12669.htm

CÍMSZÓ: Kóhén

SZEMÉLYNÉV: Kohén Akiba

SZÓCIKK: "Kóhén, 1. Akiba, a zsidók praefectusa II. Ulászló korában. A zsidó kortársak «budai herceg»-nek nevezték s Prágában eltemetett leánya sírkövén is ez áll; egy francia útleíró «prince des juifs»-nek, Zápolyai István pedig «princeps»- nek nevezte K.-t, aki a prefektura betöltője volt. Irigyei elől Prágába kellett menekülnie s itt a «száműzetés feje» címet adták K.-nak, aki vagyonát, úgy látszik, megőrizte. Prágában nagy jótékonyságával tűnt ki s ott is hal meg 1496. Utódai közül számos kiválóság került ki. K.-t magát is nagy tudósnak tartották. Budának a törököktől való elfoglalása után Szófiában lett rabbi, de, hogy visszaköltözött-e Magyarországra, nem tudjuk. A wormsi emlékkönyv a mártírok közt említi s így valószínűen Németországban fejezte be életét. V. ö. Büchler, «A zsidók története Budapesten»."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2669. címszó a lexikon => 493. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12669.htm

CÍMSZÓ: Kóhén

SZEMÉLYNÉV: Kohén Akiba

SZÓCIKK: Kóhén, 1. Akiba, a zsidók praefectusa II. Ulászló korában. A zsidó kortársak budai herceg -nek nevezték s Prágában eltemetett leánya sírkövén is ez áll; egy francia útleíró prince des juifs -nek, Zápolyai István pedig princeps - nek nevezte K.-t, aki a prefektura betöltője volt. Irigyei elől Prágába kellett menekülnie s itt a száműzetés feje címet adták K.-nak, aki vagyonát, úgy látszik, megőrizte. Prágában nagy jótékonyságával tűnt ki s ott is hal meg 1496. Utódai közül számos kiválóság került ki. K.-t magát is nagy tudósnak tartották. Budának a törököktől való elfoglalása után Szófiában lett rabbi, de, hogy visszaköltözött-e Magyarországra, nem tudjuk. A wormsi emlékkönyv a mártírok közt említi s így valószínűen Németországban fejezte be életét. V. ö. Büchler, A zsidók története Budapesten .

12669.ht

CÍMSZÓ Kóhé

SZEMÉLYNÉV Kohé Akib

SZÓCIKK Kóhén 1 Akiba zsidó praefectus II Ulászl korában zsid kortársa buda herce -ne nevezté Prágába eltemetet leány sírkövé i e áll eg franci útleír princ de juif -nek Zápolya Istvá pedi princep ne nevezt K.-t ak prefektur betöltőj volt Irigye elő Prágáb kellet menekülni it száműzeté fej címe adtá K.-nak ak vagyonát úg látszik megőrizte Prágába nag jótékonyságáva tűn k ot i ha me 1496 Utóda közü számo kiválósá kerül ki K.- magá i nag tudósna tartották Budána törököktő val elfoglalás utá Szófiába let rabbi de hog visszaköltözött- Magyarországra ne tudjuk worms emlékköny mártíro köz említ íg valószínűe Németországba fejezt b életét V ö Büchler zsidó történet Budapeste

12669.h

CÍMSZ Kóh

SZEMÉLYNÉ Koh Aki

SZÓCIK Kóhé Akib zsid praefectu I Ulász korába zsi kortárs bud herc -n nevezt Prágáb eltemete leán sírköv ál e franc útleí prin d jui -ne Zápoly Istv ped prince n nevez K.- a prefektu betöltő vol Irigy el Prágá kelle meneküln i száműzet fe cím adt K.-na a vagyoná ú látszi megőrizt Prágáb na jótékonyságáv tű o h m 149 Utód köz szám kiválós kerü k K. mag na tudósn tartottá Budán törökökt va elfoglalá ut Szófiáb le rabb d ho visszaköltözött Magyarországr n tudju worm emlékkön mártír kö emlí í valószínű Németországb fejez életé Büchle zsid történe Budapest

12669.

CÍMS Kó

SZEMÉLYN Ko Ak

SZÓCI Kóh Aki zsi praefect Ulás koráb zs kortár bu her - nevez Prágá eltemet leá sírkö á fran útle pri ju -n Zápol Ist pe princ neve K. prefekt betölt vo Irig e Prág kell menekül száműze f cí ad K.-n vagyon látsz megőriz Prágá n jótékonyságá t 14 Utó kö szá kiváló ker K ma n tudós tartott Budá törökök v elfoglal u Szófiá l rab h visszaköltözöt Magyarország tudj wor emlékkö mártí k eml valószín Németország feje élet Büchl zsi történ Budapes

12669

CÍM K

SZEMÉLY K A

SZÓC Kó Ak zs praefec Ulá korá z kortá b he neve Prág elteme le sírk fra útl pr j - Zápo Is p prin nev K prefek betöl v Iri Prá kel menekü száműz c a K.- vagyo láts megőri Prág jótékonyság 1 Ut k sz kivál ke m tudó tartot Bud törökö elfogla Szófi ra visszaköltözö Magyarorszá tud wo emlékk márt em valószí Németorszá fej éle Büch zs törté Budape

1266



SZEMÉL

SZÓ K A z praefe Ul kor kort h nev Prá eltem l sír fr út p Záp I pri ne prefe betö Ir Pr ke menek számű K. vagy lát megőr Prá jótékonysá U s kivá k tud tarto Bu török elfogl Szóf r visszaköltöz Magyarorsz tu w emlék már e valósz Németorsz fe él Büc z tört Budap