11013.htm

CÍMSZÓ: Déri

SZEMÉLYNÉV: Déri Ferenc

SZÓCIKK: Déri, 1. Ferenc, ny. alpolgármester, szül. Endrődön 1874 nov. 1. A budapesti egyetemen tanult előbb matematikát, majd jogot s miután a doktorátust letette, 1895. a főváros szolgálatába állott. 1904-ben tanácsjegyző és az V. ker. h. előljárója, 1910. tanácsnok lett s előbb a jogi, ipari és rendészeti ügyeket, 1912-től kezdve pedig a közoktatási ügyosztályt vezette. 1915-ben a főváros egyik alpolgármesterének választották meg, s alája tartoztak a pénzügyi, szociálpolitikai és közoktatási ügyek. 1920-ban kibuktatták állasából s ezért nyugalomba vonult. 1925-ben törvényhatósági bizottsági taggá választották meg


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1013. címszó a lexikon => 195. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11013.htm

CÍMSZÓ: Déri

SZEMÉLYNÉV: Déri Ferenc

SZÓCIKK: Déri, 1. Ferenc, ny. alpolgármester, szül. Endrődön 1874 nov. 1. A budapesti egyetemen tanult előbb matematikát, majd jogot s miután a doktorátust letette, 1895. a főváros szolgálatába állott. 1904-ben tanácsjegyző és az V. ker. h. előljárója, 1910. tanácsnok lett s előbb a jogi, ipari és rendészeti ügyeket, 1912-től kezdve pedig a közoktatási ügyosztályt vezette. 1915-ben a főváros egyik alpolgármesterének választották meg, s alája tartoztak a pénzügyi, szociálpolitikai és közoktatási ügyek. 1920-ban kibuktatták állasából s ezért nyugalomba vonult. 1925-ben törvényhatósági bizottsági taggá választották meg

11013.ht

CÍMSZÓ Dér

SZEMÉLYNÉV Dér Feren

SZÓCIKK Déri 1 Ferenc ny alpolgármester szül Endrődö 187 nov 1 budapest egyeteme tanul előb matematikát maj jogo miutá doktorátus letette 1895 főváro szolgálatáb állott 1904-be tanácsjegyz é a V ker h előljárója 1910 tanácsno let előb jogi ipar é rendészet ügyeket 1912-tő kezdv pedi közoktatás ügyosztály vezette 1915-be főváro egyi alpolgármesteréne választottá meg aláj tartozta pénzügyi szociálpolitika é közoktatás ügyek 1920-ba kibuktattá állasábó ezér nyugalomb vonult 1925-be törvényhatóság bizottság tagg választottá me

11013.h

CÍMSZ Dé

SZEMÉLYNÉ Dé Fere

SZÓCIK Dér Feren n alpolgármeste szü Endrőd 18 no budapes egyetem tanu elő matematiká ma jog miut doktorátu letett 189 fővár szolgálatá állot 1904-b tanácsjegy ke előljárój 191 tanácsn le elő jog ipa rendésze ügyeke 1912-t kezd ped közoktatá ügyosztál vezett 1915-b fővár egy alpolgármesterén választott me alá tartozt pénzügy szociálpolitik közoktatá ügye 1920-b kibuktatt állasáb ezé nyugalom vonul 1925-b törvényhatósá bizottsá tag választott m

11013.

CÍMS D

SZEMÉLYN D Fer

SZÓCI Dé Fere alpolgármest sz Endrő 1 n budape egyete tan el matematik m jo miu doktorát letet 18 fővá szolgálat állo 1904- tanácsjeg k előljáró 19 tanács l el jo ip rendész ügyek 1912- kez pe közoktat ügyosztá vezet 1915- fővá eg alpolgármesteré választot m al tartoz pénzüg szociálpoliti közoktat ügy 1920- kibuktat állasá ez nyugalo vonu 1925- törvényhatós bizotts ta választot

11013

CÍM

SZEMÉLY Fe

SZÓC D Fer alpolgármes s Endr budap egyet ta e matemati j mi doktorá lete 1 főv szolgála áll 1904 tanácsje előljár 1 tanác e j i rendés ügye 1912 ke p közokta ügyoszt veze 1915 főv e alpolgármester választo a tarto pénzü szociálpolit közokta üg 1920 kibukta állas e nyugal von 1925 törvényható bizott t választo

1101



SZEMÉL F

SZÓ Fe alpolgárme End buda egye t matemat m doktor let fő szolgál ál 190 tanácsj előljá taná rendé ügy 191 k közokt ügyosz vez 191 fő alpolgármeste választ tart pénz szociálpoli közokt ü 192 kibukt álla nyuga vo 192 törvényhat bizot választ