14218.htm

CÍMSZÓ: Rózsavölgyi

SZEMÉLYNÉV: Rózsavölgyi Gyula

SZÓCIKK: R. II. Gyula*, volt budapesti alpolgármester, szül. Nagykanizsán 1851., megh. Budapesten 1924. Jogi tanulmányait a győri jogakadómián végezte. Öt évet töltött a honvédelmi minisztérium szolgálatában, 1874. pedig a fővárosnál vállalt állást. A hivatalos rangsorban gyorsan haladt fölfelé. 1891-ben tanácsnokká, 1897. alpolgármesterré választották. Amikor 1915. nyugalomba vonult, Ferenc József király az udvari tanácsosi címmel tüntette ki. Különösen a főváros tanügyének fejlesztésével és európai színvonalra emelésével szerzett érdemeket. .Az ö kezdeményezésére rendezték a kisdedóvóoktatást és önállósították a városi felsőkereskedelmi iskolákat.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4218. címszó a lexikon => 756. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14218.htm

CÍMSZÓ: Rózsavölgyi

SZEMÉLYNÉV: Rózsavölgyi Gyula

SZÓCIKK: R. II. Gyula*, volt budapesti alpolgármester, szül. Nagykanizsán 1851., megh. Budapesten 1924. Jogi tanulmányait a győri jogakadómián végezte. Öt évet töltött a honvédelmi minisztérium szolgálatában, 1874. pedig a fővárosnál vállalt állást. A hivatalos rangsorban gyorsan haladt fölfelé. 1891-ben tanácsnokká, 1897. alpolgármesterré választották. Amikor 1915. nyugalomba vonult, Ferenc József király az udvari tanácsosi címmel tüntette ki. Különösen a főváros tanügyének fejlesztésével és európai színvonalra emelésével szerzett érdemeket. .Az ö kezdeményezésére rendezték a kisdedóvóoktatást és önállósították a városi felsőkereskedelmi iskolákat.

14218.ht

CÍMSZÓ Rózsavölgy

SZEMÉLYNÉV Rózsavölgy Gyul

SZÓCIKK R II Gyula* vol budapest alpolgármester szül Nagykanizsá 1851. megh Budapeste 1924 Jog tanulmányai győr jogakadómiá végezte Ö éve töltöt honvédelm minisztériu szolgálatában 1874 pedi fővárosná vállal állást hivatalo rangsorba gyorsa halad fölfelé 1891-be tanácsnokká 1897 alpolgármesterr választották Amiko 1915 nyugalomb vonult Feren Józse királ a udvar tanácsos címme tüntett ki Különöse főváro tanügyéne fejlesztéséve é európa színvonalr emeléséve szerzet érdemeket .A kezdeményezésér rendezté kisdedóvóoktatás é önállósítottá város felsőkereskedelm iskolákat

14218.h

CÍMSZ Rózsavölg

SZEMÉLYNÉ Rózsavölg Gyu

SZÓCIK I Gyula vo budapes alpolgármeste szü Nagykanizs 1851 meg Budapest 192 Jo tanulmánya győ jogakadómi végezt év töltö honvédel minisztéri szolgálatába 187 ped fővárosn válla állás hivatal rangsorb gyors hala fölfel 1891-b tanácsnokk 189 alpolgármester választottá Amik 191 nyugalom vonul Fere Józs kirá udva tanácso címm tüntet k Különös fővár tanügyén fejlesztésév európ színvonal emelésév szerze érdemeke . kezdeményezésé rendezt kisdedóvóoktatá önállósított váro felsőkereskedel iskoláka

14218.

CÍMS Rózsavöl

SZEMÉLYN Rózsavöl Gy

SZÓCI Gyul v budape alpolgármest sz Nagykaniz 185 me Budapes 19 J tanulmány gy jogakadóm végez é tölt honvéde minisztér szolgálatáb 18 pe főváros váll állá hivata rangsor gyor hal fölfe 1891- tanácsnok 18 alpolgármeste választott Ami 19 nyugalo vonu Fer Józ kir udv tanács cím tünte Különö fővá tanügyé fejlesztésé euró színvona emelésé szerz érdemek kezdeményezés rendez kisdedóvóoktat önállósítot vár felsőkereskede iskolák

14218

CÍM Rózsavö

SZEMÉLY Rózsavö G

SZÓC Gyu budap alpolgármes s Nagykani 18 m Budape 1 tanulmán g jogakadó vége töl honvéd miniszté szolgálatá 1 p főváro vál áll hivat rangso gyo ha fölf 1891 tanácsno 1 alpolgármest választot Am 1 nyugal von Fe Jó ki ud tanác cí tünt Külön főv tanügy fejlesztés eur színvon emelés szer érdeme kezdeményezé rende kisdedóvóokta önállósíto vá felsőkeresked iskolá

1421

CÍ Rózsav

SZEMÉL Rózsav

SZÓ Gy buda alpolgárme Nagykan 1 Budap tanulmá jogakad vég tö honvé miniszt szolgálat fővár vá ál hiva rangs gy h föl 189 tanácsn alpolgármes választo A nyuga vo F J k u taná c tün Külö fő tanüg fejleszté eu színvo emelé sze érdem kezdeményez rend kisdedóvóokt önállósít v felsőkereske iskol