10390.htm

CÍMSZÓ: Bar Kochba

SZÓCIKK: Bar Kochba, hírneves zsidó szabadságharcos és katonai vezető a Traianus és Hadrianus alatti vallási és nemzeti küzdelmek idején. E mozgalom Ciprus szigetén kezdődött az ottani nagyszámú zsidóság körében. Itt római részről a katonai vezető Lucius Quietus, a mezopotámiai zsidóság leverője volt, aki hamarosan Lyddát is elfoglalta a felkelőktől, akiket tömegesen végeztetett ki (Peszáchim 50 a; Bába Bátra 10 b; Ecdes. R. 9,10). Ekkor még Pappus és Julianus voltak a zsidó katonai vezetők, de minthogy őket is kivégezték (Taánit 18 b; Jer. Taánit 66 b), újra szervezték az ellenállást, melyre az adott okot, hogy a szamaritánusok árulása félrevezette Hadriánt, aki már megengedte a Jeruzsálembe való visszatérést s megígérte a templom felépítésének engedélyezését, a kiváló prozelita zsidó Aquila kezdeményezésére. Azonban Hadrián megszorító terveibe nem nyugodtak belé a zeloták és Rimón völgyében megszervezkedtek, amikor R. Josua b. Chananjának sikerült ideiglenesen lecsillapítani őket (Gen. R. 64), de titokban a fegyvergyűjtés és szervezés tovább folyt. Dio Cassius római történetíró szerint nagy szerepet játszottak a zsidók építette kavernák és rejtekhelyek (69, 12). R. Akiba küldetése Babilóniába szintén a harci szervezkedés céljából történt. Ennek az egész katonai szervezkedésnek volt a lelke B., R. Akiba bizalmasa. Más néven Bar Koziba a zsidó forrásokban, míg a rómaiak nem is említik. Népszerűsége nem lehetett egyforma a zsidóknál, mert sokan elítélték és hiábavalónak tartották a nemes célzatú szervezkedést, míg mások annak eredménytelensége miatt később törtek felette pálcát. R. Akiba B.-nak («Csillag fiá»-nak) nevezte s ezt átveszi görög átírással Eusebius ker. egyházatya (Hist. Ecclesiastica 4. 6, 2), úgyszintén Syncellus is (Script-Byz. 9). B. vasfegyelemmel rendezte seregét, mely kb. 200,000 önként jelentkezőből, Izráel egész fiatalságából állott (Jer. Taánit 4. 68d). Első sikerei után R. Akiba Messiásnak nevezte őt (u. o.). A középkori zsidó krónikák szerint fia és unokája is folytatták a küzdelmet s ezeknek is melléknevük a «Koziba» volt. A római hadvezér Tinnius Rufus volt. Amíg Hadrián Szíriában és Egyiptomban tartózkodott, a zsidóság megőrizte nyugalmát, de midőn kitudódott, hogy a jeruzsálemi templom helyébe a Juppiter Capitolinust akarja építeni, elhatározták a háborút. Így mondja ezt már Dio Cassius, míg Eusebius szerint a felépítés a háború következménye lett volna. Kétségtelen azonban, hogy az építkezést már megkezdték, mikor a forradalom kirobbant. Az, amit Eusebius és Justin ker. egyházatyák állítanak, hogy B. kényszerítette a keresztényeket a circumcisióra és más ehhez hasonló állítás mind hamis; ebben az időben már a kereszténység és zsidóság közötti különbözőség teljes mértékben kialakult, éppen azért, mert Pál óta a kereszténység Róma mellett és a zsidók ellen foglalt állást már a Templom rombolásakor is. Ez alkalommal még a szamaritánusok se tagadták meg a zsidóságot s részt vettek a nemzeti és vallási küzdelemben, melyhez egész Keletről nagy számban jöttek zsidó férfiak. Az első sikerek igen nagyok voltak, ötven erődítést és kb. 1000 helységet és hadállást tudtak a zsidók visszafoglalni (Dio Cassius 119. 14) s jóllehet a zsidó seregek nem haladtak túl határán, Róma P. Marcellust Szíriából Palesztinába vezényeltette, ahol a felkelők legfontosabb erődítése Bethar volt Jeruzsálem szomszédságában. Ekkor Hadrián kora legkiválóbb katonáját, Julius Severust Britanniából Palesztinába vezényelte s mellé adta még csapatostól Lollius Urbinust, Germania kormányzóját, ami világosan mutatja B. küzdelmének óriási horderejét. Csupán 52 csata után tudták a római seregek Bethart elfoglalni. Ez alkalommal elesett B. is. Dio Cassius szerint 580,000 zsidó veszett el, nem számítva az éhen és betegen elpusztultakat, de a rómaiak veresége is igen jelentékeny volt. Hadriánnak oly nagy érdemül tudták be a zsidók legyőzését, hogy másodszor is császárrá választotta a szenátus, J. Severus pedig az «ornamenta triumphalia»-t kapta meg. A küzdelem, mely 3. zsidó háború néven ismeretes, három és fél évig tartott. Hadrián a zsidókat ki akarta irtani és rengeteget adatott el rabszolgának, sokat Egyiptomba telepített vagy a korinthoszi csatorna ásására rendelt, úgyszintén Hispánia belsejébe. R. Akiba is ekkor halt mártír-halált tíz társával együtt. A császári ediktum megtiltotta a zsidóknak, hogy Jeruzsálem falait átlépjék, hasonlóan a circumcisiót, a szombat ünneplését s imaszerek használatát is eltiltották. Ezért nevezik e kort «az üldözések korának». L. R. Akiba, Zeloták. Irodalom. Krausz Sámuel tanulmánya a Jewish Encycl.-ban; Graetz és Jost i. művei, továbbá Schürer, Gesch. d. jüd. Volkes L. ; J. Derembourg, Essai sur l'Histoire et Géographie de la Palestine (1867) ; u. a. Quelques notes sur la guerre de Bar Kozeba (1878); Mommsen, Römische Geschichte V.; Schlatter, Die Tage Trajans u. Hadrians (Gütersloh 1897); The Samaritan Book of Joshua (Leyden 1848); Gregorovius, Der Kaiser Hadrian (1884): Neubauer, Mediaeval Jewish Chronicles L.; Renan, L'Église Chrétienne (2. kiad.).


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 390. címszó a lexikon => 88. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

10390.htm

CÍMSZÓ: Bar Kochba

SZÓCIKK: Bar Kochba, hírneves zsidó szabadságharcos és katonai vezető a Traianus és Hadrianus alatti vallási és nemzeti küzdelmek idején. E mozgalom Ciprus szigetén kezdődött az ottani nagyszámú zsidóság körében. Itt római részről a katonai vezető Lucius Quietus, a mezopotámiai zsidóság leverője volt, aki hamarosan Lyddát is elfoglalta a felkelőktől, akiket tömegesen végeztetett ki Peszáchim 50 a; Bába Bátra 10 b; Ecdes. R. 9,10 . Ekkor még Pappus és Julianus voltak a zsidó katonai vezetők, de minthogy őket is kivégezték Taánit 18 b; Jer. Taánit 66 b , újra szervezték az ellenállást, melyre az adott okot, hogy a szamaritánusok árulása félrevezette Hadriánt, aki már megengedte a Jeruzsálembe való visszatérést s megígérte a templom felépítésének engedélyezését, a kiváló prozelita zsidó Aquila kezdeményezésére. Azonban Hadrián megszorító terveibe nem nyugodtak belé a zeloták és Rimón völgyében megszervezkedtek, amikor R. Josua b. Chananjának sikerült ideiglenesen lecsillapítani őket Gen. R. 64 , de titokban a fegyvergyűjtés és szervezés tovább folyt. Dio Cassius római történetíró szerint nagy szerepet játszottak a zsidók építette kavernák és rejtekhelyek 69, 12 . R. Akiba küldetése Babilóniába szintén a harci szervezkedés céljából történt. Ennek az egész katonai szervezkedésnek volt a lelke B., R. Akiba bizalmasa. Más néven Bar Koziba a zsidó forrásokban, míg a rómaiak nem is említik. Népszerűsége nem lehetett egyforma a zsidóknál, mert sokan elítélték és hiábavalónak tartották a nemes célzatú szervezkedést, míg mások annak eredménytelensége miatt később törtek felette pálcát. R. Akiba B.-nak Csillag fiá -nak nevezte s ezt átveszi görög átírással Eusebius ker. egyházatya Hist. Ecclesiastica 4. 6, 2 , úgyszintén Syncellus is Script-Byz. 9 . B. vasfegyelemmel rendezte seregét, mely kb. 200,000 önként jelentkezőből, Izráel egész fiatalságából állott Jer. Taánit 4. 68d . Első sikerei után R. Akiba Messiásnak nevezte őt u. o. . A középkori zsidó krónikák szerint fia és unokája is folytatták a küzdelmet s ezeknek is melléknevük a Koziba volt. A római hadvezér Tinnius Rufus volt. Amíg Hadrián Szíriában és Egyiptomban tartózkodott, a zsidóság megőrizte nyugalmát, de midőn kitudódott, hogy a jeruzsálemi templom helyébe a Juppiter Capitolinust akarja építeni, elhatározták a háborút. Így mondja ezt már Dio Cassius, míg Eusebius szerint a felépítés a háború következménye lett volna. Kétségtelen azonban, hogy az építkezést már megkezdték, mikor a forradalom kirobbant. Az, amit Eusebius és Justin ker. egyházatyák állítanak, hogy B. kényszerítette a keresztényeket a circumcisióra és más ehhez hasonló állítás mind hamis; ebben az időben már a kereszténység és zsidóság közötti különbözőség teljes mértékben kialakult, éppen azért, mert Pál óta a kereszténység Róma mellett és a zsidók ellen foglalt állást már a Templom rombolásakor is. Ez alkalommal még a szamaritánusok se tagadták meg a zsidóságot s részt vettek a nemzeti és vallási küzdelemben, melyhez egész Keletről nagy számban jöttek zsidó férfiak. Az első sikerek igen nagyok voltak, ötven erődítést és kb. 1000 helységet és hadállást tudtak a zsidók visszafoglalni Dio Cassius 119. 14 s jóllehet a zsidó seregek nem haladtak túl határán, Róma P. Marcellust Szíriából Palesztinába vezényeltette, ahol a felkelők legfontosabb erődítése Bethar volt Jeruzsálem szomszédságában. Ekkor Hadrián kora legkiválóbb katonáját, Julius Severust Britanniából Palesztinába vezényelte s mellé adta még csapatostól Lollius Urbinust, Germania kormányzóját, ami világosan mutatja B. küzdelmének óriási horderejét. Csupán 52 csata után tudták a római seregek Bethart elfoglalni. Ez alkalommal elesett B. is. Dio Cassius szerint 580,000 zsidó veszett el, nem számítva az éhen és betegen elpusztultakat, de a rómaiak veresége is igen jelentékeny volt. Hadriánnak oly nagy érdemül tudták be a zsidók legyőzését, hogy másodszor is császárrá választotta a szenátus, J. Severus pedig az ornamenta triumphalia -t kapta meg. A küzdelem, mely 3. zsidó háború néven ismeretes, három és fél évig tartott. Hadrián a zsidókat ki akarta irtani és rengeteget adatott el rabszolgának, sokat Egyiptomba telepített vagy a korinthoszi csatorna ásására rendelt, úgyszintén Hispánia belsejébe. R. Akiba is ekkor halt mártír-halált tíz társával együtt. A császári ediktum megtiltotta a zsidóknak, hogy Jeruzsálem falait átlépjék, hasonlóan a circumcisiót, a szombat ünneplését s imaszerek használatát is eltiltották. Ezért nevezik e kort az üldözések korának . L. R. Akiba, Zeloták. Irodalom. Krausz Sámuel tanulmánya a Jewish Encycl.-ban; Graetz és Jost i. művei, továbbá Schürer, Gesch. d. jüd. Volkes L. ; J. Derembourg, Essai sur l'Histoire et Géographie de la Palestine 1867 ; u. a. Quelques notes sur la guerre de Bar Kozeba 1878 ; Mommsen, Römische Geschichte V.; Schlatter, Die Tage Trajans u. Hadrians Gütersloh 1897 ; The Samaritan Book of Joshua Leyden 1848 ; Gregorovius, Der Kaiser Hadrian 1884 : Neubauer, Mediaeval Jewish Chronicles L.; Renan, L'Église Chrétienne 2. kiad. .

10390.ht

CÍMSZÓ Ba Kochb

SZÓCIKK Ba Kochba hírneve zsid szabadságharco é katona vezet Traianu é Hadrianu alatt vallás é nemzet küzdelme idején mozgalo Cipru szigeté kezdődöt a ottan nagyszám zsidósá körében It róma részrő katona vezet Luciu Quietus mezopotámia zsidósá leverőj volt ak hamarosa Lyddá i elfoglalt felkelőktől akike tömegese végeztetet k Peszáchi 5 a Báb Bátr 1 b Ecdes R 9,1 Ekko mé Pappu é Julianu volta zsid katona vezetők d minthog őke i kivégezté Taáni 1 b Jer Taáni 6 újr szervezté a ellenállást melyr a adot okot hog szamaritánuso árulás félrevezett Hadriánt ak má megengedt Jeruzsálemb val visszatérés megígért templo felépítéséne engedélyezését kivál prozelit zsid Aquil kezdeményezésére Azonba Hadriá megszorít terveib ne nyugodta bel zelotá é Rimó völgyébe megszervezkedtek amiko R Josu b Chananjána sikerül ideiglenese lecsillapítan őke Gen R 6 d titokba fegyvergyűjté é szervezé továb folyt Di Cassiu róma történetír szerin nag szerepe játszotta zsidó épített kaverná é rejtekhelye 69 1 R Akib küldetés Babilóniáb szinté harc szervezkedé céljábó történt Enne a egés katona szervezkedésne vol lelk B. R Akib bizalmasa Má néve Ba Kozib zsid forrásokban mí rómaia ne i említik Népszerűség ne lehetet egyform zsidóknál mer soka elítélté é hiábavalóna tartottá neme célzat szervezkedést mí máso anna eredménytelenség miat későb törte felett pálcát R Akib B.-na Csilla fi -na nevezt ez átvesz görö átírássa Eusebiu ker egyházaty Hist Ecclesiastic 4 6 úgyszinté Syncellu i Script-Byz B vasfegyelemme rendezt seregét mel kb 200,00 önkén jelentkezőből Izráe egés fiatalságábó állot Jer Taáni 4 68 Els sikere utá R Akib Messiásna nevezt ő u o középkor zsid króniká szerin fi é unokáj i folytattá küzdelme ezekne i melléknevü Kozib volt róma hadvezé Tinniu Rufu volt Amí Hadriá Szíriába é Egyiptomba tartózkodott zsidósá megőrizt nyugalmát d midő kitudódott hog jeruzsálem templo helyéb Juppite Capitolinus akarj építeni elhatároztá háborút Íg mondj ez má Di Cassius mí Eusebiu szerin felépíté hábor következmény let volna Kétségtele azonban hog a építkezés má megkezdték miko forradalo kirobbant Az ami Eusebiu é Justi ker egyházatyá állítanak hog B kényszerített keresztényeke circumcisiór é má ehhe hasonl állítá min hamis ebbe a időbe má kereszténysé é zsidósá között különbözősé telje mértékbe kialakult éppe azért mer Pá ót kereszténysé Róm mellet é zsidó elle foglal állás má Templo rombolásako is E alkalomma mé szamaritánuso s tagadtá me zsidóságo rész vette nemzet é vallás küzdelemben melyhe egés Keletrő nag számba jötte zsid férfiak A els sikere ige nagyo voltak ötve erődítés é kb 100 helysége é hadállás tudta zsidó visszafoglaln Di Cassiu 119 1 jóllehe zsid serege ne haladta tú határán Róm P Marcellus Szíriábó Palesztináb vezényeltette aho felkelő legfontosab erődítés Betha vol Jeruzsále szomszédságában Ekko Hadriá kor legkiválób katonáját Juliu Severus Britanniábó Palesztináb vezényelt mell adt mé csapatostó Lolliu Urbinust Germani kormányzóját am világosa mutatj B küzdelméne óriás horderejét Csupá 5 csat utá tudtá róma serege Bethar elfoglalni E alkalomma eleset B is Di Cassiu szerin 580,00 zsid veszet el ne számítv a éhe é betege elpusztultakat d rómaia vereség i ige jelentéken volt Hadriánna ol nag érdemü tudtá b zsidó legyőzését hog másodszo i császárr választott szenátus J Severu pedi a ornament triumphali - kapt meg küzdelem mel 3 zsid hábor néve ismeretes háro é fé évi tartott Hadriá zsidóka k akart irtan é rengetege adatot e rabszolgának soka Egyiptomb telepítet vag korinthosz csatorn ásásár rendelt úgyszinté Hispáni belsejébe R Akib i ekko hal mártír-halál tí társáva együtt császár ediktu megtiltott zsidóknak hog Jeruzsále falai átlépjék hasonlóa circumcisiót szomba ünneplésé imaszere használatá i eltiltották Ezér nevezi kor a üldözése korána L R Akiba Zeloták Irodalom Kraus Sámue tanulmány Jewis Encycl.-ban Graet é Jos i művei tovább Schürer Gesch d jüd Volke L J Derembourg Essa su l'Histoir e Géographi d l Palestin 186 u a Quelque note su l guerr d Ba Kozeb 187 Mommsen Römisch Geschicht V. Schlatter Di Tag Trajan u Hadrian Güterslo 189 Th Samarita Boo o Joshu Leyde 184 Gregorovius De Kaise Hadria 188 Neubauer Mediaeva Jewis Chronicle L. Renan L'Églis Chrétienn 2 kiad

10390.h

CÍMSZ B Koch

SZÓCIK B Kochb hírnev zsi szabadságharc katon veze Traian Hadrian alat vallá nemze küzdelm idejé mozgal Cipr sziget kezdődö otta nagyszá zsidós körébe I róm részr katon veze Luci Quietu mezopotámi zsidós leverő vol a hamaros Lydd elfoglal felkelőktő akik tömeges végeztete Peszách Bá Bát Ecde 9, Ekk m Papp Julian volt zsi katon vezető mintho ők kivégezt Taán Je Taán új szervezt ellenállás mely ado oko ho szamaritánus árulá félrevezet Hadrián a m megenged Jeruzsálem va visszatéré megígér templ felépítésén engedélyezésé kivá prozeli zsi Aqui kezdeményezésér Azonb Hadri megszorí tervei n nyugodt be zelot Rim völgyéb megszervezkedte amik Jos Chananján sikerü ideiglenes lecsillapíta ők Ge titokb fegyvergyűjt szervez tová foly D Cassi róm történetí szeri na szerep játszott zsid építet kavern rejtekhely 6 Aki küldeté Babilóniá szint har szervezked céljáb történ Enn egé katon szervezkedésn vo lel B Aki bizalmas M név B Kozi zsi forrásokba m római n említi Népszerűsé n lehete egyfor zsidókná me sok elítélt hiábavalón tartott nem célza szervezkedés m más ann eredménytelensé mia késő tört felet pálcá Aki B.-n Csill f -n nevez e átves gör átíráss Eusebi ke egyházat His Ecclesiasti úgyszint Syncell Script-By vasfegyelemm rendez seregé me k 200,0 önké jelentkezőbő Izrá egé fiatalságáb állo Je Taán 6 El siker ut Aki Messiásn nevez középko zsi krónik szeri f unoká folytatt küzdelm ezekn melléknev Kozi vol róm hadvez Tinni Ruf vol Am Hadri Szíriáb Egyiptomb tartózkodot zsidós megőriz nyugalmá mid kitudódot ho jeruzsále templ helyé Juppit Capitolinu akar építen elhatározt háború Í mond e m D Cassiu m Eusebi szeri felépít hábo következmén le voln Kétségtel azonba ho építkezé m megkezdté mik forradal kirobban A am Eusebi Just ke egyházaty állítana ho kényszerítet keresztények circumcisió m ehh hason állít mi hami ebb időb m kereszténys zsidós közöt különbözős telj mértékb kialakul épp azér me P ó kereszténys Ró melle zsid ell fogla állá m Templ rombolásak i alkalomm m szamaritánus tagadt m zsidóság rés vett nemze vallá küzdelembe melyh egé Keletr na számb jött zsi férfia el siker ig nagy volta ötv erődíté k 10 helység hadállá tudt zsid visszafoglal D Cassi 11 jólleh zsi sereg n haladt t határá Ró Marcellu Szíriáb Palesztiná vezényeltett ah felkel legfontosa erődíté Beth vo Jeruzsál szomszédságába Ekk Hadri ko legkiváló katonájá Juli Severu Britanniáb Palesztiná vezényel mel ad m csapatost Lolli Urbinus German kormányzójá a világos mutat küzdelmén óriá horderejé Csup csa ut tudt róm sereg Betha elfoglaln alkalomm elese i D Cassi szeri 580,0 zsi vesze e n számít éh beteg elpusztultaka római veresé ig jelentéke vol Hadriánn o na érdem tudt zsid legyőzésé ho másodsz császár választot szenátu Sever ped ornamen triumphal kap me küzdele me zsi hábo név ismerete hár f év tartot Hadri zsidók akar irta rengeteg adato rabszolgána sok Egyiptom telepíte va korinthos csator ásásá rendel úgyszint Hispán belsejéb Aki ekk ha mártír-halá t társáv együt császá edikt megtiltot zsidókna ho Jeruzsál fala átlépjé hasonló circumcisió szomb ünneplés imaszer használat eltiltottá Ezé nevez ko üldözés korán Akib Zelotá Irodalo Krau Sámu tanulmán Jewi Encycl.-ba Grae Jo műve továb Schüre Gesc jü Volk Derembour Ess s l'Histoi Géograph Palesti 18 Quelqu not s guer B Koze 18 Mommse Römisc Geschich V Schlatte D Ta Traja Hadria Gütersl 18 T Samarit Bo Josh Leyd 18 Gregoroviu D Kais Hadri 18 Neubaue Mediaev Jewi Chronicl L Rena L'Égli Chrétien kia

10390.

CÍMS Koc

SZÓCI Koch hírne zs szabadsághar kato vez Traia Hadria ala vall nemz küzdel idej mozga Cip szige kezdőd ott nagysz zsidó köréb ró rész kato vez Luc Quiet mezopotám zsidó lever vo hamaro Lyd elfogla felkelőkt aki tömege végeztet Peszác B Bá Ecd 9 Ek Pap Julia vol zs kato vezet minth ő kivégez Taá J Taá ú szervez ellenállá mel ad ok h szamaritánu árul félreveze Hadriá megenge Jeruzsále v visszatér megígé temp felépítésé engedélyezés kiv prozel zs Aqu kezdeményezésé Azon Hadr megszor terve nyugod b zelo Ri völgyé megszervezkedt ami Jo Chananjá siker ideiglene lecsillapít ő G titok fegyvergyűj szerve tov fol Cass ró történet szer n szere játszot zsi építe kaver rejtekhel Ak küldet Babilóni szin ha szervezke céljá törté En eg kato szervezkedés v le Ak bizalma né Koz zs forrásokb róma említ Népszerűs lehet egyfo zsidókn m so elítél hiábavaló tartot ne célz szervezkedé má an eredménytelens mi kés tör fele pálc Ak B.- Csil - neve átve gö átírás Euseb k egyháza Hi Ecclesiast úgyszin Syncel Script-B vasfegyelem rende sereg m 200, önk jelentkezőb Izr eg fiatalságá áll J Taá E sike u Ak Messiás neve középk zs króni szer unok folytat küzdel ezek mellékne Koz vo ró hadve Tinn Ru vo A Hadr Szíriá Egyiptom tartózkodo zsidó megőri nyugalm mi kitudódo h jeruzsál temp hely Juppi Capitolin aka építe elhatároz hábor mon Cassi Euseb szer felépí háb következmé l vol Kétségte azonb h építkez megkezdt mi forrada kirobba a Euseb Jus k egyházat állítan h kényszeríte kereszténye circumcisi eh haso állí m ham eb idő keresztény zsidó közö különböző tel mérték kialaku ép azé m keresztény R mell zsi el fogl áll Temp rombolása alkalom szamaritánu tagad zsidósá ré vet nemz vall küzdelemb mely eg Kelet n szám jöt zs férfi e sike i nag volt öt erődít 1 helysé hadáll tud zsi visszafogla Cass 1 jólle zs sere halad határ R Marcell Szíriá Palesztin vezényeltet a felke legfontos erődít Bet v Jeruzsá szomszédságáb Ek Hadr k legkivál katonáj Jul Sever Britanniá Palesztin vezénye me a csapatos Loll Urbinu Germa kormányzój világo muta küzdelmé óri horderej Csu cs u tud ró sere Beth elfoglal alkalom eles Cass szer 580, zs vesz számí é bete elpusztultak róma veres i jelenték vo Hadrián n érde tud zsi legyőzés h másods császá választo szenát Seve pe orname triumpha ka m küzdel m zs háb né ismeret há é tarto Hadr zsidó aka irt rengete adat rabszolgán so Egyipto telepít v korintho csato ásás rende úgyszin Hispá belsejé Ak ek h mártír-hal társá együ csász edik megtilto zsidókn h Jeruzsá fal átlépj hasonl circumcisi szom ünneplé imasze használa eltiltott Ez neve k üldözé korá Aki Zelot Irodal Kra Sám tanulmá Jew Encycl.-b Gra J műv tová Schür Ges j Vol Derembou Es l'Histo Géograp Palest 1 Quelq no gue Koz 1 Momms Römis Geschic Schlatt T Traj Hadri Güters 1 Samari B Jos Ley 1 Gregorovi Kai Hadr 1 Neubau Mediae Jew Chronic Ren L'Égl Chrétie ki

10390

CÍM Ko

SZÓC Koc hírn z szabadságha kat ve Trai Hadri al val nem küzde ide mozg Ci szig kezdő ot nagys zsid köré r rés kat ve Lu Quie mezopotá zsid leve v hamar Ly elfogl felkelők ak tömeg végezte Peszá B Ec E Pa Juli vo z kat veze mint kivége Ta Ta szerve ellenáll me a o szamaritán áru félrevez Hadri megeng Jeruzsál visszaté megíg tem felépítés engedélyezé ki proze z Aq kezdeményezés Azo Had megszo terv nyugo zel R völgy megszervezked am J Chananj sike ideiglen lecsillapí tito fegyvergyű szerv to fo Cas r történe sze szer játszo zs épít kave rejtekhe A külde Babilón szi h szervezk célj tört E e kat szervezkedé l A bizalm n Ko z források róm emlí Népszerű lehe egyf zsidók s elíté hiábaval tarto n cél szervezked m a eredménytelen m ké tö fel pál A B. Csi nev átv g átírá Euse egyház H Ecclesias úgyszi Synce Script- vasfegyele rend sere 200 ön jelentkező Iz e fiatalság ál Ta sik A Messiá nev közép z krón sze uno folyta küzde eze mellékn Ko v r hadv Tin R v Had Szíri Egyipto tartózkod zsid megőr nyugal m kitudód jeruzsá tem hel Jupp Capitoli ak épít elhatáro hábo mo Cass Euse sze felép há következm vo Kétségt azon építke megkezd m forrad kirobb Euse Ju egyháza állíta kényszerít keresztény circumcis e has áll ha e id keresztén zsid köz különböz te mérté kialak é az keresztén mel zs e fog ál Tem rombolás alkalo szamaritán taga zsidós r ve nem val küzdelem mel e Kele szá jö z férf sik na vol ö erődí helys hadál tu zs visszafogl Cas jóll z ser hala hatá Marcel Szíri Paleszti vezényelte felk legfonto erődí Be Jeruzs szomszédságá E Had legkivá katoná Ju Seve Britanni Paleszti vezény m csapato Lol Urbin Germ kormányzó világ mut küzdelm ór hordere Cs c tu r ser Bet elfogla alkalo ele Cas sze 580 z ves szám bet elpusztulta róm vere jelenté v Hadriá érd tu zs legyőzé másod csász választ szená Sev p ornam triumph k küzde z há n ismere h tart Had zsid ak ir renget ada rabszolgá s Egyipt telepí korinth csat ásá rend úgyszi Hisp belsej A e mártír-ha társ egy csás edi megtilt zsidók Jeruzs fa átlép hason circumcis szo ünnepl imasz használ eltiltot E nev üldöz kor Ak Zelo Iroda Kr Sá tanulm Je Encycl.- Gr mű tov Schü Ge Vo Derembo E l'Hist Géogra Pales Quel n gu Ko Momm Römi Geschi Schlat Tra Hadr Güter Samar Jo Le Gregorov Ka Had Neuba Media Je Chroni Re L'Ég Chréti k

1039

CÍ K

SZÓ Ko hír szabadságh ka v Tra Hadr a va ne küzd id moz C szi kezd o nagy zsi kör ré ka v L Qui mezopot zsi lev hama L elfog felkelő a töme végezt Pesz E P Jul v ka vez min kivég T T szerv ellenál m szamaritá ár félreve Hadr megen Jeruzsá visszat megí te felépíté engedélyez k proz A kezdeményezé Az Ha megsz ter nyug ze völg megszervezke a Chanan sik ideigle lecsillap tit fegyvergy szer t f Ca történ sz sze játsz z épí kav rejtekh küld Babiló sz szervez cél tör ka szervezked bizal K forráso ró eml Népszer leh egy zsidó elít hiábava tart cé szervezke eredménytele k t fe pá B Cs ne át átír Eus egyhá Ecclesia úgysz Sync Script vasfegyel ren ser 20 ö jelentkez I fiatalsá á T si Messi ne közé kró sz un folyt küzd ez mellék K had Ti Ha Szír Egyipt tartózko zsi megő nyuga kitudó jeruzs te he Jup Capitol a épí elhatár háb m Cas Eus sz felé h következ v Kétség azo építk megkez forra kirob Eus J egyház állít kényszerí keresztén circumci ha ál h i kereszté zsi kö különbö t mért kiala a kereszté me z fo á Te rombolá alkal szamaritá tag zsidó v ne va küzdele me Kel sz j fér si n vo erőd hely hadá t z visszafog Ca jól se hal hat Marce Szír Paleszt vezényelt fel legfont erőd B Jeruz szomszédság Ha legkiv katon J Sev Britann Paleszt vezén csapat Lo Urbi Ger kormányz vilá mu küzdel ó horder C t se Be elfogl alkal el Ca sz 58 ve szá be elpusztult ró ver jelent Hadri ér t z legyőz máso csás válasz szen Se orna triump küzd h ismer tar Ha zsi a i renge ad rabszolg Egyip telep korint csa ás ren úgysz His belse mártír-h tár eg csá ed megtil zsidó Jeruz f átlé haso circumci sz ünnep imas haszná eltilto ne üldö ko A Zel Irod K S tanul J Encycl. G m to Sch G V Deremb l'His Géogr Pale Que g K Mom Röm Gesch Schla Tr Had Güte Sama J L Gregoro K Ha Neub Medi J Chron R L'É Chrét