December 7.

 

Ambrus népünk ajkán Ambrúzs, Hambrus, Amborúzs, Ambarus, Ambró, Borúzs. Ágoston mellett a leghíresebb egyházatya, nagy szónok (†397). Mediolanonba... születteték – írja a Debreczeni-kódex*e Szent Amborus, kit a méh, mikor a dajka lefeküdött volna a mulató palotába bölcsőjében a gyermök száját mögnyitva alunnéjék, azonközben egy raj méh szálla reája, mind orcáját s mind száját ellepvén és úgy zengedöznek vala, mint egy kaptárban vagy kosárban. Mely méhök oszton felkelvén róla oly nagy magasan felemelködének az égben, hogy alig foghatja vala meg az emböri szöm. Itt látván az ő atyja és megijedvén rajta, mondá feleségének: ez gyermök nagy embör lészön jövendőben. Egy eretnek egyszer látta Ambrust prédikálni. Látta, hogy egy angyal állana mellette és fülébe súgnája, amelyeket ő mondana.

Legendájának jellegzetes mozzanatáért Ambrust rajzó méhkaptárral szokták ábrázolni, ami emlékeztet szavának, himnuszainak édességére is. A méhkaptár ragadta meg a méhesgazdák és mézesbábosok érdeklődését, ezért választották Ambrust védőszentjüknek. Névünnepét valamikor misével és áldomással tisztelték meg.

Ambrus föltűnik Bártfa (1460), Szepeshely (Spišská Pohradie 1470), Bakabánya (Pukanec 1510), továbbá Csíkszentlélek (Leliceni 1510) szárnyasoltárain* a többi egyházatyák társaságában.

A Tridentinum előírja, hogy a barokk főoltáron legalább két egyháztanítót kell szoboralakban ábrázolni. Ezek leginkább Ágoston és Ambrus. Művészettörténeti szakirodalmunk tájékozatlanul „szent püspök” általánosítással emlegeti őket. Egy zágrábi jezsuita iskoladráma (1615) Ambrus virtusairól szól.*




Hátra Kezdőlap Előre