Krisztina annyi, mint ‚szent olajjal megkent’ (chrismate uncta): illatos balzsam töltötte be magatartását, az áhítat olaja a gondolkodását, áldás a szólását.
Krisztina az itáliai Tyrosból származott, igen előkelő szülőktől. Atyja egy toronyban tartotta, és tizenkét szolgálót, valamint arany és ezüst isteneket adott mellé. Bár gyönyörű volt és sok kérője akadt, szülei egyikőjüknek sem akarták odaadni, hogy az istenek szolgálatában maradjon. Ő azonban a Szentlélektől megvilágosodva, borzadt a bálványáldozattól, és azt a tömjént, amit az isteneknek kellett volna áldoznia, az ablakba rejtette. Amikor atyja fölkereste, a szolgálók beárulták: „Leányod, a mi úrnőnk nem hajlandó áldozni a mi isteneinknek, sőt kereszténynek vallja magát.” Atyja nyájas szavakkal igyekezett rávenni az istenek szolgálatára. Mire a leány: „Ne nevezz engem leányodnak; azé vagyok, akit egyedül illet a dicséret áldozata. Én nem a halandó isteneknek mutatok be áldozatot, hanem a menny Istenének.” Mire az atya: „Leányom, ne csak egyetlen istennek mutass be áldozatot, nehogy a többi megharagudjék rád!” Krisztina erre így válaszolt: „Helyesen szólottál, pedig nem is ismered az igazságot. Az áldozatot ugyanis az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek mutatom be.” Mire az atyja: „Ha három istent imádsz, miért nem teszed ezt a többivel is?” Mire a leány: „E három egy Istenség.”
Ezután Krisztina az atyja isteneit összetörte, s az aranyat-ezüstöt szétosztotta a szegények között. Atyja visszatért, hogy isteneit imádja, de nem találta őket. A szolgálólányoktól értesült Krisztina tettéről; ekkor haragjában levetkőztette, s tizenkét férfival úgy megverette, hogy a szolgák maguk is belefáradtak. Akkor Krisztina így szólt atyjához: „Te tisztességtelen és szégyentelen, Isten előtt utálatos! Lám, elfáradtak, akik engem ütlegeltek. Kérj nekik isteneidtől erőt, ha tudsz!” Erre, vasra verette, és börtönbe záratta a leányt. Ennek hallatára anyja megszaggatta ruháit, és a börtönhöz sietve leánya lába elé vetette magát, mondván: „Leányom, Krisztina, szemem fénye, irgalmazz nekem!” Mire a lány: „Miért mondasz engem a te leányodnak, nem tudod, hogy Istenem nevét viselem?”
Miután az asszony nem tudta meggyőzni, visszatért férjéhez, és elmondta a leány válaszát. Az apa megparancsolta, hogy vezessék ítélőszék elé. Így szólt leányához: „Áldozz az isteneknek, mert ha nem, kegyetlenül megkínoztatlak és nem hívlak többé leányomnak!” Mire a leány: „Nagy kegyet gyakorolsz velem, ha már nem nevezel az ördög leányának, mert ami az ördögtől születik, az maga is démon, te pedig magának a Sátánnak vagy az apja!” Akkor az apa vaskarmokkal szaggattatta leánya húsát, zsenge tagjait megtörette. Krisztina pedig saját húsából egy darabot apja képébe vágott, mondván, „Ez a tied, te zsarnok, fald fel saját szülötted húsát!” Akkor atyja kerékre köttette, és olajat gyújtatott meg alatta, de a felcsapó láng ezerötszáz embert megölt. Mindezt leánya mágikus mesterkedéseinek tulajdonította, és ismét börtönbe vetette. Beesteledvén megparancsolta szolgáinak, hogy egy nagy követ kössenek a nyakába és vessék a tengerbe. Végrehajtották a parancsot, de angyalok ragadták meg, Krisztus pedig leszállott hozzá, s a tenger vizében megkeresztelte, mondván: „Megkeresztellek téged az Istenben, Atyámban, magamban, Jézus Krisztusban, az ő Fiában, és a Szentlélekben.” És Szent Mihály arkangyalra bízta, aki visszavezette a szárazföldre. Atyja e hír hallatára a fejét verdesve így szólt: „Miféle mesterkedéssel éred el, hogy még a tengeren is varázslatokat űzöl?” Mire ő: „Te szerencsétlen ostoba! Krisztustól kaptam ezt a kegyelmet.” Ekkor ismét börtönbe csukatta, hogy másnap lefejezzék.
Azon az éjjelen atyját, Orbánt holtan találták. Helyébe egy gonosz bíró lépett, név szerint Elius, aki egy „vasbölcsőt” megtöltetett égő olajjal, gyantával és szurokkal, majd beledobta Krisztinát, és a bölcsőt négy férfi ringatta, hogy minél gyorsabban elpusztuljon. Krisztina pedig dicsérte Istent, hogy őt, aki nemrég született újjá, mint kicsiny csecsemőt, bölcsőben ringatják. Akkor a felbőszült bíró lenyíratta a haját, és meztelenül végighajtotta a városon, Apollo szentélyéig, ahol a leány parancsára a szobor leomlott és szétporladt. Ettől a bíró úgy megrémült, hogy rögtön szörnyethalt.
Őt Julianus követte, aki befűttetett egy kemencét és beledobta Krisztinát, aki öt napon át, sértetlenül énekelt az angyalokkal, és sétálgatott a tűzben. Julianus a történteket mágikus praktikáknak tulajdonítva, két áspiskígyót, két viperát és két más mérges kígyót küldött rá. De a kígyók csak nyalogatják a lábát, az áspiskígyók ártalmatlanul a mellére függeszkednek, a mérges kígyók a nyakára tekerednek és felisszák a verejtékcseppjeit. Julianus ráparancsolt a varázslóra: „Ha mágus vagy, izgasd fel az állatokat!” Az engedelmeskedett, de a kígyók őt támadták meg, és azonnal végeztek vele. Ekkor Krisztina megparancsolta a kígyóknak, hogy menjenek egy puszta helyre, a halottat pedig feltámasztotta. Ekkor Julianus levágatta a szűz mellét, melyből vér helyett tej folyt. Majd nyelvét vágatta ki, Krisztina azonban nem vesztette el beszélőképességét, s nyelvének levágott részét felkapva Julianus képébe vágta, s annak szemét eltalálva megvakította. A felbőszült Julianus két nyílvesszőt lövetett rá, az egyik a szíve tájára, a másik az oldalába talált. Diocletianus alatt, az Úr 287. éve táján adta vissza lelkét Istenének. Teste pedig egy várban pihen, amelyet Bulsenumnak hívnak, a régi város és Viterbo között. A toronyból azonban, amely a vár mellett állott, kő kövön nem maradt.
fordította: Veszprémy László