Eligius a franciaországi Noyon püspöke (†660 táján), patkolókovács, majd ékszerész és ötvös volt, mellette a király tekintélyes tanácsadója. Urának halála után pappá szenteltette magát. Sokat buzgólkodott a pogány germánok megtérítésén.
Több nyugat-európai tájon régi foglalkozására emlékezve, a beteg lovak orvosa. Ilyenkor levágott lólábbal is ábrázolják. Ennél nevezetesebb azonban másik patronátusa. A középkori Európában az aranymívesek védőszentje. Mesterségének eszközeivel: kalapáccsal, csipesszel szokás ábrázolni.*
Eligius neve, miséje a XIV. századtól kezdve számos hazai misekönyvünkben előfordul. A váci aranymívesek céhének (Fraternitas aurifabrorum) misekönyve-antifonáléja ad honorem beati Eligii episcopi tiszteletére íródott.* Temesvár Eligius-templomáról a XIV. században történik említés. A titulusból Juhász Kálmán vallonokra következtet*, de sokkal valószínűbb, hogy a patrociniumhoz a temesvári ötvös céhnek van köze.
A kassai ötvös céh pecsétjén (1476) védőszentjének, Eligiusnak domborított képe; jobb kezében hosszúnyelű kalapáccsal, baljában kehellyel.* Hasonlóképpen Buda, Besztercebánya, Eperjes középkori céhpecsétjein.*
Eligius táblaképével* találkozunk a bártfai Egyed-templom Mettertia-oltárán (1500), gótikus faszobrával* pedig ugyanott, a Mária-Erazmus-oltáron (1505). Ezek az ábrázolások is nyilvánvalóan a helybeli ötvösök Eligius-tiszteletével függenek össze.
Ő a védőszentje a kolozsvári ötvös céhnek is, amely oltárt állít a tiszteletére (1516)*.
Az egykorú híres szegedi ötvösség Eligius-kultuszára, illetőleg az Eligius keresztnév kedveltségére következtethetünk egy Krakkóban tanuló szegedi diák, Ilige nevéből.
A kultusz a hódoltság után föltámad. A budai, pécsi (1696), pesti (1760) ötvösöknek is ő a védőszentje. A pécsi ezüstművesek (srebernari) számára I. Lipót szerb nyelvű céhszabályokat adván ki, nekik is Eligiust jelöli ki pártfogóul.*