Ágota (Agatha) neve a hagios, azaz ‚szent’ és a theos, azaz ‚Isten’ szavak összetétele, mintegy ‚Isten szentje’. Chrysostomus szerint három dolog teszi a szentséget, s ezek tökéletesen megvoltak Ágotában: úgymint a tiszta szív erénye, a Szentlélek jelenléte és a jócselekedetek bősége. Vagy az a, azaz ‚nélkül’, a geos, azaz ‚föld’ és a theos, azaz ‚Isten’ összetétele, mintegy ‚föld nélküli istennő’, azaz ‚a földi dolgok szerelme nélküli szent nő’. Ismét másképpen az aga, azaz ‚beszélő’ és a thau, azaz ‚befejezés’ szavakból, mintegy ‚befejezetten’, tehát ‚tökéletesen beszélő’, ami kiderül válaszaiból. Ismét másképpen az agath, azaz a ‚szolgaság’ és a theos, ‚felső’ szavakból mintegy ‚felső szolgaság’, mégpedig amiatt, hogy ezt mondotta: „A legnemesebb szabadság az Isten szolgasága.” Vagy az aga, azaz ‚ünnepi’ és a thau, azaz ‚befejezés’ szóból származik, mintegy ‚ünnepien befejezett’, vagyis ‚eltemetett’, ami nyilvánvaló abban, hogy angyalok temették.
A nemes születésű és gyönyörű Ágota szűz Catania városában mindig nagy életszentségben szolgált Istennek. Quintianus, Szicília alacsony származású, kéjsóvár, kapzsi és bálványimádó helytartója meg akarta környékezni Ágotát, hogy nemtelen lévén a leány nemessége őt is nemessé tegye, kéjsóvár lévén a leány szépségét élvezhesse, kapzsi lévén megkaphassa vagyonát, bálványimádó lévén pedig bálványáldozatra kényszerítse. Maga elé vezettette a lányt. Amint megismerte Ágota megmásíthatatlan szándékát, átadta egy Aphrodisia nevű kéjnőnek és kilenc lányának, akik ugyanazt az ocsmányságot művelték, hogy harminc nap alatt győzzék meg Ágotát, s változtassák meg lelkületét. Ezek hol kellemes, hol szörnyű dolgokat ígérve rémisztették, s remélték, hogy jó szándékától eltéríthetik. Ágota ezt mondta nekik: „Sziklánál is szilárdabb elhatározásom alapja Krisztus; a ti szavaitok csupán szél, ígéreteitek záporeső, rémisztgetéseitek folyóvizek. Akármennyire harcoltok ellene, házam alapja biztosan áll, nem omolhat össze.” Ezeket mondta, s mindennap sírt és imádkozott, hogy elnyerhesse a vértanúság pálmáját.
Aphrodisia látta, hogy Ágota állhatatosan kitart szándéka mellett, és ezt mondta Quintianusnak: „A kövek is hamarabb meglágyulnak, a vas is hamarabb lesz puha, akár az ólom, mintsem hogy el lehetne őt téríteni vagy tántorítani a kereszténységtől.” Quintianus maga elé vezettette Ágotát, és megkérdezte: „Milyen nemzetséghez tartozol?” A lány válaszolt: „Nemcsak hogy szabadnak születtem, hanem tekintélyes nemzetségből is származom, amint egész rokonságom bizonyítja.” Quintanus megkérdezte: „Ha szabad vagy, szokásaid miért mutatnak szolgasorúnak?” Ágota válaszolt: „Mivel Krisztus szolgálója vagyok, azért látszom szolgasorúnak.” Quintianus erre: „Ha szabadnak mondod magad, hogyan viselkedhetsz szolgaként?” Ágota így válaszolt; „A legtökéletesebb szabadság Krisztus szolgálatában rejlik.” Mire Quintianus: „Válassz, mit akarsz: vagy áldozol az isteneknek, vagy különféle kínzásokat kell kiállnod.” Ágota válaszolta; „Feleséged olyan legyen, mint istennőd, Venus, és te olyan légy, mint istened, Jupiter volt.” Akkor Quintanus fölpofoztatta, mondván: „Ne merészeld vakmerő szájjal bírádat becsmérelni!” Ágota ekkor: „Csodálom, hogy okos férfiú létedre ily ostoba lennél, hogy azokat nevezed isteneidnek, akiknek életét nem akarod követni, sem feleségeddel nem kívánod utánoztatni, és sértésnek veszed, ha életpéldájukat állítják elibéd. Ha isteneid jók, akkor jót kívántam neked, ha azonban megveted, hogy velük közösködj, velem értesz egyet.” Quintanus azt mondta: „Miért e szócséplés? Vagy áldozz az isteneknek, vagy elpusztulsz a különféle kínzásokban.” Ágota így válaszolt; „Ha vadállatokat ígérsz nekem, Krisztus nevének hallatára megszelídülnek, ha tűzzel fenyegetsz, az égből üdvös harmattal segítenek az angyalok, ha megveretsz vagy megkínoztatsz, bennem van a Szentlélek, aki által mindezeket semmibe veszem.”
Erre Quintanus börtönbe vettette Ágotát, mivel szavaival a lány nyilvánosan kigúnyolta. Ágota boldogan ment, mintha lakomára lenne hivatalos, és szenvedését az Úr kezébe ajánlotta. Másnap így szólt hozzá a helytartó: „Tagadd meg Krisztust és imádd az isteneket.” Elhatározását újból megerősítette Ágota, Ezután kínpadra vonták és megkínozták. Így szólt ekkor: „Gyönyörködöm e kínokban, mint aki jó hírt hall, vagy látja már, aki után régóta vágyódott, vagy aki nagy kincset gyűjtött össze. Nem lehet a búzát csűrbe tenni, míg jó erősen ki nem csépelték belőle a polyvát. Ugyanígy az én lelkem sem mehet be a vértanúság pálmájával a paradicsomba, ha előbb meg nem kínozzák testemet pribékjeid.” Quintianus haragjában megkínozta a keblét, majd hosszú kínzás után levágatta. Ágota ezt mondta: „Te kegyetlen, szégyentelen, vad zsarnok, nem vagy te megzavarodva, amikor egy asszonyt megfosztasz attól, amit magad is szoptál anyádon? Lelkemben sértetlenek kebleim, azokból táplálom minden érzékszervemet, amelyeket gyermekkorom óta az Úrnak szenteltem.”
Ezután visszavitték a börtönbe, megtiltva, hogy orvosok lépjenek be hozzá, vagy hogy valaki kenyeret és vizet adjon neki. De íme, éjfélkor egy öregember lépett be hozzá, előtte egy fiú lámpással, különféle gyógyszereket hozott magával, s így szólt: „Jóllehet az esztelen helytartó megkínoztatott, de te őt válaszaiddal jobban megverted; jóllehet kebled levágatta, de az ő termékenysége keserűséggé változik; és mivel én ott voltam szenvedésednél, láttam, hogy kebled még meggyógyulhat.” Ágota válaszolta: „Földi gyógyszert sohasem adtam testemnek, és gyalázatos dolog, hogy amit ilyen sokáig megőriztem, most veszítsem el.” Mire az öreg: „Leányom, keresztény vagyok, ne szégyenkezz!” – Ágota: „Miért is kellene félnem, hiszen aggastyán vagy, engem pedig oly nagyon és oly kegyetlenül megkínoztak, hogy senki nem kívánna meg. Köszönöm neked, atyám, hogy gondoskodni méltóztattál rólam.” Mire az öreg: „Miért nem hagyod, hogy meggyógyítsalak?” Ágota: „Azért, mert Jézus Krisztus az én Uram, aki puszta szavával gyógyít és állit helyre mindeneket. Ha ő akarja, akkor azonnal meggyógyíthat.” Nevetve válaszolt az öreg: „Én az ő apostola vagyok, ő küldött ide hozzád; tudd meg, hogy az ő nevében meggyógyultál.” Ezzel Péter apostol eltűnt. Ágota leborulva hálát adott, mert észrevette, hogy teljesen egészséges, és keble is visszakerült helyére. Mivel őrei a hatalmas fénytől megijedtek és elfutottak, nyitva hagyva a börtönt, valaki kérte, hogy meneküljön el. Ágota azt válaszolta: „Távol legyen tőlem, hogy elfussak és elveszítsem a türelem koronáját, és őreimet megpróbáltatásoknak tegyem ki.”
Négy nappal később megint fölszólította Quintianus, hogy imádja az isteneket, nehogy még súlyosabb gyötrelmeket kelljen elszenvednie. Ágota: „Szavaid ostobák és hiábavalók, beszennyezik a levegőt és rosszindulatúak. Te eszetlen, szerencsétlen, hogyan akarhatod, hogy köveket imádjak és elhagyjam a menny Istenét, aki meggyógyított?” Quintanus megkérdezte: „Ki gyógyított meg?” Ágota mondta: „Krisztus, az Isten fia.” Erre Quintianus: „Ismét Krisztus nevét mered a szádra venni, akiről én hallani sem akarok?” Ágota pedig: „Ameddig csak élek, szívemmel és ajkaimmal Krisztust hívom segítségül.” Mire Quintanus: „Na, most majd meglátom, meggyógyít-e Krisztus!”
Parancsára összetört cserépszilánkokat szórtak szét, erre izzó szenet tettek, és ezen forgatták a lányt mezítelen testtel. Eközben erős földrengés támadt, amely az egész várost úgy megrázta, hogy az összedőlt palota Quintianus két tanácsosát is maga alá temette. A nép Quintianushoz futott, mondván, hogy Ágota igazságtalan gyötrettetése miatt kell ezeket elszenvedniök. Akkor Quintianus, egyrészt a földrengéstől, másrészt a nép lázadásától félve, ismételten börtönbe vetette Ágotát. Ő így imádkozott: „Uram, Jézus Krisztus, aki teremtettél engem és gyermekkorom óta megőriztél, a szennytől megóvtad testemet és a világ szerelmét elvetted tőlem, te megadtad nekem, hogy győzhessek a kínzásokon, mert a türelem erényével ruháztál fel; vedd lelkemet, és add, hogy eljussak irgalmasságodhoz!” Miközben így imádkozott, hangos szóval kilehelte lelkét az Úr 253. esztendeje táján, Decius császár uralkodása idején.
Testét a hívők illatszerekkel balzsamozták be, és elhelyezték egy szarkofágban. Egy selyembe öltözött ifjú jött el a holttesthez több mint száz csodálatosan szép és fehérbe öltözött férfiúval, akiket arrafelé sohasem láttak, és fejénél márványtáblát helyeztek el, majd eltűntek a szemük elől. A táblán ez az írás állt: „Szent lelke, önként, tiszteletet az Istennek, a haza szabadítója.” Ezt pedig így kell érteni: Szent volt Ágota lelke, önként ajánlotta fel magát, tiszteletet adott Istennek, és a haza szabadítója volt.
E csoda hírének elterjedtével még a pogányok és a zsidók is tisztelettel keresték fel Ágota sírját. Quintianus ez után nekilátott, hogy felkutassa Ágota vagyonát. Útközben két lova egymásra horkantott, patáikkal rúgkapáltak, egyikük megharapta Quintianust, a másik patájával belerúgott, és a folyóba taszította, úgyhogy testét sohasem találták meg.
Egy év múlva, Ágota születésnapja táján egy óriási vulkán tört ki a város környékén, tüzet hányt, s a láva, forrón hömpölygött le a hegyről; a kő, a föld megolvadt, s a tűzfolyam egyenesen a város felé hömpölygött. Erre a pogány sokaság leereszkedett a hegyről, és Ágota sírjához futott. A takarót, amivel a sír be volt borítva, megragadták, szembefordították a tűzzel, s a tűzfolyam éppen a szent születésnapján megállt, s nem is mozdult tovább.
E szűzről így szól Ambrus Praefatiójában: „Ó, boldog és hírneves szűz, aki méltó volt, hogy az Úr dicséretére hűséges vérével ékesítse vértanúságát. Ó, kitűnő és dicsőséges, kettős ékességgel ékes, aki a vad kínzások közben, csodákkal kitüntetve, s titokzatos segítségben bővelkedve az apostol látogatásakor meggyógyulni méltó volt. Krisztussal eljegyezve úgy fogadták be az egek, emberi tagjai úgy sugározzák dicsőséges engedelmességét, ahogy az angyalok kórusa lelkének szentségét és hazájának megszabadítását hirdeti.”
fordította: Sarbak Gábor