11307.htm

CÍMSZÓ: Eulenberg

SZEMÉLYNÉV: Eulenberg Salamon

SZÓCIKK: Eulenberg Salamon, ügyvéd, szül. Irsán (Pest m.) 1853 jún. 24. A gimnáziumot Budapesten, a jogot pedig u. o. és Bécsben végezte. Mint hadnagy végigküzdötte a boszniai okkupációt, aztán ügyvédi irodát nyitott. A tiszaeszlári vérvád (l. o.) idején résztvett az Egyenlőség (l. o.) c. zsidó felekezeti hetilap megalapításában, majd annak irányításában is. Jogpolitikai és jogbölcseleti értekezéseket ír különböző szaklapokba és megírta a Magyar Vasúti Jogot (1886). Évtizedekig tagja a fővárosi törvényhátósági bizottságnak. Felekezeti ügyekkel ifjúsága óta foglalkozott. A Pesti Izr. Hitk. kultúrszociális osztályának elöljárójává, később (1927) az Izr. Orsz. Irodájának alelnökévé választották. A király 1918. m. kir. udv. tanácsosi címmel tüntette ki. E lexikon elnöki tanácsának tagja.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1307. címszó a lexikon => 248. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11307.htm

CÍMSZÓ: Eulenberg

SZEMÉLYNÉV: Eulenberg Salamon

SZÓCIKK: Eulenberg Salamon, ügyvéd, szül. Irsán Pest m. 1853 jún. 24. A gimnáziumot Budapesten, a jogot pedig u. o. és Bécsben végezte. Mint hadnagy végigküzdötte a boszniai okkupációt, aztán ügyvédi irodát nyitott. A tiszaeszlári vérvád l. o. idején résztvett az Egyenlőség l. o. c. zsidó felekezeti hetilap megalapításában, majd annak irányításában is. Jogpolitikai és jogbölcseleti értekezéseket ír különböző szaklapokba és megírta a Magyar Vasúti Jogot 1886 . Évtizedekig tagja a fővárosi törvényhátósági bizottságnak. Felekezeti ügyekkel ifjúsága óta foglalkozott. A Pesti Izr. Hitk. kultúrszociális osztályának elöljárójává, később 1927 az Izr. Orsz. Irodájának alelnökévé választották. A király 1918. m. kir. udv. tanácsosi címmel tüntette ki. E lexikon elnöki tanácsának tagja.

11307.ht

CÍMSZÓ Eulenber

SZEMÉLYNÉV Eulenber Salamo

SZÓCIKK Eulenber Salamon ügyvéd szül Irsá Pes m 185 jún 24 gimnáziumo Budapesten jogo pedi u o é Bécsbe végezte Min hadnag végigküzdött bosznia okkupációt aztá ügyvéd irodá nyitott tiszaeszlár vérvá l o idejé résztvet a Egyenlősé l o c zsid felekezet hetila megalapításában maj anna irányításába is Jogpolitika é jogbölcselet értekezéseke í különböz szaklapokb é megírt Magya Vasút Jogo 188 Évtizedeki tagj főváros törvényhátóság bizottságnak Felekezet ügyekke ifjúság ót foglalkozott Pest Izr Hitk kultúrszociáli osztályána elöljárójává későb 192 a Izr Orsz Irodájána alelnökév választották királ 1918 m kir udv tanácsos címme tüntett ki lexiko elnök tanácsána tagja

11307.h

CÍMSZ Eulenbe

SZEMÉLYNÉ Eulenbe Salam

SZÓCIK Eulenbe Salamo ügyvé szü Irs Pe 18 jú 2 gimnázium Budapeste jog ped Bécsb végezt Mi hadna végigküzdöt boszni okkupáció azt ügyvé irod nyitot tiszaeszlá vérv idej résztve Egyenlős zsi felekeze hetil megalapításába ma ann irányításáb i Jogpolitik jogbölcsele értekezések különbö szaklapok megír Magy Vasú Jog 18 Évtizedek tag főváro törvényhátósá bizottságna Felekeze ügyekk ifjúsá ó foglalkozot Pes Iz Hit kultúrszociál osztályán elöljárójáv késő 19 Iz Ors Irodáján alelnöké választottá kirá 191 ki ud tanácso címm tüntet k lexik elnö tanácsán tagj

11307.

CÍMS Eulenb

SZEMÉLYN Eulenb Sala

SZÓCI Eulenb Salam ügyv sz Ir P 1 j gimnáziu Budapest jo pe Bécs végez M hadn végigküzdö boszn okkupáci az ügyv iro nyito tiszaeszl vér ide résztv Egyenlő zs felekez heti megalapításáb m an irányításá Jogpoliti jogbölcsel értekezése különb szaklapo megí Mag Vas Jo 1 Évtizede ta fővár törvényhátós bizottságn Felekez ügyek ifjús foglalkozo Pe I Hi kultúrszociá osztályá elöljárójá kés 1 I Or Irodájá alelnök választott kir 19 k u tanács cím tünte lexi eln tanácsá tag

11307

CÍM Eulen

SZEMÉLY Eulen Sal

SZÓC Eulen Sala ügy s I gimnázi Budapes j p Béc vége had végigküzd bosz okkupác a ügy ir nyit tiszaesz vé id részt Egyenl z feleke het megalapításá a irányítás Jogpolit jogbölcse értekezés külön szaklap meg Ma Va J Évtized t fővá törvényhátó bizottság Feleke ügye ifjú foglalkoz P H kultúrszoci osztály elöljárój ké O Irodáj alelnö választot ki 1 tanác cí tünt lex el tanács ta

1130

CÍ Eule

SZEMÉL Eule Sa

SZÓ Eule Sal üg gimnáz Budape Bé vég ha végigküz bos okkupá üg i nyi tiszaes v i rész Egyen felek he megalapítás irányítá Jogpoli jogbölcs értekezé külö szakla me M V Évtize főv törvényhát bizottsá Felek ügy ifj foglalko kultúrszoc osztál elöljáró k Irodá aleln választo k taná c tün le e tanác t