11972.htm

CÍMSZÓ: Hatóró

SZÓCIKK: Hatóró, a rabbiképesítő oklevél héber neve. Egyes rabbik is adhatnak H.-t, de rendszerint testület vagy intézet adja. Magyarország orthodox köreiben a H.-t kérő a jesivai tanulmányok befejezése után három nevesebb rabbihoz fordul oklevélért, amelyet csak a vizsga letétele után kaphat meg. A rabbi-oklevél szerzésének másik módja, hogy az illető elvégezvén a budapesti Ferenc József Országos Rabbiképző Intézet alsó és felső tanfolyamát, rabbiképesítő vizsgálatra jelentkezik, melynek sikeres kiállása után neki a képesítést megadják. A jesivák közül régen csupán a pozsonyi bírt nyilvánossági joggal és csak a pozsonyi jesiva vezetősége által kiállított rabbi-oklevéllel nyerte el az illető az állam adta lelkészi jogokat. A budapesti Rabbiképző intézet magyar és héber nyelvű H.-t ad képesített növendékeinek.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1972. címszó a lexikon => 345. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11972.htm

CÍMSZÓ: Hatóró

SZÓCIKK: Hatóró, a rabbiképesítő oklevél héber neve. Egyes rabbik is adhatnak H.-t, de rendszerint testület vagy intézet adja. Magyarország orthodox köreiben a H.-t kérő a jesivai tanulmányok befejezése után három nevesebb rabbihoz fordul oklevélért, amelyet csak a vizsga letétele után kaphat meg. A rabbi-oklevél szerzésének másik módja, hogy az illető elvégezvén a budapesti Ferenc József Országos Rabbiképző Intézet alsó és felső tanfolyamát, rabbiképesítő vizsgálatra jelentkezik, melynek sikeres kiállása után neki a képesítést megadják. A jesivák közül régen csupán a pozsonyi bírt nyilvánossági joggal és csak a pozsonyi jesiva vezetősége által kiállított rabbi-oklevéllel nyerte el az illető az állam adta lelkészi jogokat. A budapesti Rabbiképző intézet magyar és héber nyelvű H.-t ad képesített növendékeinek.

11972.ht

CÍMSZÓ Hatór

SZÓCIKK Hatóró rabbiképesít oklevé hébe neve Egye rabbi i adhatna H.-t d rendszerin testüle vag intéze adja Magyarorszá orthodo köreibe H.- kér jesiva tanulmányo befejezés utá háro neveseb rabbiho fordu oklevélért amelye csa vizsg letétel utá kapha meg rabbi-oklevé szerzéséne mási módja hog a illet elvégezvé budapest Feren Józse Országo Rabbiképz Intéze als é fels tanfolyamát rabbiképesít vizsgálatr jelentkezik melyne sikere kiállás utá nek képesítés megadják jesivá közü rége csupá pozsony bír nyilvánosság jogga é csa pozsony jesiv vezetőség álta kiállítot rabbi-oklevélle nyert e a illet a álla adt lelkész jogokat budapest Rabbiképz intéze magya é hébe nyelv H.- a képesítet növendékeinek

11972.h

CÍMSZ Ható

SZÓCIK Hatór rabbiképesí oklev héb nev Egy rabb adhatn H.- rendszeri testül va intéz adj Magyarorsz orthod köreib H. ké jesiv tanulmány befejezé ut hár nevese rabbih ford oklevélér amely cs vizs letéte ut kaph me rabbi-oklev szerzésén más módj ho ille elvégezv budapes Fere Józs Ország Rabbikép Intéz al fel tanfolyamá rabbiképesí vizsgálat jelentkezi melyn siker kiállá ut ne képesíté megadjá jesiv köz rég csup pozson bí nyilvánossá jogg cs pozson jesi vezetősé ált kiállíto rabbi-oklevéll nyer ille áll ad lelkés jogoka budapes Rabbikép intéz magy héb nyel H. képesíte növendékeine

11972.

CÍMS Hat

SZÓCI Ható rabbiképes okle hé ne Eg rab adhat H. rendszer testü v inté ad Magyarors ortho körei H k jesi tanulmán befejez u há neves rabbi for oklevélé amel c viz letét u kap m rabbi-okle szerzésé má mód h ill elvégez budape Fer Józ Orszá Rabbiké Inté a fe tanfolyam rabbiképes vizsgála jelentkez mely sike kiáll u n képesít megadj jesi kö ré csu pozso b nyilvánoss jog c pozso jes vezetős ál kiállít rabbi-oklevél nye ill ál a lelké jogok budape Rabbiké inté mag hé nye H képesít növendékein

11972

CÍM Ha

SZÓC Hat rabbiképe okl h n E ra adha H rendsze test int a Magyaror orth köre jes tanulmá befeje h neve rabb fo oklevél ame vi leté ka rabbi-okl szerzés m mó il elvége budap Fe Jó Orsz Rabbik Int f tanfolya rabbiképe vizsgál jelentke mel sik kiál képesí megad jes k r cs pozs nyilvános jo pozs je vezető á kiállí rabbi-oklevé ny il á lelk jogo budap Rabbik int ma h ny képesí növendékei

1197

CÍ H

SZÓ Ha rabbikép ok r adh rendsz tes in Magyaro ort kör je tanulm befej nev rab f oklevé am v let k rabbi-ok szerzé m i elvég buda F J Ors Rabbi In tanfoly rabbikép vizsgá jelentk me si kiá képes mega je c poz nyilváno j poz j vezet kiáll rabbi-oklev n i lel jog buda Rabbi in m n képes növendéke