A Bertalan (Bartholomaeus) név jelentése: ‚a vizeket fenn tartónak fia’ vagy ‚a magát fenn tartónak fia’, ugyanis a bar, azaz ‚fiú’ és a tholos, azaz ‚csúcs’ és a moys, azaz ‚víz,’ szavakból ered. Innen a Bertalan annyi, mint ‚a vizet fenn tartónak’, azaz ‚Istennek fia’, azé, aki a tanítók értelmét fölemeli, hogy a tanítások vizeit hullassák alá. Szír, nem pedig héber név. Először is háromféle „fenn tartást” kell megjegyeznünk. Fenn tartatott, azaz fölemeltetett a világ szeretete fölé; fenn tartatott, azaz a mennyei szeretet magához vonzotta; fenn tartatott, azaz mindenestül Isten kegyelmére és segítségére támaszkodott, hogy ne saját érdemeitől, hanem Isten segedelmétől függjön egész élete. Másodszor meg kell jegyeznünk bölcsességének mélységét. Bölcsességének mélységéről mondja Dionysius a Misztikus teológiában: „Szent Bertalan azt mondja, hogy a teológia nagy dolog, de ugyanakkor semmiség is; és az evangélium széles és nagy, ugyanakkor szűkre szabott is.” Dionysius értelmezése szerint Bertalan azt akarja ezzel megmutatni, hogy az egyik meggondolással mindent állítani lehet Istenről, ugyanezt egy másik meggondolással még teljesebben tagadni is lehet.
Bertalan apostol Indiába ment, mely a világ végén fekszik. Bement egy templomba, amelyben volt egy Astaroth nevezetű bálvány; ott maradt, mintha zarándok lenne. A bálványban egy démon lakozott. Azt mondta, meggyógyítja a betegeket, de nem azzal segített, hogy gyógyított, hanem hogy megszűnt a betegeket gyötörni. A templom tele volt betegekkel, és igen távoli vidékekről is jöttek az emberek, hogy a betegekért áldozatot mutassanak be. Történt ekkor, hogy semmi választ nem kaptak a bálványtól. Erre elmentek egy másik városba, ahol egy másik bálványt imádtak, név szerint Berithet. Mikor megkérdezték tőle, miért nem válaszol Astaroth, így felelt: „Istenetek, Astaroth, izzó láncokkal van megbilincselve; se lélegezni, se beszélni nem mer attól az órától fogva, hogy az Isten apostola, Bertalan belépett a templomba.” Mire amazok: „És ki ez a Bertalan?” Erre a démon: „A mindenható Isten barátja. Azért jött ebbe a tartományba, hogy India minden istenét elpusztítsa.” Megkérdezték amazok: „Mondd meg, miről ismerjük fel, hogy ráakadhassunk!” A démon így felelt: „Göndör fekete a haja, fehér a bőre, szeme nagy, orra szabályos és egyenes; hosszú szakállába itt-ott ősz szálak vegyülnek; termete arányos; bíborral szegett hófehér ruhájára fehér köpönyeget vett, melynek minden csücskében bíborszín drágakövek vannak. Már huszonhat éve, hogy ruhája és saruja meg nem avul, se be nem piszkolódik, Nappal százszor imádkozik meghajtott térddel, ugyanannyiszor éjjel is. Angyalok járnak vele, akik nem hagyják, hogy elfáradjon vagy éhezzék. Arckifejezése és kedélye mindig vidám és nyájas, mindent előre lát, mindent tud, minden nép nyelvét ismeri és megérti, és amit most tiveletek beszélek, ő már tudja; s amikor keresitek, ha akarja, megmutatkozik előttetek; ha pedig nem akarja, rá nem bukkantok. De kérlek titeket, hogy ha megtaláljátok, kérjétek meg, hogy ide ne jöjjön, se angyalai ne csinálják velem azt, amit társammal már megcsináltak!”
Két állónapon át mindent tűvé tettek érte, de mégsem akadtak a nyomára. Egy napon azonban egy ördöngös felkiáltott, mondván: „Isten apostola, Bertalan, nagyon égetnek imáid.” Mire az apostol: „Némulj el, és távozz belőle!” S az ördöngös azonnal megszabadult.
Ennek hallatára Polemius, annak a földnek a királya, akinek volt egy holdkóros leánya, elküldött az apostolért azzal a kéréssel, hogy menjen el hozzá és gyógyítsa meg leányát. Mikor megérkezett hozzá az apostol, látta, hogy a leány láncokkal meg van kötözve, mert aki felé közelített, megharapta. Az apostol megparancsolta, hogy oldják le a láncokat a leányról. A szolgák meg sem merték közelíteni, mire így szólt: „Én már megkötözve tartom az ördögöt, ami a leányban volt, s ti féltek?” Eloldozták a leányt, s az rögtön megszabadult. Ekkor a király arannyal, ezüsttel és drágakövekkel rakta meg tevéit, és kerestette az apostolt, de nem tudták megtalálni. Másnap reggel az apostol megjelent ágyasházában a királynak, mondván: „Mit kerestél engem egész nap arannyal, ezüsttel és drágakövekkel? Ezeket az ajándékokat csak azok igénylik, akik földi javakat kívánnak; én viszont semmi földi, semmi testi dologra nem vágyom.”
Ekkor Bertalan elkezdte oktatni a királyt a mi megváltásunkról. Megmutatta többek közt, hogy Krisztus csodálatos szükségszerűséggel, hatalommal, igazságossággal és bölcsességgel győzött az ördög felett. Szükségszerű volt ugyanis, hogy aki legyőzte egy szűz fiát, azaz a szűzföldből lett Ádámot, azt a Szűz fia győzze le. Hatalommal győzte le, mert hatalmasan kivetette uralmából, melyet az első ember bukása révén birtokolt. S amiképpen az, aki egy zsarnokon győzelmet arat, kiküldi szolgáit, hogy állítsák föl uralmának jelvényeit, a zsarnokéit pedig rombolják le, ugyanígy Krisztus is mindenfelé kiküldte követeit, hogy a Sátán tiszteletét kiirtsák, és helyére Krisztusét állítsák. Igazságosan is győzött, mert úgy igazságos, hogy aki győztesen fogva tartotta az embert, mert az ember evett, azt egy böjtölő ember győzze le, hogy az embert ne tartsa többé fogva. Bölcsen is győzött Krisztus, mert a Sátán mesterkedését Krisztus mesteri módon csúffá tette. Az volt a Sátán mesterkedése, hogy amiképpen a héja elragad egy madarat, úgy ragadja el Krisztust a pusztában, hogy ha ott böjtölvén nem éhezik meg, kétségkívül Isten, ha pedig megéhezik, az evés által őt is legyőzze, mint az első embert. Ám nem ismerhette föl benne az Istent, mert megéhezett, s nem is győzhette le, mert nem engedett a kísértésnek.
Miután Bertalan a hit titkait hirdette a királynak, azt mondta, hogy ha meg akar keresztelkedni, megmutatja neki láncokkal megkötözött istenét. Másnap a papok áldozatot mutattak be a bálványnak a király palotája mellett. A démon kiabálni kezdett: „Szerencsétlenek, szűnjetek meg nékem áldozni, hogy rosszabbul ne járjatok, mint én, akit a zsidók által megfeszített Jézus Krisztus angyala kötözött meg. Azt gondolták a zsidók, hogy a halál tartja fogva Krisztust, pedig ő magát a halált, a mi királynőnket is foglyul ejtette, és fejedelmünket, a halál szerzőjét is megkötözte izzó kötelékekkel.”
Sebtiben mind kötelet vetettek a bálványszobor nyakába, hogy ledöntsék, de meg sem tudták moccantani. Az apostol azonban megparancsolta a démonnak, hogy jöjjön ki a szoborból, és törje össze azt. Azonnal ki is jött, s a templom bálványait saját kezével verte szét. Majd az apostol fohászkodott, s minden beteg meggyógyult, ő pedig a templomot Istennek szentelte, és a démont kikergette a pusztába. Ekkor megjelent az Úrnak angyala, és a templomot körülrepülve négy sarkára ujjával ráírta a kereszt jelét mondván: „Ezt mondja az Úr: Amiképpen minden betegségtől megtisztítottalak benneteket, azonképpen ez a templom is tiszta lesz minden szennytől és eddigi lakójától is, akit az apostol a pusztaságba kergetett. Előbb azonban még megmutatom néktek, de ha meglátjátok, ne féljetek, csak jelöljétek meg homlokotokat azzal a jellel, melyet e kövekbe véstem!” Ekkor megmutatott nekik egy koromnál is feketébb szerecsent, akinek éles arcvonásai, hosszú szakálla, egészen bokáig érő haja volt; tűz szeme, mint az izzó vas, szikrát hányt, szakállából és szeméből kénes lángokat lövellt, és izzó láncokkal volt a keze hátrakötve. Azt mondta neki az angyal: „Mivel hallgattál az apostol parancsára, és a templomból távoztodban minden bálványt széttörtél, feloldalak, hogy olyan helyre távozz, ahol ember nem jár; ott várd be az ítélet napját!” Az angyal kioldotta kötelékeiből, mire az, nagy zajjal és üvöltéssel eltűnt, az Úr angyala pedig mindenki szeme láttára az égbe szállt.
Ekkor a király feleségével, gyermekeivel és az egész néppel együtt megkeresztelkedett, és királyságát odahagyva az apostol tanítványa lett. A bálványtemplomok papjai mind összecsődültek Astragesnál, a király fivérénél, és bepanaszolták az apostolt isteneik elvesztése, templomuk fölforgatása és a királynak bűbájosság által való megtévesztése címén, Astrages király haragra gerjedve ezer fegyverest menesztett, hogy fogják el az apostolt. Mikor elébe vezették, azt mondta neki a király: „Te vagy-é az, aki fivéremet tönkretetted?” Mire az apostol: „Én tönkre nem tettem, csak hitre térítettem.” Erre a király: „Ahogy fivéremmel elhagyattad istenét, hogy a tiédben higgyen, ugyanúgy elhagyatom veled én a te istenedet, hogy az enyémnek áldozz!” Felelt az apostol: „Én azt az istent, akit fivéred imádott, megkötöztem, megkötözve mutattam meg a népnek, és arra kényszerítettem, hogy ízzé-porrá törje a bálványt. Ha ezt meg tudod tenni az én Istenemmel, imádom majd a bálványod; ha pedig nem, összetöröm isteneidet, és te higgy az én Istenemben!”
Alighogy elmondta, hírül adják a királynak, hogy istene, Baldach ledőlt és ripityára tört. A király ennek hallatára megszaggatta bíborruháját, és megbotoztatta az apostolt, s megparancsolta, hogy elevenen nyúzzák meg. A keresztények pedig fogták a testét, és tisztelettel eltemették. Astrages királyt és a templomok papjait megszállták az ördögök és elpusztították őket. Ezután Polemius király püspökké szenteltetett, s a püspöki szolgálatot húsz éven át dicséretesen betöltvén, erényekkel telten békességben elnyugodott.
Szent Bertalan kínhalála módjáról eltérnek a vélemények. Szent Dorotheus azt mondja, hogy keresztre feszítették: „Bertalan az indusoknak hirdette az igét, és a Máté szerinti evangéliumot saját nyelvükre fordította. Nagy-Örményország Albana nevű városában fejjel lefelé feszítették keresztre.” Szent Theodorus azonban azt mondja, hogy megnyúzták. Sok könyvben olvasni, hogy csak lefejezték. Ezt az ellentmondást úgy lehet föloldani, hogy azt mondjuk: először keresztre feszítették, majd mielőtt meghalt volna, levették a keresztről, és hogy még jobban megkínozzák, lenyúzták, majd fejét vették.
Az Úr 831. esztendejében a szaracénok megtámadták Szicíliát. Lipari szigetét is földúlták, ahol Szent Bertalan teste nyugodott; sírját feltörve szétszórták csontjait.
Mint mondják, a szent teste a következőképpen jutott Indiából erre a szigetre. Mikor a pogányok látták, hogy a gyakori csodajelek miatt igen tisztelik a testét, feldühödtek, és ólomkoporsóba zárva a tengerbe dobták, s a koporsó Isten rendelése folytán került a nevezett szigetre. Miután pedig a szaracénok szétszórták a csontjait és eltávoztak, az apostol megjelent egy szerzetesnek, mondván: „Serkenj föl és gyűjtsd össze csontjaimat, mert szétszórták őket!” Mire a szerzetes: „Miért kellene csontjaidat összegyűjtenünk, vagy bármiféle tiszteletben részesítenünk, mikor hagytál minket elpusztulni, és semmi segítséget nem nyújtasz?” Felelt az apostol: „Érdemeimért sok időn át megkegyelmezett az Úr ennek a népnek, de elhatalmasodott közöttük a bűn és már az égre kiáltott; ezért nem kérhettem nékik továbbra is bocsánatot.” Mikor pedig a szerzetes azt vetette ellene, hogy annyi sok csont között hogyan lehetne megtalálni, ezt mondta: „Éjszaka menj ki összegyűjteni csontjaimat, s amelyiket ragyogni látod, mint a tüzet, azt rögtön vedd föl!” Mindent úgy is tett, ahogy mondta neki; megtalálván fölemelte az apostol csontjait, s hajóra szállva Apufia székhelyére, Beneventóba vitte át őket. Azt mondják, most Rómában vannak, noha a beneventóiak állítják, hogy még náluk van a teste.
Egy asszony olajjal teli edényt vitt magával, hogy öntsék az olajat Szent Bertalan lámpásába. Bármennyire megdöntötték is az edényt, hogy tartalma a lámpásba folyjék, csak nem jött ki belőle, pedig beledugván az ujjukat, úgy találták, hogy az olaj folyékony benne. Akkor valaki fölkiáltott: „Úgy vélem, az apostolnak nem kedves, hogy ezt az olajat az ő lámpásába öntsük!” Ennélfogva egy másik lámpásba töltötték, és rögtön ki is folyt az olaj.
Mikor Frigyes császár feldúlta Beneventót, megparancsolta, hogy minden templomot romboljanak le. Föltette magában, hogy az egész várost más helyre viteti át. Egy ember, ragyogó fehér ruhába öltözött férfiakat látott, akik egymás közt beszélgetvén valamit hevesen tárgyaltak. Ámult az ember, s megkérdezte, kik lennének. Egyikük felelt: „Ez itt Szent Bertalan apostol a többi szentekkel, akiknek templomuk volt a városban. Azért jöttek össze, hogy megkérdezzék egymás véleményét és megtárgyalják, milyen büntetéssel kell sújtani azt, aki lakhelyükről elűzte őket. S már visszavonhatatlanul döntést is hoztak: hogy a bűnös azonnal álljon Isten ítélőszéke elé, és Isten előtt mindezért feleljen meg.” Kis idő múlva a mondott császár szerencsétlenül végezte be életét.
Egy szentek csodáiról szóló könyvben olvasni, hogy egy magiszter évről évre ünnepélyesen megülte Szent Bertalan napját. Prédikáció közben egyszer megjelent neki az ördög egy módfelett csinos leányzó képében. Szemét rávetve meg is hívta magához ebédre. Mikor asztalhoz telepedtek, a leányzó minden erejével azon igyekezett, hogy szerelemre csábítsa a mestert. Szent Bertalan azonban zarándok képében kopogtatott a kapun, és állhatatosan kérte, hogy Szent Bertalan szerelmére bocsássák be. A leány lebeszélte őket róla, mire a vándornak kenyeret küldtek ki, de az visszautasította. A küldöncön keresztül megkérte a mestert, mondaná meg, mi az, ami az emberben a leginkább sajátja. A mester így akart felelni: „A nevetés képessége.” A leányzó kiigazította: „Nem! A bűn, mely az emberben fogan, születik és él.” Bertalan azt üzente vissza, hogy jól megfelelt, de az asszony mélyebb választ adott. Másodszor is beüzent a zarándok, hogy mondja meg a mester, hol van az az egylábnyi hely, ahol Isten a legnagyobb csodákat mutatta meg a földön. A mester azt mondta: „A keresztfa helye, ahol Isten csodálatos dolgokat cselekedett.” A nő ellenben: „Nem, hanem az ember feje, amelyben mintegy kicsiben benne foglaltatik a világ.” Mindkettejük véleményét elfogadta az apostol. Harmadszor azt kérdezte, hogy mekkora távolság van az ég tetejétől a pokol fenekéig. A mester azt felelte, nem tudja, mire a nő: „Már látom, hogy mindjárt végem; hiszen ezt én jól tudom, mert az egyik helyről leestem a másikba, s ezt most meg is kell neked mutatnom.” Ekkor a Sátán – mert ő volt a nő – nagy üvöltéssel levetette magát a mélységbe. Keresték a zarándokot, de nem találták. Majdnem ugyanezt olvassuk Szent Andrásról is.
Szent Ambrus pedig az apostolról írt Praefatiójában legendáját összefoglalva így ír: „Krisztusom, azon tanítványaidnak, akik az egy Istenségben rejtező Háromságodat hirdették a világnak, csodálatosan méltóztattál fenségedet megmutatni. Köztük a kiváltságos erényei miatt tisztelendő Szent Bertalant jóságos előrelátásod távoli népekhez irányította, akik bár az emberek társaságától távol éltek, közeledbe jutottak prédikációjának ereje által. Ó, mennyei dicshimnusszal kell ünnepelnünk ezt a csodálatos apostolt! Közeli népek szíve nem volt elég neki a hit vetésére, ezért szárnyas léptekkel sietett az indusokhoz, a föld végső határaira. Miután a betegek tömegéből számosat meggyógyított a bálványtemplomban, azonnal megtiltotta a démonnak, hogy imádóinak válaszoljon. Ó, mily csodálatosan megmutatkozik az erény, hogy ellenfelét, aki emberi hangon locsogott ellene, s aki oly sokáig gyötörte az embereket, puszta szavával megnémította! A sátáni rontás miatt holdkóros királylányt megszabadította, és kötelékeiből kioldva makkegészségesen adta vissza atyjának. Ó, mily fenséges csodája a szentségének, hogy az emberi nem ősi Ellenségével összetörette saját bálványszobrát! Mennyire méltó őt a mennyei seregbe számlálni, hiszen szava hitelének csodás megerősítésére angyalszállt alá a mennyei palotából, aki mindenkinek megmutatta a torz, megkötözött démont, és az Úr üdvösségszerző keresztjét a kőbe véste! A király és a királyné a néppel együtt megkeresztelkedik, s tizenkét város lakói testben és lélekben követnek tégedet, Atyaisten! Végül, a templomok papjainak följelentése nyomán az újjászületett Polemius zsarnok fivére a hitben mindvégig állhatatos szent apostolt megnyúzatván keserves halált készített számára. Ám ő a haláltusát derekasan kiállva, dicsőséges harcának diadalát vitte magával a menny örömébe.”
Szent Theodorus apát,* a kiváló tanító többek közt ezt mondja az apostolról: „Isten apostola, Bertalan, először Lükaóniában prédikált, majd Indiában, végül pedig Nagy-Örményország Albana nevű városában, ahol előbb megnyúzták, aztán lefejezték, és ugyanott eltemették. Mikor az Úr elküldte, hogy prédikáljon, úgy gondolom, ezt hallotta: »Menj prédikálni, tanítványom, vonulj ki a csatába, álld ki a veszedelmeket! Én bevégeztem Atyám munkáját, első tanú lettem. Töltsétek tele az edényt a szükségessel! Kövesd mesteredet, utánozd Uradat, add véredet véréért, testedet testéért, szenvedd el, amit érted elszenvedtem. Legyen fegyvered a jóság a verejtékezésben, a szelídség a gonoszok között, a türelem a veszendő dolgokban!« Nem ellenkezett az apostol, hanem mint hű szolga engedelmeskedvén az Úr parancsának, örömmel indul – mint a világ világossága, hogy a sötétségben ülőket megvilágosítsa –, mint a föld sója, hogy az oktalan népeket megokosítsa –, mint a földműves, hogy a lelkek, kiművelését végbevigye. Péter is tanítja a nemzeteket, Bertalan ugyanannyit végez. Nagy csodákat tesz Péter, de Bertalan is hatékony csodákat cselekszik. Pétert fejjel lefelé feszítik keresztre, Bertalant elevenen megnyúzzák, majd lefejezik. Amennyit Péter megért a titokból, ugyanannyira behatol Bertalan is; ugyanúgy termővé teszi az Egyházat; azonos mértékben voltak meg benne a többi lelki ajándékok is. Az isteni tizenkettő közepén mindkét részről zeng isteni igehirdetése, mint a hárfán a harmónia. Az apostolok egymás közt felosztották az egész világot, a királyok Királyának helytartói lettek. Bertalan osztályrésze Örményország lett, az Ejulathtól Gabaothig. Nézd csak, amint nyelvének ekéjével barázdát hasít a lelki szántóföldbe, ülteti az Úr édenkertjét, szőleit, minden szenvedésre jó orvosságként gyógyfüveket plántál, az értelmetlen töviseket kiszaggatja, a gonoszság erdeit kivágja, mezejét bekeríti a hittételek sövényével. De mit adtak érte Teremtőjüknek!? Tiszteletére tiszteletlenséget, áldás helyett átkot, ajándékként büntetést, nyugalmas életért keserű halált! Elviselhetetlenül megkínozták, lenyúzták bőrét, mint egy tömlőt; de még az után is törődött gyilkosaival, hogy elköltözött a világból: csodákkal hívogatta az elveszetteket, és jeleket mutatott ellenségeinek. Ám az állatias lelket nincs, ami megfékezze, nincs, mi a gonosztól visszarettentse. Hiszen hogy’ is folytatják? Gyűlölködnek ama szent test ellen, a betegek leköpik orvosukat, az árvák gyámjukat, a vakok vezetőjüket, a hajótöröttek kormányosukat, a holtak feltámasztójukat. Ó, ezt is miképpen? Tengerbe vetik a szent testet. A koporsó négy másik vértanú koporsójával együtt, akiket ugyanezen cselekedetek miatt dobtak tengerbe, sebesen elindult Örményország vidékéről. A roppant tengerárban előtte úszott ez a négy, mintha a szolgák tisztelegnének az apostol előtt, s így értek Szicília tájára, Lipari szigetére, amit az ostiai püspök, aki éppen ott tartózkodott, kinyilatkoztatás által megtudott. Eljött a szegényhez a dúsgazdag kincstár, eljött a nemtelenhez az értékes drágagyöngy, a sötétséghez a tündöklő fényesség. A többi négy koporsó más földekre úszott tovább, s a szent apostolt a mondott szigeten hagyták. A négy vértanút maga mögött hagyva, közülük az egyiket, név szerint Papinust, a sziciliai Mylae városába irányította, Lucianust Messinka, kettőt pedig Calabriába: Gergelyt Columna városába, Achatiust pedig Chale városába; e városok mind a mai napig örvendeznek e szentek közbenjárásának.
Szent Bertalant himnuszokkal és gyertyákkal fogadta a nép, s egy nagyszerű templomot építettek neki. A szigettel szomszédos vulkánhegy, mely sokat ártott a sziget lakóinak, mivel tüzet okádott, észrevétlenül mintegy hétstadionnyira távolodott lebegve a tengeren, s mindmáig úgy tűnik, mintha valami futótűz volna.
Most pedig üdvözlégy, ó, szentek szentje, háromszor szent Bertalan. Te az égi fény ragyogása vagy, a szent Egyház halásza, a lelki halfogás mestere, a zöldellő venyige kellemes gyümölcse, megsebzője az ördögnek, aki a világot gonoszságával megsebezte. Örvendezz, Nap, ki az egész földkerekséget megvilágosítod, örvendezz, Isten szája, bölcsességet szóló nyelv, az üdvösség kiapadhatatlan forrása, aki a tengert csodálatos utazásoddal megszentelted, aki véreddel bíborszínűre festetted a földet, aki mennybe mentél, ahol a mennyei sereg közepén ragyogsz, a nem enyésző dicsőségben tündökölsz, és a megunhatatlan ujjongásban örvendezel.” Ezt írja Theodorus.
fordította: Déri Balázs