Szent Simon és Júdás apostol
 [október 28.]

Simon azt jelenti: ‚engedelmes’ vagy ‚szomorúságot hordozó’. Két mellékneve volt: Zélótának, vagy Kananeus Simonnak is nevezték, Kána, galileai faluról, ahol az Úr a vizet borrá változtatta. A Zélóta ugyanaz, mint a Kananeus, mivel Kána azt jelenti: ‚buzgóság’ (zelus). Engedelmes volt a parancsolatok betöltésében, szomorú volt a lesújtottak iránti részvétben, és buzgó volt a kitartó lélekmentésben.

Júdás azt jelenti: ‚hitvalló’ vagy ‚dicsőséges’, avagy Júdás annyi, mint ‚ujjongó’ (jubilum dans). Megvolt ugyanis benne a hitvallás, az Ország dicsősége, és a belső örömujjongás. Sok mellékneve volt: mondták Jakab testvére Júdásnak, hiszen a fiatalabb Jakab testvére volt; másodszor nevezték Tádénak (Thaddaeus) is, ami annyit tesz: ‚aki a fejedelmet megragadja’; avagy Thaddaeus a thadea és deus (isten) szavakból származik. A thadea királyi öltözetet jelent. Ő volt ugyanis Isten királyi öltözete, erényeinek ékessége által, amivel megragadta Krisztust, a fejedelmet. Avagy Thaddaeus annyi, mint thea deus, azaz ‚nagy Isten’, tudniillik Istengyermeksége által. Harmadszor az Egyháztörténetben Lebbaeusnak is nevezik, ami körülbelül annyit jelent: ‚szív’, ‚szívecske’, azaz ‚szívét ápoló’, avagy a Lebbaeus kancsót (lebes) jelent. Szív a nagylelkűsége által, szívecske a tisztasága által, kancsó hálateltsége által, mivel kiérdemelte, hogy az erényeknek és a kegyelemnek mintegy fazeka és edénye legyen.

Szenvedéstörténetüket és legendájukat héber nyelven Abdias írta meg, akit maguk az apostolok szenteltek Babilónia püspökévé. Görögre Tropaeus, Abdias tanítványa, latinra pedig Africanus fordította.

 

Kananeus Simon és Júdás, akit Tádénak is neveznek, az ifjabb Jakab testvérei, s Kleofás-leánya Máriának, Alpheus feleségének fiai voltak. Júdást az Úr mennybemenetele után Tamás Abgarhoz, Edessa királyához küldte. Azt olvassuk az Egyháztörténetben, hogy a fent említett Abgar király a mi Urunk Jézus Krisztusnak az alábbi levelet küldte:* „Abgar király, Euchanias fia, Jézusnak, a jóságos Megváltónak, aki megjelent Jeruzsálem vidékén, üdvözletét küldi. Eljutott hozzám a híred, s a gyógyításoké, amiket véghezviszel, s hogy ezeket mindenféle gyógyír és gyógyfüvek nélkül cselekszed, s hogy szavaiddal a vakoknak visszaadod látásukat, a sántáknak járásukat, a leprásokat megtisztítod, a holtakat feltámasztod. A hallottak alapján két feltevésre jutottam: Te vagy az Isten, aki alászállt az égből, hogy ezeket cselekedd, vagy pedig az Isten Fia vagy, aki ezeket cselekszed. Ennek okáért levelemben arra kérnélek, hogy méltóztass elfáradni hozzám, és gyógyíts meg betegségemből, melyben már régóta szenvedek. Arról is értesültem, hogy a zsidók zúgolódnak ellened, és tőrbe akarnak csalni. Jöjj tehát hozzám, mert van nekem egy kicsi, de tisztes városom, melyben mindketten megférünk.” Jézus Urunk pedig e szavakkal válaszolt neki: „Boldog vagy, mivel hittél bennem, bár te magad nem láttál engem. Meg van írva ugyanis rólam, hogy azok, akik nem látnak engem, hinni fognak, s akik látnak, nem hisznek majd (Iz 6,9–10; Jn 12,39–40 stb.). Arra pedig, amit írtál, hogy menjek el hozzád, azt válaszolom, hogy mindazt be kell töltenem, amiért elküldettem, s magához kell vegyen az, akitől küldettem. Miután felvétettem a mennyekbe, elküldöm hozzád egy tanítványomat, hogy gyógyítson meg és tegyen életerőssé téged.” Ez olvasható az Egyháztörténetben.

Mikor tehát Abgar belátta, hogy Jézust nem láthatja meg testi valójában – amint azt egy régi történetben találjuk, amely történetet Damaszkuszi Szent János idéz műve IV. könyvében –, egy festőt küldött Jézushoz, hogy készítse el az Úr képmását, s így legalább képről megnézhesse, ha már szemtől szemben nem láthatta. Midőn azonban a festő megérkezett hozzá, az arcáról sugárzó tündöklő ragyogástól nem láthatta tisztán az arcát, s megfigyelni sem tudta azt, hogy az utasításnak megfelelően lefesthesse. Ezt látván az Úr, elkérte a festő vászonköpönyegét, és arcára téve belenyomta képmását, majd elküldte Abgar királynak, aki erre vágyakozott. Hogy milyen is volt az Úr arca, ugyanebben a régi történetben olvasható. Ezt szintén Szent János hagyta ránk. Szép szeme volt, szép szemöldöke, arca hosszúkás, homloka magas, ami az érettség jele. A mi Urunk Jézus Krisztusnak levele pedig – úgy hírlik – olyan erővel bírt, hogy Edessa városában egyetlen eretnek vagy pogány sem maradhatott meg, s egyeden zsarnok sem merészelt ártani neki. Mert ha netán egy nép fegyveres erővel tört a városra, egy gyermek a kapu fölé kiállva felolvasta ezt a levelet, s már azon a napon vagy hanyatt-homlok elmenekült az ellenség, vagy megbékélve kiegyezett velük, ahogy ez egykor állítólag meg is esett. Később azonban a szaracénok elfoglalták és megszentségtelenítették a várost, mert bűneik felette nagy sokasága miatt, amely Keleten mindenütt elterjedt, ez a jótétemény elvétetett tőlük. Az Úr mennybemenetele után tehát – ahogyan az Egyháztörténetben olvasható* – Tamás apostol az Úr ígérete szerint elküldte Tádét, akit Júdásnak is mondanak, Abgar királyhoz. Annikor megérkezett hozzá, és azt mondta neki, hogy ő Jézus megígért tanítványa, Abgar valamiféle csodás és isteni ragyogást látott tekintetében fényleni. A látványon elcsodálkozva és megrémülve imádta az Urat, s így szólt: „Valóban Jézusnak, az Isten fiának tanítványa vagy, aki azt mondta nekem: „Elküldöm hozzád egyik tanítványomat, hogy gyógyítson meg és adjon életet neked«?” Mire Tádé: „Ha hiszel az Isten Fiában, szíved minden vágya teljesülni fog.” Mire Abgar: „Valóban hiszek, és a zsidókat, akik megfeszítették, szívesen megölném, ha lenne rá alkalmam és a rómaiak befolyása nem akadályozna.” Minthogy pedig Abgar leprás volt – ahogy bizonyos könyvekben olvasható –, Tádé fogta a Megváltó levelét, s azzal végigdörzsölte arcát, mire az tüstént visszanyerte egészségét.

Júdás később Mezopotámiában és Pontusban prédikált, Simon pedig Egyiptomban. Majd mindketten Perzsiába mentek, s ott találták Zaroest és Arfaxatot, a két mágust, kiket Máté űzött el Etiópiából. Baradach, a babilóniai király hadvezére éppen akkor háborúra készülődvén az indusok ellen, semmiféle választ nem nyert isteneitől. Elmenvén tehát a szomszéd város szentélyébe, ott azt a választ kapta, hogy az ide betévedt apostolok miatt nem tudnak válaszolni az istenek. Akkor a vezér kerestette, és megtalálván kivallatta őket, kicsodák lennének, és mi járatban vannak. Ők azt felelték: „Ha származásunkat kérded, héberek vagyunk; ha álláspontunkat, megvalljuk: Krisztus szolgái vagyunk; s ha az okot: a ti üdvösségetek végett jöttünk ide.” A hadvezér azt mondta neki: „Ha szerencsésen visszatérek, meghallgatlak benneteket.” Mire az apostolok: „Csakhogy sokkal ésszerűbb, ha megismered azt, akinek segítségével győzhetsz, vagy legalábbis megbékítheted a lázadókat.” Mire a hadvezér: „Úgy látom, hogy ti hatalmasabbak vagytok a mi isteneinknél, kérlek hát, mondjátok meg nekünk a háború kimenetelét.” Mire az apostolok: „Hogy megtudd, mennyire hazugok a te isteneid, megparancsoljuk nekik, adjanak választ a kérdésedre, s míg arról beszélnek, amit nem is tudnak, bizonyítjuk neked, hogy mindenben hazudnak.”

Akkor a bálványok nagy háborút jósoltak, és hogy sok-sok ember fog innen is, onnan is elesni a csatában. Erre az apostolok elnevették magukat. Azt mondta nekik a hadvezér: „Engem félelem szállt meg, és ti nevettek?” Mire az apostolok: „Sose félj, hiszen velünk együtt a béke jött el ide, s holnap, a nap harmadik órájában eljönnek hozzád az indusok követei, és megbékélve hatalmad alá vetik magukat.” Erre a főpapok is nevetni kezdtek, és azt mondták a hadvezérnek: „Ezek azért akarnak téged megnyugtatni, hogy elbizakodj, és ellenségeid kezére kerülj.” Mire az apostolok: „Nem azt mondtuk neked, hogy egy hónapig várj, hanem csak egyetlen napig, s holnap békében nyered el a győzelmet.” Akkor a hadvezér mindkettőjük mellé őröket rendelt, hogy a dolog kimenetelétől függően, ha igazmondók voltak, elnyerjék jutalmukat, ha pedig hazugok, meglakoljanak bűneikért.

Mikor tehát másnap bekövetkezett, amit az apostolok megjósoltak, a hadvezér pedig meg akarta égettetni a főpapokat, az apostolok megakadályozták, mivel őket nem azért küldték, hogy az élőket kipusztítsák, hanem azért, hogy a halottakat életre keltsék. Akkor a hadvezér erősen elcsodálkozott, hogy nem engedték a papokat megölni, s mivel tavaikból sem akartak semmit elfogadni, a királyhoz küldte őket, mondván: „Ezek, királyom, emberek képében rejtőzködő istenek.”

Miután mindent elmesélt neki a fent nevezett mágusok jelenlétében, azok az irigységtől feltüzelve gonoszsággal vádolták őket, mint akik ravaszul a királyság megdöntésén törik a fejüket. Azt mondta erre a hadvezér: „Ha mertek, küzdjetek meg velük.” Mire a mágusok: „Ha látni akarod, hogy a mi jelenlétünkben nem tudnak megszólalni, jöjjenek ide ékesen szóló férfiak, s ha előttünk beszédre merik nyitni a szájukat, ítélj úgy, hogy kontárok vagyunk.” Akkor azután számos ügyvédet hozattak oda, de azok a mágusok előtt tüstént úgy megnémultak, hogy nem tudtak beszélni, de még integetéssel sem tudtak jelt adni. Azt mondták a mágusok a királynak: „Hogy megtudd, mi istenek vagyunk, megengedjük nekik, hogy beszéljenek, de azt nem, hogy járjanak is, majd visszaadjuk nekik a járásukat, akkor azonban látni nem fognak, bár szemük nyitva lesz.”

Miután mindezt véghezvitték, a hadvezér a csúfosan megzavarodott ügyvédeket az apostolok elé vitette. Az ügyvédek látván, hogy rongyosak, lélekben megvetették az apostolokat. Simon így szólt hozzájuk: „Gyakran megtörténik, hogy arannyal és drágakövekkel kirakott szelencében mindenféle ócskaságot tartanak elzárva, és hogy mit sem érő, fából faragott tokban pompásan összeállított, drágakövekből készült ékszerek vannak. Az, aki valamit meg akar szerezni, nem annyira a tokra, mint inkább a tartalmára vágyik. Fogadjátok meg hát, hogy felhagytok a bálványimádással, és egyedül a láthatatlan Istennek hódoltok, mi pedig a keresztnek jelét homlokotokra rajzoljuk, s megszégyeníthetitek a mágusokat.” Miután ezt megtették, s a homlokukon megjelöltettek, a mágusok jelenlétében ismét a király elé járultak. Minthogy a mágusok nem tudtak felülkerekedni rajtuk, sőt mindenki szeme láttára kigúnyolták őket, azok feldühödve rengeteg kígyót varázsoltak oda. A király parancsára bejövő apostolok teleszedték köpönyegüket kígyókkal, és a mágusokra vetették, mondván: „Az Úr nevében nem fogtok meghalni, de a kígyómarástól fájdalmatokban üvölteni fogtok.” A kígyók a húsukat mardosták, azok pedig úgy üvöltöttek, mint a farkasok. A király és a többiek arra kérték az apostolokat, hogy hagyják a mágusokat a kígyóktól elpusztítani. Erre az apostolok így válaszoltak: „A mi küldetésünk a halálból az életre vezetni, nem az életből a halálra adni.” Miután imádkoztak, megparancsolták a kígyóknak, hogy minden mérgüket, amit kiöntöttek, szívják vissza, azután pedig térjenek meg fészkeikbe. A mágusok sokkal nagyobb kínt éreztek akkor, mikor a kígyók a mérgüket visszaszívták, mint annak előtte, mikor még a húsukat mardosták. Az apostolok így szóltak hozzájuk: „Három álló napig fájdalmat fogtok érezni, de harmadnapra meggyógyultok, hogy így gonoszságotokból is kigyógyuljatok.”

Ezt követően pedig három napon át étlen-szomjan, álmatlanul gyötrődtek a rettenetes fájdalmaktól, Az apostolok pedig elmenvén hozzájuk, így szóltak: „Nem méltó az Úrhoz a kikényszerített szolgaság, ezért keljetek fel gyógyultan, és menjetek, és cselekedjetek belátásotok szerint úgy, ahogyan akartok,” Ők pedig kitartva gonoszságuk mellett, elfutottak előlük, és majd’ egész Babilóniát fellázították ellenük.

Ezt követően egy hadvezérnek a leánya paráználkodva teherbe esett, majd fiút szült, s egy szent életű diákonust hírbe hozott avval, hogy ő erőszakolta meg, és hogy tőle van a gyermek. Mikor ezért a szülők a diákonust meg akarták ölni, odamennek az apostolok és tudakolják, hogy mikor született a gyermek. Azok azt felelték: „Ma, a nap első órájában.” Ekkor az apostolok azt mondták: „Hozzátok ide a csecsemőt, és a diákonust, akit vádoltok, szintén vezessétek ide.” Mikor ez megtörtént, az apostolok azt mondták az újszülöttnek: „Mondd meg, te gyermek, az Úr nevében, vajon ez a diákonus vetemedett erre?” Mire a csecsemő: „Ez a diákonus – mondta – tiszta és szent életű, saját testét sem szennyezte be soha.” Miután a leány szülei erősködtek, hogy az apostolok kérdezzék meg azt is, ki volt a bűn elkövetője, azt felelték az apostolok: „Az a mi dolgunk, hogy az ártatlanokat felmentsük, nem pedig az, hogy a bűnösöket elveszejtsük.”

Ugyanabban az időben történt, hogy két félelmetesen vad tigris, melyeket külön-külön ketrecbe zártak, kitörtek és mindenkit felfaltak, aki csak útjukba akadt. Akkor az apostolok odamentek hozzájuk, és az Úr nevében kezes báránnyá tették őket.

Midőn távozni akartak, a nép kérlelőre fogta a dolgot, s ők még egy évig és három hónapig ott maradtak. Ez idő alatt a királlyal és a főemberekkel egyetemben, a csecsemőket nem számítva, több mint hatvanezer ember keresztelkedett meg.

A fent említett mágusok pedig egy Samir nevű városba mentek, ahol hetven bálványimádó főpap volt, s őket is fellázították az apostolok ellen, hogy ha odamennek, vagy áldozni kényszerítsék, vagy nyomban öljék meg őket. Miután az apostolok bejárták az egész provinciát, a fent mondott városhoz értek, s íme, az említett papok a néppel együtt elfogják őket, és a Nap templomához vezetik. Erre az ördöngösök kiabálni kezdtek: „Mi közünk egymáshoz, apostolai az élő Istennek? Íme, már belépésetekre lángok perzselnek bennünket.” Akkor az Úr angyala megjelenvén az apostolok előtt, így szólt: „Válasszatok a kettő közül: vagy ezek pusztulnak el azonnal, vagy ti lesztek mártírok.” Mire az apostolok: „Imádkoznunk kell Isten könyörületességéért, hogy térítse meg őket, minket pedig vezessen el a vértanúság pálmájához.” Amikor mindenki elcsendesedett, az apostolok így szóltak: „Hogy megtudjátok: ezek a bálványok tele vannak démonokkal, íme, megparancsoljuk nekik, hogy jöjjenek elő, és ki-ki törje össze a saját képmását.” Tüstént előjött a szobrokból két fekete bőrű, mezítelen etióp – mindenki csodálkozására –, majd a szobrokat összetörve és szörnyű hangokat hallatva eltávoztak. Ezt látván a papok rárontottak az apostolokra, és azon nyomban megölték őket.

Abban az órában pedig, bár derült volt az égbolt, akkora villámok csaptak le onnan, hogy a templom három részre hasadt, s a két mágus a villámcsapástól szénné égett. A király pedig az apostolok holttestét saját városába vitette át, és tiszteletükre egy csodálatosan nagy templomot építtetett.

Szent Simonról pedig több helyütt azt találjuk, hogy keresztfára szegezték, amit Isidorus is tanúsít Az apostolok haláláról írt könyvében, valamint Eusebius Egyháztörténetében, Beda az Apostolok cselekedeteihez fűzött magyarázataiban, és Johannes Beleth mester Summájában. Miután állítólag Egyiptomban prédikált, visszatért Jeruzsálembe, és az ifjabb Jakab halála után az apostolok egyhangúlag Jeruzsálem püspökévé választották. Azt is beszélik, hogy halála előtt harminc halottat feltámasztott. Ezért éneklik róla: „Háromszor tíz holtat, hullámokba fúltat, visszaadott a földi életnek.” Azután sok éven át kormányozta a jeruzsálemi egyházat, és 120 éves volt, amikor Tratanus császársága idején Atticus, aki helytartóként Jeruzsálemben tartózkodott, elfogatta őt, és számos jogtalanságot követett el ellene. Végül keresztre feszíttette s minden jelenlevő, köztük maga a bíró is igen megbotránkozott azon, hogy egy 120 éves aggastyánnak a kereszt kínjait kell elszenvednie.

Néhányan azonban azt állítják – s ez az igazság –, hogy ez nem is az a Simon, aki a kereszten vértanúságot szenvedett, és aki Jeruzsálem püspöke volt, hanem egy másik Simon, József testvérének, Kleofásnak a fia, ahogy Eusebius, Caesarea püspöke tanúsítja krónikájában. Ugyanezt mondják Isidorus és Beda is krónikáikban. Isidorus és Eusebius ugyanis helyesbítették krónikáikban korábbi felfogásukat, ami Bedából kiderül, ő ugyanis Retractatióiban megrója magát azért, hogy osztotta véleményüket. Usuardus Martyrologiumában ugyanezt tanúsítja.

 

fordította: Grüll Tibor




Hátra Kezdőlap Előre