Szent Pongrác
 [május 12.]

Pongrác (Pancratius) a pan, azaz ‚egész’, a ‚kedves’ (gratus) és a ‚hamarabb’ (cities) szavak összetétele, s mintegy azt jelenti: ‚hamar egészen kedves’, mivel Pongrác már gyermekkorában az volt. Vagy amint a Glossarium mondja: pancras annyi, mint ‚rablás’, pancranarius ‚akit ostorozásnak vetnek alá’, pancras egy többszínű kő. Pongrác ugyanis zsákmányt rabolt a foglyoknak, alávetették a kínzás ostorcsapásainak, benne az erények sokszínűen ragyognak.

 

Pongrác igen nemes szülőktől származott. Frígiában veszítette el atyját és anyját. Ekkor Dénes, atyai nagybátyja gyámságára maradt. Együtt tértek vissza Rómába, ahol atyja nagy öröksége várt rájuk. Az ő negyedükben bujkált híveivel Kornél pápa, s tőle vette fel a keresztséget Dénes és Pongrác. Végül Dénes békében elhunyt, Pongrácot pedig elfogják, és a császár elé hurcolják. Pongrác ekkor mintegy tizennégy éves volt.

Azt mondja neki Diocletianus császár: „Gyermekem, nem szeretném, gonosz halállal kellene meghalnod! Te még kisfiú vagy, könnyen rá lehetett szedni téged. Mivel nemes vagy és egy számomra oly kedves embernek voltál a fia, kérlek, hagyj föl ezzel az őrültséggel! Úgy fogok bánni veled, mint saját fiammal.” Pongrác erre így válaszolt: „Ha a testem szerint gyermek vagyok is, szívemben vénséges vén vagyok. Az én Uram, Jézus Krisztus erejénél fogva annyit számít nekem a ti fenyegetésetek, mint ez a képmás itt, amit nézünk. Ezek az istenek, akiket szerinted tisztelnem kellene, csalók és saját nővéreik megrontói, akik még szüleiknek sem irgalmaztak. Ha ma ugyanez valamelyik szolgádról derülne ki, rögtön megöletnéd. Csodálom, hogy nem szégyelled tisztelni ezeket!”

A császár látta, hogy a gyermek legyőzte, s parancsot adott, hogy fejezzék le a Via Aurelián. Ez az Úr 287. esztendeje táján történt. Pongrác testét Cocavilla, egy szenátor felesége temette el nagy buzgósággal.

Tours-i Gergely mondja el, hogy ha valaki a vértanú sírjánál hamis esküt akart tenni, még mielőtt a kórus rácsához érkezett volna, megszállta az ördög és őrjöngeni kezdett, vagy a padozatra zuhanva életét vesztette. Egyszer két ember között egy nem jelentéktelen per folyt. A bíró jól tudta, melyik a vétkes, és az igazságvágytól vezérelve mindkettejüket Szent Péter oltárához vezettette. Kényszerítette a bűnöst, hogy annyira bizonygatott ártatlanságát esküvel erősítse meg, és kérte az apostolt, hogy valamiféle jellel mutassa meg az igazságot. Az ember megesküdött, és semmi baja nem történt. A bíró azonban ismerte csalárdságát, és az igazságvágytól hevítve így kiáltott: „Ez az öreg Péter vagy túl könyörületes, vagy az ifjabbnak akarja hagyni az érdemet. Menjünk az ifjú Pongráchoz, és kérdezzük meg őt!” Megérkeztek a sírhoz, és a bűnös ott is hamisan merészelt esküdni, de kezét nem tudta többé visszavonni, és hamarosan meg is halt. Ezért tartják mind a mai napig, hogy súlyos dolgokban Szent Pongrác ereklyéire kell megesküdni.

 

fordította: Madas Edit




Hátra Kezdőlap Előre