Mint ismeretes, a vízkereszt napjától hamvazószerdáig terjedő, váltakozó hosszúságú időszak a farsang, tájszólásban fassang, fássáng. Már a középkorban a zajos mulatság, lakodalom ideje, amelyet kozmikus emberi igénye miatt az Egyház is tűrni volt kénytelen. Részletesebben majd február és március jeles napjai között, a húshagyó, farsangháromnapok hagyományainál jellemezzük.
A vízkeresztet követő első hétfőnek regelő hétfő (dies lunae post trium regiem diem) a hajdani neve. Titokzatos képzetvilágát Dömötör Tekla alapvető kutatásai tisztázták.* Eredményeit így összegezi: a vízkereszt utáni hétfő magyar regelő hétfő megjelölése bizonyosan magába foglalta a nagy ivás; lakomázás, áldomás értelmét, de ezen túlmenően valószínűleg utal a szerencsés évkezdésre, a termékenységet, a boldogságot biztosító szerencsekívánatokra is, akárcsak a nyugat-magyarországi regölés.
Nyilvánvalóan ezt bélyegzi meg Szkhárosi Horvát András:
|
A vízkeresztet követő vasárnapokat az Érdy-kódex így nevezi meg: első menyegzős vasárnap, másod menyegzős vasárnap, harmad menyegzős vasárnap, meg a többi, vagyis amikor az Egyház nem tiltja a menyegzőket. Ezeket természetesen nem ezeken az Úrnak szentelt vasárnapokon tartották, de a szószékről ilyenkor hirdette ki a pap a házasulandókat. Ezzel meg is könnyítette a híveknek az időbeli tájékozódást. Ennek maradványa, hogy a szegedi, továbbá a kalocsai nép hagyományosan így nevezi meg a farsang vasárnapjait: első vasárnap, második vasárnap, harmadik vasárnap, meg a többi.* Az utolsó a farsangvasárnap, húshagyóvasárnap, amelyről majd bővebben is szólunk.
Tudjuk, hogy katolikus parasztságunk egészen a legújabb időkig szinte csak hétfői és szerdai napokon lakodalmazott. A keddet általában szerencsétlen napnak tartotta. Csütörtökre és péntekre következett, amikor már nem illett hangosan mulatozni. A szombati lakodalom megakadályozta volna az elázott, vagy legalábbis álmos híveket a vasárnapi misehallgatásban. Ezért emlegette a szegedi nép még századunk elején is a farsang hétfőit és szerdáit így: első hetfe, másadik hetfe, harmadik hetfe, utolsó hetfe, illetőleg első szerda, másadik szerda, harmadik szerda, húshagyó előtt pedig utolsó szerda. Ez a megkülönböztetés még föltétlenül a magyar középkorra megy vissza és arra is jó volt, hogy egy atyafiságon belül ne essék ugyanarra a napra két lakodalom.