Hilarius annyi, mint ‚vidám’ (hilaris), mert Isten szolgálatában igen vidám volt, avagy annyi, mint alarius, a magas (altos) és az erény (ares) szavakból, mivel kimagasló volt a tudományban és erényes volt életében. Vagy Hilarius neve a hyléből jön, ami annyi, mint ‚ősanyag’, mely homályos volt, miként műveiben is nagy homály és mélység figyelhető meg.
Hilarius, Poitiers püspöke Aquitánia vidékéről származott, és mint ragyogó hajnalcsillag fényeskedett a csillagok között. Eredetileg volt felesége és leánya, de világi öltözékében szerzetesi életet élt, s végül korban és tudományban előrehaladván püspökké választották. Amikor tehát Szent Hilarius nemcsak városát, hanem egész Franciaországot védelmezte az eretnekek ellen, két, eretnekségtől megrontott püspök sugalmazására a császár, maga is az eretnekek támogatója, Eusebius vercelli püspökkel együtt száműzetésbe küldette. Végül amikor már az ariánus eretnekség mindenütt felütötte a fejét, a császár engedélyt adott, hogy a püspökök mindnyájan egybegyűljenek, és a hit igazságáról vitatkozzanak. Miután Szent Hilarius megérkezett, az említett püspökök követelésére kénytelen volt visszatérni Poitiersbe, mivel nem viselhették el ékesszólását.
Útközben Gallinaria szigetéhez ért, amely tele volt kígyókkal. Partra szállt, s puszta tekintetével az összes kígyót elűzte. A sziget közepén levert egy karót, és megtiltotta, hogy annál tovább merészkedjenek, mintha csak a sziget e része nem is szárazföld, hanem tenger lenne.
Amikor már Poitiers-ben volt, egy csecsemőt, aki keresztség nélkül halt meg, imádságával életre keltett. Sokáig feküdt leborulva a porban, majd egyszerre keltek fel: az öreg imádságaiból, a csecsemő a halálból.
Amikor leánya, Apia férjhez akart menni, Hilarius hosszasan oktatgatta és megerősítette a szent szüzesség szándékában. Eltökéltnek látta ugyan leányát, de attól való félelmében, hogy egyszer meginog, kitartóan kérlelte az Urat, hogy vegye magához, és ne hagyja tovább élni. Így is történt. Leánya néhány nap múlva az Úrhoz költözött, s ő saját kezével temette el. Ezt látva Szent Apia anyja is kérlelte a püspököt, hogy neki is járja ki azt, amit leányának. Az meg is tette, és imádságával előreküldte a mennyországba.
Abban az időben az eretnekek hitszegésétől megrontott Leó pápa zsinatot hívott egybe, ahol a meghívottak között, hívatlanul Hilarius is megjelent. A pápa ennek hallatára megtiltotta, hogy bárki is felálljon, és helyet adjon neki. Midőn Hilarius belépett, így szólott hozzá a pápa: „Te vagy Hilarius, a gall kakas?”* Mire ő: „Nem vagyok gall kakas, hanem galliai, azaz nem Galliában születtem, de galliai püspök vagyok.” Erre a pápa: „Ha te a galliai Hilarius vagy, én Leó, a római szék apostola és bírája.” Mire Hilarius: „Bár Leó (oroszlán) vagy, de nem a Júda törzséből való, és jóllehet ítélsz, de nem a Felséges trónusán ülsz.” Ekkor a pápa méltatlankodva felemelkedett s így szólt: „Várj egy keveset, amíg visszajövök, és megadom neked, amit érdemelsz.” Mire Hilarius: „Ha nem térsz vissza, ki fog helyetted választ adni nekem?” Erre a pápa: „Rögtön visszatérek, és gőgödet meg fogom törni.” Miután kiment a dolgát végezni, vérhas támadta meg, és belei kifolyván nyomorultul bevégezte életét. Közben Hilarius látva, hogy senki sem áll föl neki, türelmesen a földre kuporodott, mondván: „Az Úré a föld” (Zsolt 23,1). A föld, ahol ült, isteni intésre megmozdult, és a többi püspök székének magasságáig emelkedett. Mikor bejelentették a pápa szánalmas halálát, Hilarius felállt, a püspököket a katolikus hitben megerősítette, és megerősítve küldte vissza őket.
Leó pápa halálának ez a csodája azonban kétséget ébreszt, először is mert az Egyháztörténetben és a Háromrészes Egyháztörténetben semmit sem találunk róla. Másodszor, mert ilyen nevű pápáról ez időből a történetírás sem tud, harmadszor, mert Jeromos mondja: „A szent római Egyház mindig szeplőtelen volt, és a jövőben is az marad minden eretnekségtől.” Persze mondhatjuk, hagy élt akkor egy ilyen nevű pápa, de nem a kánonoknak megfelelően választották meg, hanem zsarnoki módon tolták az élre, vagy talán Liberius pápát, aki az eretnek Constantinusnak kedvezett, hívhatták más néven Leónak.
Végül, miután Szent Hilarius sok csodát művelt, legyengülten halálát érezte közeledni, magához hívatta Leontius papot, akit nagyon kedvelt, és arra utasította, hogy beesteledvén menjen ki, és ha valamit hall, jelentse neki. Az teljesítvén a parancsot, visszatérve csak a zajongó város hangjairól számolt be. És amikor mellette tovább virrasztott a halálát várva, Hilarius éjfélkor ismét megparancsolta, hogy menjen ki, és amit hall, mondja el neki, a fekvő betegnek. Miután az elmondta, hogy semmit sem hallott, rövidesen nagy fényesség közeledett hozzá, amit az említett pap nem tudott elviselni, majd miközben a fény lassan távolodott, maga Hilarius is az Úrhoz költözött. Constantinus alatt, az Úr 340. éve táján élt. A szent ünnepe Vízkereszt nyolcadán van.
Egyszer két kereskedőnek volt egy közös viasztömbje, s az egyik a másik akarata ellenére felajánlotta azt Szent Hilarius oltárára. A tömb rögtön kettévált, az egyik fele a szenté lett, a másik pedig a vonakodónak maradt meg.
fordította: Veszprémy László