13761.htm

CÍMSZÓ: Pacsa

SZÓCIKK: Pacsa, kisk. Zala vm. 1659 lak. A zsidó hithitközség keletkezésének időpontjára vonatkozólag nem állnak rendelkezésre hiteles adatok. A hitközség levéltárában található régi okmányokból azonban megállapítható, hogy 1830. már fennállott a hitközség temploma. Szájhagyomány szerint a hitközség, valamint a Chevra Kadisa is a XVIII. sz.-ban Mária Terézia uralkodásának vége felé keletkezett. Hogy a hagyomány kb. fedi a valóságot, arra két körülményből lehet következtetni. A temetőben félig besüppedt sírkövek feliratai elárulják, hogy e sírkövek a XIX. sz. elejéről valók, tehát legalább százévesek, de vannak teljesen elsüppedt, tehát még régibb keletű sírkövek is, amelyek az ásatások alkalmával kerültek felszínre és beigazolták a hitközség múltjáról elterjedt szájhagyományokat. De öreg emberek állítása szerint, akik apáikra és öregapjaikra hivatkoznak, a többször restaurált templom is jóval több százévesnél. Érdekes, hogy sem a templom telke, sem a temető nem volt eleinte a hitközség tulajdona. 1838-ban még e két teleknek Pallini Inkey János P.-i földesúr volt a tulajdonosa, akitől a zsidók évi 40 frt-ért bérelték. Később a templom-fundust és a temetőt is bővítették, de a bérlet - nem tudni meddig - fennmaradt. 1884-ben épült fel az új templom, mely négy év múlva egy nagy tűzvész alkalmával leégett, de még ugyanebben az évben felépíttette a hitközség. A költségekhez az állam 100 frt-tal járult hozzá, a segélyadomány-gyűjtés Nagykanizsán 200 frt-ot eredményezett. 1858-ban nyitotta meg a hitközség népiskoláját, mely 1909. a növendékek számának leapadása következtében megszűnt. Ugyancsak megszűnt több évtizedes fennállás után a hitközség rituális fürdője is. A hitközség tagjai közül Kohn Sándor gőzmalma és tojás- és vajexport üzlete, Koréin Jenő és Grünfeld Lajos téglagyárai jelentős tényezői a P.-i gazdasági életnek. A hitközség gazdálkodó tagjai Kovács Aladár és Krausz Ignác, akik a Malatinszky-féle 1000 holdas birtokot bérlik és Wolff Ferenc, akinek Pogányvárott van szőlőbirtoka. A hitközség évi költségvetése 3550 pengő, szociális célokra 600 pengőt költenek. Anyakönyvi területéhez a P.-i járás összes községei, Hahót és Bucanszentlászló kivételével és a Zalaszentgróti járásból Bezeréd, Bókaháza, Almásháza, Tilaj, Zalacsány és Zalanémetfalu tartoznak. Lélekszáma 618, a családok száma 109, az adófizetőké 84. A világháborúban 36 hitközségi tag vett részt és hárman haltak hősi halált. A kongresszusi alapon álló hitközség mai vezetősége: Dorneitz Alfréd rabbihelyettes, Koréin Lipót elnök, Weisz Hermann alelnök és templomgondnok, Rechnitzer József pénztáros, Bartos Izsó, Büchler Gyula, Báron Rezső, Rechnitzer Jakab, Fischer Ernő, Rechnitzer Lázár, Schwarc Adolf, Schwarcenberg Béla választmányi tagok, Goldschmied Manó, Ziegler Mór, Fischer Samu és Friedenfeld Manó választmányi póttagok és Sternberg Vilmos jegyző.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3761. címszó a lexikon => 677. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13761.htm

CÍMSZÓ: Pacsa

SZÓCIKK: Pacsa, kisk. Zala vm. 1659 lak. A zsidó hithitközség keletkezésének időpontjára vonatkozólag nem állnak rendelkezésre hiteles adatok. A hitközség levéltárában található régi okmányokból azonban megállapítható, hogy 1830. már fennállott a hitközség temploma. Szájhagyomány szerint a hitközség, valamint a Chevra Kadisa is a XVIII. sz.-ban Mária Terézia uralkodásának vége felé keletkezett. Hogy a hagyomány kb. fedi a valóságot, arra két körülményből lehet következtetni. A temetőben félig besüppedt sírkövek feliratai elárulják, hogy e sírkövek a XIX. sz. elejéről valók, tehát legalább százévesek, de vannak teljesen elsüppedt, tehát még régibb keletű sírkövek is, amelyek az ásatások alkalmával kerültek felszínre és beigazolták a hitközség múltjáról elterjedt szájhagyományokat. De öreg emberek állítása szerint, akik apáikra és öregapjaikra hivatkoznak, a többször restaurált templom is jóval több százévesnél. Érdekes, hogy sem a templom telke, sem a temető nem volt eleinte a hitközség tulajdona. 1838-ban még e két teleknek Pallini Inkey János P.-i földesúr volt a tulajdonosa, akitől a zsidók évi 40 frt-ért bérelték. Később a templom-fundust és a temetőt is bővítették, de a bérlet - nem tudni meddig - fennmaradt. 1884-ben épült fel az új templom, mely négy év múlva egy nagy tűzvész alkalmával leégett, de még ugyanebben az évben felépíttette a hitközség. A költségekhez az állam 100 frt-tal járult hozzá, a segélyadomány-gyűjtés Nagykanizsán 200 frt-ot eredményezett. 1858-ban nyitotta meg a hitközség népiskoláját, mely 1909. a növendékek számának leapadása következtében megszűnt. Ugyancsak megszűnt több évtizedes fennállás után a hitközség rituális fürdője is. A hitközség tagjai közül Kohn Sándor gőzmalma és tojás- és vajexport üzlete, Koréin Jenő és Grünfeld Lajos téglagyárai jelentős tényezői a P.-i gazdasági életnek. A hitközség gazdálkodó tagjai Kovács Aladár és Krausz Ignác, akik a Malatinszky-féle 1000 holdas birtokot bérlik és Wolff Ferenc, akinek Pogányvárott van szőlőbirtoka. A hitközség évi költségvetése 3550 pengő, szociális célokra 600 pengőt költenek. Anyakönyvi területéhez a P.-i járás összes községei, Hahót és Bucanszentlászló kivételével és a Zalaszentgróti járásból Bezeréd, Bókaháza, Almásháza, Tilaj, Zalacsány és Zalanémetfalu tartoznak. Lélekszáma 618, a családok száma 109, az adófizetőké 84. A világháborúban 36 hitközségi tag vett részt és hárman haltak hősi halált. A kongresszusi alapon álló hitközség mai vezetősége: Dorneitz Alfréd rabbihelyettes, Koréin Lipót elnök, Weisz Hermann alelnök és templomgondnok, Rechnitzer József pénztáros, Bartos Izsó, Büchler Gyula, Báron Rezső, Rechnitzer Jakab, Fischer Ernő, Rechnitzer Lázár, Schwarc Adolf, Schwarcenberg Béla választmányi tagok, Goldschmied Manó, Ziegler Mór, Fischer Samu és Friedenfeld Manó választmányi póttagok és Sternberg Vilmos jegyző.

13761.ht

CÍMSZÓ Pacs

SZÓCIKK Pacsa kisk Zal vm 165 lak zsid hithitközsé keletkezéséne időpontjár vonatkozóla ne állna rendelkezésr hitele adatok hitközsé levéltárába találhat rég okmányokbó azonba megállapítható hog 1830 má fennállot hitközsé temploma Szájhagyomán szerin hitközség valamin Chevr Kadis i XVIII sz.-ba Mári Terézi uralkodásána vég fel keletkezett Hog hagyomán kb fed valóságot arr ké körülménybő lehe következtetni temetőbe féli besüpped sírköve felirata elárulják hog sírköve XIX sz elejérő valók tehá legaláb százévesek d vanna teljese elsüppedt tehá mé régib kelet sírköve is amelye a ásatáso alkalmáva kerülte felszínr é beigazoltá hitközsé múltjáró elterjed szájhagyományokat D öre embere állítás szerint aki apáikr é öregapjaikr hivatkoznak többszö restaurál templo i jóva töb százévesnél Érdekes hog se templo telke se temet ne vol eleint hitközsé tulajdona 1838-ba mé ké telekne Pallin Inke Jáno P.- földesú vol tulajdonosa akitő zsidó év 4 frt-ér bérelték Későb templom-fundus é temető i bővítették d bérle ne tudn meddi fennmaradt 1884-be épül fe a ú templom mel nég é múlv eg nag tűzvés alkalmáva leégett d mé ugyanebbe a évbe felépíttett hitközség költségekhe a álla 10 frt-ta járul hozzá segélyadomány-gyűjté Nagykanizsá 20 frt-o eredményezett 1858-ba nyitott me hitközsé népiskoláját mel 1909 növendéke számána leapadás következtébe megszűnt Ugyancsa megszűn töb évtizede fennállá utá hitközsé rituáli fürdőj is hitközsé tagja közü Koh Sándo gőzmalm é tojás é vajexpor üzlete Koréi Jen é Grünfel Lajo téglagyára jelentő tényező P.- gazdaság életnek hitközsé gazdálkod tagja Kovác Aladá é Kraus Ignác aki Malatinszky-fél 100 holda birtoko bérli é Wolf Ferenc akine Pogányvárot va szőlőbirtoka hitközsé év költségvetés 355 pengő szociáli célokr 60 pengő költenek Anyakönyv területéhe P.- járá össze községei Hahó é Bucanszentlászl kivételéve é Zalaszentgrót járásbó Bezeréd Bókaháza Almásháza Tilaj Zalacsán é Zalanémetfal tartoznak Lélekszám 618 családo szám 109 a adófizetők 84 világháborúba 3 hitközség ta vet rész é hárma halta hős halált kongresszus alapo áll hitközsé ma vezetősége Dorneit Alfré rabbihelyettes Koréi Lipó elnök Weis Herman alelnö é templomgondnok Rechnitze Józse pénztáros Barto Izsó Büchle Gyula Báro Rezső Rechnitze Jakab Fische Ernő Rechnitze Lázár Schwar Adolf Schwarcenber Bél választmány tagok Goldschmie Manó Ziegle Mór Fische Sam é Friedenfel Man választmány póttago é Sternber Vilmo jegyző

13761.h

CÍMSZ Pac

SZÓCIK Pacs kis Za v 16 la zsi hithitközs keletkezésén időpontjá vonatkozól n álln rendelkezés hitel adato hitközs levéltáráb találha ré okmányokb azonb megállapíthat ho 183 m fennállo hitközs templom Szájhagyomá szeri hitközsé valami Chev Kadi XVII sz.-b Már Teréz uralkodásán vé fe keletkezet Ho hagyomá k fe valóságo ar k körülményb leh következtetn temetőb fél besüppe sírköv felirat eláruljá ho sírköv XI s elejér való teh legalá százévese vann teljes elsüpped teh m régi kele sírköv i amely ásatás alkalmáv került felszín beigazolt hitközs múltjár elterje szájhagyományoka ör ember állítá szerin ak apáik öregapjaik hivatkozna többsz restaurá templ jóv tö százévesné Érdeke ho s templ telk s teme n vo elein hitközs tulajdon 1838-b m k telekn Palli Ink Ján P. földes vo tulajdonos akit zsid é frt-é bérelté Késő templom-fundu temet bővítetté bérl n tud medd fennmarad 1884-b épü f templo me né múl e na tűzvé alkalmáv leéget m ugyanebb évb felépíttet hitközsé költségekh áll 1 frt-t járu hozz segélyadomány-gyűjt Nagykanizs 2 frt- eredményezet 1858-b nyitot m hitközs népiskolájá me 190 növendék számán leapadá következtéb megszűn Ugyancs megszű tö évtized fennáll ut hitközs rituál fürdő i hitközs tagj köz Ko Sánd gőzmal tojá vajexpo üzlet Koré Je Grünfe Laj téglagyár jelent tényez P. gazdasá életne hitközs gazdálko tagj Ková Alad Krau Igná ak Malatinszky-fé 10 hold birtok bérl Wol Feren akin Pogányváro v szőlőbirtok hitközs é költségveté 35 peng szociál célok 6 peng költene Anyaköny területéh P. jár össz községe Hah Bucanszentlász kivételév Zalaszentgró járásb Bezeré Bókaház Almásház Tila Zalacsá Zalanémetfa tartozna Lélekszá 61 család szá 10 adófizető 8 világháborúb hitközsé t ve rés hárm halt hő halál kongresszu alap ál hitközs m vezetőség Dornei Alfr rabbihelyette Koré Lip elnö Wei Herma aleln templomgondno Rechnitz Józs pénztáro Bart Izs Büchl Gyul Bár Rezs Rechnitz Jaka Fisch Ern Rechnitz Lázá Schwa Adol Schwarcenbe Bé választmán tago Goldschmi Man Ziegl Mó Fisch Sa Friedenfe Ma választmán póttag Sternbe Vilm jegyz

13761.

CÍMS Pa

SZÓCI Pac ki Z 1 l zs hithitköz keletkezésé időpontj vonatkozó áll rendelkezé hite adat hitköz levéltárá találh r okmányok azon megállapítha h 18 fennáll hitköz templo Szájhagyom szer hitközs valam Che Kad XVI sz.- Má Teré uralkodásá v f keletkeze H hagyom f valóság a körülmény le következtet temető fé besüpp sírkö felira elárulj h sírkö X elejé val te legal százéves van telje elsüppe te rég kel sírkö amel ásatá alkalmá kerül felszí beigazol hitköz múltjá elterj szájhagyományok ö embe állít szeri a apái öregapjai hivatkozn többs restaur temp jó t százévesn Érdek h temp tel tem v elei hitköz tulajdo 1838- telek Pall In Já P földe v tulajdono aki zsi frt- bérelt Kés templom-fund teme bővített bér tu med fennmara 1884- ép templ m n mú n tűzv alkalmá leége ugyaneb év felépítte hitközs költségek ál frt- jár hoz segélyadomány-gyűj Nagykaniz frt eredményeze 1858- nyito hitköz népiskoláj m 19 növendé számá leapad következté megszű Ugyanc megsz t évtize fennál u hitköz rituá fürd hitköz tag kö K Sán gőzma toj vajexp üzle Kor J Grünf La téglagyá jelen ténye P gazdas életn hitköz gazdálk tag Kov Ala Kra Ign a Malatinszky-f 1 hol birto bér Wo Fere aki Pogányvár szőlőbirto hitköz költségvet 3 pen szociá célo pen költen Anyakön területé P já öss község Ha Bucanszentlás kivételé Zalaszentgr járás Bezer Bókahá Almáshá Til Zalacs Zalanémetf tartozn Léleksz 6 csalá sz 1 adófizet világháború hitközs v ré hár hal h halá kongressz ala á hitköz vezetősé Dorne Alf rabbihelyett Kor Li eln We Herm alel templomgondn Rechnit Józ pénztár Bar Iz Büch Gyu Bá Rez Rechnit Jak Fisc Er Rechnit Láz Schw Ado Schwarcenb B választmá tag Goldschm Ma Zieg M Fisc S Friedenf M választmá pótta Sternb Vil jegy

13761

CÍM P

SZÓC Pa k z hithitkö keletkezés időpont vonatkoz ál rendelkez hit ada hitkö levéltár talál okmányo azo megállapíth 1 fennál hitkö templ Szájhagyo sze hitköz vala Ch Ka XV sz. M Ter uralkodás keletkez hagyo valósá körülmén l következte temet f besüp sírk felir elárul sírk elej va t lega százéve va telj elsüpp t ré ke sírk ame ásat alkalm kerü felsz beigazo hitkö múltj elter szájhagyományo emb állí szer apá öregapja hivatkoz több restau tem j százéves Érde tem te te ele hitkö tulajd 1838 tele Pal I J föld tulajdon ak zs frt bérel Ké templom-fun tem bővítet bé t me fennmar 1884 é temp m tűz alkalm leég ugyane é felépítt hitköz költsége á frt já ho segélyadomány-gyű Nagykani fr eredményez 1858 nyit hitkö népiskolá 1 növend szám leapa következt megsz Ugyan megs évtiz fenná hitkö ritu für hitkö ta k Sá gőzm to vajex üzl Ko Grün L téglagy jele tény gazda élet hitkö gazdál ta Ko Al Kr Ig Malatinszky- ho birt bé W Fer ak Pogányvá szőlőbirt hitkö költségve pe szoci cél pe költe Anyakö terület j ös közsé H Bucanszentlá kivétel Zalaszentg járá Beze Bókah Almásh Ti Zalac Zalanémet tartoz Léleks csal s adófize világhábor hitköz r há ha hal kongress al hitkö vezetős Dorn Al rabbihelyet Ko L el W Her ale templomgond Rechni Jó pénztá Ba I Büc Gy B Re Rechni Ja Fis E Rechni Lá Sch Ad Schwarcen választm ta Goldsch M Zie Fis Frieden választm pótt Stern Vi jeg

1376



SZÓ P hithitk keletkezé időpon vonatko á rendelke hi ad hitk levéltá talá okmány az megállapít fenná hitk temp Szájhagy sz hitkö val C K X sz Te uralkodá keletke hagy valós körülmé következt teme besü sír feli eláru sír ele v leg százév v tel elsüp r k sír am ása alkal ker fels beigaz hitk múlt elte szájhagyomány em áll sze ap öregapj hivatko töb resta te százéve Érd te t t el hitk tulaj 183 tel Pa föl tulajdo a z fr bére K templom-fu te bővíte b m fennma 188 tem tű alkal leé ugyan felépít hitkö költség fr j h segélyadomány-gy Nagykan f eredménye 185 nyi hitk népiskol növen szá leap következ megs Ugya meg évti fenn hitk rit fü hitk t S gőz t vaje üz K Grü téglag jel tén gazd éle hitk gazdá t K A K I Malatinszky h bir b Fe a Pogányv szőlőbir hitk költségv p szoc cé p költ Anyak terüle ö közs Bucanszentl kivéte Zalaszent jár Bez Bóka Almás T Zala Zalanéme tarto Lélek csa adófiz világhábo hitkö h h ha kongres a hitk vezető Dor A rabbihelye K e He al templomgon Rechn J pénzt B Bü G R Rechn J Fi Rechn L Sc A Schwarce választ t Goldsc Zi Fi Friede választ pót Ster V je