11672.htm

CÍMSZÓ: Gamaliel

SZÓCIKK: "Gamaliel, hat pátriárka neve. A G. név már a Bibliában is előfordul, mint a Manasse-törzs fejedelme. A talmudi korszakban Hillel családjának tagjai viselték főleg a G. nevet. Hillel unokája I. G. «nászi» (fejedelem) és a jeruzsálemi Nagy Szanhedrin elnöke a főpap mellett. Mint nagyatyja Hillel, úgy ő is számos törvény, megalkotója s ezekben a «tikkun ha-ólom», a világ megjavítása vezette őt is (Gittin 4 1-3; Jebám. 16. 7; Ros hasána 2. 5). A vallási törvényhozásnál vezető szerepe, volt, erre vallanak az ország különböző részeibe küldött intézkedései, melyeknek levél formájuk volt (Szanhedrin llb; Toszefta Szanhedrin 2-6.; Jerusalmi Szanhedrin 18d). Rendelkezései a diaspora zsidóságára is kiterjedtek. G.-t az Új-Testamentum is említi mint farizeust és törvény tudóst, akit a nép nagyon tisztelt (Apostolok Cselek. 5. 34) s aki Jézus tanítványainak védelmére kelt (u. o. 38-39) G. volt a tarsusi Saul (később Pál, az egyházalapító) mestere is s Pál maga dicsekszik vele, hogy G. lábainál ült (Apóst. Cselekedetei 22. 3). A Talmud több anekdotát jegyzett fel róla s ezek is rendkívüli tekintélyét bizonyítják; így (Peszachim 88b) azt olvashatjuk, hogy maga a király és királyné, I. Agrippa és Kypris keresték fel G.-t, hogy rituális kérdésben megkérdezzék véleményét. Mily nagy volt a tisztelet iránta, azt legjobban jellemzi a talmud nekrológja: «Amikor meghalt, a Tóra tisztelete alábbhagyott, s tisztaság és jámborság szűntek meg élni» (Szóta 15.18). G. volt az első, aki a Rabbán címet is viselte, amely a papi hierarchia megszűntével a tudósok hierarchiájában csupán a Bész-Din legfőbb elnökét illette meg az első századokban. Nyilvánosan tanított is, de ezt csupán az említett új-testamentumi részből tudjuk, viszont arról bőségesen ír a Talmud, hogy iskolafő, 111. törvénykezési elnök volt. G. fia a Róma elleni harcok egyik vezetője volt, unokája pedig II G., aki az első és második század fordulóján a palesztinai zsidóság feje és Jochanan ben Zakkai szellemi örököse volt. Utóbbi volt az, aki Vespasianus császárnál kieszközölte G. családjának megkímélését. Jóllehet II. G. is a Szanhedrin elnöke volt, a jeruzsálemi Templom elpusztítása után Jabnéba tette át székhelyét, mint, az ottani iskola és Bész-Din elnöke. Nagy gondot fordítottak kortársai s maga Johanan b. Zakkai is arra, hogy G. tekintélyét minél inkább fokozzák, ezért előbbi is alárendelte magát G.-nak, jóllehet szellemileg felette állott. Egyik tanítványa volt II. G.-nek Elieser ben Hyrcanos, aki sógora is lett. II. G. volt az, aki hivatalosan, Rómától is elismerve, először viselte a «nászi» (fejedelem), majd patriarcha címet, melyet utódai örököltek. G.-t a római kormányzó Szíriában erősítette meg méltóságában (Szanhedrin 11b). Rendkívül sokat tett a zsidóság belső egységének helyreállításáért, amit nagy részben el is ért. Ezért emelte a jabnei törvényház és akadémia tekintélyét is. Ő alatta fonottak össze a Hillel és Sámmáj-féle iskolák, melyek még a Templom lerombolása után sem egyenlítették ki ellentéteiket. Tekintélyének megőrzéséről a Talmud több helye tanúskodik. Egyik legkiválóbb tanítványát, R. Josua ben Chananját megalázó vezeklésre ítélte, ellenszegülése miatt, de midőn ez megjelent előtte, átölelte és megcsókolta s így szólította meg: «Légy üdvöz, mesterem és tanítványom; mesterem a tanulásban, tanítványom abban, hogy aláveted magad akaratomnak». Intézkedései vallási és polgári ügyekben törvény erejével bírtak az egész Római Birodalom zsidósága előtt. Rövid időre lemondatták méltóságáról, de később visszahelyezték abba. A legfontosabb esemény II. G. patriárcha életében Rómába való utazása a zsidóság nevében és érdekében. Ez útján kísérőtársai voltak R. Akiba, továbbá elnöktársa, R. Eleazár ben Azarja és Jósua ben Hemmijah. Az utazás valószínűen Domitianus császárságának utolsó éveiben történt, 95-ben s a zsidóságot fenyegető gonosz törvények elhárítására irányult. Az utazás mély nyomot hagyott a halachikus és aggadikus irodalomban is. A rómaiakkal ekkor folytatott vitái is fel vannak jegyezve. Nagyobb nézeteltérése volt azonban a keresztényekkel, akiket a Talmud minim-mel jelöl és szektáriusoknak tekint G. nem ok nélkül feltette a zsidóság egységének megbontását tőlük. Igen nagy érdeme az imakönyv revíziója: ő véglegesítette a naponkénti két főima elhelyezését, ú. m. a Sémá-t és a Tizennyolc Áldásmondást, melyet utoljára ő revideált. Ugyancsak ő rendelte el annak naponként háromszori elmondását. Mély vallásossága ethikájának tisztaságával párosult: «Amíg te magad szánalmat érzel mások iránt, Isten irgalommal lesz irántad, de ha nem érzel szánalmat, akkor Isten se fog könyörülni rajtad». (Toszefta Bába Káma 9. 30; Jer. Bába Káma u. o.; Sabbab 151a). Családjának és tudós vendégeinek megengedte a görög nyelv használatát is, jóllehet a zsidók nemzeti okból közönséges embernek ezt nem engedték meg. G. fia, Simon említi (Szóta 49b), hogy házukba sokan jártak «görög bölcsességet» tanulni. Mint tudós úgy a halachában, mint az exegézisben és a speciális jogban egyenlő nagyság volt kiváló kortársaival; allegóriái különösen költőiek. A Talmud több szónoklat töredékét is feljegyzi (Szemáchot 8.) II. G. már nem érte meg a Bar Kochba-forradalmat, csupán annak előkészítését, országos gyász nyilvánult meg temetésén s a prozelita Aquila, G. és Akiba tanítványa emlékévet építtetett a sírján, mely a tradíció szerint azonos a Jabne mellett ma látható, de későbbi építménnyel. Az egyszerű fehér lepelben való temetést ő rendelte el, hogy a pompát megszüntesse másoknál is. G utóda fia, I. Juda, majd ennek fia III G. lett örökség útján. A Misna revízióját, melyet atyja a Patriarcha alatt kezdtek, ő alatta fejezték be. Több szép erkölcsi mondását közli a Misna (Ábót 2. 2-4), ezek a Tórával való foglalkozásra és a közügyekkel való törődésre vonatkoznak. Jellemző az a mondása, mely a rómaiakra vonatkozhat: Óvakodj a kormányzattól, mert a kormányon levők magukhoz vonzzák az embereket saját érdekükből; barátoknak tüntetik fel magukat, amíg hasznuk van belőle, de elhagyják az embert, aki szükségbe jutott». Tudományos kérdésekben való döntéseit a Talmud jegyzi fel (Nidda 68b, B. Batra 189b; Jerus B. B. lOd.; Chullin 106a; Ber. Berách. 60d.) fia, II. Juda pátriárka, majd annak fia, IV. G. követte, aki a III. sz. vége felé élt Az ő fia volt III. Juda. Ez utóbbi pátriárkák már valószínűen III G. óta Tibériásban éltek. Hillel leszármazottjai közül egyenes ágon Palesztinában az utolsó pátriárka volt VI. G., akit lemondattak, mert nem engedelmeskedett a császári rendeletnek, mely az újabb zsinagógák építését eltiltotta. Ő volt az, aki barátságos hitvitákat rendezett zsidók és keresztények közt. Emellett kiváló orvos hírében is állott s az V. sz.-beli Marcellus római orvosi író említi, hogy a lépfene orvosságát G. .pátriárka találta fel. A palesztinai pátriárkátus megszüntetése császári parancsra történt; a diasporából odafizetett zsidó önkéntes adót is ekkor szüntették meg s római adóvá alakították át (426). Irodalom. Graetz, Geschichte der Jnden m.IV.; Schürer, Geschichte des Volkee Isrel (2. kiad.II.): J. Werembonrg, Essay sur historie et Géographie de la Palestine (1867); Büchler, Das Synhedrion In Jerusalem; u. a., Die Priester und der Kultus (mindkettő a wieni rabbiszeminárium értesítőjének mellékleteképpen); Frankl, Darké ha-Misna ; Bacher, Agade der Tannaiten I-II.; Scheinin, Die Hochschule zu Jamnia (1878); Weiss, Dór III.; Halévy, Doort ha-Risónim II."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1672. címszó a lexikon => 304. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11672.htm

CÍMSZÓ: Gamaliel

SZÓCIKK: Gamaliel, hat pátriárka neve. A G. név már a Bibliában is előfordul, mint a Manasse-törzs fejedelme. A talmudi korszakban Hillel családjának tagjai viselték főleg a G. nevet. Hillel unokája I. G. nászi fejedelem és a jeruzsálemi Nagy Szanhedrin elnöke a főpap mellett. Mint nagyatyja Hillel, úgy ő is számos törvény, megalkotója s ezekben a tikkun ha-ólom , a világ megjavítása vezette őt is Gittin 4 1-3; Jebám. 16. 7; Ros hasána 2. 5 . A vallási törvényhozásnál vezető szerepe, volt, erre vallanak az ország különböző részeibe küldött intézkedései, melyeknek levél formájuk volt Szanhedrin llb; Toszefta Szanhedrin 2-6.; Jerusalmi Szanhedrin 18d . Rendelkezései a diaspora zsidóságára is kiterjedtek. G.-t az Új-Testamentum is említi mint farizeust és törvény tudóst, akit a nép nagyon tisztelt Apostolok Cselek. 5. 34 s aki Jézus tanítványainak védelmére kelt u. o. 38-39 G. volt a tarsusi Saul később Pál, az egyházalapító mestere is s Pál maga dicsekszik vele, hogy G. lábainál ült Apóst. Cselekedetei 22. 3 . A Talmud több anekdotát jegyzett fel róla s ezek is rendkívüli tekintélyét bizonyítják; így Peszachim 88b azt olvashatjuk, hogy maga a király és királyné, I. Agrippa és Kypris keresték fel G.-t, hogy rituális kérdésben megkérdezzék véleményét. Mily nagy volt a tisztelet iránta, azt legjobban jellemzi a talmud nekrológja: Amikor meghalt, a Tóra tisztelete alábbhagyott, s tisztaság és jámborság szűntek meg élni Szóta 15.18 . G. volt az első, aki a Rabbán címet is viselte, amely a papi hierarchia megszűntével a tudósok hierarchiájában csupán a Bész-Din legfőbb elnökét illette meg az első századokban. Nyilvánosan tanított is, de ezt csupán az említett új-testamentumi részből tudjuk, viszont arról bőségesen ír a Talmud, hogy iskolafő, 111. törvénykezési elnök volt. G. fia a Róma elleni harcok egyik vezetője volt, unokája pedig II G., aki az első és második század fordulóján a palesztinai zsidóság feje és Jochanan ben Zakkai szellemi örököse volt. Utóbbi volt az, aki Vespasianus császárnál kieszközölte G. családjának megkímélését. Jóllehet II. G. is a Szanhedrin elnöke volt, a jeruzsálemi Templom elpusztítása után Jabnéba tette át székhelyét, mint, az ottani iskola és Bész-Din elnöke. Nagy gondot fordítottak kortársai s maga Johanan b. Zakkai is arra, hogy G. tekintélyét minél inkább fokozzák, ezért előbbi is alárendelte magát G.-nak, jóllehet szellemileg felette állott. Egyik tanítványa volt II. G.-nek Elieser ben Hyrcanos, aki sógora is lett. II. G. volt az, aki hivatalosan, Rómától is elismerve, először viselte a nászi fejedelem , majd patriarcha címet, melyet utódai örököltek. G.-t a római kormányzó Szíriában erősítette meg méltóságában Szanhedrin 11b . Rendkívül sokat tett a zsidóság belső egységének helyreállításáért, amit nagy részben el is ért. Ezért emelte a jabnei törvényház és akadémia tekintélyét is. Ő alatta fonottak össze a Hillel és Sámmáj-féle iskolák, melyek még a Templom lerombolása után sem egyenlítették ki ellentéteiket. Tekintélyének megőrzéséről a Talmud több helye tanúskodik. Egyik legkiválóbb tanítványát, R. Josua ben Chananját megalázó vezeklésre ítélte, ellenszegülése miatt, de midőn ez megjelent előtte, átölelte és megcsókolta s így szólította meg: Légy üdvöz, mesterem és tanítványom; mesterem a tanulásban, tanítványom abban, hogy aláveted magad akaratomnak . Intézkedései vallási és polgári ügyekben törvény erejével bírtak az egész Római Birodalom zsidósága előtt. Rövid időre lemondatták méltóságáról, de később visszahelyezték abba. A legfontosabb esemény II. G. patriárcha életében Rómába való utazása a zsidóság nevében és érdekében. Ez útján kísérőtársai voltak R. Akiba, továbbá elnöktársa, R. Eleazár ben Azarja és Jósua ben Hemmijah. Az utazás valószínűen Domitianus császárságának utolsó éveiben történt, 95-ben s a zsidóságot fenyegető gonosz törvények elhárítására irányult. Az utazás mély nyomot hagyott a halachikus és aggadikus irodalomban is. A rómaiakkal ekkor folytatott vitái is fel vannak jegyezve. Nagyobb nézeteltérése volt azonban a keresztényekkel, akiket a Talmud minim-mel jelöl és szektáriusoknak tekint G. nem ok nélkül feltette a zsidóság egységének megbontását tőlük. Igen nagy érdeme az imakönyv revíziója: ő véglegesítette a naponkénti két főima elhelyezését, ú. m. a Sémá-t és a Tizennyolc Áldásmondást, melyet utoljára ő revideált. Ugyancsak ő rendelte el annak naponként háromszori elmondását. Mély vallásossága ethikájának tisztaságával párosult: Amíg te magad szánalmat érzel mások iránt, Isten irgalommal lesz irántad, de ha nem érzel szánalmat, akkor Isten se fog könyörülni rajtad . Toszefta Bába Káma 9. 30; Jer. Bába Káma u. o.; Sabbab 151a . Családjának és tudós vendégeinek megengedte a görög nyelv használatát is, jóllehet a zsidók nemzeti okból közönséges embernek ezt nem engedték meg. G. fia, Simon említi Szóta 49b , hogy házukba sokan jártak görög bölcsességet tanulni. Mint tudós úgy a halachában, mint az exegézisben és a speciális jogban egyenlő nagyság volt kiváló kortársaival; allegóriái különösen költőiek. A Talmud több szónoklat töredékét is feljegyzi Szemáchot 8. II. G. már nem érte meg a Bar Kochba-forradalmat, csupán annak előkészítését, országos gyász nyilvánult meg temetésén s a prozelita Aquila, G. és Akiba tanítványa emlékévet építtetett a sírján, mely a tradíció szerint azonos a Jabne mellett ma látható, de későbbi építménnyel. Az egyszerű fehér lepelben való temetést ő rendelte el, hogy a pompát megszüntesse másoknál is. G utóda fia, I. Juda, majd ennek fia III G. lett örökség útján. A Misna revízióját, melyet atyja a Patriarcha alatt kezdtek, ő alatta fejezték be. Több szép erkölcsi mondását közli a Misna Ábót 2. 2-4 , ezek a Tórával való foglalkozásra és a közügyekkel való törődésre vonatkoznak. Jellemző az a mondása, mely a rómaiakra vonatkozhat: Óvakodj a kormányzattól, mert a kormányon levők magukhoz vonzzák az embereket saját érdekükből; barátoknak tüntetik fel magukat, amíg hasznuk van belőle, de elhagyják az embert, aki szükségbe jutott . Tudományos kérdésekben való döntéseit a Talmud jegyzi fel Nidda 68b, B. Batra 189b; Jerus B. B. lOd.; Chullin 106a; Ber. Berách. 60d. fia, II. Juda pátriárka, majd annak fia, IV. G. követte, aki a III. sz. vége felé élt Az ő fia volt III. Juda. Ez utóbbi pátriárkák már valószínűen III G. óta Tibériásban éltek. Hillel leszármazottjai közül egyenes ágon Palesztinában az utolsó pátriárka volt VI. G., akit lemondattak, mert nem engedelmeskedett a császári rendeletnek, mely az újabb zsinagógák építését eltiltotta. Ő volt az, aki barátságos hitvitákat rendezett zsidók és keresztények közt. Emellett kiváló orvos hírében is állott s az V. sz.-beli Marcellus római orvosi író említi, hogy a lépfene orvosságát G. .pátriárka találta fel. A palesztinai pátriárkátus megszüntetése császári parancsra történt; a diasporából odafizetett zsidó önkéntes adót is ekkor szüntették meg s római adóvá alakították át 426 . Irodalom. Graetz, Geschichte der Jnden m.IV.; Schürer, Geschichte des Volkee Isrel 2. kiad.II. : J. Werembonrg, Essay sur historie et Géographie de la Palestine 1867 ; Büchler, Das Synhedrion In Jerusalem; u. a., Die Priester und der Kultus mindkettő a wieni rabbiszeminárium értesítőjének mellékleteképpen ; Frankl, Darké ha-Misna ; Bacher, Agade der Tannaiten I-II.; Scheinin, Die Hochschule zu Jamnia 1878 ; Weiss, Dór III.; Halévy, Doort ha-Risónim II.

11672.ht

CÍMSZÓ Gamalie

SZÓCIKK Gamaliel ha pátriárk neve G né má Bibliába i előfordul min Manasse-törz fejedelme talmud korszakba Hille családjána tagja viselté főle G nevet Hille unokáj I G nász fejedele é jeruzsálem Nag Szanhedri elnök főpa mellett Min nagyatyj Hillel úg i számo törvény megalkotój ezekbe tikku ha-ólo vilá megjavítás vezett ő i Gitti 1-3 Jebám 16 7 Ro hasán 2 vallás törvényhozásná vezet szerepe volt err vallana a orszá különböz részeib küldöt intézkedései melyekne levé formáju vol Szanhedri llb Toszeft Szanhedri 2-6. Jerusalm Szanhedri 18 Rendelkezése diaspor zsidóságár i kiterjedtek G.- a Új-Testamentu i említ min farizeus é törvén tudóst aki né nagyo tisztel Apostolo Cselek 5 3 ak Jézu tanítványaina védelmér kel u o 38-3 G vol tarsus Sau későb Pál a egyházalapít mester i Pá mag dicsekszi vele hog G lábainá ül Apóst Cselekedete 22 Talmu töb anekdotá jegyzet fe ról eze i rendkívül tekintélyé bizonyítják íg Peszachi 88 az olvashatjuk hog mag királ é királyné I Agripp é Kypri keresté fe G.-t hog rituáli kérdésbe megkérdezzé véleményét Mil nag vol tisztele iránta az legjobba jellemz talmu nekrológja Amiko meghalt Tór tisztelet alábbhagyott tisztasá é jámborsá szűnte me éln Szót 15.1 G vol a első ak Rabbá címe i viselte amel pap hierarchi megszűntéve tudóso hierarchiájába csupá Bész-Di legfőb elnöké illett me a els századokban Nyilvánosa tanítot is d ez csupá a említet új-testamentum részbő tudjuk viszon arró bőségese í Talmud hog iskolafő 111 törvénykezés elnö volt G fi Róm ellen harco egyi vezetőj volt unokáj pedi I G. ak a els é másodi száza fordulójá palesztina zsidósá fej é Jochana be Zakka szellem örökös volt Utóbb vol az ak Vespasianu császárná kieszközölt G családjána megkímélését Jóllehe II G i Szanhedri elnök volt jeruzsálem Templo elpusztítás utá Jabnéb tett á székhelyét mint a ottan iskol é Bész-Di elnöke Nag gondo fordította kortársa mag Johana b Zakka i arra hog G tekintélyé miné inkáb fokozzák ezér előbb i alárendelt magá G.-nak jóllehe szellemile felett állott Egyi tanítvány vol II G.-ne Eliese be Hyrcanos ak sógor i lett II G vol az ak hivatalosan Rómátó i elismerve előszö viselt nász fejedele maj patriarch címet melye utóda örököltek G.- róma kormányz Szíriába erősített me méltóságába Szanhedri 11 Rendkívü soka tet zsidósá bels egységéne helyreállításáért ami nag részbe e i ért Ezér emelt jabne törvényhá é akadémi tekintélyé is alatt fonotta össz Hille é Sámmáj-fél iskolák melye mé Templo lerombolás utá se egyenlítetté k ellentéteiket Tekintélyéne megőrzésérő Talmu töb hely tanúskodik Egyi legkiválób tanítványát R Josu be Chananjá megaláz vezeklésr ítélte ellenszegülés miatt d midő e megjelen előtte átölelt é megcsókolt íg szólított meg Lég üdvöz mestere é tanítványom mestere tanulásban tanítványo abban hog alávete maga akaratomna Intézkedése vallás é polgár ügyekbe törvén erejéve bírta a egés Róma Birodalo zsidóság előtt Rövi időr lemondattá méltóságáról d későb visszahelyezté abba legfontosab esemén II G patriárch életébe Rómáb val utazás zsidósá nevébe é érdekében E útjá kísérőtársa volta R Akiba tovább elnöktársa R Eleazá be Azarj é Jósu be Hemmijah A utazá valószínűe Domitianu császárságána utols éveibe történt 95-be zsidóságo fenyeget gonos törvénye elhárításár irányult A utazá mél nyomo hagyot halachiku é aggadiku irodalomba is rómaiakka ekko folytatot vitá i fe vanna jegyezve Nagyob nézeteltérés vol azonba keresztényekkel akike Talmu minim-me jelö é szektáriusokna tekin G ne o nélkü feltett zsidósá egységéne megbontásá tőlük Ige nag érdem a imaköny revíziója véglegesített naponként ké főim elhelyezését ú m Sémá- é Tizennyol Áldásmondást melye utoljár revideált Ugyancsa rendelt e anna naponkén háromszor elmondását Mél vallásosság ethikájána tisztaságáva párosult Amí t maga szánalma érze máso iránt Iste irgalomma les irántad d h ne érze szánalmat akko Iste s fo könyörüln rajta Toszeft Báb Kám 9 30 Jer Báb Kám u o. Sabba 151 Családjána é tudó vendégeine megengedt görö nyel használatá is jóllehe zsidó nemzet okbó közönsége emberne ez ne engedté meg G fia Simo említ Szót 49 hog házukb soka járta görö bölcsessége tanulni Min tudó úg halachában min a exegézisbe é speciáli jogba egyenl nagysá vol kivál kortársaival allegóriá különöse költőiek Talmu töb szónokla töredéké i feljegyz Szemácho 8 II G má ne ért me Ba Kochba-forradalmat csupá anna előkészítését országo gyás nyilvánul me temetésé prozelit Aquila G é Akib tanítvány emlékéve építtetet sírján mel tradíci szerin azono Jabn mellet m látható d később építménnyel A egyszer fehé lepelbe val temetés rendelt el hog pompá megszüntess másokná is utód fia I Juda maj enne fi II G let öröksé útján Misn revízióját melye atyj Patriarch alat kezdtek alatt fejezté be Töb szé erkölcs mondásá közl Misn Ábó 2 2- eze Tóráva val foglalkozásr é közügyekke val törődésr vonatkoznak Jellemz a mondása mel rómaiakr vonatkozhat Óvakod kormányzattól mer kormányo levő magukho vonzzá a embereke sajá érdekükből barátokna tünteti fe magukat amí hasznu va belőle d elhagyjá a embert ak szükségb jutot Tudományo kérdésekbe val döntései Talmu jegyz fe Nidd 68b B Batr 189b Jeru B B lOd. Chulli 106a Ber Berách 60d fia II Jud pátriárka maj anna fia IV G követte ak III sz vég fel él A fi vol III Juda E utóbb pátriárká má valószínűe II G ót Tibériásba éltek Hille leszármazottja közü egyene ágo Palesztinába a utols pátriárk vol VI G. aki lemondattak mer ne engedelmeskedet császár rendeletnek mel a újab zsinagógá építésé eltiltotta vol az ak barátságo hitvitáka rendezet zsidó é kereszténye közt Emellet kivál orvo hírébe i állot a V sz.-bel Marcellu róma orvos ír említi hog lépfen orvosságá G .pátriárk talált fel palesztina pátriárkátu megszüntetés császár parancsr történt diasporábó odafizetet zsid önkénte adó i ekko szüntetté me róma adóv alakítottá á 42 Irodalom Graetz Geschicht de Jnde m.IV. Schürer Geschicht de Volke Isre 2 kiad.II J Werembonrg Essa su histori e Géographi d l Palestin 186 Büchler Da Synhedrio I Jerusalem u a. Di Prieste un de Kultu mindkett wien rabbiszemináriu értesítőjéne mellékleteképpe Frankl Dark ha-Misn Bacher Agad de Tannaite I-II. Scheinin Di Hochschul z Jamni 187 Weiss Dó III. Halévy Door ha-Risóni II

11672.h

CÍMSZ Gamali

SZÓCIK Gamalie h pátriár nev n m Bibliáb előfordu mi Manasse-tör fejedelm talmu korszakb Hill családján tagj viselt fől neve Hill unoká nás fejedel jeruzsále Na Szanhedr elnö főp mellet Mi nagyaty Hille ú szám törvén megalkotó ezekb tikk ha-ól vil megjavítá vezet Gitt 1- Jebá 1 R hasá vallá törvényhozásn veze szerep vol er vallan orsz különbö részei küldö intézkedése melyekn lev formáj vo Szanhedr ll Toszef Szanhedr 2-6 Jerusal Szanhedr 1 Rendelkezés diaspo zsidóságá kiterjedte G. Új-Testament emlí mi farizeu törvé tudós ak n nagy tiszte Apostol Csele a Jéz tanítványain védelmé ke 38- vo tarsu Sa késő Pá egyházalapí meste P ma dicseksz vel ho lábain ü Após Cselekedet 2 Talm tö anekdot jegyze f ró ez rendkívü tekintély bizonyítjá í Peszach 8 a olvashatju ho ma kirá királyn Agrip Kypr kerest f G.- ho rituál kérdésb megkérdezz véleményé Mi na vo tisztel iránt a legjobb jellem talm nekrológj Amik meghal Tó tisztele alábbhagyot tisztas jámbors szűnt m él Szó 15. vo els a Rabb cím viselt ame pa hierarch megszűntév tudós hierarchiájáb csup Bész-D legfő elnök illet m el századokba Nyilvános taníto i e csup említe új-testamentu részb tudju viszo arr bőséges Talmu ho iskolaf 11 törvénykezé eln vol f Ró elle harc egy vezető vol unoká ped G a el másod száz fordulój palesztin zsidós fe Jochan b Zakk szelle örökö vol Utób vo a a Vespasian császárn kieszközöl családján megkímélésé Jólleh I Szanhedr elnö vol jeruzsále Templ elpusztítá ut Jabné tet székhelyé min otta isko Bész-D elnök Na gond fordított kortárs ma Johan Zakk arr ho tekintély min inká fokozzá ezé előb alárendel mag G.-na jólleh szellemil felet állot Egy tanítván vo I G.-n Elies b Hyrcano a sógo let I vo a a hivatalosa Rómát elismerv elősz visel nás fejedel ma patriarc címe mely utód örökölte G. róm kormány Szíriáb erősítet m méltóságáb Szanhedr 1 Rendkív sok te zsidós bel egységén helyreállításáér am na részb ér Ezé emel jabn törvényh akadém tekintély i alat fonott öss Hill Sámmáj-fé iskolá mely m Templ lerombolá ut s egyenlített ellentéteike Tekintélyén megőrzésér Talm tö hel tanúskodi Egy legkiváló tanítványá Jos b Chananj megalá vezeklés ítélt ellenszegülé miat mid megjele előtt átölel megcsókol í szólítot me Lé üdvö mester tanítványo mester tanulásba tanítvány abba ho alávet mag akaratomn Intézkedés vallá polgá ügyekb törvé erejév bírt egé Róm Birodal zsidósá előt Röv idő lemondatt méltóságáró késő visszahelyezt abb legfontosa esemé I patriárc életéb Rómá va utazá zsidós nevéb érdekébe útj kísérőtárs volt Akib továb elnöktárs Eleaz b Azar Jós b Hemmija utaz valószínű Domitian császárságán utol éveib történ 95-b zsidóság fenyege gono törvény elhárításá irányul utaz mé nyom hagyo halachik aggadik irodalomb i rómaiakk ekk folytato vit f vann jegyezv Nagyo nézeteltéré vo azonb keresztényekke akik Talm minim-m jel szektáriusokn teki n nélk feltet zsidós egységén megbontás tőlü Ig na érde imakön revíziój véglegesítet naponkén k fői elhelyezésé Sémá Tizennyo Áldásmondás mely utoljá revideál Ugyancs rendel ann naponké háromszo elmondásá Mé vallásossá ethikáján tisztaságáv párosul Am mag szánalm érz más irán Ist irgalomm le iránta n érz szánalma akk Ist f könyörül rajt Toszef Bá Ká 3 Je Bá Ká o Sabb 15 Családján tud vendégein megenged gör nye használat i jólleh zsid nemze okb közönség embern e n engedt me fi Sim emlí Szó 4 ho házuk sok járt gör bölcsesség tanuln Mi tud ú halachába mi exegézisb speciál jogb egyen nagys vo kivá kortársaiva allegóri különös költőie Talm tö szónokl töredék feljegy Szemách I m n ér m B Kochba-forradalma csup ann előkészítésé ország gyá nyilvánu m temetés prozeli Aquil Aki tanítván emlékév építtete sírjá me tradíc szeri azon Jab melle láthat későb építménnye egysze feh lepelb va temeté rendel e ho pomp megszüntes másokn i utó fi Jud ma enn f I le öröks útjá Mis revíziójá mely aty Patriarc ala kezdte alat fejezt b Tö sz erkölc mondás köz Mis Áb 2 ez Tóráv va foglalkozás közügyekk va törődés vonatkozna Jellem mondás me rómaiak vonatkozha Óvako kormányzattó me kormány lev magukh vonzz emberek saj érdekükbő barátokn tüntet f maguka am haszn v belől elhagyj ember a szükség juto Tudomány kérdésekb va döntése Talm jegy f Nid 68 Bat 189 Jer lOd Chull 106 Be Berác 60 fi I Ju pátriárk ma ann fi I követt a II s vé fe é f vo II Jud utób pátriárk m valószínű I ó Tibériásb élte Hill leszármazottj köz egyen ág Palesztináb utol pátriár vo V G ak lemondatta me n engedelmeskede császá rendeletne me úja zsinagóg építés eltiltott vo a a barátság hitviták rendeze zsid keresztény köz Emelle kivá orv híréb állo sz.-be Marcell róm orvo í említ ho lépfe orvosság .pátriár talál fe palesztin pátriárkát megszünteté császá parancs történ diasporáb odafizete zsi önként ad ekk szüntett m róm adó alakított 4 Irodalo Graet Geschich d Jnd m.IV Schüre Geschich d Volk Isr kiad.I Werembonr Ess s histor Géograph Palesti 18 Büchle D Synhedri Jerusale a D Priest u d Kult mindket wie rabbiszeminári értesítőjén mellékleteképp Frank Dar ha-Mis Bache Aga d Tannait I-II Scheini D Hochschu Jamn 18 Weis D III Halév Doo ha-Risón I

11672.

CÍMS Gamal

SZÓCI Gamali pátriá ne Bibliá előford m Manasse-tö fejedel talm korszak Hil családjá tag visel fő nev Hil unok ná fejede jeruzsál N Szanhed eln fő melle M nagyat Hill szá törvé megalkot ezek tik ha-ó vi megjavít veze Git 1 Jeb has vall törvényhozás vez szere vo e valla ors különb része küld intézkedés melyek le formá v Szanhed l Tosze Szanhed 2- Jerusa Szanhed Rendelkezé diasp zsidóság kiterjedt G Új-Testamen eml m farize törv tudó a nag tiszt Aposto Csel Jé tanítványai védelm k 38 v tars S kés P egyházalap mest m dicseks ve h lábai Apó Cselekede Tal t anekdo jegyz r e rendkív tekintél bizonyítj Peszac olvashatj h m kir király Agri Kyp keres G. h rituá kérdés megkérdez vélemény M n v tiszte irán legjob jelle tal nekrológ Ami megha T tisztel alábbhagyo tiszta jámbor szűn é Sz 15 v el Rab cí visel am p hierarc megszűnté tudó hierarchiájá csu Bész- legf elnö ille e századokb Nyilváno tanít csu említ új-testament rész tudj visz ar bősége Talm h iskola 1 törvénykez el vo R ell har eg vezet vo unok pe e máso szá forduló paleszti zsidó f Jocha Zak szell örök vo Utó v Vespasia császár kieszközö családjá megkímélés Jólle Szanhed eln vo jeruzsál Temp elpusztít u Jabn te székhely mi ott isk Bész- elnö N gon fordítot kortár m Joha Zak ar h tekintél mi ink fokozz ez elő alárende ma G.-n jólle szellemi fele állo Eg tanítvá v G.- Elie Hyrcan sóg le v hivatalos Rómá elismer elős vise ná fejede m patriar cím mel utó örökölt G ró kormán Szíriá erősíte méltóságá Szanhed Rendkí so t zsidó be egységé helyreállításáé a n rész é Ez eme jab törvény akadé tekintél ala fonot ös Hil Sámmáj-f iskol mel Temp lerombol u egyenlítet ellentéteik Tekintélyé megőrzésé Tal t he tanúskod Eg legkivál tanítvány Jo Chanan megal vezeklé ítél ellenszegül mia mi megjel előt átöle megcsóko szólíto m L üdv meste tanítvány meste tanulásb tanítván abb h aláve ma akaratom Intézkedé vall polg ügyek törv erejé bír eg Ró Biroda zsidós elő Rö id lemondat méltóságár kés visszahelyez ab legfontos esem patriár életé Róm v utaz zsidó nevé érdekéb út kísérőtár vol Aki tová elnöktár Elea Aza Jó Hemmij uta valószín Domitia császárságá uto évei törté 95- zsidósá fenyeg gon törvén elhárítás irányu uta m nyo hagy halachi aggadi irodalom rómaiak ek folytat vi van jegyez Nagy nézeteltér v azon keresztényekk aki Tal minim- je szektáriusok tek nél felte zsidó egységé megbontá től I n érd imakö revízió véglegesíte naponké fő elhelyezés Sém Tizenny Áldásmondá mel utolj revideá Ugyanc rende an naponk háromsz elmondás M vallásoss ethikájá tisztaságá párosu A ma szánal ér má irá Is irgalom l iránt ér szánalm ak Is könyörü raj Tosze B K J B K Sab 1 Családjá tu vendégei megenge gö ny használa jólle zsi nemz ok közönsé ember enged m f Si eml Sz h házu so jár gö bölcsessé tanul M tu halacháb m exegézis speciá jog egye nagy v kiv kortársaiv allegór különö költői Tal t szónok töredé feljeg Szemác é Kochba-forradalm csu an előkészítés orszá gy nyilván temeté prozel Aqui Ak tanítvá emléké építtet sírj m tradí szer azo Ja mell látha késő építménny egysz fe lepel v temet rende h pom megszünte mások ut f Ju m en l örök útj Mi revíziój mel at Patriar al kezdt ala fejez T s erköl mondá kö Mi Á e Tórá v foglalkozá közügyek v törődé vonatkozn Jelle mondá m rómaia vonatkozh Óvak kormányzatt m kormán le maguk vonz embere sa érdekükb barátok tünte maguk a hasz belő elhagy embe szüksé jut Tudomán kérdések v döntés Tal jeg Ni 6 Ba 18 Je lO Chul 10 B Berá 6 f J pátriár m an f követ I v f v I Ju utó pátriár valószín Tibériás élt Hil leszármazott kö egye á Palesztiná uto pátriá v a lemondatt m engedelmesked csász rendeletn m új zsinagó építé eltiltot v barátsá hitvitá rendez zsi keresztén kö Emell kiv or híré áll sz.-b Marcel ró orv emlí h lépf orvossá .pátriá talá f paleszti pátriárká megszüntet csász paranc törté diasporá odafizet zs önkén a ek szüntet ró ad alakítot Irodal Grae Geschic Jn m.I Schür Geschic Vol Is kiad. Werembon Es histo Géograp Palest 1 Büchl Synhedr Jerusal Pries Kul mindke wi rabbiszeminár értesítőjé mellékletekép Fran Da ha-Mi Bach Ag Tannai I-I Schein Hochsch Jam 1 Wei II Halé Do ha-Risó

11672

CÍM Gama

SZÓC Gamal pátri n Bibli előfor Manasse-t fejede tal korsza Hi családj ta vise f ne Hi uno n fejed jeruzsá Szanhe el f mell nagya Hil sz törv megalko eze ti ha- v megjaví vez Gi Je ha val törvényhozá ve szer v vall or külön rész kül intézkedé melye l form Szanhe Tosz Szanhe 2 Jerus Szanhe Rendelkez dias zsidósá kiterjed Új-Testame em fariz tör tud na tisz Apost Cse J tanítványa védel 3 tar ké egyházala mes dicsek v lába Ap Cseleked Ta anekd jegy rendkí tekinté bizonyít Pesza olvashat ki királ Agr Ky kere G ritu kérdé megkérde vélemén tiszt irá legjo jell ta nekroló Am megh tiszte alábbhagy tiszt jámbo szű S 1 e Ra c vise a hierar megszűnt tud hierarchiáj cs Bész leg eln ill századok Nyilván taní cs emlí új-testamen rés tud vis a bőség Tal iskol törvényke e v el ha e veze v uno p más sz fordul paleszt zsid Joch Za szel örö v Ut Vespasi császá kieszköz családj megkímélé Jóll Szanhe el v jeruzsá Tem elpusztí Jab t székhel m ot is Bész eln go fordíto kortá Joh Za a tekinté m in fokoz e el alárend m G.- jóll szellem fel áll E tanítv G. Eli Hyrca só l hivatalo Róm elisme elő vis n fejed patria cí me ut örököl r kormá Szíri erősít méltóság Szanhe Rendk s zsid b egység helyreállításá rés E em ja törvén akad tekinté al fono ö Hi Sámmáj- isko me Tem lerombo egyenlíte ellentétei Tekintély megőrzés Ta h tanúsko E legkivá tanítván J Chana mega vezekl íté ellenszegü mi m megje elő átöl megcsók szólít üd mest tanítván mest tanulás tanítvá ab aláv m akarato Intézked val pol ügye tör erej bí e R Birod zsidó el R i lemonda méltóságá ké visszahelye a legfonto ese patriá élet Ró uta zsid nev érdeké ú kísérőtá vo Ak tov elnöktá Ele Az J Hemmi ut valószí Domiti császárság ut éve tört 95 zsidós fenye go törvé elhárítá irány ut ny hag halach aggad irodalo rómaia e folyta v va jegye Nag nézetelté azo keresztények ak Ta minim j szektáriuso te né felt zsid egység megbont tő ér imak revízi véglegesít naponk f elhelyezé Sé Tizenn Áldásmond me utol revide Ugyan rend a napon hároms elmondá vallásos ethikáj tisztaság páros m szána é m ir I irgalo irán é szánal a I könyör ra Tosz Sa Családj t vendége megeng g n használ jóll zs nem o közöns embe enge S em S ház s já g bölcsess tanu t halachá exegézi speci jo egy nag ki kortársai allegó külön költő Ta szóno töred felje Szemá Kochba-forradal cs a előkészíté orsz g nyilvá temet proze Aqu A tanítv emlék építte sír trad sze az J mel láth kés építménn egys f lepe teme rend po megszünt máso u J e örö út M revízió me a Patria a kezd al feje erkö mond k M Tór foglalkoz közügye törőd vonatkoz Jell mond római vonatkoz Óva kormányzat kormá l magu von ember s érdekük baráto tünt magu has bel elhag emb szüks ju Tudomá kérdése dönté Ta je N B 1 J l Chu 1 Ber pátriá a köve J ut pátriá valószí Tibériá él Hi leszármazot k egy Palesztin ut pátri lemondat engedelmeske csás rendelet ú zsinag épít eltilto baráts hitvit rende zs kereszté k Emel ki o hír ál sz.- Marce r or eml lép orvoss .pátri tal paleszt pátriárk megszünte csás paran tört diaspor odafize z önké e szünte r a alakíto Iroda Gra Geschi J m. Schü Geschi Vo I kiad Werembo E hist Géogra Pales Büch Synhed Jerusa Prie Ku mindk w rabbiszeminá értesítőj mellékleteké Fra D ha-M Bac A Tanna I- Schei Hochsc Ja We I Hal D ha-Ris

1167

CÍ Gam

SZÓ Gama pátr Bibl előfo Manasse- fejed ta korsz H család t vis n H un feje jeruzs Szanh e mel nagy Hi s tör megalk ez t ha megjav ve G J h va törvényhoz v sze val o külö rés kü intézked mely for Szanh Tos Szanh Jeru Szanh Rendelke dia zsidós kiterje Új-Testam e fari tö tu n tis Apos Cs tanítvány véde ta k egyházal me dicse láb A Cseleke T anek jeg rendk tekint bizonyí Pesz olvasha k kirá Ag K ker rit kérd megkérd vélemé tisz ir legj jel t nekrol A meg tiszt alábbhag tisz jámb sz R vis hiera megszűn tu hierarchiá c Bés le el il százado Nyilvá tan c eml új-testame ré tu vi bősé Ta isko törvényk e h vez un má s fordu palesz zsi Joc Z sze ör U Vespas csász kieszkö család megkímél Jól Szanh e jeruzs Te elpuszt Ja székhe o i Bés el g fordít kort Jo Z tekint i foko e aláren G. jól szelle fe ál tanít G El Hyrc s hivatal Ró elism el vi feje patri c m u örökö korm Szír erősí méltósá Szanh Rend zsi egysé helyreállítás ré e j törvé aka tekint a fon H Sámmáj isk m Te leromb egyenlít ellentéte Tekintél megőrzé T tanúsk legkiv tanítvá Chan meg vezek ít ellenszeg m megj el átö megcsó szólí ü mes tanítvá mes tanulá tanítv a alá akarat Intézke va po ügy tö ere b Biro zsid e lemond méltóság k visszahely legfont es patri éle R ut zsi ne érdek kísérőt v A to elnökt El A Hemm u valósz Domit császársá u év tör 9 zsidó feny g törv elhárít irán u n ha halac agga irodal római folyt v jegy Na nézetelt az kereszténye a T mini szektárius t n fel zsi egysé megbon t é ima revíz véglegesí napon elhelyez S Tizen Áldásmon m uto revid Ugya ren napo három elmond valláso ethiká tisztasá páro szán i irgal irá szána könyö r Tos S Család vendég megen haszná jól z ne közön emb eng e há j bölcses tan halach exegéz spec j eg na k kortársa alleg külö költ T szón töre felj Szem Kochba-forrada c előkészít ors nyilv teme proz Aq tanít emlé építt sí tra sz a me lát ké építmén egy lep tem ren p megszün más ör ú revízi m Patri kez a fej erk mon Tó foglalko közügy törő vonatko Jel mon róma vonatko Óv kormányza korm mag vo embe érdekü barát tün mag ha be elha em szük j Tudom kérdés dönt T j Ch Be pátri köv u pátri valósz Tibéri é H leszármazo eg Paleszti u pátr lemonda engedelmesk csá rendele zsina épí eltilt barát hitvi rend z kereszt Eme k hí á sz. Marc o em lé orvos .pátr ta palesz pátriár megszünt csá para tör diaspo odafiz önk szünt alakít Irod Gr Gesch m Sch Gesch V kia Weremb his Géogr Pale Büc Synhe Jerus Pri K mind rabbiszemin értesítő mellékletek Fr ha- Ba Tann I Sche Hochs J W Ha ha-Ri