11772.htm

CÍMSZÓ: Goldmark

SZEMÉLYNÉV: Goldmark Károly

SZÓCIKK: "G. Károly, zeneszerző, szül. Keszthelyen 1830 máj. 18., megh, Bécsben 1915 jan. 2. Atyja, G. Ruben keszthelyi kántor volt. G. már gyermekkorában rendszeres zenei kiképzésben részesült és tizenkét éves korában Sopronba küldték továbbképzésre. Később Atyja nagy áldozatok és lemondások árán Bécsbe küldte, ahol a Konzervatóriumban Böhm és Preyer tanítványa lett és maradt a forradalomig (1848), amikor elvitték katonának. Katonai szolgálata leteltével legidősebb testvére tette lehetővé neki a továbbképzést a berlini konzervatóriumban. Tanulmányait csakhamar félbe kellett szakítania, mert bátyját forradalmi tevékenykedése miatt - állítólag része volt a Latour osztrák hadügyminiszter elleni merényletben - Magyarországról kitiltották sőt többé nem támogathatta. Nemsokára G. Győrbe került a színházhoz, de már 1850. a bécsi Josef-stadter Theater tagja lett. 1852-ben kezdett el komponálni Mendelssohn-Bartholdy hatása alatt. Első koncertjét saját kompozícióiból 1857. adta nagy sikerrel, úgy hogy zenekari tevékenységéről lemondott. Hírnevét a rögtön népszerűvé vált Sakuntala-nyitány alapította meg 1864. Élete legdicsőbb művét a Sába királynője operát 1875 márc.10. mutatta be a bécsi udvari Operaház, mellyel G. példátlan sikert aratott: negyvenszer tapsolták ki a színpadra a premier alkalmával. A világ valamennyi operaháza műsorára tűzte G. mesterművét, kivéve az angol színházakat, mert Angliában a biblikus tárgykör profanizálása akkor még tiltva volt. Keleti, de főleg zsidó melódiák dominálnak G. müveiben. Csodás hangszerelésével művészetté emelte azt, ami addig csak a zsidó nép ajkán mint zenei hagyomány élt. További operái: Merlin, (1886); (1904. ugyanezt átdolgozva újra előadták); A házi tücsök,(1896); a Hadifogoly (1899); Az idegen (1899); Götzv. Berlichingen (1902), melyet Európa legtöbb nagy operaházában előadtak. Nyitányai közül kimagaslóak a Sakuntalán kívül; Penthesilea, Tavasszal, A leláncolt Prométheusz, Szappho, Olaszországból. Szimfóniái: Esz-dur symphonia, Falusi lakodalom és Zrínyi. Ezenkívül van számos kamarazeneműve, zongoradarabja, vonósnégyese, suitje hegedűre s zongorára és dalai. G. Pesten is sokat hangversenyezett s az ötvenes évek végén állandóan itt lakott Eötvös József báró 1869-ben 800 frt állami segélyt utalt ki számára. A bécsi udv. Opera Liszt és Andrássy Gyula gróf ajánlatára adatta elő a Sába királynőjét, amelyet a magyar Nemzeti Színház 1876. márc. 16. mutatott be. 1897 febr. 21. a zenedarab századik előadása alkalmával a m. kir. Operaházban maga G. dirigálta a darabot. 1910., nyolcvanadik születési évfordulója alkalmából a bpesti egyetem díszdoktorrá avatta, a király a Pro Litteris et Artibus érdemjellel tüntette ki és szülővárosa is nagy ünnepséget rendezett tiszteletére, Budapesten pedig maga Apponyi Albert gróf mondott köszöntőt az agg művészre. G. élete végén megírta memoárjait, melyek Erinnerungen aus meinem Leben c.(1914) jelentek meg. Ezt a munkát unokaöccse Ferenczi Frigyes (1.o.) operaházi főrendező fordította le magyarra (1928)."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1772. címszó a lexikon => 318. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11772.htm

CÍMSZÓ: Goldmark

SZEMÉLYNÉV: Goldmark Károly

SZÓCIKK: G. Károly, zeneszerző, szül. Keszthelyen 1830 máj. 18., megh, Bécsben 1915 jan. 2. Atyja, G. Ruben keszthelyi kántor volt. G. már gyermekkorában rendszeres zenei kiképzésben részesült és tizenkét éves korában Sopronba küldték továbbképzésre. Később Atyja nagy áldozatok és lemondások árán Bécsbe küldte, ahol a Konzervatóriumban Böhm és Preyer tanítványa lett és maradt a forradalomig 1848 , amikor elvitték katonának. Katonai szolgálata leteltével legidősebb testvére tette lehetővé neki a továbbképzést a berlini konzervatóriumban. Tanulmányait csakhamar félbe kellett szakítania, mert bátyját forradalmi tevékenykedése miatt - állítólag része volt a Latour osztrák hadügyminiszter elleni merényletben - Magyarországról kitiltották sőt többé nem támogathatta. Nemsokára G. Győrbe került a színházhoz, de már 1850. a bécsi Josef-stadter Theater tagja lett. 1852-ben kezdett el komponálni Mendelssohn-Bartholdy hatása alatt. Első koncertjét saját kompozícióiból 1857. adta nagy sikerrel, úgy hogy zenekari tevékenységéről lemondott. Hírnevét a rögtön népszerűvé vált Sakuntala-nyitány alapította meg 1864. Élete legdicsőbb művét a Sába királynője operát 1875 márc.10. mutatta be a bécsi udvari Operaház, mellyel G. példátlan sikert aratott: negyvenszer tapsolták ki a színpadra a premier alkalmával. A világ valamennyi operaháza műsorára tűzte G. mesterművét, kivéve az angol színházakat, mert Angliában a biblikus tárgykör profanizálása akkor még tiltva volt. Keleti, de főleg zsidó melódiák dominálnak G. müveiben. Csodás hangszerelésével művészetté emelte azt, ami addig csak a zsidó nép ajkán mint zenei hagyomány élt. További operái: Merlin, 1886 ; 1904. ugyanezt átdolgozva újra előadták ; A házi tücsök, 1896 ; a Hadifogoly 1899 ; Az idegen 1899 ; Götzv. Berlichingen 1902 , melyet Európa legtöbb nagy operaházában előadtak. Nyitányai közül kimagaslóak a Sakuntalán kívül; Penthesilea, Tavasszal, A leláncolt Prométheusz, Szappho, Olaszországból. Szimfóniái: Esz-dur symphonia, Falusi lakodalom és Zrínyi. Ezenkívül van számos kamarazeneműve, zongoradarabja, vonósnégyese, suitje hegedűre s zongorára és dalai. G. Pesten is sokat hangversenyezett s az ötvenes évek végén állandóan itt lakott Eötvös József báró 1869-ben 800 frt állami segélyt utalt ki számára. A bécsi udv. Opera Liszt és Andrássy Gyula gróf ajánlatára adatta elő a Sába királynőjét, amelyet a magyar Nemzeti Színház 1876. márc. 16. mutatott be. 1897 febr. 21. a zenedarab századik előadása alkalmával a m. kir. Operaházban maga G. dirigálta a darabot. 1910., nyolcvanadik születési évfordulója alkalmából a bpesti egyetem díszdoktorrá avatta, a király a Pro Litteris et Artibus érdemjellel tüntette ki és szülővárosa is nagy ünnepséget rendezett tiszteletére, Budapesten pedig maga Apponyi Albert gróf mondott köszöntőt az agg művészre. G. élete végén megírta memoárjait, melyek Erinnerungen aus meinem Leben c. 1914 jelentek meg. Ezt a munkát unokaöccse Ferenczi Frigyes 1.o. operaházi főrendező fordította le magyarra 1928 .

11772.ht

CÍMSZÓ Goldmar

SZEMÉLYNÉV Goldmar Károl

SZÓCIKK G Károly zeneszerző szül Keszthelye 183 máj 18. megh Bécsbe 191 jan 2 Atyja G Rube keszthely kánto volt G má gyermekkorába rendszere zene kiképzésbe részesül é tizenké éve korába Sopronb küldté továbbképzésre Későb Atyj nag áldozato é lemondáso árá Bécsb küldte aho Konzervatóriumba Böh é Preye tanítvány let é marad forradalomi 184 amiko elvitté katonának Katona szolgálat leteltéve legidőseb testvér tett lehetőv nek továbbképzés berlin konzervatóriumban Tanulmányai csakhama félb kellet szakítania mer bátyjá forradalm tevékenykedés miat állítóla rész vol Latou osztrá hadügyminiszte ellen merényletbe Magyarországró kitiltottá ső több ne támogathatta Nemsokár G Győrb kerül színházhoz d má 1850 bécs Josef-stadte Theate tagj lett 1852-be kezdet e komponáln Mendelssohn-Barthold hatás alatt Els koncertjé sajá kompozícióibó 1857 adt nag sikerrel úg hog zenekar tevékenységérő lemondott Hírnevé rögtö népszerűv vál Sakuntala-nyitán alapított me 1864 Élet legdicsőb művé Sáb királynőj operá 187 márc.10 mutatt b bécs udvar Operaház mellye G példátla siker aratott negyvensze tapsoltá k színpadr premie alkalmával vilá valamenny operaház műsorár tűzt G mesterművét kivév a ango színházakat mer Angliába bibliku tárgykö profanizálás akko mé tiltv volt Keleti d főle zsid melódiá dominálna G müveiben Csodá hangszereléséve művészett emelt azt am addi csa zsid né ajká min zene hagyomán élt Tovább operái Merlin 188 1904 ugyanez átdolgozv újr előadtá ház tücsök 189 Hadifogol 189 A idege 189 Götzv Berlichinge 190 melye Európ legtöb nag operaházába előadtak Nyitánya közü kimagaslóa Sakuntalá kívül Penthesilea Tavasszal leláncol Prométheusz Szappho Olaszországból Szimfóniái Esz-du symphonia Falus lakodalo é Zrínyi Ezenkívü va számo kamarazeneműve zongoradarabja vonósnégyese suitj hegedűr zongorár é dalai G Peste i soka hangversenyezet a ötvene éve végé állandóa it lakot Eötvö Józse bár 1869-be 80 fr állam segély utal k számára bécs udv Oper Lisz é Andráss Gyul gró ajánlatár adatt el Sáb királynőjét amelye magya Nemzet Színhá 1876 márc 16 mutatot be 189 febr 21 zenedara századi előadás alkalmáva m kir Operaházba mag G dirigált darabot 1910. nyolcvanadi születés évfordulój alkalmábó bpest egyete díszdoktorr avatta királ Pr Litteri e Artibu érdemjelle tüntett k é szülőváros i nag ünnepsége rendezet tiszteletére Budapeste pedi mag Appony Alber gró mondot köszöntő a ag művészre G élet végé megírt memoárjait melye Erinnerunge au meine Lebe c 191 jelente meg Ez munká unokaöccs Ferencz Frigye 1.o operaház főrendez fordított l magyarr 192

11772.h

CÍMSZ Goldma

SZEMÉLYNÉ Goldma Káro

SZÓCIK Károl zeneszerz szü Keszthely 18 má 18 meg Bécsb 19 ja Atyj Rub keszthel kánt vol m gyermekkoráb rendszer zen kiképzésb részesü tizenk év koráb Sopron küldt továbbképzésr Késő Aty na áldozat lemondás ár Bécs küldt ah Konzervatóriumb Bö Prey tanítván le mara forradalom 18 amik elvitt katonána Katon szolgála leteltév legidőse testvé tet lehető ne továbbképzé berli konzervatóriumba Tanulmánya csakham fél kelle szakítani me bátyj forradal tevékenykedé mia állítól rés vo Lato osztr hadügyminiszt elle merényletb Magyarországr kitiltott s töb n támogathatt Nemsoká Győr kerü színházho m 185 béc Josef-stadt Theat tag let 1852-b kezde komponál Mendelssohn-Barthol hatá alat El koncertj saj kompozícióib 185 ad na sikerre ú ho zeneka tevékenységér lemondot Hírnev rögt népszerű vá Sakuntala-nyitá alapítot m 186 Éle legdicső műv Sá királynő oper 18 márc.1 mutat béc udva Operahá melly példátl sike aratot negyvensz tapsolt színpad premi alkalmáva vil valamenn operahá műsorá tűz mesterművé kivé ang színházaka me Angliáb biblik tárgyk profanizálá akk m tilt vol Kelet fől zsi melódi domináln müveibe Csod hangszerelésév művészet emel az a add cs zsi n ajk mi zen hagyomá él Továb operá Merli 18 190 ugyane átdolgoz új előadt há tücsö 18 Hadifogo 18 ideg 18 Götz Berliching 19 mely Euró legtö na operaházáb előadta Nyitány köz kimagasló Sakuntal kívü Penthesile Tavassza lelánco Prométheus Szapph Olaszországbó Szimfóniá Esz-d symphoni Falu lakodal Zríny Ezenkív v szám kamarazeneműv zongoradarabj vonósnégyes suit hegedű zongorá dala Pest sok hangversenyeze ötven év vég állandó i lako Eötv Józs bá 1869-b 8 f álla segél uta számár béc ud Ope Lis András Gyu gr ajánlatá adat e Sá királynőjé amely magy Nemze Szính 187 már 1 mutato b 18 feb 2 zenedar század előadá alkalmáv ki Operaházb ma dirigál darabo 1910 nyolcvanad születé évforduló alkalmáb bpes egyet díszdoktor avatt kirá P Litter Artib érdemjell tüntet szülőváro na ünnepség rendeze tiszteletér Budapest ped ma Appon Albe gr mondo köszönt a művészr éle vég megír memoárjai mely Erinnerung a mein Leb 19 jelent me E munk unokaöcc Ferenc Frigy 1. operahá főrende fordítot magyar 19

11772.

CÍMS Goldm

SZEMÉLYN Goldm Kár

SZÓCI Káro zeneszer sz Keszthel 1 m 1 me Bécs 1 j Aty Ru keszthe kán vo gyermekkorá rendsze ze kiképzés részes tizen é korá Sopro küld továbbképzés Kés At n áldoza lemondá á Béc küld a Konzervatórium B Pre tanítvá l mar forradalo 1 ami elvit katonán Kato szolgál letelté legidős testv te lehet n továbbképz berl konzervatóriumb Tanulmány csakha fé kell szakítan m báty forrada tevékenyked mi állító ré v Lat oszt hadügyminisz ell merénylet Magyarország kitiltot tö támogathat Nemsok Győ ker színházh 18 bé Josef-stad Thea ta le 1852- kezd komponá Mendelssohn-Bartho hat ala E koncert sa kompozíciói 18 a n sikerr h zenek tevékenységé lemondo Hírne rög népszer v Sakuntala-nyit alapíto 18 Él legdics mű S királyn ope 1 márc. muta bé udv Operah mell példát sik arato negyvens tapsol színpa prem alkalmáv vi valamen operah műsor tű mesterműv kiv an színházak m Angliá bibli tárgy profanizál ak til vo Kele fő zs melód dominál müveib Cso hangszerelésé művésze eme a ad c zs aj m ze hagyom é Tová oper Merl 1 19 ugyan átdolgo ú előad h tücs 1 Hadifog 1 ide 1 Göt Berlichin 1 mel Eur legt n operaházá előadt Nyitán kö kimagasl Sakunta kív Penthesil Tavassz lelánc Prométheu Szapp Olaszországb Szimfóni Esz- symphon Fal lakoda Zrín Ezenkí szá kamarazenemű zongoradarab vonósnégye sui heged zongor dal Pes so hangversenyez ötve é vé álland lak Eöt Józ b 1869- áll segé ut számá bé u Op Li Andrá Gy g ajánlat ada S királynőj amel mag Nemz Szín 18 má mutat 1 fe zeneda száza előad alkalmá k Operaház m dirigá darab 191 nyolcvana szület évfordul alkalmá bpe egye díszdokto avat kir Litte Arti érdemjel tünte szülővár n ünnepsé rendez tiszteleté Budapes pe m Appo Alb g mond köszön művész él vé megí memoárja mel Erinnerun mei Le 1 jelen m mun unokaöc Feren Frig 1 operah főrend fordíto magya 1

11772

CÍM Gold

SZEMÉLY Gold Ká

SZÓC Kár zenesze s Keszthe m Béc At R keszth ká v gyermekkor rendsz z kiképzé része tize kor Sopr kül továbbképzé Ké A áldoz lemond Bé kül Konzervatóriu Pr tanítv ma forradal am elvi katoná Kat szolgá letelt legidő test t lehe továbbkép ber konzervatórium Tanulmán csakh f kel szakíta bát forrad tevékenyke m állít r La osz hadügyminis el merényle Magyarorszá kitilto t támogatha Nemso Gy ke színház 1 b Josef-sta The t l 1852 kez kompon Mendelssohn-Barth ha al koncer s kompozíció 1 siker zene tevékenység lemond Hírn rö népsze Sakuntala-nyi alapít 1 É legdic m király op márc mut b ud Opera mel példá si arat negyven tapso színp pre alkalmá v valame opera műso t mestermű ki a színháza Angli bibl tárg profanizá a ti v Kel f z meló dominá müvei Cs hangszerelés művész em a z a z hagyo Tov ope Mer 1 ugya átdolg előa tüc Hadifo id Gö Berlichi me Eu leg operaház előad Nyitá k kimagas Sakunt kí Penthesi Tavass lelán Prométhe Szap Olaszország Szimfón Esz sympho Fa lakod Zrí Ezenk sz kamarazenem zongoradara vonósnégy su hege zongo da Pe s hangversenye ötv v állan la Eö Jó 1869 ál seg u szám b O L Andr G ajánla ad királynő ame ma Nem Szí 1 m muta f zened száz előa alkalm Operahá dirig dara 19 nyolcvan szüle évfordu alkalm bp egy díszdokt ava ki Litt Art érdemje tünt szülővá ünneps rende tisztelet Budape p App Al mon köszö művés é v meg memoárj me Erinneru me L jele mu unokaö Fere Fri opera főren fordít magy

1177

CÍ Gol

SZEMÉL Gol K

SZÓ Ká zenesz Keszth Bé A keszt k gyermekko rends kiképz rész tiz ko Sop kü továbbképz K áldo lemon B kü Konzervatóri P tanít m forrada a elv katon Ka szolg letel legid tes leh továbbké be konzervatóriu Tanulmá csak ke szakít bá forra tevékenyk állí L os hadügymini e merényl Magyarorsz kitilt támogath Nems G k színhá Josef-st Th 185 ke kompo Mendelssohn-Bart h a konce kompozíci sike zen tevékenysé lemon Hír r népsz Sakuntala-ny alapí legdi királ o már mu u Oper me péld s ara negyve taps szín pr alkalm valam oper műs mesterm k színház Angl bib tár profaniz t Ke mel domin müve C hangszerelé művés e hagy To op Me ugy átdol elő tü Hadif i G Berlich m E le operahá előa Nyit kimaga Sakun k Penthes Tavas lelá Prométh Sza Olaszorszá Szimfó Es symph F lako Zr Ezen s kamarazene zongoradar vonósnég s heg zong d P hangverseny öt álla l E J 186 á se szá And ajánl a királyn am m Ne Sz mut zene szá elő alkal Operah diri dar 1 nyolcva szül évford alkal b eg díszdok av k Lit Ar érdemj tün szülőv ünnep rend tisztele Budap Ap A mo kösz művé me memoár m Erinner m jel m unoka Fer Fr oper főre fordí mag