Július 4.

 

Ulrik, latinosan Udalricus Augsburg püspöke és védelmezője a kalandozó magyarok ellen. A Lech-mezei győzelmet német kortársai az ő imádságának, a nyakában viselt keresztnek tulajdonították. Hallal szokták ábrázolni, mert legendája szerint egy darab nekiajándékozott hús csütörtöktől péntekre virradóra hallá változott.

Érthető, ha Ulrik tisztelete hazánkban, a magyarság körében nem tudott gyökeret verni, inkább német városainkban virágzott.* A vasi Pereszteg, Hosszúpereszteg középkori neve Ulrik-patrociniumunkra emlékeztet: Szent Ulreh Peresztege, Szent Odor Peresztege, Szentodorfalva (1476). Ulrik volt Fertőmeggyes hajdani templomának is a védőszentje.* Gótikus táblaképe maradt ránk Jánosrét (Hannesheu, Lucky pri Kremnici) Szent Miklós-oltárán. (Szépművészeti Múzeum 1476), Farkas társaságában. Oltára volt Kassán (1453), Sopronban (1480).* Középkori misekönyveink számontartják. Batthyány Boldizsár misekönyvének naptárában (1489): Zent Olry pispek napja. Csallóközi Ollé, Orlé, Orlay családneveink Mikesy Sándor kutatásai* szerint az Ulrik magyar származékai.

Egyszer föltűnik a jezsuita játékszínen is: Zágráb (1701).*

A sajátos alakú, barokk időkben keletkezett, nyakban viselt Ulrik-kereszt (Ulrichskreutz)* tudomásunk szerint, hazánkban nem terjedt el. Kialakulásához a szent legendájának egyik mozzanata adott ösztönzést. A püspök Rómából keresztet hozott magával, amelybe Krisztus keresztjének ereklyéjét is belefoglalta. Ezt viselte az augsburgi csata idején; ezért később Siegeskreuz névvel is illették. Lehetséges, hogy ezt a keresztpartikulát – Krisztus jelképül – eredetileg hal-alakú ereklyetartóban őrizték. Ebből fejlődhetett azután ki a már említett attributum, illetőleg hiedelem.

 

A magyar nyelvű Csodák könyve Ulrik legendaköréből elmondja,* hogy mit ér egy Miatyánk:

Ulrik püspökhöz minden nap eljárt egy vén koldus. A konyhán ebédet kapott, és ezért hálaköszönetül a püspökért mindig elmondott három Miatyánkot:

Történt, hogy egyszer nagy éhínség támadt, amely az adakozó szívű Ulrikot nagyon elszomorította. Találkozott a koldussal és megkérdezte tőle:

– Hogy vagy öreg?

– Mint mindig, méltóságos püspök!

– De én nem úgy vagyok, sok a bajom. Szomorú vagyok, mert te nem imádkoztál értem.

– Csakugyan nem imádkoztam, mert a szakács elutasított. Azt mondta, hogy ma nekem ott nincs ebédem.

A püspök hazatérve, elővette a szakácsot, és szemrehányást tett neki, hogy az ő fösvénysége megfosztotta egy Miatyánktól. A szakács tamáskodott, nem érhet az olyan sokat. A püspök most megparancsolta neki, hogy azonnal induljon a pápához Rómába és kérdezze meg tőle: mennyit ér egy Miatyánk?

A szakácsot, mint Ulrik püspök emberét, a pápa szívesen fogadta. A kérdésre ezt felelte: egy Miatyánk megér egy aranypénzt. A felelettel a szakács visszasietett a püspökhöz, aki azonban most ezzel a kérdéssel küldte vissza Rómába: milyen nagy legyen széltében-hosszában ez az aranypénz? A pápa így válaszolt: egy Miatyánk olyan aranypénzt ér, amely széltében-hosszában akkora, mint az egész világ. A szakács ezt is elmondta gazdájának. Ulrik azonban újra kérdezett: de milyen vastag legyen ez az aranypénz? A szakács kénytelen volt megint Rómába zarándokolni. A pápa szava most ez volt: egy Miatyánk olyan aranypénzt ér, amely széltében-hosszában akkora mint a világ és olyan vastag, amilyen hézag van az ég és föld, föld és ég között.

Ulrik meghallgatva szakácsát, így oktatta: most már te is tudod szolgám, hogy mit ér egy Miatyánk. Számold ki magad: hány fillért ér. Mostantól azonban minden nap adj az öreg koldusnak ebédet, hogy a három Miatyánkot elvégezze érettünk.

Nyilvánvaló, hogy ez az olvasott népkönyvi szöveg ihlette a Szilágy baranyai faluban megörökített,* rövidre fogott élőszavas változatot:

Egy koldus papi házhoz ment kéregetni, de a pap elkergette. A szakácsné kérte, hogy adjon neki, mert azért a kis ebédért, amit kap, elmond egy Miatyánkot.

Hát olyan nagy dolog egy Miatyánk – kérdezte a pap –, hogy még ebédet is lehet érte adni?

Elkergette a koldust. A szakácsné tovább is erősködött, mire a pap elküldte Rómába, hogy a Szentatyától kérdezze meg, mit ér egy Miatyánk?

Amikor a szakácsné megjött, kérdezte a pap; mit mondott a Szentatya? Mit ér egy Miatyánk? Ér egy aranyat?

A szakácsné úgy tett a kezével, hogy az semmi.

A pap tovább kérdezgette, mire a szakácsné megmondta a Szentatya üzenetét, hogy nem is lehet megmondani; hogy mekkora aranyat ér. Azután a pap mindig adott a koldusnak ebédet.

Egy másik Ulrik-legendát Taxonyi János épületes történetei* között olvasunk.

Ulrikot egy rajnavidéki gróf várába hívta ebédre. A fényes lakoma a püspöknek nem tetszett. Közben behoztak egy megösztöveredett és elhalványodott asszonyállatot, kinek a nyakáról függ vala egy emberi eves fő. Az asszonynak a kutyák között egy darab árpakenyeret vetettek. A megdöbbent püspök kérésére a gróf elmondta, hogy az asszony az ő hitvese volt, de megcsalta. Szeretőjének fejét vétette, majd felesége nyakára kötötte.

Ulrik isteni sugallatra megérezte, hogy az asszony ártatlan. Ebéd végeztével a grófot kérdezgette a dolog felől. Kiderült, hogy feleségét csak azon kapta rajta, hogy azzal a nemes férfiúval beszélgetett. A püspök penitenciára szólította föl, a gróf azonban vonakodott.

Ulrik most papjaival Istenhez fohászkodott, mire a fej megszólalt: én ezzel az asszonyállattal nem vétkeztem. Ezután a püspök a halott testét is kiásatta az akasztófa tövéből, és szolgáinak megparancsolta, hogy a fejét vessék oda a lábaihoz. Erre a fej megindult és odaforrott a nyakhoz. A holttest most megelevenedett, és a férjhez fordult, megismételve az asszony ártatlanságát. A gróf felesége lábához borult és könnyezve kért tőle bocsánatot.

A halottaiból feltámasztott nemes soha nem panaszkodott a grófra, mert a másvilágon megtanulta volt az Isten titkos ítéletének igazságát.




Hátra Kezdőlap Előre