13523.htm

CÍMSZÓ: Nagymihályi zsinat

SZÓCIKK: Nagymihályi zsinat. A világi kultúrának a magyar zsidók között való elterjedésé legelején, a XIX. sz. első felében mutatkozott már, hogy a zsidóságban kétféle felfogás foglal mindinkább teret és bontja azt két vallási pártra. A haladó, helytelenül neológnak nevezett párt arra törekedett, hogy a kultúrát, a haladást bevigye a vallási intézményekbe is. A konzervatív, vagy orthodoxnak nevezett párta vallási intézményeknek nem csak lényegét érintő kérdéseiben, hanem azok külsőségeiben is a régi formák fenntartását követelte. A mutatkozó nézeteltérések sok hitközség békéjét dúlták fel. Székesfehérvárott 1852. egy rituális válólevél megírása, Pápán 1853-a sírfeliratok szövege, Makón 1858. és Nagyváradon 1863. az istentisztelet külső formasága, Kolozsvárott 1850., Miskolcon 1863., Losoncon 1865. az új templom berendezésének kérdése körül lobbant fel a szenvedélyes ellenségeskedés. A közben felmerült események még csak növelték a két tábor közti ellentétet, ami fokozatosan ellenségeskedéssé fajult. Főleg a konzervatívok egy része hirdette, hogy a zsidóság nem két pártra, hanem két vallásfelekezetre oszlott. Jó alkalmat adott eme eszméjük nyilvánosságra hozatalára a Bécsben 1863. folyt messiás-per, melynek folyamán Mannheimer bécsi hitszónok oly szakvéleményt adott, hogy a vallás egységes rabbanit a zsidóság és nincsenek benne vallási szekták. Ezen vélemény ellensúlyozására 121 konzervatív rabbi aláírásával nyilatkozat jelent meg, mely szerint igenis van külön orthodox zsidóság; az aláírók közül csak 36 rabbi volt külföldi, a többi 85 rabbi magyarországi volt. Újabb izgalmat hozott a Rabbiszeminárium alapításának kérdése. A kormány 1864 márc. 30-ra vegyes bizottságot hívott egybe Budára, melynek feladata volt az iskolaalap (l. o.) hovafordításáról, főleg pedig a rabbiszeminárium alapításáról tanácskozni. Erre a konzervatív tábor felségfolyamodványban kérelmezte a szeminárium felállítása tervének elejtését, azon indokkal, hogy az veszélyezteti a pozitív vallási törvényeket. A konzervatív part legbuzgóbb agitátora R. Hillel (Lichtenstein Hillel) szikszói rabbi volt, aki beutazta az országot és a haladás legcsekélyebb megmozdulása ellen agitált mindenütt. Tőle és a hozzá közelállóktól röpiratok jelentek meg, melyek minden zsidónak kötelességévé tették, hogy a neológoktól tartsák távol magúkat, mert ezek a zsidóság elpusztító). Végül is E. Hillel kezdeményezésére 1865 őszén Nagymihályon 24 konzervatív rabbi egybegyűlt és zsinati határozat - peszák-bész-din - gyanánt kimondta: 1. Tilos a zsargonon kívül más nyelven prédikálni. 2. Tilos templomban imádkozni, melynek nincs közepén az almemor. 3. Tilos a templomra tornyot építeni. 4. Tilos a funkcionáriusoknak ornátust viselni. 5. Tilos a női karzatra rácsozat helyett karfát alkalmazni. 6. Tilos a kórus énekét meghallgatni, vagy imájára áment mondani. 7. Tilos kórustemplomba még csak be is lépni, mert az rosszabb a pogányok templománál. 8. Tilos a templomban esketni. 9. Tilos bármely régi szokást megváltoztatni. A hajdani jeruzsálemi Nagy Zsinat mintájára a határozatot 71 konzervatív rabbi aláírta és minden hazai hitközségnek megküldte. Sok hitközség napirendre tért fölötte, de sok helyen még csak kiszélesítette a két ellenpárt között levő szakadékot, mely a kongresszus (l. o.) után már áthidalhatatlanná vált.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3523. címszó a lexikon => 633. s köv. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13523.htm

CÍMSZÓ: Nagymihályi zsinat

SZÓCIKK: Nagymihályi zsinat. A világi kultúrának a magyar zsidók között való elterjedésé legelején, a XIX. sz. első felében mutatkozott már, hogy a zsidóságban kétféle felfogás foglal mindinkább teret és bontja azt két vallási pártra. A haladó, helytelenül neológnak nevezett párt arra törekedett, hogy a kultúrát, a haladást bevigye a vallási intézményekbe is. A konzervatív, vagy orthodoxnak nevezett párta vallási intézményeknek nem csak lényegét érintő kérdéseiben, hanem azok külsőségeiben is a régi formák fenntartását követelte. A mutatkozó nézeteltérések sok hitközség békéjét dúlták fel. Székesfehérvárott 1852. egy rituális válólevél megírása, Pápán 1853-a sírfeliratok szövege, Makón 1858. és Nagyváradon 1863. az istentisztelet külső formasága, Kolozsvárott 1850., Miskolcon 1863., Losoncon 1865. az új templom berendezésének kérdése körül lobbant fel a szenvedélyes ellenségeskedés. A közben felmerült események még csak növelték a két tábor közti ellentétet, ami fokozatosan ellenségeskedéssé fajult. Főleg a konzervatívok egy része hirdette, hogy a zsidóság nem két pártra, hanem két vallásfelekezetre oszlott. Jó alkalmat adott eme eszméjük nyilvánosságra hozatalára a Bécsben 1863. folyt messiás-per, melynek folyamán Mannheimer bécsi hitszónok oly szakvéleményt adott, hogy a vallás egységes rabbanit a zsidóság és nincsenek benne vallási szekták. Ezen vélemény ellensúlyozására 121 konzervatív rabbi aláírásával nyilatkozat jelent meg, mely szerint igenis van külön orthodox zsidóság; az aláírók közül csak 36 rabbi volt külföldi, a többi 85 rabbi magyarországi volt. Újabb izgalmat hozott a Rabbiszeminárium alapításának kérdése. A kormány 1864 márc. 30-ra vegyes bizottságot hívott egybe Budára, melynek feladata volt az iskolaalap l. o. hovafordításáról, főleg pedig a rabbiszeminárium alapításáról tanácskozni. Erre a konzervatív tábor felségfolyamodványban kérelmezte a szeminárium felállítása tervének elejtését, azon indokkal, hogy az veszélyezteti a pozitív vallási törvényeket. A konzervatív part legbuzgóbb agitátora R. Hillel Lichtenstein Hillel szikszói rabbi volt, aki beutazta az országot és a haladás legcsekélyebb megmozdulása ellen agitált mindenütt. Tőle és a hozzá közelállóktól röpiratok jelentek meg, melyek minden zsidónak kötelességévé tették, hogy a neológoktól tartsák távol magúkat, mert ezek a zsidóság elpusztító . Végül is E. Hillel kezdeményezésére 1865 őszén Nagymihályon 24 konzervatív rabbi egybegyűlt és zsinati határozat - peszák-bész-din - gyanánt kimondta: 1. Tilos a zsargonon kívül más nyelven prédikálni. 2. Tilos templomban imádkozni, melynek nincs közepén az almemor. 3. Tilos a templomra tornyot építeni. 4. Tilos a funkcionáriusoknak ornátust viselni. 5. Tilos a női karzatra rácsozat helyett karfát alkalmazni. 6. Tilos a kórus énekét meghallgatni, vagy imájára áment mondani. 7. Tilos kórustemplomba még csak be is lépni, mert az rosszabb a pogányok templománál. 8. Tilos a templomban esketni. 9. Tilos bármely régi szokást megváltoztatni. A hajdani jeruzsálemi Nagy Zsinat mintájára a határozatot 71 konzervatív rabbi aláírta és minden hazai hitközségnek megküldte. Sok hitközség napirendre tért fölötte, de sok helyen még csak kiszélesítette a két ellenpárt között levő szakadékot, mely a kongresszus l. o. után már áthidalhatatlanná vált.

13523.ht

CÍMSZÓ Nagymihály zsina

SZÓCIKK Nagymihály zsinat világ kultúrána magya zsidó közöt val elterjedés legelején XIX sz els felébe mutatkozot már hog zsidóságba kétfél felfogá fogla mindinkáb tere é bontj az ké vallás pártra haladó helytelenü neológna nevezet pár arr törekedett hog kultúrát haladás bevigy vallás intézményekb is konzervatív vag orthodoxna nevezet párt vallás intézményekne ne csa lényegé érint kérdéseiben hane azo külsőségeibe i rég formá fenntartásá követelte mutatkoz nézeteltérése so hitközsé békéjé dúltá fel Székesfehérvárot 1852 eg rituáli válólevé megírása Pápá 1853- sírfelirato szövege Makó 1858 é Nagyvárado 1863 a istentisztele küls formasága Kolozsvárot 1850. Miskolco 1863. Losonco 1865 a ú templo berendezéséne kérdés körü lobban fe szenvedélye ellenségeskedés közbe felmerül eseménye mé csa növelté ké tábo közt ellentétet am fokozatosa ellenségeskedéss fajult Főle konzervatívo eg rész hirdette hog zsidósá ne ké pártra hane ké vallásfelekezetr oszlott J alkalma adot em eszméjü nyilvánosságr hozatalár Bécsbe 1863 foly messiás-per melyne folyamá Mannheime bécs hitszóno ol szakvélemény adott hog vallá egysége rabbani zsidósá é nincsene benn vallás szekták Eze vélemén ellensúlyozásár 12 konzervatí rabb aláírásáva nyilatkoza jelen meg mel szerin igeni va külö orthodo zsidóság a aláíró közü csa 3 rabb vol külföldi több 8 rabb magyarország volt Újab izgalma hozot Rabbiszemináriu alapításána kérdése kormán 186 márc 30-r vegye bizottságo hívot egyb Budára melyne feladat vol a iskolaala l o hovafordításáról főle pedi rabbiszemináriu alapításáró tanácskozni Err konzervatí tábo felségfolyamodványba kérelmezt szemináriu felállítás tervéne elejtését azo indokkal hog a veszélyeztet pozití vallás törvényeket konzervatí par legbuzgób agitátor R Hille Lichtenstei Hille szikszó rabb volt ak beutazt a országo é haladá legcsekélyeb megmozdulás elle agitál mindenütt Től é hozz közelállóktó röpirato jelente meg melye minde zsidóna kötelességév tették hog neológoktó tartsá távo magúkat mer eze zsidósá elpusztít Végü i E Hille kezdeményezésér 186 őszé Nagymihályo 2 konzervatí rabb egybegyűl é zsinat határoza peszák-bész-di gyanán kimondta 1 Tilo zsargono kívü má nyelve prédikálni 2 Tilo templomba imádkozni melyne ninc közepé a almemor 3 Tilo templomr tornyo építeni 4 Tilo funkcionáriusokna ornátus viselni 5 Tilo nő karzatr rácsoza helyet karfá alkalmazni 6 Tilo kóru éneké meghallgatni vag imájár ámen mondani 7 Tilo kórustemplomb mé csa b i lépni mer a rosszab pogányo templománál 8 Tilo templomba esketni 9 Tilo bármel rég szokás megváltoztatni hajdan jeruzsálem Nag Zsina mintájár határozato 7 konzervatí rabb aláírt é minde haza hitközségne megküldte So hitközsé napirendr tér fölötte d so helye mé csa kiszélesített ké ellenpár közöt lev szakadékot mel kongresszu l o utá má áthidalhatatlann vált

13523.h

CÍMSZ Nagymihál zsin

SZÓCIK Nagymihál zsina vilá kultúrán magy zsid közö va elterjedé legelejé XI s el feléb mutatkozo má ho zsidóságb kétfé felfog fogl mindinká ter bont a k vallá pártr halad helytelen neológn neveze pá ar törekedet ho kultúrá haladá bevig vallá intézmények i konzervatí va orthodoxn neveze pár vallá intézményekn n cs lényeg érin kérdéseibe han az külsőségeib ré form fenntartás követelt mutatko nézeteltérés s hitközs békéj dúlt fe Székesfehérváro 185 e rituál válólev megírás Páp 1853 sírfelirat szöveg Mak 185 Nagyvárad 186 istentisztel kül formaság Kolozsváro 1850 Miskolc 1863 Losonc 186 templ berendezésén kérdé kör lobba f szenvedély ellenségeskedé közb felmerü esemény m cs növelt k táb köz ellentéte a fokozatos ellenségeskedés fajul Fől konzervatív e rés hirdett ho zsidós n k pártr han k vallásfelekezet oszlot alkalm ado e eszméj nyilvánosság hozatalá Bécsb 186 fol messiás-pe melyn folyam Mannheim béc hitszón o szakvélemén adot ho vall egység rabban zsidós nincsen ben vallá szektá Ez vélemé ellensúlyozásá 1 konzervat rab aláírásáv nyilatkoz jele me me szeri igen v kül orthod zsidósá aláír köz cs rab vo külföld töb rab magyarorszá vol Úja izgalm hozo Rabbiszeminári alapításán kérdés kormá 18 már 30- vegy bizottság hívo egy Budár melyn felada vo iskolaal hovafordításáró fől ped rabbiszeminári alapításár tanácskozn Er konzervat táb felségfolyamodványb kérelmez szeminári felállítá tervén elejtésé az indokka ho veszélyezte pozit vallá törvényeke konzervat pa legbuzgó agitáto Hill Lichtenste Hill sziksz rab vol a beutaz ország halad legcsekélye megmozdulá ell agitá mindenüt Tő hoz közelállókt röpirat jelent me mely mind zsidón kötelességé tetté ho neológokt tarts táv magúka me ez zsidós elpusztí Vég Hill kezdeményezésé 18 ősz Nagymihály konzervat rab egybegyű zsina határoz peszák-bész-d gyaná kimondt Til zsargon kív m nyelv prédikáln Til templomb imádkozn melyn nin közep almemo Til templom torny építen Til funkcionáriusokn ornátu viseln Til n karzat rácsoz helye karf alkalmazn Til kór ének meghallgatn va imájá áme mondan Til kórustemplom m cs lépn me rossza pogány templománá Til templomb esketn Til bárme ré szoká megváltoztatn hajda jeruzsále Na Zsin mintájá határozat konzervat rab aláír mind haz hitközségn megküldt S hitközs napirend té fölött s hely m cs kiszélesítet k ellenpá közö le szakadéko me kongressz ut m áthidalhatatlan vál

13523.

CÍMS Nagymihá zsi

SZÓCI Nagymihá zsin vil kultúrá mag zsi köz v elterjed legelej X e felé mutatkoz m h zsidóság kétf felfo fog mindink te bon vall párt hala helytele neológ nevez p a törekede h kultúr halad bevi vall intézménye konzervat v orthodox nevez pá vall intézmények c lénye éri kérdéseib ha a külsőségei r for fenntartá követel mutatk nézeteltéré hitköz béké dúl f Székesfehérvár 18 rituá válóle megírá Pá 185 sírfelira szöve Ma 18 Nagyvára 18 istentiszte kü formasá Kolozsvár 185 Miskol 186 Loson 18 temp berendezésé kérd kö lobb szenvedél ellenségesked köz felmer esemén c növel tá kö ellentét fokozato ellenségeskedé faju Fő konzervatí ré hirdet h zsidó párt ha vallásfelekeze oszlo alkal ad eszmé nyilvánossá hozatal Bécs 18 fo messiás-p mely folya Mannhei bé hitszó szakvélemé ado h val egysé rabba zsidó nincse be vall szekt E vélem ellensúlyozás konzerva ra aláírásá nyilatko jel m m szer ige kü ortho zsidós aláí kö c ra v külföl tö ra magyarorsz vo Új izgal hoz Rabbiszeminár alapításá kérdé korm 1 má 30 veg bizottsá hív eg Budá mely felad v iskolaa hovafordításár fő pe rabbiszeminár alapításá tanácskoz E konzerva tá felségfolyamodvány kérelme szeminár felállít tervé elejtés a indokk h veszélyezt pozi vall törvények konzerva p legbuzg agitát Hil Lichtenst Hil sziks ra vo beuta orszá hala legcsekély megmozdul el agit mindenü T ho közelállók röpira jelen m mel min zsidó kötelesség tett h neológok tart tá magúk m e zsidó elpuszt Vé Hil kezdeményezés 1 ős Nagymihál konzerva ra egybegy zsin határo peszák-bész- gyan kimond Ti zsargo kí nyel prédikál Ti templom imádkoz mely ni köze almem Ti templo torn építe Ti funkcionáriusok ornát visel Ti karza rácso hely kar alkalmaz Ti kó éne meghallgat v imáj ám monda Ti kórustemplo c lép m rossz pogán templomán Ti templom esket Ti bárm r szok megváltoztat hajd jeruzsál N Zsi mintáj határoza konzerva ra aláí min ha hitközség megküld hitköz napiren t fölöt hel c kiszélesíte ellenp köz l szakadék m kongress u áthidalhatatla vá

13523

CÍM Nagymih zs

SZÓC Nagymih zsi vi kultúr ma zs kö elterje legele fel mutatko zsidósá két felf fo mindin t bo val pár hal helytel neoló neve töreked kultú hala bev val intézmény konzerva orthodo neve p val intézménye lény ér kérdései h külsősége fo fenntart követe mutat nézeteltér hitkö bék dú Székesfehérvá 1 ritu válól megír P 18 sírfelir szöv M 1 Nagyvár 1 istentiszt k formas Kolozsvá 18 Misko 18 Loso 1 tem berendezés kér k lob szenvedé ellenségeske kö felme esemé növe t k ellenté fokozat ellenségesked faj F konzervat r hirde zsid pár h vallásfelekez oszl alka a eszm nyilvánoss hozata Béc 1 f messiás- mel foly Mannhe b hitsz szakvélem ad va egys rabb zsid nincs b val szek véle ellensúlyozá konzerv r aláírás nyilatk je sze ig k orth zsidó alá k r külfö t r magyarors v Ú izga ho Rabbiszeminá alapítás kérd kor m 3 ve bizotts hí e Bud mel fela iskola hovafordításá f p rabbiszeminá alapítás tanácsko konzerv t felségfolyamodván kérelm szeminá felállí terv elejté indok veszélyez poz val törvénye konzerv legbuz agitá Hi Lichtens Hi szik r v beut orsz hal legcsekél megmozdu e agi minden h közelálló röpir jele me mi zsid kötelessé tet neológo tar t magú zsid elpusz V Hi kezdeményezé ő Nagymihá konzerv r egybeg zsi határ peszák-bész gya kimon T zsarg k nye prédiká T templo imádko mel n köz alme T templ tor épít T funkcionáriuso orná vise T karz rács hel ka alkalma T k én meghallga imá á mond T kórustempl lé ross pogá templomá T templo eske T bár szo megváltozta haj jeruzsá Zs mintá határoz konzerv r alá mi h hitközsé megkül hitkö napire fölö he kiszélesít ellen kö szakadé kongres áthidalhatatl v

1352

CÍ Nagymi z

SZÓ Nagymi zs v kultú m z k elterj legel fe mutatk zsidós ké fel f mindi b va pá ha helyte neol nev töreke kult hal be va intézmén konzerv orthod nev va intézmény lén é kérdése külsőség f fenntar követ muta nézetelté hitk bé d Székesfehérv rit váló megí 1 sírfeli szö Nagyvá istentisz forma Kolozsv 1 Misk 1 Los te berendezé ké lo szenved ellenségesk k felm esem növ ellent fokoza ellenségeske fa konzerva hird zsi pá vallásfeleke osz alk esz nyilvános hozat Bé messiás me fol Mannh hits szakvéle a v egy rab zsi ninc va sze vél ellensúlyoz konzer aláírá nyilat j sz i ort zsid al külf magyaror izg h Rabbiszemin alapítá kér ko v bizott h Bu me fel iskol hovafordítás rabbiszemin alapítá tanácsk konzer felségfolyamodvá kérel szemin feláll ter elejt indo veszélye po va törvény konzer legbu agit H Lichten H szi beu ors ha legcseké megmozd ag minde közeláll röpi jel m m zsi köteless te neológ ta mag zsi elpus H kezdeményez Nagymih konzer egybe zs hatá peszák-bés gy kimo zsar ny prédik templ imádk me kö alm temp to épí funkcionárius orn vis kar rác he k alkalm é meghallg im mon kórustemp l ros pog templom templ esk bá sz megváltozt ha jeruzs Z mint határo konzer al m hitközs megkü hitk napir föl h kiszélesí elle k szakad kongre áthidalhatat