete könyvtárát vezette. Már Magyarországon bekapcsolódott a nemzetközi Erasmus-kutatásba. Ezt folytatta az emigrációban is. Munkatársa lett a "Bibliographie Erasmienne"-nek és 1979-ben az Erasmus című nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottságának. Erasmusról és a humanizmusról több tanulmánya és cikke jelent meg különböző európai folyóiratokban. Magyarul főleg a Katolikus Szemlében és az Új Látóhatárban publikált.
Világhy Ernő (Ernst Karl, Madocsa, Tolna vm, 1933. márc. 2.) közgazdász, üzemszociológus. 1952–56-ban filozófiát, filológiát, pedagógiát hallgatott. Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült. 1962-ig gimnáziumi tanár volt. 1957 és 1967 között Bécsben, Innsbruckban és Göttingenben közgazdaságtant és szociológiát tanult. 1969-ben doktorált. 1962–71-ben a Göttingeni Egyetem Népgazdasági Szemináriumának tudományos munkatársa volt. 1971 óta a kölni Fachhochschule közgazdasági szakán rendes tanárként gazdaság- és pénzelméletet, valamint üzemszociológiát tanít. Néhány magyar nyelvű tanulmánya a Katolikus Szemlében jelent meg.
F. M.: Studien zur Sozialstruktur der ungarischen Industrie 1945–1967 (Göttingen 1969); Betriebssoziologie (Köln 1983).
Vincent Savarius l. Szász Béla
Vitéz György (tkp. Németh György, Budapest, 1933. ápr. 10.) költő, író, pszichológus. Szüleivel 1951-ben kitelepítették Budapestről. Mezőgazdasági, majd textilmunkás lett. Közben 1953–55-ben munkaszolgálatot teljesített. Csak 1956-ban érettségizhetett. Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült. Kanadában telepedett le. Pszichológiai tanulmányait 1957–61-ben a montreali Sir George Williams College-ban, 1961–63-ban és 1967–72-ben a McGill Egyetemen végezte. 1973-ban doktorált. 1963 óta a montreali Queen Elisabeth kórház vezető pszichológusa. A Concordia Egyetemen pszichológiai adjunktus. Költeményeket, esszéket, kritikákat, cikkeket ír. 1981 óta az Arkánum című folyóirat szerkesztőségének tagja. Az Arkánumon kívül írásai jelentek meg a többi között az Új Látóhatárban, az Irodalmi Újságban, a Magyar Műhelyben, a Szivárványban, a Nyugati Magyarságban. Modern angol és amerikai költők verseiből fordított.
F. M.: Amerikai történet (v. Párizs 1975); Missa Agnostica (v. uo. 1979); Jel beszéd (v. uo. 1982).
Vizinczey István (Stephen, Kálóz, Fejér vm, 1933. máj. 12.) A budapesti Tudományegyetemen esztétikát, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán dramaturgiát tanult. Főiskolás kora óta írt színdarabokat. Egyik darabját 1955-ben betiltották. Részt vett az 56-os forradalomban. Utána Olaszországon át Kanadába vándorolt ki, és Montrealban telepedett le. Megtanult angolul és mindinkább e nyelven írt színdarabot, filmforgatókönyvet, esszét, regényt. A televíziónak dolgozott, Exchange címen irodalmi lapot indított és kiadót alapított. 1965-ben jelent meg az "Érett asszonyok dicsérete" című regénye, amely azóta több mint negyven kiadást ért meg és angol nyelven három millió példányban fogyott el. Más nyelvekre is lefordították. 1965-ben átköltözött Angliába. Londonban él.
F. M.: In Praise of Older Women (r. Toronto 1965, magyarul: Érett asszonyok dicsérete, Budapest 1990, dánul: Nykobing 1967, svédül: Stockholm 1967); The Rules of Chaos (tan. London 1969); Innocent Millionaire (r. Toronto 1983); Truth and Lies in Literature (esszék, recenziók, London 1986).
Völgyes Iván (Budapest, 1936. aug. 25.) történész. Egyetemi tanulmányait a budapesti Tudományegyetemen kezdte és a washingtoni American University-n fejezte be. Történelem szakon szerzett doktori diplomát. Utána a nebraskai Lincolnba került, ahol a University of Nebraskán európai történelmet tanít. Érdeklődési területe a 20. századi közép-európai és magyar történelem. Külső munkatársként (Zuglói István néven) a Szabad Európa Rádiónak dolgozik. Angol nyelvű tanulmányai és cikkei főleg Kelet-Európával foglalkozó amerikai folyóiratokban jelentek meg.
F. M.: Hungary in Revolution, Nine Essays, 1918–1919 (szerk. Lincoln 1971); Political Socialization in Eastern Europe, A Comparative Framework (tangy. szerk, New York–London 1975); The Liberated Female: Life, Work and Sex in Socialist Hungary (Nancy Völgyessel, Boulder 1977); Czechoslovakia: the Heritage of Past Ages (szerk. Hans Brisch-sel, uo. 1979); The Political Reliability of the Warsaw Pact Armies: the Southern Tier (Durham NC 1982); Politics in Eastern Europe (Homewood IL 1986).
Vörösmarty Irodalmi Díj. Az Amerikai Magyar Kiadó alapította. Évente került kiosztásra. Az oklevélhez ezer márka jutalom társult. A Vörösmarty Irodalmi Kör vezetősége ítélte oda szépirodalmi alkotásokért vagy írói életmű elismerésére. Nyertesei voltak: 1958: Szitnyai Zoltán, 1959: Kutasi Kovács Lajos, 1961: Torjai-Szabó István, 1962: Pohárnok Jenő, 1963: Feketekúty László, 1965: Mérő Ferenc. 1960-ban és 1964-ben nem osztották ki.
Vörösmarty Irodalmi Kör. 1957-ben alakult Kölnben az Amerikai Magyar Kiadó patronálásával. Tagjai főleg német nyelvterületen élő írók és irodalombarátok voltak. Az irodalom és az írók szolgálatát vállalva műveik kiadását iparkodott előmozdítani a mögötte álló Amerikai Magyar Kiadó segítségével. Tagjainak száma 1965-ben 210 volt. Előadásokat és irodalmi esteket rendezett Kölnben, Münchenben, Mainzban, Zürichben, Párizsban. Lapja a Magyar Könyvbarátok (1957–62) és a Pásztortűz (1962-től) volt. Miután anyagilag Fenyvessy Jeromos támogatta, annak 1970-ben bekövetkezett halála után megszűnt működni.
Vörösváry István (Szentendre, 1913. nov. 4.) újságíró, szerkesztő, kiadó. Szegedi jogi tanulmányait abbahagyva újságírói pályára lépett. A Központi Sajtóvállalat lapjainak, a Nemzeti Újságnak, az Új Nemzedéknek, a Képes Krónikának lett a munkatársa. 1938-ban a Pesti Újsághoz került, ahol két évig dolgozott. 1943-ban megindította a Magyar Ünnep című irodalmi és művészeti lapot. Ezt a nyilasok hatalomra jutásakor megszüntették. Jóllehet 1945 után a Népbíróság bűncselekmény hiányában felmentette az ellene emelt politikai vádak alól, a rendőrség letartóztatta és internálta. Szabadságát visszanyerve 1947 augusztus végén Nyugatra menekült és Rómában telepedett le. 1948 tavaszán kivándorolt Argentínába. Buenos Airesben kitanulta a nyomdász mesterséget. 1949 júliusában Kerecsendi Kiss Mártonnal mint szerkesztővel elindította a Magyarok Útja című lapot. Könyvkiadásba fogott és nyomdájában több jelentős munkát jelentetett meg. 1955 nyarán családjával Torontóba költözött. 1956-ban megindította a Magyar Élet című hetilapot, majd 1963 nyarán megvásárolva a Kanadai Magyarság címét, ilyen néven alapított lapot, amely később Magyarságra változtatta nevét és e néven jelenik meg ma is.
Vörösváry-Weller Nyomda- és Kiadóvállalat (V-W Publishing Company). 1963-ban alapította Torontóban Vörösváry István. A nyomda a legmodernebb felszereléssel rendelkezik, 55 alkalmazottat foglalkoztat és több mint 400 kiadványt nyomtat. Nemcsak magyarul, hanem angolul és más nyelveken is. A kanadai nemzetiségi sajtónak több mint háromnegyed része itt készül. A könyvkiadó által megjelentetett magyar művek szerzői között volt Márai Sándor, Horthy Miklós, Mindszenty József, Fáy Ferenc, Kovács Imre, Nyisztor Zoltán, Mécs László, Fekete István, Wass Albert.