10152.htm

CÍMSZÓ: Ámósz

SZÓCIKK: Ámosz, az első író-próféta, II. Jerobeam, izraeli király idejében. Ő maga nem kívánkozik a próféta hivatására, de az akol mellől mégis elhajtja Isten szelleme, hogy megjövendölje Izrael népének bukását. Feltartóztathatatlannak látja a bukást, amiért elharapózott benne a dőzsölés, az elnyomás, a zsarolás, istentisztelete pedig pogányos szellemben folyik. Áldoznak, énekelnek és fajtalankodnak, mint a pogányok. Atya a fiával találkozik a hierodulnál és a népet mégis mindenki Isten kiválasztott népének hiszi és ha nemzeti veszedelem éri, Isten biztos védelmére számíthat. A próféta felrázza a népet ez önámításból. Azért, hogy az Isten kiválasztott népe, ne várjon elnézést és atyai könyörületet, inkább megtorlást. Az Isten éppen azért torolja meg Izrael bűneit, mert kiválasztotta a népek közül és a maga népévé tette meg. Térjen meg és hagyja az áldozást. Isten nem szorul áldozatokra, hanem azt kívánja «hömpölyögjön patakként az igazság.» A. új tartalmat önt a régi eszmékbe és úgy értelmezi azokat, hogy azok inkább erkölcsi megújulásra, mint elbizakodásra serkentenek. A bűn következményeit nem lehet elkerülni, «Isten napjá»-t az ősi eschatológikus képzetet így értelmezi: «Sötétség az, nem világosság, mint mikor oroszlán elől menekül az ember, de medvével találkozik, végül (ettől is menekül) haza kerül, de itt a kígyó marja meg». Prófétai nagysága az elsők közé emeli. A későbbi próféták az ő eszméit fejtegetik. Irodalom Nowack, Handkommentar zum Alten Testament (1892 és köv.); Wellhausen, Die kleinen Propheten (1892); I. P. Valeton, Amos et Hosea (1894); Smith, The Book of the Twelve Prophetos (1896); Driver, Joel and Amos (1897); Heilprin, Historical Poetry of the Ancient Hebrews (II 1882); Cheyne, Encyclopedia Biblica.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 152. címszó a lexikon => 34. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

10152.htm

CÍMSZÓ: Ámósz

SZÓCIKK: Ámosz, az első író-próféta, II. Jerobeam, izraeli király idejében. Ő maga nem kívánkozik a próféta hivatására, de az akol mellől mégis elhajtja Isten szelleme, hogy megjövendölje Izrael népének bukását. Feltartóztathatatlannak látja a bukást, amiért elharapózott benne a dőzsölés, az elnyomás, a zsarolás, istentisztelete pedig pogányos szellemben folyik. Áldoznak, énekelnek és fajtalankodnak, mint a pogányok. Atya a fiával találkozik a hierodulnál és a népet mégis mindenki Isten kiválasztott népének hiszi és ha nemzeti veszedelem éri, Isten biztos védelmére számíthat. A próféta felrázza a népet ez önámításból. Azért, hogy az Isten kiválasztott népe, ne várjon elnézést és atyai könyörületet, inkább megtorlást. Az Isten éppen azért torolja meg Izrael bűneit, mert kiválasztotta a népek közül és a maga népévé tette meg. Térjen meg és hagyja az áldozást. Isten nem szorul áldozatokra, hanem azt kívánja hömpölyögjön patakként az igazság. A. új tartalmat önt a régi eszmékbe és úgy értelmezi azokat, hogy azok inkább erkölcsi megújulásra, mint elbizakodásra serkentenek. A bűn következményeit nem lehet elkerülni, Isten napjá -t az ősi eschatológikus képzetet így értelmezi: Sötétség az, nem világosság, mint mikor oroszlán elől menekül az ember, de medvével találkozik, végül ettől is menekül haza kerül, de itt a kígyó marja meg . Prófétai nagysága az elsők közé emeli. A későbbi próféták az ő eszméit fejtegetik. Irodalom Nowack, Handkommentar zum Alten Testament 1892 és köv. ; Wellhausen, Die kleinen Propheten 1892 ; I. P. Valeton, Amos et Hosea 1894 ; Smith, The Book of the Twelve Prophetos 1896 ; Driver, Joel and Amos 1897 ; Heilprin, Historical Poetry of the Ancient Hebrews II 1882 ; Cheyne, Encyclopedia Biblica.

10152.ht

CÍMSZÓ Ámós

SZÓCIKK Ámosz a els író-próféta II Jerobeam izrael királ idejében mag ne kívánkozi prófét hivatására d a ako mellő mégi elhajtj Iste szelleme hog megjövendölj Izrae népéne bukását Feltartóztathatatlanna látj bukást amiér elharapózot benn dőzsölés a elnyomás zsarolás istentisztelet pedi pogányo szellembe folyik Áldoznak énekelne é fajtalankodnak min pogányok Aty fiáva találkozi hierodulná é népe mégi mindenk Iste kiválasztot népéne hisz é h nemzet veszedele éri Iste bizto védelmér számíthat prófét felrázz népe e önámításból Azért hog a Iste kiválasztot népe n várjo elnézés é atya könyörületet inkáb megtorlást A Iste éppe azér torolj me Izrae bűneit mer kiválasztott népe közü é mag népév tett meg Térje me é hagyj a áldozást Iste ne szoru áldozatokra hane az kívánj hömpölyögjö patakkén a igazság A ú tartalma ön rég eszmékb é úg értelmez azokat hog azo inkáb erkölcs megújulásra min elbizakodásr serkentenek bű következményei ne lehe elkerülni Iste napj - a ős eschatológiku képzete íg értelmezi Sötétsé az ne világosság min miko oroszlá elő menekü a ember d medvéve találkozik végü ettő i menekü haz kerül d it kígy marj me Próféta nagyság a első köz emeli később prófétá a eszméi fejtegetik Irodalo Nowack Handkommenta zu Alte Testamen 189 é köv Wellhausen Di kleine Prophete 189 I P Valeton Amo e Hose 189 Smith Th Boo o th Twelv Propheto 189 Driver Joe an Amo 189 Heilprin Historica Poetr o th Ancien Hebrew I 188 Cheyne Encyclopedi Biblica

10152.h

CÍMSZ Ámó

SZÓCIK Ámos el író-prófét I Jerobea izrae kirá idejébe ma n kívánkoz prófé hivatásár ak mell még elhajt Ist szellem ho megjövendöl Izra népén bukásá Feltartóztathatatlann lát bukás amié elharapózo ben dőzsölé elnyomá zsarolá istentisztele ped pogány szellemb folyi Áldozna énekeln fajtalankodna mi pogányo At fiáv találkoz hieroduln nép még minden Ist kiválaszto népén his nemze veszedel ér Ist bizt védelmé számítha prófé felráz nép önámításbó Azér ho Ist kiválaszto nép várj elnézé aty könyörülete inká megtorlás Ist épp azé torol m Izra bűnei me kiválasztot nép köz ma népé tet me Térj m hagy áldozás Ist n szor áldozatokr han a kíván hömpölyögj patakké igazsá tartalm ö ré eszmék ú értelme azoka ho az inká erkölc megújulásr mi elbizakodás serkentene b következménye n leh elkerüln Ist nap ő eschatológik képzet í értelmez Sötéts a n világossá mi mik oroszl el menek embe medvév találkozi vég ett menek ha kerü i kíg mar m Prófét nagysá els kö emel későb prófét eszmé fejtegeti Irodal Nowac Handkomment z Alt Testame 18 kö Wellhause D klein Prophet 18 Valeto Am Hos 18 Smit T Bo t Twel Prophet 18 Drive Jo a Am 18 Heilpri Historic Poet t Ancie Hebre 18 Cheyn Encycloped Biblic

10152.

CÍMS Ám

SZÓCI Ámo e író-prófé Jerobe izra kir idejéb m kívánko próf hivatásá a mel mé elhaj Is szelle h megjövendö Izr népé bukás Feltartóztathatatlan lá buká ami elharapóz be dőzsöl elnyom zsarol istentisztel pe pogán szellem foly Áldozn énekel fajtalankodn m pogány A fiá találko hierodul né mé minde Is kiválaszt népé hi nemz veszede é Is biz védelm számíth próf felrá né önámításb Azé h Is kiválaszt né vár elnéz at könyörület ink megtorlá Is ép az toro Izr bűne m kiválaszto né kö m nép te m Tér hag áldozá Is szo áldozatok ha kívá hömpölyög patakk igazs tartal r eszmé értelm azok h a ink erköl megújulás m elbizakodá serkenten következmény le elkerül Is na eschatológi képze értelme Sötét világoss m mi orosz e mene emb medvé találkoz vé et mene h ker kí ma Prófé nagys el k eme késő prófé eszm fejteget Iroda Nowa Handkommen Al Testam 1 k Wellhaus klei Prophe 1 Valet A Ho 1 Smi B Twe Prophe 1 Driv J A 1 Heilpr Histori Poe Anci Hebr 1 Chey Encyclope Bibli

10152

CÍM Á

SZÓC Ám író-próf Jerob izr ki idejé kívánk pró hivatás me m elha I szell megjövend Iz nép buká Feltartóztathatatla l buk am elharapó b dőzsö elnyo zsaro istentiszte p pogá szelle fol Áldoz éneke fajtalankod pogán fi találk hierodu n m mind I kiválasz nép h nem veszed I bi védel számít pró felr n önámítás Az I kiválasz n vá elné a könyörüle in megtorl I é a tor Iz bűn kiválaszt n k né t Té ha áldoz I sz áldozato h kív hömpölyö patak igaz tarta eszm értel azo in erkö megújulá elbizakod serkente következmén l elkerü I n eschatológ képz értelm Söté világos m oros men em medv találko v e men ke k m Próf nagy e em kés próf esz fejtege Irod Now Handkomme A Testa Wellhau kle Proph Vale H Sm Tw Proph Dri Heilp Histor Po Anc Heb Che Encyclop Bibl

1015



SZÓ Á író-pró Jero iz k idej kíván pr hivatá m elh szel megjöven I né buk Feltartóztathatatl bu a elharap dőzs elny zsar istentiszt pog szell fo Áldo ének fajtalanko pogá f talál hierod min kiválas né ne vesze b véde számí pr fel önámítá A kiválas v eln könyörül i megtor to I bű kiválasz n T h áldo s áldozat kí hömpöly pata iga tart esz érte az i erk megújul elbizako serkent következmé elker eschatoló kép értel Söt világo oro me e med találk me k Pró nag e ké pró es fejteg Iro No Handkomm Test Wellha kl Prop Val S T Prop Dr Heil Histo P An He Ch Encyclo Bib