15551.htm

CÍMSZÓ: Zsinagóga

SZÓCIKK: "Zsinagóga (synagógé), görög eredetű héber- arameus szó, amely gyülekezési helynek felel meg s amely a zsidó állam utolsó két századában az istentiszteleti és a vele kapcsolatos tanítást helyet jelentette, ma pedig a zsidó templom megnevezésére szolgál a legtöbb modern nyelvben. A szó használata máig helyes, főképp azokban a nyelvekben, amelyekben a templom fogalmára több kifejezés van, mert a zsidó imaház megjelölésére a templom, Zs., vagy iskola kifejezéseket kivéve, más szó nemcsak nem alkalmas, hanem megengedetlen is, így a német Kirche, a francia église és az angol church nem alkalmazhatók semmiféle esetben sem a Zs. megjelölésére. A Zs. eredete sokkal régibb, mint a görög elnevezés s valószínűen a mózesi korra megy vissza, amikor a frigyszekrény (l. o.) felállításával kapcsolatban az első rendszeres istentiszteletek és törvénymagyarázó helyek létesültek. A Biblia legrégebbi kommentárjai már régi intézménynek tartják a Zs.-t (Jeruzsálemi Targum Exod. 18. 20, I. Krón. 16. 39; Philo, De vita Mosis III-27; Josephus, Contra Apion II. § 13; Apóst. Cselek. 16. 21), melyet Jeremiás próféta «a nép házá»-nak nevez (39.8.). Állandó intézmény a tanintézettel párosított templom vagyis Zs. a babiloni fogságban lett s itt a vallásos és kultúrszükséglet s nemzeti összetartozás érzése hozta azt létre. Már a második jeruzsálemi nagy Templom fennállása idején mindenütt voltak Zs.-k Jeruzsálemben, Palesztinában, Egyiptomban s mindenütt, ahol zsidók nagyobb számban éltek. Különösen nevezetesek voltak a Zs.-k Tiberiásban és Caesareában. Josephus és az Evangéliumok több más Zs.-ról tesznek említést, így Nazarethben és Capernaumban, a Talmud pedig többet kiemel, így a Sephorisban levőt; a Makkabeusok apokrif könyve is tanúskodik arról, hogy még a jelentéktelenebb vidéki városoknak, így Modinnak is előkelő Zs.-ja volt vezető egy házi férfiakkal. Azt is tudjuk számos forrásból, hogy az alexandriai nagytemplom pompa dolgában a jeruzsálemivel vetekedett, s hogy Alsó-Egyiptomban a Ptolemaeusok rendelete folytán asylumjoggal bíró Zs. volt, úgyszintén nevezetes volt még a zsidó állam fennállása idején az antiochiai Szíriában, míg Rómában már Augusztus császár alatt volt egy, Philo feljegyzése szerint (Legatio ad Caium § 23), a későbbiek alatt pedig nem kevesebb, mint hat jól berendezett Zs.-ról tudunk. A provinciákban szintén mindenhol voltak Zs.-k s ezek egyikét Carthagóban 1883. ásták ki. A diaszpóra zsidósága keleten és nyugaton egyaránt gondoskodott erről a legfontosabb összetartó intézményről, így Babiloniában az első tíz században"


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 5551. címszó a lexikon => 1022. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15551.htm

CÍMSZÓ: Zsinagóga

SZÓCIKK: Zsinagóga synagógé , görög eredetű héber- arameus szó, amely gyülekezési helynek felel meg s amely a zsidó állam utolsó két századában az istentiszteleti és a vele kapcsolatos tanítást helyet jelentette, ma pedig a zsidó templom megnevezésére szolgál a legtöbb modern nyelvben. A szó használata máig helyes, főképp azokban a nyelvekben, amelyekben a templom fogalmára több kifejezés van, mert a zsidó imaház megjelölésére a templom, Zs., vagy iskola kifejezéseket kivéve, más szó nemcsak nem alkalmas, hanem megengedetlen is, így a német Kirche, a francia église és az angol church nem alkalmazhatók semmiféle esetben sem a Zs. megjelölésére. A Zs. eredete sokkal régibb, mint a görög elnevezés s valószínűen a mózesi korra megy vissza, amikor a frigyszekrény l. o. felállításával kapcsolatban az első rendszeres istentiszteletek és törvénymagyarázó helyek létesültek. A Biblia legrégebbi kommentárjai már régi intézménynek tartják a Zs.-t Jeruzsálemi Targum Exod. 18. 20, I. Krón. 16. 39; Philo, De vita Mosis III-27; Josephus, Contra Apion II. § 13; Apóst. Cselek. 16. 21 , melyet Jeremiás próféta a nép házá -nak nevez 39.8. . Állandó intézmény a tanintézettel párosított templom vagyis Zs. a babiloni fogságban lett s itt a vallásos és kultúrszükséglet s nemzeti összetartozás érzése hozta azt létre. Már a második jeruzsálemi nagy Templom fennállása idején mindenütt voltak Zs.-k Jeruzsálemben, Palesztinában, Egyiptomban s mindenütt, ahol zsidók nagyobb számban éltek. Különösen nevezetesek voltak a Zs.-k Tiberiásban és Caesareában. Josephus és az Evangéliumok több más Zs.-ról tesznek említést, így Nazarethben és Capernaumban, a Talmud pedig többet kiemel, így a Sephorisban levőt; a Makkabeusok apokrif könyve is tanúskodik arról, hogy még a jelentéktelenebb vidéki városoknak, így Modinnak is előkelő Zs.-ja volt vezető egy házi férfiakkal. Azt is tudjuk számos forrásból, hogy az alexandriai nagytemplom pompa dolgában a jeruzsálemivel vetekedett, s hogy Alsó-Egyiptomban a Ptolemaeusok rendelete folytán asylumjoggal bíró Zs. volt, úgyszintén nevezetes volt még a zsidó állam fennállása idején az antiochiai Szíriában, míg Rómában már Augusztus császár alatt volt egy, Philo feljegyzése szerint Legatio ad Caium § 23 , a későbbiek alatt pedig nem kevesebb, mint hat jól berendezett Zs.-ról tudunk. A provinciákban szintén mindenhol voltak Zs.-k s ezek egyikét Carthagóban 1883. ásták ki. A diaszpóra zsidósága keleten és nyugaton egyaránt gondoskodott erről a legfontosabb összetartó intézményről, így Babiloniában az első tíz században

15551.ht

CÍMSZÓ Zsinagóg

SZÓCIKK Zsinagóg synagóg görö eredet héber arameu szó amel gyülekezés helyne fele me amel zsid álla utols ké századába a istentisztelet é vel kapcsolato tanítás helye jelentette m pedi zsid templo megnevezésér szolgá legtöb moder nyelvben sz használat mái helyes főkép azokba nyelvekben amelyekbe templo fogalmár töb kifejezé van mer zsid imahá megjelölésér templom Zs. vag iskol kifejezéseke kivéve má sz nemcsa ne alkalmas hane megengedetle is íg néme Kirche franci églis é a ango churc ne alkalmazható semmifél esetbe se Zs megjelölésére Zs eredet sokka régibb min görö elnevezé valószínűe mózes korr meg vissza amiko frigyszekrén l o felállításáva kapcsolatba a els rendszere istentisztelete é törvénymagyaráz helye létesültek Bibli legrégebb kommentárja má rég intézményne tartjá Zs.- Jeruzsálem Targu Exod 18 20 I Krón 16 39 Philo D vit Mosi III-27 Josephus Contr Apio II 13 Apóst Cselek 16 2 melye Jeremiá prófét né ház -na neve 39.8 Álland intézmén tanintézette párosítot templo vagyi Zs babilon fogságba let it valláso é kultúrszükségle nemzet összetartozá érzés hozt az létre Má másodi jeruzsálem nag Templo fennállás idejé mindenüt volta Zs.- Jeruzsálemben Palesztinában Egyiptomba mindenütt aho zsidó nagyob számba éltek Különöse nevezetese volta Zs.- Tiberiásba é Caesareában Josephu é a Evangéliumo töb má Zs.-ró teszne említést íg Nazarethbe é Capernaumban Talmu pedi többe kiemel íg Sephorisba levőt Makkabeuso apokri könyv i tanúskodi arról hog mé jelentékteleneb vidék városoknak íg Modinna i előkel Zs.-j vol vezet eg ház férfiakkal Az i tudju számo forrásból hog a alexandria nagytemplo pomp dolgába jeruzsálemive vetekedett hog Alsó-Egyiptomba Ptolemaeuso rendelet folytá asylumjogga bír Zs volt úgyszinté nevezete vol mé zsid álla fennállás idejé a antiochia Szíriában mí Rómába má Augusztu császá alat vol egy Phil feljegyzés szerin Legati a Caiu 2 későbbie alat pedi ne kevesebb min ha jó berendezet Zs.-ró tudunk provinciákba szinté mindenho volta Zs.- eze egyiké Carthagóba 1883 ástá ki diaszpór zsidóság kelete é nyugato egyarán gondoskodot errő legfontosab összetart intézményről íg Babiloniába a els tí századba

15551.h

CÍMSZ Zsinagó

SZÓCIK Zsinagó synagó gör erede hébe arame sz ame gyülekezé helyn fel m ame zsi áll utol k századáb istentisztele ve kapcsolat tanítá hely jelentett ped zsi templ megnevezésé szolg legtö mode nyelvbe s használa má helye főké azokb nyelvekbe amelyekb templ fogalmá tö kifejez va me zsi imah megjelölésé templo Zs va isko kifejezések kivév m s nemcs n alkalma han megengedetl i í ném Kirch franc égli ang chur n alkalmazhat semmifé esetb s Z megjelölésér Z erede sokk régib mi gör elnevez valószínű móze kor me vissz amik frigyszekré felállításáv kapcsolatb el rendszer istentisztelet törvénymagyará hely létesülte Bibl legrégeb kommentárj m ré intézményn tartj Zs. Jeruzsále Targ Exo 1 2 Kró 1 3 Phil vi Mos III-2 Josephu Cont Api I 1 Após Csele 1 mely Jeremi prófé n há -n nev 39. Állan intézmé tanintézett párosíto templ vagy Z babilo fogságb le i vallás kultúrszükségl nemze összetartoz érzé hoz a létr M másod jeruzsále na Templ fennállá idej mindenü volt Zs. Jeruzsálembe Palesztinába Egyiptomb mindenüt ah zsid nagyo számb élte Különös nevezetes volt Zs. Tiberiásb Caesareába Joseph Evangélium tö m Zs.-r teszn említés í Nazarethb Capernaumba Talm ped több kieme í Sephorisb levő Makkabeus apokr köny tanúskod arró ho m jelentéktelene vidé városokna í Modinn előke Zs.- vo veze e há férfiakka A tudj szám forrásbó ho alexandri nagytempl pom dolgáb jeruzsálemiv vetekedet ho Alsó-Egyiptomb Ptolemaeus rendele folyt asylumjogg bí Z vol úgyszint nevezet vo m zsi áll fennállá idej antiochi Szíriába m Rómáb m Auguszt csász ala vo eg Phi feljegyzé szeri Legat Cai későbbi ala ped n keveseb mi h j berendeze Zs.-r tudun provinciákb szint mindenh volt Zs. ez egyik Carthagób 188 ást k diaszpó zsidósá kelet nyugat egyará gondoskodo err legfontosa összetar intézményrő í Babiloniáb el t századb

15551.

CÍMS Zsinag

SZÓCI Zsinag synag gö ered héb aram s am gyülekez hely fe am zs ál uto századá istentisztel v kapcsola tanít hel jelentet pe zs temp megnevezés szol legt mod nyelvb használ m hely fők azok nyelvekb amelyek temp fogalm t kifeje v m zs ima megjelölés templ Z v isk kifejezése kivé nemc alkalm ha megengedet né Kirc fran égl an chu alkalmazha semmif eset megjelölésé ered sok régi m gö elneve valószín móz ko m viss ami frigyszekr felállításá kapcsolat e rendsze istentisztele törvénymagyar hel létesült Bib legrége kommentár r intézmény tart Zs Jeruzsál Tar Ex Kr Phi v Mo III- Joseph Con Ap Apó Csel mel Jerem próf h - ne 39 Álla intézm tanintézet párosít temp vag babil fogság l vallá kultúrszükség nemz összetarto érz ho lét máso jeruzsál n Temp fennáll ide minden vol Zs Jeruzsálemb Palesztináb Egyiptom mindenü a zsi nagy szám élt Különö nevezete vol Zs Tiberiás Caesareáb Josep Evangéliu t Zs.- tesz említé Nazareth Capernaumb Tal pe töb kiem Sephoris lev Makkabeu apok kön tanúsko arr h jelentéktelen vid városokn Modin elők Zs. v vez h férfiakk tud szá forrásb h alexandr nagytemp po dolgá jeruzsálemi vetekede h Alsó-Egyiptom Ptolemaeu rendel foly asylumjog b vo úgyszin neveze v zs ál fennáll ide antioch Szíriáb Rómá Augusz csás al v e Ph feljegyz szer Lega Ca később al pe kevese m berendez Zs.- tudu provinciák szin minden vol Zs e egyi Carthagó 18 ás diaszp zsidós kele nyuga egyar gondoskod er legfontos összeta intézményr Babiloniá e század

15551

CÍM Zsina

SZÓC Zsina syna g ere hé ara a gyüleke hel f a z á ut század istentiszte kapcsol taní he jelente p z tem megnevezé szo leg mo nyelv haszná hel fő azo nyelvek amelye tem fogal kifej z im megjelölé temp is kifejezés kiv nem alkal h megengede n Kir fra ég a ch alkalmazh semmi ese megjelölés ere so rég g elnev valószí mó k vis am frigyszek felállítás kapcsola rendsz istentisztel törvénymagya he létesül Bi legrég kommentá intézmén tar Z Jeruzsá Ta E K Ph M III Josep Co A Ap Cse me Jere pró n 3 Áll intéz tanintéze párosí tem va babi fogsá vall kultúrszüksé nem összetart ér h lé más jeruzsá Tem fennál id minde vo Z Jeruzsálem Palesztiná Egyipto minden zs nag szá él Külön nevezet vo Z Tiberiá Caesareá Jose Evangéli Zs. tes említ Nazaret Capernaum Ta p tö kie Sephori le Makkabe apo kö tanúsk ar jelentéktele vi városok Modi elő Zs ve férfiak tu sz forrás alexand nagytem p dolg jeruzsálem veteked Alsó-Egyipto Ptolemae rende fol asylumjo v úgyszi nevez z á fennál id antioc Szíriá Róm Augus csá a P feljegy sze Leg C későb a p keves berende Zs. tud provinciá szi minde vo Z egy Carthag 1 á diasz zsidó kel nyug egya gondosko e legfonto összet intézmény Babiloni száza

1555

CÍ Zsin

SZÓ Zsin syn er h ar gyülek he u száza istentiszt kapcso tan h jelent te megnevez sz le m nyel haszn he f az nyelve amely te foga kife i megjelöl tem i kifejezé ki ne alka megenged Ki fr é c alkalmaz semm es megjelölé er s ré elne valósz m vi a frigysze felállítá kapcsol rends istentiszte törvénymagy h létesü B legré komment intézmé ta Jeruzs T P II Jose C A Cs m Jer pr Ál inté tanintéz páros te v bab fogs val kultúrszüks ne összetar é l má jeruzs Te fenná i mind v Jeruzsále Palesztin Egyipt minde z na sz é Külö neveze v Tiberi Caesare Jos Evangél Zs te emlí Nazare Capernau T t ki Sephor l Makkab ap k tanús a jelentéktel v városo Mod el Z v férfia t s forrá alexan nagyte dol jeruzsále veteke Alsó-Egyipt Ptolema rend fo asylumj úgysz neve fenná i antio Szíri Ró Augu cs feljeg sz Le késő keve berend Zs tu provinci sz mind v eg Cartha dias zsid ke nyu egy gondosk legfont össze intézmén Babilon száz