Midőn Alexandriában Decius császár idejében rettenetes üldözés vette kezdetét Isten szolgái ellen, egy Divinus nevű nyomorult még az ördögök mesterkedésein is túltett, amikor a babonás csőcseléket Krisztus szolgái ellen uszította: az általa feltüzelt tömeg mást sem szomjúhozott, mint e jámborok vérét. Mindjárt elfogtak néhány hívőt, mindkét nemből; egyesek testét tagonként marcangolták szét husángjaikkal, szemüket kihegyezett náddal szúrták ki, s így örök éjt borítva rájuk, kilökték őket a városból. Másokat a bálványok elé vezettek, hogy ott imádásra kényszerítsék őket, s mivel ők ezt nemcsak hogy megtagadták, de imádás helyett átkot szórtak rájuk, bilincsbe vert lábakkal végigvonszolták őket a város utcáin, majd gyalázatos és irtózatos kínzással darabokra szaggatták őket.
Volt ezekben az időkben egy csodálatra méltó idős szűz, a neve Apollónia. A szeplőtelenség, a józanság és a tisztaság virágainak koszorúja ékesítette. Az Úr Lelke megerősítette, így lett a hit igen szilárd oszlopává. Hitének érdeméért és az Úrtól nyert erényességéért angyalok és emberek csodálták.
Midőn tehát az őrjöngő tömeg berontott Isten szolgáinak otthonaiba, és mindenüket kímélet nélkül szétdúlta, mindjárt elsőként Szent Apollóniát hurcolták a gonoszok ítélőszéke elé; az egyszerűségében ártatlan, erényességében erősséges szüzet, aki semmi mást nem vitt magával, mint rettenthetetlen lelkének állhatatosságát és ép lelkiismeretének tisztaságát. Áhítatos lelkét Istennek ajánlotta, szeplőtelen testét pedig átadta üldözőinek, hogy kitöltsék rajta bosszújukat. Miután a keresztényüldözők elfogták e szent szüzet, őrjöngő kegyetlenségükben először is kiverték az összes fogát, majd az egybehordott fahasábokból hatalmas máglyát raktak, s azzal fenyegetőztek, hogy elevenen elégetik, ha nem viselkedik ugyanolyan istentelenül, mint ők. Apollónia viszont, ahogy meglátta, hogy már alágyújtották a máglyát, rövid gondolkodás után hirtelen kitépte magát az istentelenek kezei közül, és önként vetette magát a tűzre, amivel fenyegették. Ettől aztán még a kegyetlenség szerzői maguk is elborzadtak, minthogy ez az asszony készebbnek bizonyult a halálra, mint üldözőik a gyilkosságra.
E válogatott kínzások közepette Krisztus erősséges vértanúját nem törhették meg a rá váró kínzóeszközök, vérengző üldözőinek tüze sem vehetett erőt rajta, mert az igazság sugaraiban lángra lobbant lelke sokkal forróbban izzott. Elcsigázhatatlan szívéből így nem rekeszthette ki az Isten által beléoltott melegséget a testi tűz, mit halandó kéz csiholt.
Mily nagyszerű és csodálatra méltó e szűz tusája, akit a könyörülő Istentől kapott kegyelem gyújtott lángra, hogy meg ne gyúljon, és Ő égette, hogy meg ne égjen – mintha nem is martalékul adták volna a lángoknak. A szabadság nyugalma, nem pedig a harc dicsősége nyilvánult meg vértanúságában. Ez az erős szűz, Krisztus vértanúja, aki tartózkodott e világ gyönyörűségeitől, aki a lélek fölényével tiporta meg e világ virágait, és aki az ő vőlegényének, Krisztusnak vágyott tetszeni, ez az Apollónia boldogan ragaszkodott szüzességi fogadalmához, és sziklaszilárd maradt gyötrelmei közepette. Messze felülmúlja és túlragyogja e szűz érdeme a többi mártírokét, mivel ily dicsőségesen és boldogan győzedelmeskedett. E nőben férfilélek lakozott, s valóban valami nagyobbat művelt, hiszen a küzdelem súlyos terhe alatt sem roppant össze törékenységében. És égi szerelme által elűzvén magától minden földi félelmet, diadalmi jel gyanánt Krisztus keresztjét ragadta magához, miután mind a szenvedélyek ellen, mind, íme, az összes szenvedések ellen – nem vassal, hanem hittel felfegyverkezve – megvívta harcát, és győzelmet aratott. Legyen kegyes nekünk is megadni Az, aki az Atyával és a Szentlélekkel él és uralkodik mindörökkön örökké!
fordította: Bárczi Ildikó