Macarius neve a macha, azaz ‚tehetség’ és az ares, azaz ‚erény’ szavakból származik, vagy machából, ami ‚ütést’ és a rióból, ami ‚mestert’ jelent. Ugyanis tehetséges volt az ördög csalárdságával szemben, erényes az életben, erélyes volt teste megregulázásában, mester volt az elöljáróság gyakorlásában. Avagy Macarius annyi, mint ‚boldog’.
Macarius apát egy hatalmas pusztaságon ment keresztül, és egy kriptába tért be aludni, ahol pogányokat temettek el. Kiemelt egy tetemet közülük, és párnának a feje alá tette. A démonok azonban rá akartak ijeszteni. Az alatta lévő tetemhez, mintha egy asszony lenne, így szóltak: „Kelj fel és gyere velünk a fürdőbe!” Mire a másik démon, mintha csak a megholt volna, így szólt alóla: „Egy zarándok van rajtam, nem mehetek.” Ő azonban nem ijedt meg, hanem válaszolt a tetemnek, mondván: „Kelj fel és menj, ha tudsz!” Ezt hallván a démonok elmenekültek, nagy hangon kiáltozva: „Legyőztél minket, urunk!”
Amikor egyszer Macarius apát egy mocsáron keresztül a villájához közeledett, előugrott az ördög sarlóval a kezében, hogy megvágja, de képtelen volt rá. Ekkor így szólt: „Sok erőszakot tűrök el tőled, Macarius, mivel nem tudok győzni ellenedben. Lám, ugyanis, amit te csinálsz, én is azt teszem. Te böjtölsz, és én koplalok. Te virrasztasz, én pedig soha nem alszom. Egy valamiben azonban felülmúlsz engem.” „És mi az?” – kérdezte az apát. Mire ő: „Alázatosságod az, amivel szemben tehetetlen vagyok.”
Fiatal korában kísértések gyötörték. Felkelt és egy nagy homokzsákot vetve vállára, sok napon át bolyongott a sivatagban. Theosebius rátalált, és így szólt hozzá: „Atyám, miért hordasz ekkora terhet?” Mire ő: „Kínzom azt, aki engem kínoz!”
Macarius apát meglátta egyszer a sátánt, amint emberi alakban feléje tartott, tépett vászonruhában, aminek minden nyílásából egy korsó csüngött. Megszólította: „Merre tartasz?” Mire az: „Megyek, hogy inni adjak a testvéreknek.” Macarius erre azt kérdezte: „Miért viszel annyi korsót?” Így az ördög: „A testvéreknek viszem kóstolóba, s ha az egyik nem ízlik valamelyiknek, egy másikból, vagy harmadikból kínálom meg, az egyik majd csak megfelel.” Amikor visszatért az ördög, megkérdezte: „Mit végeztél?” Mire az: „Mindnyájan szent életűek, senki sem adta be a derekát, kivéve egyet, akit Theotistusnak hívnak.” Felkelvén pedig odament Macarius, és rátalálva a megkísértett szerzetesre, megintette és megtérítette. Ezután ismét találkozott az ördöggel, és megszólította: „Hova mész?” Mire az: „A testvérekhez megyek.” Amikor az ördög visszafelé jött, az öreg elébe állt, mondván: „Hogyan viselték magukat a testvérek?” „Rosszul” – válaszolta az ördög. „És miért?” – kérdezte az apát. „Mivel mindnyájan szentek maradtak, és ami még nagyobb baj, elveszítettem az én emberemet, aki még a többieknél is szentebb lett.” Ezt hallván az öreg, halát adott Istennek.
Egy napon imádkozás közben Szent Macarius egy ember koponyára lelt, és megkérdezte tőle, kinek a feje. Az elmondta, hogy pogány volt. Macanus így folytatta: „Hol van a lelked?” Azt válaszolta: „A pokolban.” És amikor megkérdezte tőle, hogy vajon nagyon mélyen van-e, az elmondta, hogy olyan mélyre jutott, amennyire messze van az ég a földtől. Mire Macanus: „Vannak-e még náladnál is mélyebben?” – „Igen, a zsidók.” Kinek ismét Macarius: „Vannak-e a zsidóknál is mélyebben?” – „Mindenkinél mélyebben vannak a hamis keresztények, akik Krisztus vére által megváltattak, és semmibe vették ezt a nagy árat.” Amikor egy végeláthatatlan sivatagban vándorolt, minden mérföldnél letett egy nádszálat, hogy majd visszataláljon. De miután már kilencnapi járóföldet megtett, és megpihent egy helyen, az ördög összegyűjtötte a nádszálakat, és a fejéhez rakta. Így visszafelé igen sokat küszködött.
Egy testvért felette zaklattak gondolatai, hogy tudniillik a cellájában haszontalanul tölti idejét, bezzeg, ha az emberek között élne, sokaknak lehetne hasznára, Amikor gondolatait Macanus elé tárta, az azt mondta: „Fiam, válaszold azt magadnak: legalább annyit teszek, hogy őrizem Krisztus akaratából e cella falait.”
Miután egyszer egy bolhát, amely megcsípte, megölt a kezével, és sok vér folyt ki az állatból, szemrehányást tett magának, hogy saját sérelmét bosszulta meg. Ezért mezítelenül hat hónapon át maradt a sivatagban, és a skarabeusoktól teljesen szétmarcangolva halt meg. Ezután sok csodájáról híresen, békében nyugodott.
fordította: Veszprémy László