Vissza a kezdőlapra


Nagyítható kép

Önarckép

ÉLETRAJZI ADATOK
 
A Magyar Életrajzi Lexikon szócikke
Oelmacher Anna könyvéből
Önéletrajzi részletek
Szelesi Zoltán megjegyzéseivel
 
VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM




Bihari Sándor (Rézbánya, 1855. május 19. - Budapest, 1906. márc. 28.): festő. Gyermekéveit Nagyváradon töltötte, 1874-től Pesten retusőr, s esténként Székely Bertalan mintarajziskolai tanfolyamának látogatója volt. 1876-tól Bécsben dolgozott, s közben a Képzőművészeti Akadémián képezte tovább magát melynek 1878-79-ben rendes növendéke lett. 1883-ban Párizsba ment. J. P. Laurens-nál folytatott tanulmányai mellett a Louvre-ban másolatokat készített műkereskedők számára. A Párizsban megismert impresszionizmus és a plein air irányzat erős hatással volt festészetére. Kereszttűzben c. képét 1885-ben a budapesti őszi kiállításon Ferenc József megvásárolta. Ez évtől 1886 őszéig Deák-Ébnernél Szolnokon dolgozott, 1886-ban Bíró előtt c. festményével elnyerte a Képzőművészeti Társaság díját. E műve a leghíresebb magyar életképfestővé avatta. 1887-es velencei, 1888-as hollandiai és belgiumi utazásai után 1890-91-ben Karlovszky Bertalannal Budapesten festőiskolát alapított. 1900-ban részt vett a szolnoki művésztelep megalapításában, melynek nemcsak életképeiben, de tájképeiben is egyik legjellegzetesebb képviselője lett. 1896-ban Ferenc József-díjat, 1898-ban pedig Vaszary-díjat nyert Zsigmond király és Ulászló találkozása Szent László sírjánál c. képével. Számos külföldi kitüntetést is kapott. Halála évében a Képzőművészeti Társaságban, 1911-ben a Szent György Céhben, 1919-ben a Nemzeti Szalonban, 1950-ben pedig a Fényes Adolf Teremben rendeztek műveiből emlékkiállítást. - Írásai: Szellemi Élet (1897); Magamról (Művészeti Krónika, 1904).

Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon
             http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/




1856-1906

Rendkívül szegény falusi iparos családból származott, sem iskolázottság, sem műveltség nem segíthették hivatásának felismerésében. Apja mellett szobafestő lett, s első művészi megrendülését Böhm Pál egy-két munkája megismerésének köszönhette. Növekedett benne a vágy, hogy festő lehessen, ezért nehéz ifjúsága színhelyét, Nagyváradot felcserélte a fővárossal és egy fotóműhelybe szegődött. Már tudta, hogy vannak iskolák, ahol tanulhatna, ehhez azonban nem volt módja, illetőleg pénze. Elutazott Bécsbe, ahol szintén fotóműhelyben dolgozott, majd beiratkozott az Akadémiára. Tanulmányai után visszatért Nagyváradra, ahol portréfestéssel próbálkozott - akkor még kevés sikerrel.

Önarckép (1896) Visszatérve a fővárosba, pártfogóra talált, aki lehetővé tette, hogy Párizsba utazzék tanulmányait folytatni. Szorgalmas munkája az Akadémián, a Louvre gyűjteményeivel való ismerkedés, s nem utolsósorban a tárlatokon látható új piktúra, a plein air, friss és mély benyomásokkal gazdagította. Találkozott és barátkozott az ugyancsak Párizsban tanuló magyar kollégákkal, akik közül Deák Ébner Lajossal életre szóló barátságot kötött. Párizsban készült első kompozícióját hazaküldi kiállításra, s Munkácsy-díjra pályázik. Díjat nem nyer, de a kép elkel s már ez is sikernek számít. A festmény még a német iskolák humoros-elbeszélő szándékát mutatja, de már bizonyos festői értékkel bír. Először 1885 nyarán utazott Szolnokra Deák Ébnerrel együtt. Plein air képek tervével foglalkozott, de ezt csak részben tudta megvalósítani. Mindenesetre a Szolnokon festett képeivel nyerte el a szakma és a közönség első komoly elismerését. Az 1886. évi őszi tárlaton mutatta be "Bíró előtt" c. nagy kompozícióját, amelyben korának legjobb realista művét ünnepelték, díjazták, vásárolták meg.

Külföldi útra indult, a telet Velencében töltötte, de munkájával elégedetlen. Ismét hatalmába kerítette a kor művészetének gyengébb oldala, az anekdotázó életkép. Tovább utazik Karintiába, ahol tájképeket fest és a természettel szembekerülve, munkáinak alapvető vonása újból az őszinteség és festőiség. Hazatérve az Alföldön folytatta a megkezdett helyes utat s Hódmezővásárhelyen festett egy kompozíciót, kissé még Munkácsy hatása alatt. Nyugati országokban utazgatott újra, majd a szülőföldre, Nagyvárad környékére tért vissza, ahol megfestette egyik legszebb képét, az "Oláh temetés"-t. Akkor, érthető okokból a kép visszhangtalan maradt és a művész önmagát vádolta a sikertelenségért. Münchenbe utazott újabb tanulmányok céljából, de ez az út nem volt hasznára, minthogy eddig sem találta meg az igazi hangját a német humorú zsánerben.

Hazaérve Szolnokra, ismét a szabad természet, a plein air foglalkoztatta és festett néhány üde képet. De ez akkor már nem elégítette ki s a következő évben (1890) megfestette a "Programbeszéd" című kompozícióját, amelyen, a plein air tanulságok felhasználásával - bár még sok helyi szín alkalmazásával - teli fényben festi meg a deklamáló követet s az őt körülvevő, bizalmatlanul álldogáló parasztokat. Ennek a képnek óriási sikere volt, ami elég meglepő, ha meggondoljuk, hogy az elismerés éppen az állami képmutatás leleplezésének jutott. De azon már nem kell csodálkozni, hogy "Az ő nótája" című - bár kitűnően megfestett - kép nagy-arany érmet nyert, hiszen az a cigányozás, a sírva-vigadás népszínművi formáját nyújtotta. Következő képe, a "Vasárnap délután" pompásan festett, remek típusokat sorakoztató kompozíció, mely a vidéki intelligencia életmódjára világít rá.

A millenniumi ünnepségekre, 1896-ra minden festő nagy történeti kompozícióval készült, kivéve néhány olyan művészt, aki az ország ezeréves fennállását nem volt képes a Habsburg-ház ünnepeként felfogni. Minthogy Bihari Sándor a királyi ház különös kegyében állt, Nagyvárad megbízta immár híres fiát egy történeti kompozíció elkészítésével. Komoly előtanulmányokkal és odaadó gonddal megfestette a "Zsigmond király találkozása Jagelló Ulászlóval Szent László sírjánál a nagyváradi székesegyházban" c. kompozícióját, amelynek vázlata a millenniumi kiállításon nagy sikerrel szerepelt.

Művészetében jelentős fordulatot hozott a szolnoki művésztelep szervezett megalakulása. Már 1900-tól kezdve minden nyáron ott dolgozott és egyike a honfoglalóknak az 1902-re teljesen felépült telepen. A férfikor delén járó és gyakran tévútra kerülő művész kései virágzása kezdődik itt. A földrajzi környezet és a művészek, döntően Fényes Adolf hatása friss lendülettel ajándékozták meg. Fiatalos erővel festett, képei megszínesedtek, az élmény melegét sugározták. Élete utolsó éveinek termése a "Varró asszony", a "Kecskepásztor", a "Dinnyeevő" s mind a többi egy magára és hazatalált művész őszinte szemléletéről tanúskodnak. Ugyanezt mondhatjuk kitűnő, rendkívül jellemző erejű portréira is. Végleg szakított a jelenetezéssel, a mulattatással, és a szolnoki dolgos emberek egyszerű élete, munkája és környezete, az alacsony horizontú alföldi táj lett érdeklődésének és ábrázolásának középpontja, "Íme, megleltem hazámat" - mondhatta volna a költővel, vagyis az eleven tájban az eleven népet az eleven festői nyelven, a színnel való megjelenítés és jellemzés módján.

Ötvenéves korában, 1906-ban meghalt. Életműve jellemző a korra, amelynek produktuma volt, annak minden ellentmondásával együtt. Szíve és értelme az egyszerű emberekhez húzta, hiszen közülük jött, őszinteségre való hajlama elvezette a szolnoki képek egyszerűségéhez, tisztaságához. De mindaz, ami közben volt: a nyomor, amit anekdotázással vélt megoldani, a kitüntetések, amelyeket szalonképes parasztjaiért kapott, megvilágítják a kort, amelyben élt és alkotott.

Forrás: Oelmacher Anna: Deák Ébner, Bihari, Fényes ("Az én múzeumom" sorozat 30.)
             Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1970, 15-16. oldal



Önéletrajzi részletek Szelesi Zoltán megjegyzéseivel


ÖNÉLETRAJZI RÉSZLET

Mikor gyermekkoromban rajzolni kezdtem sem én, sem a környezetem (szüleim nagyon szegények voltak)[1] nem tudta, hogy mi is tulajdonképpen a művészet. Azt hittem, hogy azok a szép képek, amiket én szülővárosomban, Nagyváradon[2] a templomokban láttam, hogy azok valahogyan teremtődnek, de hogy azokat emberek csinálták, arra nem is gondoltam; azok csodálatos tünemények voltak előttem is, misztikus hatásuk oly nagy volt gyermeki kedélyemre, hogy más világban képzeltem magam, amikor a kis angyalokkal benépesített szentképeket láttam. Hogy magam is valamikor olyan képeket festek, amit magam is kigondolok, arra már csak azért sem gondolhattam, mert nem tudtam, hogy ez lehetséges, én csak azt éreztem, hogy egy képet esetleg le lehet másolni. Hisz én is minták után rajzoltam, s én művésznek azt képzeltem, aki a másolást a legmagasabb fokra bírja vinni. [3]

Jó sokáig tartott ezen hiedelmem. Budapesten 18 éves koromban nyílt meg az eszem, amikor Székely Bertalan vezetése alatt, a Mintarajztanodában az esti tanfolyamot látogattam. Annyi pénzem, hogy egész nap tanulhattam volna, nem volt és így kénytelen voltam egész nap egy fényképésznél,[4] mint retusőr dolgozni, hogy magamat fenntarthassam. Nagy lelki küzdelmek között éltem. A tanulás vágya leküzdhetetlen volt, előttem pedig a reménytelenség arra nézve, hogy valamikor gondnélkül tanulhassak. Így telt el pár év. Azon elhatározásom, hogy művész leszek, mind egyre nagyobb gyökeret vert bennem. De hogyan? Nem igen tudtam magamnak erre választ adni, de éreztem, hogy Budapesten nem érhetek el semmit.

Elmentem Bécsbe, beszegődtem újból retusőrnek[5] elég jó fizetésért és arra alapítottam a jövőmet, hogy fizetésemből megtakarítok annyit, hogy az akadémiára mehessek. Két év alatt képes voltam 600 forintot szerezni. Ezzel az összeggel a zsebemben búcsút mondtam a fényképésznek és bevonultam, mint rendes látogató az akadémiára. Vágyaim vágya, álmaim álma teljesült! Igazi művésznövendék lettem.[6] Lehetett-e abban a korban nálam boldogabb ember? A Rothschild vagyonával nem cseréltem volna, nem is bíztam volna reá az én 600 forintomat, sem ő reá, sem pedig senkire a világon. Olyan vagyona senkinek sem volt a földön az én szememben, mint nekem akkor! Két év alatt befejeztem a négy évi kurzust és letettem az összes vizsgákat; a festés azonban, bárha osztályomban egyike voltam a legjobbaknak, nem igen ment, a festés a bécsi akadémián mellékes volt, fő dolog a theória.[7]

Tanulmányaimat befejezvén, megint koldussá lettem, a nagy vagyonom oda lett s még nem voltam művész. Az álmom megcsalt! Fölébredtem, de a 600 forint már hiányzott! Ah mit! Kezdjük újra! Elmegyek Párisba. Miből? Haza megyek, festek arcképeket, tudom, hogy ez a festők fejőstehene, így talán újból sikerül pénzre szert tenni. De nem sikerült, mert nem kaptam elég megrendelést.[8] Egy pár forinttal a zsebemben feljöttem Budapestre. Itt aztán lassan bár, de mégis sikerült arckép megrendeléseket szerezni, persze, nagyon olcsó árért. A véletlen folytán egy nemeslelkű, nagy művészbarát[9] látott tőlem arcképeket, tetszettek neki, feljött hozzám, látta vázlataimat s egy[10] annyira megtetszett neki, hogy ennek kivitelét megrendelte nálam.

Most láttam csak és velem együtt az én megrendelő barátom, hogy a vázlattól a kivitelig milyen göröngyös az út, és hogy mily könnyen botlik az ember, de hanyatt is vágódik ám gyakran, ha a kellő tudás hiányzik!

Biz' én is hanyatt vágódtam! Szégyenemre be kellett vallanom, amit különben megrendelőm már kezdetben észrevett, hogy én ilyen feladatra képes még nem vagyok.

- Barátom, - szólt egy napon hozzám az én jóságos megrendelőm - magának tanulnia kellene még, ha így folytatná, zsákutcába kerülne, ezt én a maga érdekében nagyon sajnálnám. Menjen Párisba!

- Igen, ha volna 600 forintom, mint volt hajdan, de most nincs.

- Ha csak ez a baj, ezen segíthetünk! Magam sem vagyok gazdag ember, mert csak hivatalom után élek, de örömmel áldozok, mert biztos vagyok benne, hogy ezt nem hiába teszem.

Egy pár hét múlva Párisban voltam...[11]


JEGYZETEK:

[1] Bihari atyja, Klein Ignác, nagyváradi szobafestő volt, aki szerény keresetéből feleségét, Sándor fiát és két lányát csak szűkösen tudta eltartani.

[2] Bihari Sándor születési helyére és évére vonatkozólag megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint: Fónagy Béla idézett Bihari-tanulmányában, és a Szendrei-Szentiványi Lexikonban (Bpest., 1915. 198. l.), Bihari 1856. május 10-én, Rézbányán; mások szerint: Éber Lexikon (Bpest., 1935. 111. l.) és maga Bihari Sándor szerint: Bihari 1855. május 19-én, Nagyváradon született. A kérdés tisztázására megkerestük a szolnoki tanács anyakönyvi kerületét, ahol Bihari Sándor és Kindlovics Emilia 1903. november 24-én kötött házasságukkal kapcsolatos iratok között, egy eredeti bizonylatot őriznek, mely szerint: Bihari Sándor, 1853. május 18-án, Nagyváradon született.

Az eredeti bizonylatról, a szolnoki anyakönyvi, kerület, 1956. július 26-án, az alábbi másolatot állította ki:

"Bizonylat. Mi alulírottak igazság szerint bizonyítjuk, hogy Klein Sándor Simon, Klein Ignác és hites neje, Führer Fáni nagyváradi lakosok fia. Nagyváradon, 1853. ötvenharmadik évi május 18-án született. Kelt, Nagyváradon, 1882. máj. 13. Olvashatatlan aláírás sk."

"Fentebbi bizonylat alapján hivatalosan igazoltatik, mi szerint Klein Sándor Simon, Klein Ignác és hites neje, Führer Fáni nagyváradi lakosok fia. Nagyváradon 1853 ötvenharmadik évi május 18-án született. Nagyvárad, 1882. máj. 13-án. Fuchs Mór sk. főrabbi. Hivatalos bélyegző".


Bihari Sándor születési helyét és idejét illetőleg, anyakönyvi lap hiányában (amit Tauszig Hugó is megemlített feljegyzésében), a fenti bizonylatot kell elfogadnunk. Az 1882-ben kiállított bizonylat, Biharinak, a következő évben (1883) történő párizsi útjához volt szükséges. Nevét "Klein"-ről, "Bihari"-ra, ugyanebben az évben (1883) magyarosította meg.

[3] Annakidején Bihari is, mint sok más vidéki fiúcska, aki tehetséget érzett a festészet iránt, a templomi szentképeken kívül, gyakran és nagy érdeklődéssel állt meg a külvárosi korcsmák vagy petróleumszagú szatócsboltok cégtáblái előtt és őszinte csodálattal bámulta meg a rájuk pingált süvegcukor, kínai tea, kereksajt, paprikás szalonna, habzó sör és sült csirke vagy más efféle vendégcsalogató dolgok "élethűen" ábrázolt dús együttesét. Éledező művészeti érdeklődését többek között, Bőhm Pál nagyváradi Pece-utcai korcsmacégérének "realizmusa" táplálta.

[4] Kozmata Ferencnél.

[5] Dr. Székely magyar származású fényképészhez, évi 1200 forint munkabérért.

[6] Tanárai, az akadémián Blaas és Wurzinger voltak.

[7] A múlt század közepétől, a magyar művészképzésben a bécsi akadémia veszít jelentőségéből, Rahl és Waldmüller magániskolái mindinkább tért hódítottak. Különösen az utóbbi, mely az akadémiai "theóriá"-k helyett, egészséges természetszemléletet hirdetett.

[8] Bihari ekkor (1880) festette meg Nagyváradon első életképét: "A falusi orvos"-t. Ezt beküldte a Képzőművészeti Társulat kiállítására, azonban a zsűri nem fogadta el.

[9] Tauszig Hugó, a budapesti Fonçičre Biztosító Társaság igazgatója, aki Bihari mecénása lett.

[10] "Libatolvaj a bíróság előtt" c. befejezetlen képének vázlata, melynek motívuma, hasonló a későbbi nagysikerű "Bíró előtt" c. művéhez.

[11] Bihari párizsi útja előtt meglátogatta családját Nagyváradon, hogy szüleitől elbúcsúzzon. A francia fővárosba Münchenen át utazott, ahol néhány napot töltött és megtekintette a müncheni képtárakat. A párizsi pályaudvaron magyar festőbarátja. Révész Imre várta, aki szobát bérelt számára.

. . .

SZELESI ZOLTÁN KIEGÉSZÍTÉSE

Önarckép 1903-ból (Nagyítható kép) Bihari 1903 őszén megnősült. Egyik tanítványát - a nála majdnem harminc évvel fiatalabb -, Kindlovics Emilia szolnoki tanítónőt vette feleségül. Rövid, de boldog házaséletükből, Magdolna nevű leánygyermekük született, akit Bihari, feleségével együtt többször lefestett. A kislány, három és féléves korában (1907) sarlachban, édesanyja pedig több évtizedes özvegység után, 1953-ban halt meg. Özvegy Bihari Sándornénak és húgának, dr. Zárug Lajosnénak sokat köszönhet a kutatás, mert azt számos Biharival kapcsolatos dokumentum rendelkezésre bocsátásával elősegítették.

Biharinak az alábbi leveléből jól tükröződik az a hűség, mely művészetének igazi kiinduló pontjához, Szolnokhoz fűzte. De tükröződik a hányatott életű, keresésben, sikerben és csalódásban egyaránt elfáradt beteges művész halálsejtése is, melyet - fáradhatatlanságára jellemzően - munkával hesegetett el.


Szolnok, 1903. VII. 11.
...A magaslati levegő egészségemnek nem jót tesz, bár kedvelem, különösen az olyan tájat, mint az Ampezzo-völgye. Mégis félek ezért az ott tartózkodástól, pedig igen szeretnék önnel a Magas Alpokban néhány hetet eltölteni. Én tehát alföldi vagyok, szeretem a port, piszkot, meleget, s mindent, ami ezzel jár.
...Alig hiszem, hogy a nyáron innen elmozdulok. Nem is kívánkozom el. Egy-két hét múlva itt kiállítás nyílik a szolnoki művészek munkáiból. Ez, ha nem is lesznek benne mesterművek, még mindig jobb lesz, mint az a sok rossz kiállítás, amilyeneket a vidéki városokban rendeznek.
...Nagyon megrendített Eisenhut barátom halála. Derék jó pajtás volt, kellemes ember, s valóban igyekvő művész. Szegény, vasszervezete ellenére, hamar tönkre ment.
...Bizony, lassan-lassan elérünk egy kort mi is, akik néhány évvel ezelőtt még fiatal, reményteljes művészek voltunk. Reményeinket elhagyjuk, s nemsokára az öregek közé számítunk, végül csak nagy fáradsággal tudjuk életünket és művészetünket fenntartani. Az idő hamar elmúlik! De félre minden komorsággal! Aminek jönnie kell, az elől úgy sem térhetünk ki. A munka még mindig örömet jelent, és ez a fő dolog.



Bihari Sándor 1900 őszén Szolnokon, "A falusi szabó" c. képe festésekor erősen meghűlt és tüdőgyulladást kapott. Gyenge szervezete a betegséget nem tudta leküzdeni és rövid szenvedés után, 1906. március 28-án egy budapesti kórházban fejezte be életét. Utolsó, - nem teljesen keltezett - levelét már halálos betegen írta.


Budapest. 1906...
...Az influenza úgylátszik rendellenes méreteket kezd ölteni. És ha érdemrendek kiosztására merészkedik, akkor azért is, hogy önmagát megtisztelje, lázas híveire kellene gondolnia. Nekem elsősorban járt volna ilyen kitüntetés. Talán megérdemeltem volna a "Jajdefáj" érdemrendet, kereszttel és tövisekkel.




Forrás: Szelesi Zoltán: Válogatás Bihari Sándor levelezéséből
             A Móra Ferenc Múzeum évkönyve, Szeged, 1956, 104-105. és 118-119. oldal



Vissza a kezdőlapraVissza az oldal elejére