A tizenegyezer szűz szenvedése a következőképpen teljesedett be.
Britanniának volt egy jámbor keresztény királya, név szerint Nothus vagy Maurus, aki egy Orsolya (Ursula) nevű leányt nemzett. A leány csodálatosan erkölcsös volt, nagy bölcsességének és szépségének mindenfelé híre kelt. Anglia mérhetetlen hatalmú királya, aki sok nemzetet hajtott uralma alá, hallva e szűz hírét, kijelentette, hogy ő lenne a legboldogabb, ha a fent említett szűz lehetne a párja egyetlen fiának, s ezt az ifjú is hevesen kívánta. Ünnepélyes követséget küldtek tehát a szűz atyjához, nagy és csábító ígéretekkel – s nagy fenyegetésekkel arra az esetre, ha üres kézzel térnének vissza urukhoz.
A királyt erre nagy-nagy aggodalom fogta el, egy részt, mert méltatlannak tartotta, hogy a Krisztus hitével megjelölt leányt bálványimádóhoz adja, más részt, mert tudta, hogy a leány semmiképpen sem egyezik bele, harmadrészt pedig, mert igen-igen rettegett az angol király vad dühétől. A lány azonban isteni sugallatra azt tanácsolta atyjának, hogy adja beleegyezését a fent említett királynak, de csak azzal a feltétellel, hogy a király és az ő atyja adjon mellé vigasztalásul tíz válogatott szüzet, s mind maga, mind pedig a többi szűz mellé adjon még más ezer-ezer szüzet; szerezzen három sor evezősöket, és még adjon neki háromévi haladékot szüzességi fogadalma miatt. Az ifjú pedig keresztelkedjék meg, és e három esztendő során gyarapodjék a hitben. Ezzel a bölcs tervvel azt akarta elérni, hogy vagy eltéríti az ifjút szándékától a javasolt feltételek nehézsége, vagy a kedvező alkalmat kihasználva magával együtt Istennek szenteli e szüzeket is.
Az ifjú azonban örömest elfogadta a feltételeket. Rögtön megkeresztelkedett, s követelte atyjától, hogy sietve hajtsa végre, amit a szűz meghagyott. A leány atyja pedig úgy rendelkezett, hogy hőn szeretett gyermeke kíséretében férfiak is legyenek, kiknek gyámolítására a leány és a szüzek serege is rászorult, Így mindenfelől szüzek sereglenek össze, s mindenfelől férfiak igyekeznek a nagy látványosságra.
Számos püspök is hozzájuk szegődött, hogy velük menjen; köztük Pantulus, Bázel püspöke, aki később egészen Rómáig vezette őket, majd onnan visszafordulva velük együtt vállalta a vértanúságot. Szent Gerasina, Szicília királynéja – aki férjét, a kegyetlen királyt, mintegy farkasból báránnyá tette, s aki Mauncius püspöknek és Dariának, Szent Orsolya anyjának volt a nővére –, midőn Szent Orsolya atyja levélben beavatta őt átkába, Isten intésére négy lányával, Babillával, Juliannával, Victoriával és Aureával, meg kis Hadrianusával, aki a nővérei iránti szeretetből önként vállalkozott a vándorútra, Britanniába hajózott, másik fiának kezére bízva országát. Felhívására szüzek gyűltek össze minden országból, kiknek mindvégig ő volt vezetőjük, míg végül velük együtt vértanúságot szenvedett.
Miután a megegyezés szerint összegyűltek a szüzek, s rendelkezésre álltak a három sor evezőshajók is, meg az egyéb felszerelés, Orsolya feltárta átkát bajtársai előtt, és mindannyiukat feleskette az új hadjáratra. Már kezdődnek is az előcsatározások, nekiiramodnak és szétszélednek, hol harcolnak, hol menekülést színlelnek, s minden hadijátékban gyakorlatot szerezve mindent kipróbáltak, ami eszükbe jutott. Néha délben, néha csak este tértek haza. Összesereglettek a nemesek és előkelők e nagy látványosságra, és mindannyian elteltek csodálattal és örömmel.
Miután Orsolya az összes szüzet hitre térítette, kedvező széllel egy nap leforgása alatt megérkeztek Gallia Tyella nevű kikötőjébe, onnan pedig Kölnbe mentek. Itt megjelent Orsolyának az Úr angyala, és megjövendölte, hogy teljes létszámban vissza fognak térni ide, és itt fogják elnyerni a vértanúság koszorúját. Az angyal intésére Róma felé tartottak, közben azonban kikötöttek Bázelben, és hajóikat otthagyva gyalogosan érkeztek Rómába. Szerfelett megörvendeztette jövetelük Cyriacus pápát, minthogy maga is Britanniából származott, és sok rokona volt a szüzek között. Ezért az egész papsággal együtt a legnagyobb tiszteletadással fogadta őket. Azon az éjszakán a pápa isteni kinyilatkoztatást kapott, hogy a szüzekkel együtt ő is el fogja nyerni a vértanúság pálmáját. Ezt titokban tartva, sokakat megkeresztelt közülük, akik még nem keresztelkedtek meg.
Amikor aztán alkalmasnak látta az időt – akkor már egy éve és tizenegy hete kormányozta az Egyházat, mint Péter után a tizenkilencedik pápa –, nagy tömeg előtt föltárta szándékát, és lemondott mind méltóságáról, mind pedig hivataláról. Erre mindannyian, különösen a óborosok tiltakozni kezdtek, azt gondolták, elment az esze, ezért akar néhány butácska asszonyt követni, lemondva a pápai dicsőségről. Ő viszont nem hajlott szavukra, hanem egy Ametus nevű szent férfiút nevezett ki maga helyett a pápai székbe. Mivel az apostoli trónust a papság akarata ellenére hagyta el, nevét a papság kitörölte a pápák jegyzékéből, s a szüzek szent kórusa ettől az időtől fogva kegyvesztett lett a Római Kúriánál.
A római hadsereg két gonosz vezére, Maximus és Africanus látták a szüzek nagy sokaságát, és mivel sokan sereglettek hozzájuk, férfiak és nők is, megijedtek, hogy általuk túlságosan elharapódzhat a keresztények vallása. Ezért gondosan földerítették útvonalukat, és követeket küldtek rokonukhoz, Gyulához, a hun nép fejedelméhez, hogy vezesse ellenük hadseregét, mert keresztények, és ahogy Kölnbe érnek, mészárolja le őket.* Szent Cynacus pedig a sok nemes szűzzel együtt elindult a Városból; követte őt Vincentius presbiter kardinális és Jakab, aki hazájából, Britanniából Antiochiába jőve hét esztendeig viselte ott az érseki méltóságot. Éppen az idő tájt tett látogatást a pápánál, és már elhagyta a Várost, mikor értesült a szüzek jöveteléről; fellelkesülten visszatért, és társuk lett az úton és a szenvedésben. Mauricius is, Lavica városának püspöke, Babilla és Julianna nagybátyja, nemkülönben Fallarius luccai és Simplicius ravennai püspökök, akik épp akkor jöttek Rómába, mind csatlakoztak a nevezett szüzekhez. Aethereust, Szent Orsolya vőlegényét, aki Britanniában maradt, angyali látomásban szólította fel az Úr, hogy buzdítsa anyját: legyen keresztény. Atyja ugyanis, Aethereus, egy évre rá, hogy ő keresztény lett, meghalt, és a fiú, Aethereus örökölte az országot. Mikor tehát a szent szüzek a fent nevezett püspökökkel együtt visszatértek Rómából, Aethereust figyelmeztette az Úr, hogy nyomban serkenjen fel, és menjen menyasszonya elé, hogy vele együtt nyerje el Kölnben a vértanúság pálmáját. Az isteni figyelmeztetésnek engedve, megkereszteltette anyját, és vele, valamint kishúgával, a már keresztény Florentinával, nemkülönben Kelemen püspökkel együtt elébe ment a szüzeknek, és társul szegődött hozzájuk a vértanúságban.
Egy látomás indította útnak Marculust is, Görögország püspökét, és unokáját, Constantiát, aki Dorotheus konstantinápolyi királynak volt a lánya, és akit egy királyfi jegyzett el, de házasságuknak elébe vágott a halál, s így a leány szüzességet fogadott az Úrnak; Rómába jöttek, és csatlakoztak ők is a nevezett szüzekhez a vértanúságban.
Valamennyien tehát, a szüzek és a fent nevezett püspökök visszatértek Kölnbe, amit a hunoktól már körülzártan találtak. Amint a barbárok meglátták őket, irtózatos ordítással rájuk rontottak, mint veszett farkasok a bárányokra, és az egész sokaságot legyilkolták. Mikor a többieket már lemészárolva Szent Orsolyához jutottak, fejedelmük, az ő csodálatos szépsége láttán, bámulatba esett, és vigasztalni kezdte őt a szüzek halála miatt, és azt ígérte neki, hogy feleségül veszi. Orsolya visszautasította, s mivel az látta, hogy megveti, ráirányozta nyilát és átlőtte. Így teljesedett be e szűz vértanúsága.
Egy Cordula nevű szűz azonban félelmében azon az éjszakán elrejtőzött egy hajóban, de másnap önként ajánlotta fel magát a halálra, és így ő is elnyerte a vértanúk koszorúját. Neki nem volt ünnepe, mivel nem szenvedett a többiekkel együtt. Hosszú idő múltán megjelent egy apácának, és meghagyta, hogy a szüzek ünnepét követő napon üljék meg az ő ünnepét.
Az Úr 238. esztendejében szenvedtek vértanúságot. Ez a kronológia azonban egyesek szerint kétségessé teszi, hogy éppen ez idő tájt történt, ami történt. Akkor ugyanis Szicília nem volt királyság, és Konstantinápoly sem, hogy királynéik a szüzekkel együtt lehettek volna. Valószínűbbnek tűnik, hogy jóval Constantinus császár után lettek ők vértanúk, a hunok és gótok kegyetlenkedései alatt, vagyis Marcianus császár idejében – ahogy egy krónikában olvasható –, aki az Úr 452. esztendejében uralkodott.
Egy apát egy kölni apátnőtől elkérte az egyik szűz testét, azt ígérvén, hogy ezüst ereklyetartóba helyezi templomában. Mikor azonban már egy esztendeje fa ereklyetartóban tartotta az oltáron, egy éjjelen, mikor a monostor apátja szerzeteseivel együtt a matutinumot énekelte, a szűz testben leszállt az oltárról, tiszteletteljesen meghajolt az oltár előtt, és végigmenvén a döbbent szerzetesek között, eltávozott. Az apát erre az ereklyetartóhoz rohant, és hogy üresen találta, Kölnbe sietett, és sorban föltárta az apátnő előtt az ügyet. Elmentek arra a helyre, ahonnan kiemelték a testet, és ugyanott meg is találták. Az apát bocsánatért esedezve kérte ezt vagy egy másik testet. Biztos ígéretet tett, hogy sürgősen értékes ereklyetartót csináltat neki: kérése azonban nem hallgattatott meg.
Egy szerzetes, aki nagy áhítattal volt e szüzek iránt, amikor súlyos betegségbe esett, egy gyönyörűséges szüzet látott megjelenni, aki azt tudakolta, vajon megismeri-e. Csodálkozva bámult a látomásra, és megvallotta; hogy egyáltalán nem ismeri. Erre amaz így szólt: „Én egy vagyok a szüzek közül, akik iránt oly nagy áhítatot érzel, és hogy elnyerjed ezért jutalmadat: ha irántunk érzett szeretetből és tiszteletből tizenegyezerszer elmondod a Miatyánkot, halálod óráján oltalmazunk és vigasztalunk téged.” Amint eloszlott e látomás, a szerzetes, amilyen gyorsan csak tudta, teljesítette a kívánságot, majd azonnal hívatta az apátot, és felvette az utolsó kenetet. Ennek végeztével felkiáltott, hogy távozzanak, s adjanak helyet az odaérkező szent szüzeknek. Megkérdezte tőle az apát, hogy mit jelentsen ez, mire a beteg részletesen elmondta neki a szűz ígéretét. Valamennyien el is vonultak, majd nemsokára visszatérvén úgy találták, hogy társuk már elköltözött az Úrhoz.
fordította: Bárczi Ildikó