11876.htm

CÍMSZÓ: Haar

SZEMÉLYNÉV: Haar Alfréd

SZÓCIKK: "Haar Alfréd, egyetemi tanár, matematikus, szül. Budapesten 1885. Göttingenben szerzett doktorátusát a budapesti egyetem nosztrifikálta. 1910-ben a göttingeni egyetemen a matematika és matematikai csillagászat magántanárává képesítették. 1911-ben a zürichi egyetem helyettes tanára lett. 1912. a kolozsvári Ferenc József Tudomány-Egyetem nyilvános rendkívüli, 1917. pedig rendes tanarává nevezték ki. Amióta ezt az egyetemet Szegedre helyezték át, ott tanít. Matematikai értekezéseit magyar szakfolyóiratokban, továbbá a Mathematische Annalenben és a göttingeni akadémia közleményeiben tette közzé. Első sorban a variáció-számítás, a parciális differenciál-egyenletek és a függvénysorok elméletét kutatja. Nagyobb önálló munkái: Die Raudicertanfgabe der Differentialgleichung /\ /\ u = 0 (Göttingen); Zur Theorie der orthogonalen Functionensysteme (Göttingen); Über die Legendre'sche Reihe (Palermo); König Dénessel együtt írott munkája: Egyszerűen rendezett halmazokról (Budapest)."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1876. címszó a lexikon => 335. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11876.htm

CÍMSZÓ: Haar

SZEMÉLYNÉV: Haar Alfréd

SZÓCIKK: Haar Alfréd, egyetemi tanár, matematikus, szül. Budapesten 1885. Göttingenben szerzett doktorátusát a budapesti egyetem nosztrifikálta. 1910-ben a göttingeni egyetemen a matematika és matematikai csillagászat magántanárává képesítették. 1911-ben a zürichi egyetem helyettes tanára lett. 1912. a kolozsvári Ferenc József Tudomány-Egyetem nyilvános rendkívüli, 1917. pedig rendes tanarává nevezték ki. Amióta ezt az egyetemet Szegedre helyezték át, ott tanít. Matematikai értekezéseit magyar szakfolyóiratokban, továbbá a Mathematische Annalenben és a göttingeni akadémia közleményeiben tette közzé. Első sorban a variáció-számítás, a parciális differenciál-egyenletek és a függvénysorok elméletét kutatja. Nagyobb önálló munkái: Die Raudicertanfgabe der Differentialgleichung /\ /\ u = 0 Göttingen ; Zur Theorie der orthogonalen Functionensysteme Göttingen ; Über die Legendre'sche Reihe Palermo ; König Dénessel együtt írott munkája: Egyszerűen rendezett halmazokról Budapest .

11876.ht

CÍMSZÓ Haa

SZEMÉLYNÉV Haa Alfré

SZÓCIKK Haa Alfréd egyetem tanár matematikus szül Budapeste 1885 Göttingenbe szerzet doktorátusá budapest egyete nosztrifikálta 1910-be göttingen egyeteme matematik é matematika csillagásza magántanáráv képesítették 1911-be zürich egyete helyette tanár lett 1912 kolozsvár Feren Józse Tudomány-Egyete nyilváno rendkívüli 1917 pedi rende tanaráv nevezté ki Amiót ez a egyeteme Szegedr helyezté át ot tanít Matematika értekezései magya szakfolyóiratokban tovább Mathematisch Annalenbe é göttingen akadémi közleményeibe tett közzé Els sorba variáció-számítás parciáli differenciál-egyenlete é függvénysoro elméleté kutatja Nagyob önáll munkái Di Raudicertanfgab de Differentialgleichun / / Göttinge Zu Theori de orthogonale Functionensystem Göttinge Übe di Legendre'sch Reih Palerm Köni Dénesse együt írot munkája Egyszerűe rendezet halmazokró Budapes

11876.h

CÍMSZ Ha

SZEMÉLYNÉ Ha Alfr

SZÓCIK Ha Alfré egyete taná matematiku szü Budapest 188 Göttingenb szerze doktorátus budapes egyet nosztrifikált 1910-b göttinge egyetem matemati matematik csillagász magántanárá képesítetté 1911-b züric egyet helyett taná let 191 kolozsvá Fere Józs Tudomány-Egyet nyilván rendkívül 191 ped rend tanará nevezt k Amió e egyetem Szeged helyezt á o taní Matematik értekezése magy szakfolyóiratokba továb Mathematisc Annalenb göttinge akadém közleményeib tet közz El sorb variáció-számítá parciál differenciál-egyenlet függvénysor elmélet kutatj Nagyo önál munká D Raudicertanfga d Differentialgleichu Götting Z Theor d orthogonal Functionensyste Götting Üb d Legendre'sc Rei Paler Kön Déness együ íro munkáj Egyszerű rendeze halmazokr Budape

11876.

CÍMS H

SZEMÉLYN H Alf

SZÓCI H Alfr egyet tan matematik sz Budapes 18 Göttingen szerz doktorátu budape egye nosztrifikál 1910- götting egyete matemat matemati csillagás magántanár képesített 1911- züri egye helyet tan le 19 kolozsv Fer Józ Tudomány-Egye nyilvá rendkívü 19 pe ren tanar nevez Ami egyete Szege helyez tan Matemati értekezés mag szakfolyóiratokb tová Mathematis Annalen götting akadé közleményei te köz E sor variáció-számít parciá differenciál-egyenle függvényso elméle kutat Nagy öná munk Raudicertanfg Differentialgleich Göttin Theo orthogona Functionensyst Göttin Ü Legendre's Re Pale Kö Dénes egy ír munká Egyszer rendez halmazok Budap

11876

CÍM

SZEMÉLY Al

SZÓC Alf egye ta matemati s Budape 1 Göttinge szer doktorát budap egy nosztrifiká 1910 göttin egyet matema matemat csillagá magántaná képesítet 1911 zür egy helye ta l 1 kolozs Fe Jó Tudomány-Egy nyilv rendkív 1 p re tana neve Am egyet Szeg helye ta Matemat értekezé ma szakfolyóiratok tov Mathemati Annale göttin akad közleménye t kö so variáció-számí parci differenciál-egyenl függvénys elmél kuta Nag ön mun Raudicertanf Differentialgleic Götti The orthogon Functionensys Götti Legendre' R Pal K Déne eg í munk Egysze rende halmazo Buda

1187



SZEMÉL A

SZÓ Al egy t matemat Budap Götting sze doktorá buda eg nosztrifik 191 götti egye matem matema csillag magántan képesíte 191 zü eg hely t koloz F J Tudomány-Eg nyil rendkí r tan nev A egye Sze hely t Matema értekez m szakfolyóirato to Mathemat Annal götti aka közlemény k s variáció-szám parc differenciál-egyen függvény elmé kut Na ö mu Raudicertan Differentialglei Gött Th orthogo Functionensy Gött Legendre Pa Dén e mun Egysz rend halmaz Bud