14397.htm

CÍMSZÓ: Schwimmer

SZEMÉLYNÉV: Schwimmer Ernő

SZÓCIKK: "Schwimmer Ernő*, orvostanár, az első magyar bőrgyógyász-specialista, szül. Budapesten 1837 nov. 21., megh. u. o. 1898 febr. 25. Tanulmányait a pesti egyetemen kezdte, majd Bécsben folytatta s ott szerezte diplomáját. Egyideig bécsi kórházakban működött, majd félévig Egyiptomban tartózkodott a bőrbetegségek további tanulmányozása céljából.Visszatérve, a Rókus-kórház-ban ápolta a bőrbetegeket, főorvosi engedéllyel, mert külön szakosztály még nem volt. Később saját költségén nyitott dermatológiai rendelőt. 1870-ben a dermatológiából egyetemi magántanárrá habilitálták, 1875. pedig, mint a Rókus-kórház hevenyosztály orvosa kiküzdötte, hogy két szobát a bőrbetegeknek adjanak. 1878-ban egyet. rk. tanár címet, 1891-ben ugyanilyen minőségben katedrát kapott és a Szt.-István-kórház dermatológus-főorvosa lett. Kiváló balneológus is volt s a lipiki fürdőt ő virágoztatta fel. Elnöke volt a Magyar Dermatológusok és Urológusok Egyesületének, a Balneológiai Egyesületnek alelnöke, sok külföldi orvosi akadémiának rendes tagja volt. Magyar és külföldi szaklapokban megjelent értekezésein kívül nagyobb müvei: Börkórtan (1874); A szájür önszervi nyáktalajai (1878, németül is); Zur Therapie der Variola vom Standpunkte der Mikrococcuslehre (1880); Emlékirat a bőr- és bujakórtan oktatásának rendszeresítése tárgyában a budapesti egyetemen (1881); Emlékbeszéd Hebra tanár felett (1881); Die neuropathischen Dermatonosen (1883); Haidkrankheiten (1884); Die Grundlinien der heutigen Syphilistherapie(1888); Bis zum Endpunkte Europas. Reiseskizze einer Nordlandfahrt(l89h). A Belgyógyászat Kézikönyvébe S. Irta a Himlő, Tehénhimlő, Lepra, Poklosság fejezeteket (1894), továbbá az Eulenburg-féle Realencyclopedie d. gesamt. Heil- kunde bőrgyógyászati értekezéseit is."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4397. címszó a lexikon => 779. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14397.htm

CÍMSZÓ: Schwimmer

SZEMÉLYNÉV: Schwimmer Ernő

SZÓCIKK: Schwimmer Ernő*, orvostanár, az első magyar bőrgyógyász-specialista, szül. Budapesten 1837 nov. 21., megh. u. o. 1898 febr. 25. Tanulmányait a pesti egyetemen kezdte, majd Bécsben folytatta s ott szerezte diplomáját. Egyideig bécsi kórházakban működött, majd félévig Egyiptomban tartózkodott a bőrbetegségek további tanulmányozása céljából.Visszatérve, a Rókus-kórház-ban ápolta a bőrbetegeket, főorvosi engedéllyel, mert külön szakosztály még nem volt. Később saját költségén nyitott dermatológiai rendelőt. 1870-ben a dermatológiából egyetemi magántanárrá habilitálták, 1875. pedig, mint a Rókus-kórház hevenyosztály orvosa kiküzdötte, hogy két szobát a bőrbetegeknek adjanak. 1878-ban egyet. rk. tanár címet, 1891-ben ugyanilyen minőségben katedrát kapott és a Szt.-István-kórház dermatológus-főorvosa lett. Kiváló balneológus is volt s a lipiki fürdőt ő virágoztatta fel. Elnöke volt a Magyar Dermatológusok és Urológusok Egyesületének, a Balneológiai Egyesületnek alelnöke, sok külföldi orvosi akadémiának rendes tagja volt. Magyar és külföldi szaklapokban megjelent értekezésein kívül nagyobb müvei: Börkórtan 1874 ; A szájür önszervi nyáktalajai 1878, németül is ; Zur Therapie der Variola vom Standpunkte der Mikrococcuslehre 1880 ; Emlékirat a bőr- és bujakórtan oktatásának rendszeresítése tárgyában a budapesti egyetemen 1881 ; Emlékbeszéd Hebra tanár felett 1881 ; Die neuropathischen Dermatonosen 1883 ; Haidkrankheiten 1884 ; Die Grundlinien der heutigen Syphilistherapie 1888 ; Bis zum Endpunkte Europas. Reiseskizze einer Nordlandfahrt l89h . A Belgyógyászat Kézikönyvébe S. Irta a Himlő, Tehénhimlő, Lepra, Poklosság fejezeteket 1894 , továbbá az Eulenburg-féle Realencyclopedie d. gesamt. Heil- kunde bőrgyógyászati értekezéseit is.

14397.ht

CÍMSZÓ Schwimme

SZEMÉLYNÉV Schwimme Ern

SZÓCIKK Schwimme Ernő* orvostanár a els magya bőrgyógyász-specialista szül Budapeste 183 nov 21. megh u o 189 febr 25 Tanulmányai pest egyeteme kezdte maj Bécsbe folytatt ot szerezt diplomáját Egyidei bécs kórházakba működött maj félévi Egyiptomba tartózkodot bőrbetegsége tovább tanulmányozás céljából.Visszatérve Rókus-kórház-ba ápolt bőrbetegeket főorvos engedéllyel mer külö szakosztál mé ne volt Későb sajá költségé nyitot dermatológia rendelőt 1870-be dermatológiábó egyetem magántanárr habilitálták 1875 pedig min Rókus-kórhá hevenyosztál orvos kiküzdötte hog ké szobá bőrbetegekne adjanak 1878-ba egyet rk taná címet 1891-be ugyanilye minőségbe katedrá kapot é Szt.-István-kórhá dermatológus-főorvos lett Kivál balneológu i vol lipik fürdő virágoztatt fel Elnök vol Magya Dermatológuso é Urológuso Egyesületének Balneológia Egyesületne alelnöke so külföld orvos akadémiána rende tagj volt Magya é külföld szaklapokba megjelen értekezései kívü nagyob müvei Börkórta 187 szájü önszerv nyáktalaja 1878 németü i Zu Therapi de Variol vo Standpunkt de Mikrococcuslehr 188 Emlékira bőr é bujakórta oktatásána rendszeresítés tárgyába budapest egyeteme 188 Emlékbeszé Hebr taná felet 188 Di neuropathische Dermatonose 188 Haidkrankheite 188 Di Grundlinie de heutige Syphilistherapi 188 Bi zu Endpunkt Europas Reiseskizz eine Nordlandfahr l89 Belgyógyásza Kézikönyvéb S Irt Himlő Tehénhimlő Lepra Poklossá fejezeteke 189 tovább a Eulenburg-fél Realencyclopedi d gesamt Heil kund bőrgyógyászat értekezései is

14397.h

CÍMSZ Schwimm

SZEMÉLYNÉ Schwimm Er

SZÓCIK Schwimm Ernő orvostaná el magy bőrgyógyász-specialist szü Budapest 18 no 21 meg 18 feb 2 Tanulmánya pes egyetem kezdt ma Bécsb folytat o szerez diplomájá Egyide béc kórházakb működöt ma félév Egyiptomb tartózkodo bőrbetegség továb tanulmányozá céljából.Visszatérv Rókus-kórház-b ápol bőrbetegeke főorvo engedéllye me kül szakosztá m n vol Késő saj költség nyito dermatológi rendelő 1870-b dermatológiáb egyete magántanár habilitáltá 187 pedi mi Rókus-kórh hevenyosztá orvo kiküzdött ho k szob bőrbetegekn adjana 1878-b egye r tan címe 1891-b ugyanily minőségb katedr kapo Szt.-István-kórh dermatológus-főorvo let Kivá balneológ vo lipi fürd virágoztat fe Elnö vo Magy Dermatológus Urológus Egyesületéne Balneológi Egyesületn alelnök s külföl orvo akadémián rend tag vol Magy külföl szaklapokb megjele értekezése kív nagyo müve Börkórt 18 száj önszer nyáktalaj 187 német Z Therap d Vario v Standpunk d Mikrococcusleh 18 Emlékir bő bujakórt oktatásán rendszeresíté tárgyáb budapes egyetem 18 Emlékbesz Heb tan fele 18 D neuropathisch Dermatonos 18 Haidkrankheit 18 D Grundlini d heutig Syphilistherap 18 B z Endpunk Europa Reiseskiz ein Nordlandfah l8 Belgyógyász Kézikönyvé Ir Himl Tehénhiml Lepr Pokloss fejezetek 18 továb Eulenburg-fé Realencycloped gesam Hei kun bőrgyógyásza értekezése i

14397.

CÍMS Schwim

SZEMÉLYN Schwim E

SZÓCI Schwim Ern orvostan e mag bőrgyógyász-specialis sz Budapes 1 n 2 me 1 fe Tanulmány pe egyete kezd m Bécs folyta szere diplomáj Egyid bé kórházak működö m félé Egyiptom tartózkod bőrbetegsé tová tanulmányoz céljából.Visszatér Rókus-kórház- ápo bőrbetegek főorv engedélly m kü szakoszt vo Kés sa költsé nyit dermatológ rendel 1870- dermatológiá egyet magántaná habilitált 18 ped m Rókus-kór hevenyoszt orv kiküzdöt h szo bőrbetegek adjan 1878- egy ta cím 1891- ugyanil minőség kated kap Szt.-István-kór dermatológus-főorv le Kiv balneoló v lip für virágozta f Eln v Mag Dermatológu Urológu Egyesületén Balneológ Egyesület alelnö külfö orv akadémiá ren ta vo Mag külfö szaklapok megjel értekezés kí nagy müv Börkór 1 szá önsze nyáktala 18 néme Thera Vari Standpun Mikrococcusle 1 Emléki b bujakór oktatásá rendszeresít tárgyá budape egyete 1 Emlékbes He ta fel 1 neuropathisc Dermatono 1 Haidkrankhei 1 Grundlin heuti Syphilisthera 1 Endpun Europ Reiseski ei Nordlandfa l Belgyógyás Kézikönyv I Him Tehénhim Lep Poklos fejezete 1 tová Eulenburg-f Realencyclope gesa He ku bőrgyógyász értekezés

14397

CÍM Schwi

SZEMÉLY Schwi

SZÓC Schwi Er orvosta ma bőrgyógyász-speciali s Budape m f Tanulmán p egyet kez Béc folyt szer diplomá Egyi b kórháza működ fél Egyipto tartózko bőrbetegs tov tanulmányo céljából.Visszaté Rókus-kórház áp bőrbetege főor engedéll k szakosz v Ké s költs nyi dermatoló rende 1870 dermatológi egye magántan habilitál 1 pe Rókus-kó hevenyosz or kiküzdö sz bőrbetege adja 1878 eg t cí 1891 ugyani minősé kate ka Szt.-István-kó dermatológus-főor l Ki balneol li fü virágozt El Ma Dermatológ Urológ Egyesületé Balneoló Egyesüle aleln külf or akadémi re t v Ma külf szaklapo megje értekezé k nag mü Börkó sz önsz nyáktal 1 ném Ther Var Standpu Mikrococcusl Emlék bujakó oktatás rendszeresí tárgy budap egyet Emlékbe H t fe neuropathis Dermaton Haidkrankhe Grundli heut Syphilisther Endpu Euro Reisesk e Nordlandf Belgyógyá Kéziköny Hi Tehénhi Le Poklo fejezet tov Eulenburg- Realencyclop ges H k bőrgyógyás értekezé

1439

CÍ Schw

SZEMÉL Schw

SZÓ Schw E orvost m bőrgyógyász-special Budap Tanulmá egye ke Bé foly sze diplom Egy kórház műkö fé Egyipt tartózk bőrbeteg to tanulmány céljából.Visszat Rókus-kórhá á bőrbeteg főo engedél szakos K költ ny dermatol rend 187 dermatológ egy magánta habilitá p Rókus-k hevenyos o kiküzd s bőrbeteg adj 187 e c 189 ugyan minős kat k Szt.-István-k dermatológus-főo K balneo l f virágoz E M Dermatoló Uroló Egyesület Balneol Egyesül alel kül o akadém r M kül szaklap megj értekez na m Börk s öns nyákta né The Va Standp Mikrococcus Emlé bujak oktatá rendszeres tárg buda egye Emlékb f neuropathi Dermato Haidkrankh Grundl heu Syphilisthe Endp Eur Reises Nordland Belgyógy Kézikön H Tehénh L Pokl fejeze to Eulenburg Realencyclo ge bőrgyógyá értekez