FECSKE CSABA

HALPÉNZEN VETT VILÁG

 

A borító és az illusztráció Urbán Tibor munkája

 

 

TARTALOM

Hajnal előtt
Madarak
Éjszaka
Csillag tüze gyúl
Sándor-nap
Mese
Báránykám
Állati
A sivatag hajója
Pici pék
Mostoha
Két gyerek
Koránkelők
A Ménes-patak
Nyár
Erdőn
Várlak kis herceg
Nyárvég
Fák
Bodza
Szép nyara volt
Szárnyaim nőnének
Ez is valami
A tőzike verse
Disznóság
Szilvaősz
Izé
Egyszer majdnem
Szoborkodó
Palimadár
A patakon túl
Halnap
Ahonnét a hó
Hó hull
Tél tél zord idő
A Ménes-patak télen
Egyszer majd

 


 

Hajnal előtt

az éj sötét várkapuján
a hold óriás ezüstlakat
ott fönn a toronyban talán
már készülődik a virradat


 

Madarak

hallga' csak
        valahol
           valahol
           kert alatt
         fák alól
    madarak        pálcika-
dala szól            lábon áll
                                 kis veréb
a rigó                           sírdogál
 meg a csíz                      cinege
          danája             cincogat     meg sosem
          fölvidít     bámul egy              öregszem
      trilláznak    bogarat                        trilláz az
     napestig                                            ökörszem
 a csöndet         kitágul                          hát ne is
befestik                  a torka                   öregedj
                                boldogan        mondja a
turbékol                      dalol ma  vörösbegy
  a galamb                    fújja csak
    gerle búg             a kis pinty
    bús a hang          úgy fújja
  fecske szól    mint a pinty
 csip-csivit
  éhesek
a kicsik

 

Éjszaka

fekete komondor az éj
hever mozdulatlanul
orra elől a hold üres
edénye messze gurul


 

Csillag tüze gyúl

kéklő hegyeken
ül a hold
nagy a csönd
csillag halovány
tüze gyúl
odafönt

sziklán köveken
csobogó
piciny ér
tenger hívogat
te talán
odaérsz


 

Sándor-nap

kitört a csütör-
tökön paszulyon át
csörtet a vándor
tele van ringyes-rongyos
gúnyája vele
nagyokat nyög a jámbor
hátán nagy zsákban meleg
megizzad bele
József és Benedek
komája Sándor


 

Mese

álmodtam vagy sem
királylány voltam
fényes palotám
volt fenn a holdban

sürgött köröttem
megannyi szolga
jaj mindenkinek
sok volt a dolga

egy kis ügyetlen
tükrömet törte
míg ő sírt-rítt
a többi söpörte

rég volt azóta
a holdon vár rám
reggelre kelvén
nedves a párnám


 

Báránykám

csengőd elhallgatott
fehér szőrű báránykám
aludj aludj szépen
zizegő friss szalmán

a réten jóllaktál
göndör szőrű báránykám
fejed az ölemben
mi bánt kitalálnám

a farkast elűzném
ártatlan kis báránykám
ha elvesztenélek
mindörökké bánnám


 

Állati

Álom

az alomra heveredett
fáradtan a tehénke
álmában a gazda helyett
ő ült föl a szekérre

Ábécé

- bééé bééé -
mondja a birka
pedig a könyvbe
cé van írva

Pávián-ballada

a csintalan kis pávián
így szólt hoppá lián
nekilendült
átrepült a kapufán
úgy verte a fa kupán
magadra vess egykomám
miért csináltad bután
sirasson a Batu kán


Víz alatt

víz alatt a vízipók
hallgatja a rádiót
kérdezi a kecsege
hát az öné recseg-e

A mérgesek

fújja minden
pulyka - rút
megnyerjük a
háborút

Szívesség

- kotkodács kotkodács
még nincs meg a tojás
de rögtön meglesz
s ha tojást vesztek
hát rántottát esztek

Riadó

- kukurikúúú
fontos a közlendő
megzápult egy tojás
jöjjön a mentő


Hódok

maga a legszebb
bókolt a hód a hódnak
udvara nőtt a holdnak
tavirózsák locsolódtak
tetszett a bók a hódnak
boldogan éltek
míg meg nem hóttak

Cicamosdás

macska mosakszik
talpát nyalva
mint kicsi szappan
síkos a nyelve

Utazás

mondja kérem kenguru
mért ugrál mért nem gurul
ne is kérdje marabu
épp emiatt mar a bú
nem utazhatok busszal
csak saját szusszal

Medúza

tengerben a medúza
a ruháját lehúzza
óceánból hozatott
halpénzen szép moszatot


 

A sivatag hajója

a sivatagban ballagott tova
két púpja közt egy bölccsel a teve

bölcs volt a bölcs tudta a teve
a sivatag hajója evezőt teve
hát a tevehátra ha netán a teve
a sekély homokban megfeneklene

ment mendegélt a sivatag hajója
púpja közt a bölcs ám kilátszott alóla
a bölcs alól mint szokott a lóláb
mert ő volt alul s annál nincs alólább


 

Pici pék

volt egyszer egy
           pici pék
keze lába
           pici még
két szeme két
           pici lék
fülei is
           picikék
szétálltak egy
           picikét
sütött ez a
          pici pék
kenyeret de
          picikét
azért sütött
          picikét
merthogy olyan
          pici még


 

Mostoha

este tévé van
még én vagyok
a tévében izgalmas krimi
bennem tizenkét palacsinta
meg némi rosszaság
hát először engem kapcsolnak ki


 

Két gyerek

szöszke fej barna fej
vadvirág között
messzi nagy hegyekből
hűvös este jött

az Esthajnalcsillag
fénye megremeg
hazafelé ballag
csöndben két gyerek

mintha szárnyuk volna
verdes a kezük
meg-meglebben a szél
a hold szembesüt


 

Koránkelők

korán fölkelt süt a pék
megsüti a kenyerét
ha lesüti a szemét
a kenyere odaég

korán fölkelt süt a nap
a rét szinte lángrakap
ha lesüti a szemét
elszomorodik az ég


 

A Ménes-patak

rekettyék közt fut a Ménes
kőbe botlik nagyot csobban
melege van már a napnak
megmártózik a habokban

kertek alatt úgy sötétlik
mintha gyötrő gondja volna
pedig könnyű fecskeszárny és
fürge pisztráng csiklandozza

valahonnét a hegyekből
érkezik az öreg este
megfürödne de röstelli
hogy izzadt ingét levesse

feljön a hold vízbe perdül
csillog mint színarany érme
egy öreg fűz kap utána
de a szellő üt kezére


 

Nyár

csak bőröm véd nincsen vértem
picinyke méh jaj ne szúrj meg
ne miattam halj meg értem
arany szikrázik a fényben

virágokból száll az illat
öröm szépség minket illet
jó hogy itt vagy most mellettem

fáj ha elhagynak ha ütnek
mit súghat az ég a füstnek
arany szikrázik a fényben
este hűvös hold jön értem


 

Erdőn

erdőn messzi erdőn
róka lábnyoma
előlünk elrejti
avar és moha

keskeny köves úton
megyek teveled
vígan tapsikolnak
a falevelek


 

Várlak kis herceg

Lurkó merre kószálsz
melyik csillagon
hol lehetsz a vándor
szelet faggatom

bárcsak fölbukkanna
szöszke szép fejed
megláthatnám újra
akit szeretek

azt mondanám akkor
mit is mondanék
nem tudom csak érzem
ragyogna az ég

mint a kiscsikó úgy
ugrálna szívem
még álomnak is szép
hát el sem hiszem

 

Nyárvég

feljön az esteli csillag
rétről a nyáj hazaballag
hüppöget méla kolompja
hold süt az árva toronyra

földrezuhannak az árnyak
roppan a csontja a nyárnak
a hegyek tejködöt isznak
kérődznek és elalusznak


 

Fák

madár szeme világít
a ködvár ablakán
ijedten ejti levelét
a földre a platán

            *

hatalmas terebélyű
vén tölgy alatt
svájcisapkában hever
ezernyi makk

            *

akáclevél zörren a szélben
már oda ez a nyár is
himbálja piros lampionját
búsan a hólyagkláris


 

Bodza

hold beszappanozza
mosakszik a bodza
hunyd be szemed lámpa
senki meg ne lássa

hajában kigyullad
fényes nyári csillag
mintha tündér volna
olyan szép a bodza

ha majd hűvös ősz lesz
s szelek tekergőznek
könnyeid csak ontva
sírni fogsz te bodza


 

Szép nyara volt

érik a som a csipkebogyó
hull a fa levele már
ásít egy odvas faodú
huhog a szél ősz fele jár

holt vizeken vadkacsa-nép
zörren a nád meg a sás
fellobban a nap tüze még
jó ez a simogatás

könnyű ladik az égen a hold
felhők közt fut szaporán
milyen szép nyara volt
réved a múltba a lány


 

Szárnyaim nőnének

egyszer ha elmennék
vissza sose jönnék
nagy búzamezőben
nyár-éj csöndje volnék

forrás vize volnék
tisztán fölbuzognék
napfényben holdfényben
hűvösen csillognék

mint a cinegének
szárnyaim nőnének
bejárnám útjait
a végtelen égnek

ó hogyha elmennék
mindig visszavágynék
sehol a világon
nyugtot nem találnék

 

Ez is valami

anyának apa a férje
apának anya a felesége
én az ő gyerekük vagyok
az öcsémnek pedig a testvére
aki szintén az ő közös gyerekük


 

A tőzike verse

megsajnáltam az avarban
búslakodó tőzikét
ideidézek hát a versbe
rímelni egy őzikét


 

Disznóság

disznó pardon dísznő röfög az ólban
orra korpától púderes
mangalica hercegnő mond egy halk uí-t
éhes a disznó makkal álmodik
sertések közt nem sértés
ha valaki disznólkodik
röf röf röf disznót látok
és kolbászra gondolok
disznónak lenni nem jó dolog
se kocának se kannak
csak aki kolbászt eszik annak
ha nagy leszek éhes leszek
és mindig csak kolbászt eszek
uí uí úgy legyen


 

Szilvaősz

búsongó dongó döngicsél
a dombon
kunyhóban ül a csősz
pincében üres hordó kong

kongó hordók
szikkadó dongák
ődöngő méhek dongók
föllebben a nyár
elszáll
belevész a végtelenbe
kéken gyűrűző szemembe


 

Izé

a pék kapott egy képet
amit a falra akasztott
ahol épp hálót szőtt a pók
na már most ha a pék a képet nézte
látta a pókot is
nézi ám a pók is a péket
aki épp a képet nézi
tehát egy képet néző péket lát a pók
miképp a pék egy képet néző péket néző
pókot lát és nézné ki tudja meddig
ha kenyere oda nem égne
micsoda pék
hogy nem sül le a képéről a bőr


 

Egyszer majdnem

egyszer majdnem meghaltam
hajszál híján elgázolt egy autó
apa rémülten szorított magához
még arra se maradt ereje
hogy öklét rázza a sofőrre

otthon anya is hevesen megölelt
amikor elmeséltük neki

azóta sokszor szeretnék
majdnem meghalni
igazán persze nem
mert akkor nem élvezhetném
ami utána van


 

Szoborkodó

a téren hol galambok totyognak
és petúnia virít
talpig bronzban Kossuth Lajos
szoborkodik

bronz a kalapja karimája
ám igazi eső hull rája
ahány csepp annyi áldás
még szerencse nem ázik át a ruhája

szegényt az idő vasfoga rágja


 

Palimadár

lúdtalpas vagyok de nem liba
galambepém van sasszemem
bivalyerővel bírok s aki
szamárnak mond azt megverem

bátor vagyok mint az oroszlán
futhatsz előlem gyáva nyúl
birkatürelemmel bevárlak
s akkor neked bealkonyul

ügyes vagyok akár a majom
amely órákig csüng a fán
okos vagy mint a tavalyi kos
ezt mondja olykor apukám


 

A patakon túl

fúj a szél a
magáét fújja
egér és ürge
bebújt a lyukba
hajló fűszálon
csillog a harmat
itt lenn tücsök szól
fönn csillag hallgat
a patakon túl
árnyak lobognak
felhő-álarca
van most a holdnak


 

Halnap

hol hold hol nap
holnap halnap
aranypikkelye lesz
minden halnak
boldogan élnek
míg meg nem halnak
víz mélye őrzi a titkot
lesznek mert voltak
bennük ér össze
a tegnap és holnap


 

Ahonnét a hó

vonul a vadlúd-sereg
- lúdbőrzik az őszi ég -
hangjuk távolról remeg
elnyeli a messzeség

mint megannyi kis hajó
lassan ringanak tova
ahonnét majd a hó
halk nesszel érkezik haza

ökörnyálból köt az ősz
mellényt a sombokornak
csókkal illeti a fűz
hideg ajkát a holdnak


 

Hó hull

ordas tél sompolyog
zúzmarás az orra
kémleli az eget
zsákmányt szimatolva

s mint mikor a róka
liba tollát tépi
a világot hulló
hóval bepihézi


 

Tél tél zord idő

hó hó
hópehely
olyan fehér
mint a tej

olyan könnyű
mint a lepke
mintha pille
szárnya lenne

hófehér
a bokor inge
rajta gomb a
kicsi: cinke

piros a nap
ő is fázik
bár minden kémény
pipázik

tél tél
zord idő
fázunk de hát
üsse kő


 

A Ménes-patak télen

befagyott a Ménes
hosszú ezüstszalag
felvégből alvégbe
mozdulatlan szalad

a falu derekán
övként díszeleg most
rajta a hidacskák
dérezüstös csattok

mint a disznócsülök
a jó kocsonyába
befagyott a vízbe
a fűzfák bokája

nem jön már a nap sem
úszni a patakra
no hiszen ha jönne
menten odafagyna

a jégen naphosszat
lurkók korcsolyáznak
párát virágzik
a szájuk mégse fáznak


 

Egyszer majd

elkolompolnak az évek
egyszer én is felnőtt leszek
mint ősszel a költöző madár
ki tudja hová elmegyek

fölérem a kilincset nagy leszek
te akkor már kicsikét öreg
hajad fehér a szemed kék
mint a megrepedt üveg