Április 25.

 

A szentelt búza régóta megbecsült népi szentelmény. Az első híradás a kálvinista Komáromi Csipkés György elítélő megjegyzése A Pápistaság Újsága c. művében (1674): Márk napján az vetésekhez is nagy pompásan kimennek és az eő módja szerint megszentelik, jól megtépvén, a ki hozzá férhet.^* Szeged tanácsi jegyzőkönyvében (1728) olvassuk: A szűrűknél lévő és Szent Márk Napján leendő Búzák szenteltetésnek deserviáló bé vetett földhöz még edgy darab hozzá adatik, úgy hogy minden Esztendőben az ollyan földet lehessen változtatni. Hiedelemvilága egyik 1731. évi szegedi boszorkányvallomásban föltűnik: vallja, hogy Babarczy menyét gyógyította, vajjal kente és Szent Márk napján kötött búzakoszorúval kötötte.^*

Hasonlóképpen, Győr megyéből származó följegyzés (1758) szerint^* a beteget, akinek tagjai összezsugorodtak, templomból szerzett Márk-napi koszorúval füstölték és párolták.

Amíg századunk első évtizedeiben a búzaszentelést még nyilvánosan, kint a mezőn körmenettel is megünnepelték, a Szegedalsóvárosi asszonyok közül sokan a maguk földjéből is szoktak vinni zöldbúzát a szentelésre, amelyet aztán jószágaikkal etettek meg. A helybeli kinyérsütögetők, vagyis házikenyeret sütő és piacon áruló felsővárosi asszonyok körében még a múlt század végén is járta, hogy a kovászba Szent György-nap előtti harmatot és búzaszentelőkor szentelt búzaszálakat tettek, hogy a kenyér minél szebbre keljen meg. Régivágású gazdasszonyok ilyen búzaszálat már a készülő komlóba is aprítottak.

Amíg a búcsú, azaz a búzaszentelési szertartás tartott, régi szegedi parasztok nem fogtak be és nem kezdtek semmiféle mezei munkához.

Tápén búzaszenteléskor szertartás alatt sok koszorút szoktak készíteni a templom zászlóira, keresztjeire. Nyolc napig ottmarad rajtuk a templomban, utána leveszik, és a szántóföld négy sarkában elrejtik. Jégverésről tartották foganatosnak. A kenyérkosárba is szoktak tenni belőle. Egyes családokban a koszorút beteg feje alá rakták.

Hódmezővásárhelyen is a szentelt búzából egy maroknyit a búzavetés négy sarkába ásnak, hogy a jég messzire elkerülje.

Algyőn a hívek mindenféle magvakat szoktak vinni a szertartásra, mert ha ezeket vetik el, akkor bő termést várhatnak.

A baranyai Szökéd filia, Egerág az anyaegyháza. Az ünnepen odahaza elfoglalt pap Flórián napján szenteli a búzát. A szökédiek régebben bárányt adtak érte ajándékba.^*

Terpes palóc faluban a templomi lobogókra tűzött búzakoszorúkból vagy a búzaföldről néhány szálat haza szoktak vinni és az imádságos könyvbe tenni, hogy tűzrevetve, a füstjét majd torokbajok ellen orvosságul használják. Ugyancsak a palócoknál szertartás közben a lányok a magukkal hozott friss búzaszál koszorúkkal a templomi zászlókat, a búcsúkeresztet és Jézus szobrát megkoszorúzzák. A szertartás végén a megszentelt búzavetésből mindenki tép egy szálat. A férfiak kalapjuk mellé tűzik, a nők imádságos könyvükbe préselik. Vannak, akik egész marékkal visznek haza. Ezek a szentelt búzát otthon belevágják a kislibák eledelébe vagy elteszik a sublótfiába, és ha a gyereknek meredekje, vagyis nyilallása támad, belefőzik abba a lébe, amivel a fájós részeket mosogatják.^*

Mezőkövesdi matyó hagyomány szerint a kenyérkosárban őrizték.

Lucska (Lučká) északi palóc faluban, de igen sok más helyen is, a szentelt búza az asszonyok imádságos könyvébe kerül.

Hajdúszoboszló katolikusai a szentelt búzát földjükre szokták kivinni, és ott rászórják, hogy jó termés legyen.

Magyarbél (Velky Biel) mátyusföldi faluban a szentelt búzából öt-hat szálat összekötnek, elteszik, és az utolsó kenet feladásánál ezt használják kenésre.

Battán széttépve a vetésre szórják.^*

Böhönyén a búzát zöld takarmányba keverik, hogy az állatok föl ne fúvódjanak. Tesznek egy keveset a száraztakarmányba is, hogy meg ne dohosodjék.

Csíkszentkirályon (Sancraiu Ciuc) az ablak keresztjére kötik.

Csikdelnén minden letépett szentelt búzaszálra egy Miatyánkot kell elmondani.

Andrásfalva bukovinai székelysége a búzaszentelést a Márk napját követő vasárnap ünnepelte. Szépen felöltözve ott volt az egész falu. A megszentelt búzából zászlókra, keresztekre koszorút kötöttek. Megfőzve lábfájásról tartották foganatosnak. Égiháború idején tűzbe vetettek belőle.

A borsavölgyiek ilyenkor szentelt burjánnal kerítik körül a reumás beteget, közben ráimádkoznak.^*

A perémes életfára emlékeztető székelyföldi lakodalmi kalács, amelyről Udvarhelyszék református népe azt a hagyományt emlegeti, hogy a hívek még a katolikus világban búzaszentelővasárnap, vagyis a Márk napját követő vasárnap, a körmenettel kivitték a mezőre, hogy a pap a zsönge búzával együtt már gyümölcsét is megszentelje. Voltak, akik a háznál, sokáig bizonyára szentelmény gyanánt megtartották. Mások lakodalom alkalmával az újpárnak vitték ajándékba, hogy kezdődő életükön áldás legyen.^*

Irács (Ihrač) szlovák faluban, Körmöcbánya közelében a paraszt házaspár Márk napján szentelt barkát szúr a földjébe. Imádság után a kézben hozott, kerekre font morványkalácsot (mrvána) görgetik a vetésen. A kalácsot régebben ott is hagyták, manapság a szegényeknek ajándékozzák.^*

Nem lehet kétséges a székely perémes és a barsi szlovák mrvána szakrális ihletettsége és a gyimesi csángók szentjános, a barsi magyarok morvány, örömmorvány néven emlegetett lakodalmi kalácsával való liturgikus rokonsága, egyszóval hajdani közös szentelményi eredete. Emlékeztetünk János evangélista ünnepére.

Budaörsi német hagyomány szerint^* Márk napja után már mezítláb is lehet járni, mert a földet szentelés érte, és így nem kell a fölfázástól tartani.