11810.htm

CÍMSZÓ: Grósz

SZEMÉLYNÉV: Grósz Frigyes

SZÓCIKK: "3. G. Frigyes, az első magyar szemész és filantróp. szül. Nagyváradon 1798 nov. 16., megh. u. o. 1858 jan. 3. U. o. járt gimnáziumba, azután a pesti egyetemre ment, ahol 1816. bölcsészet- doktori oklevelet nyert, majd a bécsi egyetemen tanult, ahol 1825. orvosdoktorrá avatták. Azután Teltsch morva városban lett orvos és itt kórházat alapított. 1829-ben visszatért szülővárosába, ahol a zsidó-kórház vezetője lett. 1830-ban a szegény sorsú vakok részére ingyenes ambulatóriumot létesített s azt haláláig maga tartotta fenn. Évek folyamán több mint 40,000 szembeteget kezelt és 1500-szor hajtott végre szerencsésen szürkehályog-műtétet 1856-ban a király is meglátogatta intézetét és érdemrenddel tüntette ki. A nagyváradi hitközség márványtáblával örökítette meg emlékét az ottani zsidó kórházban, olajfestésű képe pedig a Nemzeti Múzeumban van. Tanulmányai megjelentek a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Munkálataiban. Önállóan a következők: Dissertatio inaug. chemico-pharmacologico-medica de chinina stb. (1826); Statisztikai adatok a Nagyváradon 1830 óta létező szegény vakok gyógyintézete működéséről s néhány szó ezen intézet jövendőjéről, földművelőink közt gyakran előforduló vakság enyhítésére Magyar- és Erdélyország több helyein felállítandó szegény vakok gyógyintézetei tekintetéből (1846); Die Augenkrankheiten d. grossen Ebenen Ungarns (1857). "


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1810. címszó a lexikon => 324. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11810.htm

CÍMSZÓ: Grósz

SZEMÉLYNÉV: Grósz Frigyes

SZÓCIKK: 3. G. Frigyes, az első magyar szemész és filantróp. szül. Nagyváradon 1798 nov. 16., megh. u. o. 1858 jan. 3. U. o. járt gimnáziumba, azután a pesti egyetemre ment, ahol 1816. bölcsészet- doktori oklevelet nyert, majd a bécsi egyetemen tanult, ahol 1825. orvosdoktorrá avatták. Azután Teltsch morva városban lett orvos és itt kórházat alapított. 1829-ben visszatért szülővárosába, ahol a zsidó-kórház vezetője lett. 1830-ban a szegény sorsú vakok részére ingyenes ambulatóriumot létesített s azt haláláig maga tartotta fenn. Évek folyamán több mint 40,000 szembeteget kezelt és 1500-szor hajtott végre szerencsésen szürkehályog-műtétet 1856-ban a király is meglátogatta intézetét és érdemrenddel tüntette ki. A nagyváradi hitközség márványtáblával örökítette meg emlékét az ottani zsidó kórházban, olajfestésű képe pedig a Nemzeti Múzeumban van. Tanulmányai megjelentek a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Munkálataiban. Önállóan a következők: Dissertatio inaug. chemico-pharmacologico-medica de chinina stb. 1826 ; Statisztikai adatok a Nagyváradon 1830 óta létező szegény vakok gyógyintézete működéséről s néhány szó ezen intézet jövendőjéről, földművelőink közt gyakran előforduló vakság enyhítésére Magyar- és Erdélyország több helyein felállítandó szegény vakok gyógyintézetei tekintetéből 1846 ; Die Augenkrankheiten d. grossen Ebenen Ungarns 1857 .

11810.ht

CÍMSZÓ Grós

SZEMÉLYNÉV Grós Frigye

SZÓCIKK 3 G Frigyes a els magya szemés é filantróp szül Nagyvárado 179 nov 16. megh u o 185 jan 3 U o jár gimnáziumba azutá pest egyetemr ment aho 1816 bölcsészet doktor oklevele nyert maj bécs egyeteme tanult aho 1825 orvosdoktorr avatták Azutá Teltsc morv városba let orvo é it kórháza alapított 1829-be visszatér szülővárosába aho zsidó-kórhá vezetőj lett 1830-ba szegén sors vako részér ingyene ambulatóriumo létesítet az halálái mag tartott fenn Éve folyamá töb min 40,00 szembetege kezel é 1500-szo hajtot végr szerencsése szürkehályog-műtéte 1856-ba királ i meglátogatt intézeté é érdemrendde tüntett ki nagyvárad hitközsé márványtábláva örökített me emléké a ottan zsid kórházban olajfestés kép pedi Nemzet Múzeumba van Tanulmánya megjelente Magya Orvoso é Természetvizsgáló Munkálataiban Önállóa következők Dissertati inaug chemico-pharmacologico-medic d chinin stb 182 Statisztika adato Nagyvárado 183 ót létez szegén vako gyógyintézet működésérő néhán sz eze intéze jövendőjéről földművelőin köz gyakra előfordul vaksá enyhítésér Magyar é Erdélyorszá töb helyei felállítand szegén vako gyógyintézete tekintetébő 184 Di Augenkrankheite d grosse Ebene Ungarn 185

11810.h

CÍMSZ Gró

SZEMÉLYNÉ Gró Frigy

SZÓCIK Frigye el magy szemé filantró szü Nagyvárad 17 no 16 meg 18 ja já gimnáziumb azut pes egyetem men ah 181 bölcsésze dokto oklevel nyer ma béc egyetem tanul ah 182 orvosdoktor avattá Azut Telts mor városb le orv i kórház alapítot 1829-b visszaté szülővárosáb ah zsidó-kórh vezető let 1830-b szegé sor vak részé ingyen ambulatórium létesíte a halálá ma tartot fen Év folyam tö mi 40,0 szembeteg keze 1500-sz hajto vég szerencsés szürkehályog-műtét 1856-b kirá meglátogat intézet érdemrendd tüntet k nagyvára hitközs márványtábláv örökítet m emlék otta zsi kórházba olajfesté ké ped Nemze Múzeumb va Tanulmány megjelent Magy Orvos Természetvizsgál Munkálataiba Önálló következő Dissertat inau chemico-pharmacologico-medi chini st 18 Statisztik adat Nagyvárad 18 ó léte szegé vak gyógyintéze működésér néhá s ez intéz jövendőjérő földművelői kö gyakr előfordu vaks enyhítésé Magya Erdélyorsz tö helye felállítan szegé vak gyógyintézet tekintetéb 18 D Augenkrankheit gross Eben Ungar 18

11810.

CÍMS Gr

SZEMÉLYN Gr Frig

SZÓCI Frigy e mag szem filantr sz Nagyvára 1 n 1 me 1 j j gimnázium azu pe egyete me a 18 bölcsész dokt okleve nye m bé egyete tanu a 18 orvosdokto avatt Azu Telt mo város l or kórhá alapíto 1829- visszat szülővárosá a zsidó-kór vezet le 1830- szeg so va rész ingye ambulatóriu létesít halál m tarto fe É folya t m 40, szembete kez 1500-s hajt vé szerencsé szürkehályog-műté 1856- kir meglátoga intéze érdemrend tünte nagyvár hitköz márványtáblá örökíte emlé ott zs kórházb olajfest k pe Nemz Múzeum v Tanulmán megjelen Mag Orvo Természetvizsgá Munkálataib Önáll következ Disserta ina chemico-pharmacologico-med chin s 1 Statiszti ada Nagyvára 1 lét szeg va gyógyintéz működésé néh e inté jövendőjér földművelő k gyak előford vak enyhítés Magy Erdélyors t hely felállíta szeg va gyógyintéze tekinteté 1 Augenkrankhei gros Ebe Unga 1

11810

CÍM G

SZEMÉLY G Fri

SZÓC Frig ma sze filant s Nagyvár m gimnáziu az p egyet m 1 bölcsés dok oklev ny b egyet tan 1 orvosdokt avat Az Tel m váro o kórh alapít 1829 vissza szülőváros zsidó-kó veze l 1830 sze s v rés ingy ambulatóri létesí halá tart f foly 40 szembet ke 1500- haj v szerencs szürkehályog-műt 1856 ki meglátog intéz érdemren tünt nagyvá hitkö márványtábl örökít eml ot z kórház olajfes p Nem Múzeu Tanulmá megjele Ma Orv Természetvizsg Munkálatai Önál követke Dissert in chemico-pharmacologico-me chi Statiszt ad Nagyvár lé sze v gyógyinté működés né int jövendőjé földművel gya előfor va enyhíté Mag Erdélyor hel felállít sze v gyógyintéz tekintet Augenkrankhe gro Eb Ung

1181



SZEMÉL Fr

SZÓ Fri m sz filan Nagyvá gimnázi a egye bölcsé do okle n egye ta orvosdok ava A Te vár kór alapí 182 vissz szülőváro zsidó-k vez 183 sz ré ing ambulatór létes hal tar fol 4 szembe k 1500 ha szerenc szürkehályog-mű 185 k megláto inté érdemre tün nagyv hitk márványtáb örökí em o kórhá olajfe Ne Múze Tanulm megjel M Or Természetvizs Munkálata Öná követk Disser i chemico-pharmacologico-m ch Statisz a Nagyvá l sz gyógyint működé n in jövendőj földműve gy előfo v enyhít Ma Erdélyo he felállí sz gyógyinté tekinte Augenkrankh gr E Un