12607.htm

CÍMSZÓ: Kisbér

SZÓCIKK: Kisbér, nagyk. Komárom és Esztergom egyesített vm. 4073 lak. A 40 es években csak egy zsidó család lakott K.-en, Stern Izsák családja. 1848 után egyre többen telepedtek le, s már 1851. annyian voltak, hogy hitközséget alapíthattak. Ugyanez évben - miután temető céljaira telket vásárolt a hitközség - megalakult a Chevra és egy megvásárolt házban megnyílt a hívek számára a templom is. Két év múlva megkezdték a rendes anyakönyvek vezetését, 1859. pedig megcsinálták a hitközségi élet nyugodt menetét biztosító alapszabályokat. Iskolát is létesített a hitközség, melyet 1875., mikor új templomot építettek, a régi templomépületben helyeztek el. A hitközség fejlődése következtében ez az iskola szűknek bizonyult, úgy hogy 1881. szép tágas iskolát építtetett a hitközség. Ezt az iskolát más felekezetű gyermekek is szívesen látogatták, sőt a világháború alatt a református iskola növendékei is itt nyertek oktatást. 1923-ban az államsegélyt megvonták az iskolától, mely még azután három évig működött, de az 1926-27. tanév végeztével a hitközség a mostoha gazdasági viszonyok miatt kénytelen volt az iskolát megszüntetni. Van a hitközségnek egy jótékony célú nőegylete, amelynek Kohn Lipótné az elnöknője. A hitközségből több kiváló férfiú származik, akik kulturális és közgazdasági téren nagy érdemeket szereztek. Kiválik ezek közül Korda Dezső, aki mint mérnök Parisban több rézbánya igazgatója volt, majd a háború kitörésekor Zürichbe menekült, ahol a műegyetem tanára lett. Eislitzer Gyula vegyészmérnök, a new-yorki Metallograph Corporation műszaki igazgatója, Szántó Jenő, a Pannónia Kender és Lenipari Rt. vezérigazgatója, Ludasi Géza, a K.-i keményítőgyár igazgatója, Biró Imre, a jugoszláv vasutaknál a vontató osztály főnöke. A hitközség 6873 pengő költségvetéssel dolgozik és körülbelül 2600 pengőt költ szociális célokra. Anyakönyvi területéhez Ászár, Ete és Kéthely községek tartoznak. Lélekszáma 234, a családok száma 72, az adófizetőké 61. Foglalkozás szerint 1 nagykereskedő, 1 tanító, 28 kereskedő, 1 ügyvéd, i köztisztviselő, 2 orvos, 5 magántisztviselő, 12 iparos, 6 magánzó és 11 egyéb. A világháborúban részt vett 59 hitközségi tag közül 7-en estek el. A hitközség mai vezetősége: Moskovitz Lázár rabbi, Márkus Sándor elnök, Wollner Adolf alelnök, Fleischmann József pénztárnok, Kohn Lipót ellenőr, Eislitzer Mór és Krausz Ferenc gondnokok, Friedman S., Kálmán Dezső, Kohn József és Perl Zoltán elöljárók, Böhm József jegyző.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2607. címszó a lexikon => 481. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12607.htm

CÍMSZÓ: Kisbér

SZÓCIKK: Kisbér, nagyk. Komárom és Esztergom egyesített vm. 4073 lak. A 40 es években csak egy zsidó család lakott K.-en, Stern Izsák családja. 1848 után egyre többen telepedtek le, s már 1851. annyian voltak, hogy hitközséget alapíthattak. Ugyanez évben - miután temető céljaira telket vásárolt a hitközség - megalakult a Chevra és egy megvásárolt házban megnyílt a hívek számára a templom is. Két év múlva megkezdték a rendes anyakönyvek vezetését, 1859. pedig megcsinálták a hitközségi élet nyugodt menetét biztosító alapszabályokat. Iskolát is létesített a hitközség, melyet 1875., mikor új templomot építettek, a régi templomépületben helyeztek el. A hitközség fejlődése következtében ez az iskola szűknek bizonyult, úgy hogy 1881. szép tágas iskolát építtetett a hitközség. Ezt az iskolát más felekezetű gyermekek is szívesen látogatták, sőt a világháború alatt a református iskola növendékei is itt nyertek oktatást. 1923-ban az államsegélyt megvonták az iskolától, mely még azután három évig működött, de az 1926-27. tanév végeztével a hitközség a mostoha gazdasági viszonyok miatt kénytelen volt az iskolát megszüntetni. Van a hitközségnek egy jótékony célú nőegylete, amelynek Kohn Lipótné az elnöknője. A hitközségből több kiváló férfiú származik, akik kulturális és közgazdasági téren nagy érdemeket szereztek. Kiválik ezek közül Korda Dezső, aki mint mérnök Parisban több rézbánya igazgatója volt, majd a háború kitörésekor Zürichbe menekült, ahol a műegyetem tanára lett. Eislitzer Gyula vegyészmérnök, a new-yorki Metallograph Corporation műszaki igazgatója, Szántó Jenő, a Pannónia Kender és Lenipari Rt. vezérigazgatója, Ludasi Géza, a K.-i keményítőgyár igazgatója, Biró Imre, a jugoszláv vasutaknál a vontató osztály főnöke. A hitközség 6873 pengő költségvetéssel dolgozik és körülbelül 2600 pengőt költ szociális célokra. Anyakönyvi területéhez Ászár, Ete és Kéthely községek tartoznak. Lélekszáma 234, a családok száma 72, az adófizetőké 61. Foglalkozás szerint 1 nagykereskedő, 1 tanító, 28 kereskedő, 1 ügyvéd, i köztisztviselő, 2 orvos, 5 magántisztviselő, 12 iparos, 6 magánzó és 11 egyéb. A világháborúban részt vett 59 hitközségi tag közül 7-en estek el. A hitközség mai vezetősége: Moskovitz Lázár rabbi, Márkus Sándor elnök, Wollner Adolf alelnök, Fleischmann József pénztárnok, Kohn Lipót ellenőr, Eislitzer Mór és Krausz Ferenc gondnokok, Friedman S., Kálmán Dezső, Kohn József és Perl Zoltán elöljárók, Böhm József jegyző.

12607.ht

CÍMSZÓ Kisbé

SZÓCIKK Kisbér nagyk Komáro é Esztergo egyesítet vm 407 lak 4 e évekbe csa eg zsid csalá lakot K.-en Ster Izsá családja 184 utá egyr többe telepedte le má 1851 annyia voltak hog hitközsége alapíthattak Ugyane évbe miutá temet céljair telke vásárol hitközsé megalakul Chevr é eg megvásárol házba megnyíl híve számár templo is Ké é múlv megkezdté rende anyakönyve vezetését 1859 pedi megcsináltá hitközség éle nyugod meneté biztosít alapszabályokat Iskolá i létesítet hitközség melye 1875. miko ú templomo építettek rég templomépületbe helyezte el hitközsé fejlődés következtébe e a iskol szűkne bizonyult úg hog 1881 szé tága iskolá építtetet hitközség Ez a iskolá má felekezet gyermeke i szívese látogatták ső világhábor alat reformátu iskol növendéke i it nyerte oktatást 1923-ba a államsegély megvontá a iskolától mel mé azutá háro évi működött d a 1926-27 tané végeztéve hitközsé mostoh gazdaság viszonyo miat kénytele vol a iskolá megszüntetni Va hitközségne eg jótékon cél nőegylete amelyne Koh Lipótn a elnöknője hitközségbő töb kivál férfi származik aki kulturáli é közgazdaság tére nag érdemeke szereztek Kiváli eze közü Kord Dezső ak min mérnö Parisba töb rézbány igazgatój volt maj hábor kitöréseko Zürichb menekült aho műegyete tanár lett Eislitze Gyul vegyészmérnök new-york Metallograp Corporatio műszak igazgatója Szánt Jenő Pannóni Kende é Lenipar Rt vezérigazgatója Ludas Géza K.- keményítőgyá igazgatója Bir Imre jugoszlá vasutakná vontat osztál főnöke hitközsé 687 peng költségvetésse dolgozi é körülbelü 260 pengő köl szociáli célokra Anyakönyv területéhe Ászár Et é Kéthel községe tartoznak Lélekszám 234 családo szám 72 a adófizetők 61 Foglalkozá szerin nagykereskedő tanító 2 kereskedő ügyvéd köztisztviselő orvos magántisztviselő 1 iparos magánz é 1 egyéb világháborúba rész vet 5 hitközség ta közü 7-e este el hitközsé ma vezetősége Moskovit Lázá rabbi Márku Sándo elnök Wollne Adol alelnök Fleischman Józse pénztárnok Koh Lipó ellenőr Eislitze Mó é Kraus Feren gondnokok Friedma S. Kálmá Dezső Koh Józse é Per Zoltá elöljárók Böh Józse jegyző

12607.h

CÍMSZ Kisb

SZÓCIK Kisbé nagy Komár Eszterg egyesíte v 40 la évekb cs e zsi csal lako K.-e Ste Izs családj 18 ut egy több telepedt l m 185 annyi volta ho hitközség alapíthatta Ugyan évb miut teme céljai telk vásáro hitközs megalaku Chev e megvásáro házb megnyí hív számá templ i K múl megkezdt rend anyakönyv vezetésé 185 ped megcsinált hitközsé él nyugo menet biztosí alapszabályoka Iskol létesíte hitközsé mely 1875 mik templom építette ré templomépületb helyezt e hitközs fejlődé következtéb isko szűkn bizonyul ú ho 188 sz tág iskol építtete hitközsé E iskol m felekeze gyermek szíves látogattá s világhábo ala reformát isko növendék i nyert oktatás 1923-b államsegél megvont iskolátó me m azut hár év működöt 1926-2 tan végeztév hitközs mosto gazdasá viszony mia kénytel vo iskol megszüntetn V hitközségn e jótéko cé nőegylet amelyn Ko Lipót elnöknőj hitközségb tö kivá férf származi ak kulturál közgazdasá tér na érdemek szerezte Kivál ez köz Kor Dezs a mi mérn Parisb tö rézbán igazgató vol ma hábo kitörések Zürich menekül ah műegyet taná let Eislitz Gyu vegyészmérnö new-yor Metallogra Corporati műsza igazgatój Szán Jen Pannón Kend Lenipa R vezérigazgatój Luda Géz K. keményítőgy igazgatój Bi Imr jugoszl vasutakn vonta osztá főnök hitközs 68 pen költségvetéss dolgoz körülbel 26 peng kö szociál célokr Anyaköny területéh Ászá E Kéthe község tartozna Lélekszá 23 család szá 7 adófizető 6 Foglalkoz szeri nagykeresked tanít keresked ügyvé köztisztvisel orvo magántisztvisel iparo magán egyé világháborúb rés ve hitközsé t köz 7- est e hitközs m vezetőség Moskovi Láz rabb Márk Sánd elnö Wolln Ado alelnö Fleischma Józs pénztárno Ko Lip ellenő Eislitz M Krau Fere gondnoko Friedm S Kálm Dezs Ko Józs Pe Zolt elöljáró Bö Józs jegyz

12607.

CÍMS Kis

SZÓCI Kisb nag Komá Eszter egyesít 4 l évek c zs csa lak K.- St Iz család 1 u eg töb teleped 18 anny volt h hitközsé alapíthatt Ugya év miu tem célja tel vásár hitköz megalak Che megvásár ház megny hí szám temp mú megkezd ren anyaköny vezetés 18 pe megcsinál hitközs é nyug mene biztos alapszabályok Isko létesít hitközs mel 187 mi templo épített r templomépület helyez hitköz fejlőd következté isk szűk bizonyu h 18 s tá isko építtet hitközs isko felekez gyerme szíve látogatt világháb al reformá isk növendé nyer oktatá 1923- államsegé megvon iskolát m azu há é működö 1926- ta végezté hitköz most gazdas viszon mi kényte v isko megszüntet hitközség jóték c nőegyle amely K Lipó elnöknő hitközség t kiv fér származ a kulturá közgazdas té n érdeme szerezt Kivá e kö Ko Dez m mér Paris t rézbá igazgat vo m háb kitörése Züric menekü a műegye tan le Eislit Gy vegyészmérn new-yo Metallogr Corporat műsz igazgató Szá Je Pannó Ken Lenip vezérigazgató Lud Gé K keményítőg igazgató B Im jugosz vasutak vont oszt főnö hitköz 6 pe költségvetés dolgo körülbe 2 pen k szociá célok Anyakön területé Ász Kéth közsé tartozn Léleksz 2 csalá sz adófizet Foglalko szer nagykereske taní kereske ügyv köztisztvise orv magántisztvise ipar magá egy világháború ré v hitközs kö 7 es hitköz vezetősé Moskov Lá rab Már Sán eln Woll Ad aleln Fleischm Józ pénztárn K Li ellen Eislit Kra Fer gondnok Fried Kál Dez K Józ P Zol elöljár B Józ jegy

12607

CÍM Ki

SZÓC Kis na Kom Eszte egyesí éve z cs la K. S I csalá e tö telepe 1 ann vol hitközs alapíthat Ugy é mi te célj te vásá hitkö megala Ch megvásá há megn h szá tem m megkez re anyakön vezeté 1 p megcsiná hitköz nyu men bizto alapszabályo Isk létesí hitköz me 18 m templ építet templomépüle helye hitkö fejlő következt is szű bizony 1 t isk építte hitköz isk feleke gyerm szív látogat világhá a reform is növend nye oktat 1923 államseg megvo iskolá az h működ 1926 t végezt hitkö mos gazda viszo m kényt isk megszünte hitközsé jóté nőegyl amel Lip elnökn hitközsé ki fé szárma kultur közgazda t érdem szerez Kiv k K De mé Pari rézb igazga v há kitörés Züri menek műegy ta l Eisli G vegyészmér new-y Metallog Corpora műs igazgat Sz J Pann Ke Leni vezérigazgat Lu G keményítő igazgat I jugos vasuta von osz főn hitkö p költségveté dolg körülb pe szoci célo Anyakö terület Ás Két közs tartoz Léleks csal s adófize Foglalk sze nagykeresk tan keresk ügy köztisztvis or magántisztvis ipa mag eg világhábor r hitköz k e hitkö vezetős Mosko L ra Má Sá el Wol A alel Fleisch Jó pénztár L elle Eisli Kr Fe gondno Frie Ká De Jó Zo elöljá Jó jeg

1260

CÍ K

SZÓ Ki n Ko Eszt egyes év c l K csal t telep an vo hitköz alapítha Ug m t cél t vás hitk megal C megvás h meg sz te megke r anyakö vezet megcsin hitkö ny me bizt alapszabály Is létes hitkö m 1 temp építe templomépül hely hitk fejl következ i sz bizon is építt hitkö is felek gyer szí látoga világh refor i növen ny okta 192 államse megv iskol a műkö 192 végez hitk mo gazd visz kény is megszünt hitközs jót nőegy ame Li elnök hitközs k f szárm kultu közgazd érde szere Ki D m Par réz igazg h kitöré Zür mene műeg t Eisl vegyészmé new- Metallo Corpor mű igazga S Pan K Len vezérigazga L keményít igazga jugo vasut vo os fő hitk költségvet dol körül p szoc cél Anyak terüle Á Ké köz tarto Lélek csa adófiz Foglal sz nagykeres ta keres üg köztisztvi o magántisztvi ip ma e világhábo hitkö hitk vezető Mosk r M S e Wo ale Fleisc J pénztá ell Eisl K F gondn Fri K D J Z elölj J je