13832.htm

CÍMSZÓ: Pénzüzlet. Történelmi szerepe

SZÓCIKK: a tartozást, melynek fejében a zálog adatott. Ha a zsidó tűzvész, vagy lopás, vagy rablás által holmiját s ezzel együtt a neki adott zálogokat is elveszti, - és ez bizonyos - de a keresztény, ki a zálogot adta, mind amellett perbe fogja őt: a zsidó egyedül a saját esküje által mentessék föl, hacsak a tény nyilvánvaló s köztudomású nem volt, amint fentebb mondatott. Ha keresztény valamely zsidótól visszaváltja zálogát, de úgy hogy az utána járó kamatokat nem fizeti: ezek, ha egy hónap multán nincsenek kifizetve, szintén kamatokkal növekszenek. Ha zsidó az országnagyoknak jószágra vagy levélre pénzt kölcsönzött és azt pecséttel ellátott adóslevéllel bizonyítja: a zsidónak az elzálogosított jószágot oda fogjuk ítélni, azt számára erőszak ellen megvédeni és kieszközölni, hogy a jövedelmeket mindaddig ő élvezze, míg valamely keresztény jelentkezik, ki az ily módon elzálogosított jószágokat ki akarja váltani. Az ily jószágokon lakó keresztények fölött azonban a zsidó semmiféle hatóságot nem gyakorolhat. Ha zsidó a kereszténytől vett zálogot már egy éven át magának tartotta és a zálog értéke a kölcsönzött pénzt s a kamatokat fölül nem haladja: a zsidó a maga bírájának mutassa be a zálogot, aztán eladhatja. Ha a zálog egész egy esztendeig a kikötött batáridőn túl minden óvás nélkül maradt meg a zsidónál: ez többé senkinek sem felelős érte». «Ha keresztény az ő zálogát erőhatalommal veszi el a zsidótól, vagy ennek házában erőszakot követ el: mint királyi kamaránk megkárosítója (l. Kamaraszolgasáq), súlyosan büntetendő.» A zsidók hitel- és zálogügyletei Béla halála után már nem állottak ilyen körülhatárolt törvényes védelem alatt. A sérelmek pedig leginkább a legmagasabb helyek felől érték az üzleti élet érdekeit, olyan személyek részéről, akiknek pedig pozíciójával járt volna az a kötelesség, hogy az általános gazdasági érdekek védelmét keresztülvigyék. A gazdasági érdekvédelem legfeljebb ha egyoldalú volt, az egyéni célok vagy kiváltságos osztályok céljainak érdekében és a magántulajdon elvének tisztelete is sokszor csak az önbirtoklási határig terjedt és azon túl annál kevésbé találhatott dogmatikus érintetlenségre, minél távolabb esett az uralkodó osztályok területeitől. A zsidó vagyon védelme a középkor jogfelfogása szerint királyi önkény tárgya lehetett és védelmet csak ritkán kapott és ezt is csak akkor, ha ezt a kincstár érdekei megkívánták. Elképzelhető, hogy ilyen vagyonjogi bizonytalanságban a kockázat milyen kerékkötője volt a P. fejlődésének és hogy éppen ez a kockázat járult hozzá a középkori kamatok állandóan emelkedő tendenciájához és segítette elő az uzsora meghonosodását. A zsidó hitelező minden garancia mellett sem számíthatott biztonsággal a pénzére, mert egy királyi rendelet minden kölcsönügyletet érvényteleníthetett, legelsősorban pedig a kamatok érvényességét törölhette. A középkorban valósággal szokássá vált, hogyha az uralkodók az ország vagy egy város lakosságának kedvében akartak járni, hogy őket valamely cél érdekében felhasználhassák, legelső dolguk a zsidó kamatok visszafizetésének elengedése


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 3832. címszó a lexikon => 691. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

13832.htm

CÍMSZÓ: Pénzüzlet. Történelmi szerepe

SZÓCIKK: a tartozást, melynek fejében a zálog adatott. Ha a zsidó tűzvész, vagy lopás, vagy rablás által holmiját s ezzel együtt a neki adott zálogokat is elveszti, - és ez bizonyos - de a keresztény, ki a zálogot adta, mind amellett perbe fogja őt: a zsidó egyedül a saját esküje által mentessék föl, hacsak a tény nyilvánvaló s köztudomású nem volt, amint fentebb mondatott. Ha keresztény valamely zsidótól visszaváltja zálogát, de úgy hogy az utána járó kamatokat nem fizeti: ezek, ha egy hónap multán nincsenek kifizetve, szintén kamatokkal növekszenek. Ha zsidó az országnagyoknak jószágra vagy levélre pénzt kölcsönzött és azt pecséttel ellátott adóslevéllel bizonyítja: a zsidónak az elzálogosított jószágot oda fogjuk ítélni, azt számára erőszak ellen megvédeni és kieszközölni, hogy a jövedelmeket mindaddig ő élvezze, míg valamely keresztény jelentkezik, ki az ily módon elzálogosított jószágokat ki akarja váltani. Az ily jószágokon lakó keresztények fölött azonban a zsidó semmiféle hatóságot nem gyakorolhat. Ha zsidó a kereszténytől vett zálogot már egy éven át magának tartotta és a zálog értéke a kölcsönzött pénzt s a kamatokat fölül nem haladja: a zsidó a maga bírájának mutassa be a zálogot, aztán eladhatja. Ha a zálog egész egy esztendeig a kikötött batáridőn túl minden óvás nélkül maradt meg a zsidónál: ez többé senkinek sem felelős érte . Ha keresztény az ő zálogát erőhatalommal veszi el a zsidótól, vagy ennek házában erőszakot követ el: mint királyi kamaránk megkárosítója l. Kamaraszolgasáq , súlyosan büntetendő. A zsidók hitel- és zálogügyletei Béla halála után már nem állottak ilyen körülhatárolt törvényes védelem alatt. A sérelmek pedig leginkább a legmagasabb helyek felől érték az üzleti élet érdekeit, olyan személyek részéről, akiknek pedig pozíciójával járt volna az a kötelesség, hogy az általános gazdasági érdekek védelmét keresztülvigyék. A gazdasági érdekvédelem legfeljebb ha egyoldalú volt, az egyéni célok vagy kiváltságos osztályok céljainak érdekében és a magántulajdon elvének tisztelete is sokszor csak az önbirtoklási határig terjedt és azon túl annál kevésbé találhatott dogmatikus érintetlenségre, minél távolabb esett az uralkodó osztályok területeitől. A zsidó vagyon védelme a középkor jogfelfogása szerint királyi önkény tárgya lehetett és védelmet csak ritkán kapott és ezt is csak akkor, ha ezt a kincstár érdekei megkívánták. Elképzelhető, hogy ilyen vagyonjogi bizonytalanságban a kockázat milyen kerékkötője volt a P. fejlődésének és hogy éppen ez a kockázat járult hozzá a középkori kamatok állandóan emelkedő tendenciájához és segítette elő az uzsora meghonosodását. A zsidó hitelező minden garancia mellett sem számíthatott biztonsággal a pénzére, mert egy királyi rendelet minden kölcsönügyletet érvényteleníthetett, legelsősorban pedig a kamatok érvényességét törölhette. A középkorban valósággal szokássá vált, hogyha az uralkodók az ország vagy egy város lakosságának kedvében akartak járni, hogy őket valamely cél érdekében felhasználhassák, legelső dolguk a zsidó kamatok visszafizetésének elengedése

13832.ht

CÍMSZÓ Pénzüzlet Történelm szerep

SZÓCIKK tartozást melyne fejébe zálo adatott H zsid tűzvész vag lopás vag rablá álta holmijá ezze együt nek adot zálogoka i elveszti é e bizonyo d keresztény k zálogo adta min amellet perb fogj őt zsid egyedü sajá esküj álta mentessé föl hacsa tén nyilvánval köztudomás ne volt amin fenteb mondatott H keresztén valamel zsidótó visszaváltj zálogát d úg hog a után jár kamatoka ne fizeti ezek h eg hóna multá nincsene kifizetve szinté kamatokka növekszenek H zsid a országnagyokna jószágr vag levélr pénz kölcsönzöt é az pecsétte ellátot adóslevélle bizonyítja zsidóna a elzálogosítot jószágo od fogju ítélni az számár erősza elle megvéden é kieszközölni hog jövedelmeke mindaddi élvezze mí valamel keresztén jelentkezik k a il módo elzálogosítot jószágoka k akarj váltani A il jószágoko lak kereszténye fölöt azonba zsid semmifél hatóságo ne gyakorolhat H zsid kereszténytő vet zálogo má eg éve á magána tartott é zálo érték kölcsönzöt pénz kamatoka fölü ne haladja zsid mag bírájána mutass b zálogot aztá eladhatja H zálo egés eg esztendei kikötöt batáridő tú minde óvá nélkü marad me zsidónál e több senkine se felelő ért H keresztén a zálogá erőhatalomma vesz e zsidótól vag enne házába erőszako köve el min király kamarán megkárosítój l Kamaraszolgasá súlyosa büntetendő zsidó hitel é zálogügylete Bél halál utá má ne állotta ilye körülhatárol törvénye védele alatt sérelme pedi leginkáb legmagasab helye felő érté a üzlet éle érdekeit olya személye részéről akikne pedi pozíciójáva jár voln a kötelesség hog a általáno gazdaság érdeke védelmé keresztülvigyék gazdaság érdekvédele legfeljeb h egyoldal volt a egyén célo vag kiváltságo osztályo céljaina érdekébe é magántulajdo elvéne tisztelet i sokszo csa a önbirtoklás határi terjed é azo tú anná kevésb találhatot dogmatiku érintetlenségre miné távolab eset a uralkod osztályo területeitől zsid vagyo védelm középko jogfelfogás szerin király önkén tárgy lehetet é védelme csa ritká kapot é ez i csa akkor h ez kincstá érdeke megkívánták Elképzelhető hog ilye vagyonjog bizonytalanságba kockáza milye kerékkötőj vol P fejlődéséne é hog éppe e kockáza járul hozz középkor kamato állandóa emelked tendenciájáho é segített el a uzsor meghonosodását zsid hitelez minde garanci mellet se számíthatot biztonságga pénzére mer eg király rendele minde kölcsönügylete érvényteleníthetett legelsősorba pedi kamato érvényességé törölhette középkorba valóságga szokáss vált hogyh a uralkodó a orszá vag eg váro lakosságána kedvébe akarta járni hog őke valamel cé érdekébe felhasználhassák legels dolgu zsid kamato visszafizetéséne elengedés

13832.h

CÍMSZ Pénzüzle Történel szere

SZÓCIK tartozás melyn fejéb zál adatot zsi tűzvés va lopá va rabl ált holmij ezz együ ne ado zálogok elveszt bizony keresztén zálog adt mi amelle per fog ő zsi egyed saj eskü ált mentess fö hacs té nyilvánva köztudomá n vol ami fente mondatot kereszté valame zsidót visszavált zálogá ú ho utá já kamatok n fizet eze e hón mult nincsen kifizetv szint kamatokk növekszene zsi országnagyokn jószág va levél pén kölcsönzö a pecsétt elláto adóslevéll bizonyítj zsidón elzálogosíto jószág o fogj ítéln a számá erősz ell megvéde kieszközöln ho jövedelmek mindadd élvezz m valame kereszté jelentkezi i mód elzálogosíto jószágok akar váltan i jószágok la keresztény fölö azonb zsi semmifé hatóság n gyakorolha zsi keresztényt ve zálog m e év magán tartot zál érté kölcsönzö pén kamatok föl n haladj zsi ma bíráján mutas zálogo azt eladhatj zál egé e esztende kikötö batárid t mind óv nélk mara m zsidóná töb senkin s felel ér kereszté zálog erőhatalomm ves zsidótó va enn házáb erőszak köv e mi királ kamará megkárosító Kamaraszolgas súlyos büntetend zsid hite zálogügylet Bé halá ut m n állott ily körülhatáro törvény védel alat sérelm ped leginká legmagasa hely fel ért üzle él érdekei oly személy részérő akikn ped pozíciójáv já vol kötelessé ho általán gazdasá érdek védelm keresztülvigyé gazdasá érdekvédel legfelje egyolda vol egyé cél va kiváltság osztály céljain érdekéb magántulajd elvén tisztele soksz cs önbirtoklá határ terje az t ann kevés találhato dogmatik érintetlenségr min távola ese uralko osztály területeitő zsi vagy védel középk jogfelfogá szeri királ önké tárg lehete védelm cs ritk kapo e cs akko e kincst érdek megkívántá Elképzelhet ho ily vagyonjo bizonytalanságb kockáz mily kerékkötő vo fejlődésén ho épp kockáz járu hoz középko kamat állandó emelke tendenciájáh segítet e uzso meghonosodásá zsi hitele mind garanc melle s számíthato biztonságg pénzér me e királ rendel mind kölcsönügylet érvényteleníthetet legelsősorb ped kamat érvényesség törölhett középkorb valóságg szokás vál hogy uralkod orsz va e vár lakosságán kedvéb akart járn ho ők valame c érdekéb felhasználhassá legel dolg zsi kamat visszafizetésén elengedé

13832.

CÍMS Pénzüzl Történe szer

SZÓCI tartozá mely fejé zá adato zs tűzvé v lop v rab ál holmi ez egy n ad zálogo elvesz bizon kereszté zálo ad m amell pe fo zs egye sa esk ál mentes f hac t nyilvánv köztudom vo am fent mondato kereszt valam zsidó visszavál zálog h ut j kamato fize ez hó mul nincse kifizet szin kamatok növekszen zs országnagyok jószá v levé pé kölcsönz pecsét ellát adóslevél bizonyít zsidó elzálogosít jószá fog ítél szám erős el megvéd kieszközöl h jövedelme mindad élvez valam kereszt jelentkez mó elzálogosít jószágo aka válta jószágo l keresztén föl azon zs semmif hatósá gyakorolh zs keresztény v zálo é magá tarto zá ért kölcsönz pé kamato fö halad zs m bírájá muta zálog az eladhat zá eg esztend kiköt batári min ó nél mar zsidón tö senki fele é kereszt zálo erőhatalom ve zsidót v en házá erősza kö m kirá kamar megkárosít Kamaraszolga súlyo bünteten zsi hit zálogügyle B hal u állot il körülhatár törvén véde ala sérel pe legink legmagas hel fe ér üzl é érdeke ol személ részér akik pe pozíciójá j vo köteless h általá gazdas érde védel keresztülvigy gazdas érdekvéde legfelj egyold vo egy cé v kiváltsá osztál céljai érdeké magántulaj elvé tisztel soks c önbirtokl hatá terj a an kevé találhat dogmati érintetlenség mi távol es uralk osztál területeit zs vag véde közép jogfelfog szer kirá önk tár lehet védel c rit kap c akk kincs érde megkívánt Elképzelhe h il vagyonj bizonytalanság kocká mil kerékköt v fejlődésé h ép kocká jár ho középk kama álland emelk tendenciájá segíte uzs meghonosodás zs hitel min garan mell számíthat biztonság pénzé m kirá rende min kölcsönügyle érvényteleníthete legelsősor pe kama érvényessé törölhet középkor valóság szoká vá hog uralko ors v vá lakosságá kedvé akar jár h ő valam érdeké felhasználhass lege dol zs kama visszafizetésé elenged

13832

CÍM Pénzüz Történ sze

SZÓC tartoz mel fej z adat z tűzv lo ra á holm e eg a zálog elves bizo kereszt zál a amel p f z egy s es á mente ha nyilván köztudo v a fen mondat keresz vala zsid visszavá zálo u kamat fiz e h mu nincs kifize szi kamato növeksze z országnagyo jósz lev p kölcsön pecsé ellá adóslevé bizonyí zsid elzálogosí jósz fo íté szá erő e megvé kieszközö jövedelm minda élve vala keresz jelentke m elzálogosí jószág ak vált jószág kereszté fö azo z semmi hatós gyakorol z keresztén zál mag tart z ér kölcsön p kamat f hala z bíráj mut zálo a eladha z e eszten kikö batár mi né ma zsidó t senk fel keresz zál erőhatalo v zsidó e ház erősz k kir kama megkárosí Kamaraszolg súly büntete zs hi zálogügyl ha állo i körülhatá törvé véd al sére p legin legmaga he f é üz érdek o szemé részé aki p pozíciój v köteles által gazda érd véde keresztülvig gazda érdekvéd legfel egyol v eg c kiválts osztá célja érdek magántula elv tiszte sok önbirtok hat ter a kev találha dogmat érintetlensé m távo e ural osztá területei z va véd közé jogfelfo sze kir ön tá lehe véde ri ka ak kinc érd megkíván Elképzelh i vagyon bizonytalansá kock mi kerékkö fejlődés é kock já h közép kam állan emel tendenciáj segít uz meghonosodá z hite mi gara mel számítha biztonsá pénz kir rend mi kölcsönügyl érvényteleníthet legelsőso p kam érvényess törölhe középko valósá szok v ho uralk or v lakosság kedv aka já vala érdek felhasználhas leg do z kam visszafizetés elenge

1383

CÍ Pénzü Törté sz

SZÓ tarto me fe ada tűz l r hol e zálo elve biz keresz zá ame eg e ment h nyilvá köztud fe monda keres val zsi visszav zál kama fi m ninc kifiz sz kamat növeksz országnagy jós le kölcsö pecs ell adóslev bizony zsi elzálogos jós f ít sz er megv kieszköz jövedel mind élv val keres jelentk elzálogos jószá a vál jószá kereszt f az semm ható gyakoro kereszté zá ma tar é kölcsö kama hal bírá mu zál eladh eszte kik batá m n m zsid sen fe keres zá erőhatal zsid há erős ki kam megkáros Kamaraszol súl büntet z h zálogügy h áll körülhat törv vé a sér legi legmag h ü érde szem rész ak pozíció kötele álta gazd ér véd keresztülvi gazd érdekvé legfe egyo e kivált oszt célj érde magántul el tiszt so önbirto ha te ke találh dogma érintetlens táv ura oszt területe v vé köz jogfelf sz ki ö t leh véd r k a kin ér megkívá Elképzel vagyo bizonytalans koc m kerékk fejlődé koc j közé ka álla eme tendenciá segí u meghonosod hit m gar me számíth biztons pén ki ren m kölcsönügy érvényteleníthe legelsős ka érvényes törölh középk valós szo h ural o lakossá ked ak j val érde felhasználha le d ka visszafizeté eleng