Kármelhegyi Boldogasszony, népünk ajkán Kármélus Boldogasszony, Kapullárés Boldogasszony, szegedi öreg parasztasszonyok szavával Kalmárhögyi Boldogasszony, a kármelita rend kiváltságos Mária-ünnepe, amelyet a jámborabb asszonynép még napjainkban is országszerte számontart.
A kármeliták a bibliai Kármel hegyén remetéskedő Illés prófétát tisztelik szellemi ősüknek, Stock Simont (†1265) pedig a voltaképpeni rendalapítójuknak. A hagyomány szerint angyalok és szentek kíséretében neki jelent meg Szűz Mária és skapuláré, népiesen kapulláré néven emlegetett vállruhát nyújtott át neki e szavakkal: aki ebben hal meg, nem jut a pokol tüzére. Ezzel függ össze a XXII. János pápától kiadott bulla sabbatina, amely abban a kiváltságban, illetőleg ígéretben részesíti mindazokat, akik az előírt követelményeket megtartják, hogy megszabadulnak az örök tűztől, kárhozattól. Ha pedig tisztítóhelyre kerülnének, akkor a halálukat követőn szombaton maga Mária száll le oda érettük, és a mennyekbe vezeti őket.* Ezt a kiváltságot később kiterjesztették minden hivőre, aki a skapuláré, vagyis az evangéliumi mennyegzős ruhára emlékeztető rendi köntös, újabban nyakban hordott érem viselésével járó épületes életmódra vállalkozik. A skapuláré feladására csak kármelita szerzetes jogosult, felhatalmazásra azonban más pap is megteheti. Viselik a társadalom minden rétegében. Habsburg királyainkról, továbbá Deák Ferencről is tudjuk, hogy volt kármelita vállruhájuk.
Óh légyen áldott örökké – prédikálja* Telek József, a nagy barokk népszónok – a véghetetlen irgalmú nagy Isten, aki e világ veszedelmes pusztáján szarándokoskodó, gyámoltalan embereknek ily hatalmas erejő oltalomköntöst szerzett. Adassék dicséret s tisztelet az egek királynéjának, Máriának, aki a pokolbéli ellenségek ellen maga anyai palástját oltalomköntösül osztogatja. Most immár elhiszem, ti is elhihetitek ájtatos lelkek, hogy valamint a Tóbiás halának szíve és tüdeje messze űzte a sátánt, úgy az egek királynéjának tüdőszínű oltalomköntöse s skapuláréja messze elszéleszti a pokolbéli ellenségeket. Elhiszem, hogy valamint Sámson a szamár-állal megverte a filiszteusokat, Dávid parittyájával meggyőzte Góliátot, Jahel szöggel és pöröllyel megölte Sisarát, Judit egy karddal megrontá Holofernes fejét, Jósue az Úr szekrényével megvette Jerikó várassát, úgy az egek hatalmas királynéjának, Máriának ájtatos híve, fia vagy leánya ez oltalomköntössel, s vállon függő kis posztótskával akarminémű veszedelemben meggyőzheti s megronthatja a pokolbéli ellenségeket, és azért örvendezve dicsekedhetik: Gaudens gaudebo in Domino, quia induit me vestimentis salutis. Örülvén örülök az Úrban, mert az üdvösség ruházatiba öltöztetett engem.
A skapulárét Varga Lajos jászárokszálási népköltő kissé szentimentális hangon, de nemcsak a szombati kiváltság, hanem a középkori Paradiesgarten hazai szakrális hagyományainkban alig jelentkező képzetkörének és szimbolikájának ismeretében is, így énekli meg:
|
Érthető, hogy a Kármelhegyi Boldogasszonyt képen, nyomaton, szobron úgy szokták ábrázolni, hogy egyik karján a Kis Jézust tartja, a másikkal pedig a skapulárét nyújtja a híveknek, főleg azoknak, akik a purgatóriumban szenvednek. Egy ilyen olcsó réznyomat vált (1669) a régi Magyarország egyik legnagyobb hatású búcsújáróhelyének, Máriaradnának kegyképévé is. Hasonlóan a Kármelhegyi Boldogasszonyt ábrázolja Kistapolcsány barokk kegyképe is.
Tiszteletének, továbbá a skapuláré-társaságoknak hazai barokk tűzhelye (archiconfraternitas) a budavári karmelita templom és kolostor volt, amelyet a győri, székesfehérvári és szakolcai kármelita klastromokkal, illetőleg társulatokkal együtt II. József oszlatott fel Csak a győri született újjá a kalapos király halála után. Temploma, a hazai barokk egyik szakrális múzeuma, majd három évszázadon keresztül a karmelita ihletésű jámborság tűzhelye volt, vonzóereje máig eleven. Virágzott természetesen Budapest-Angyalföldön is 1896 óta.*
A társulatnak egy-egy plébános vezetése alatt vidéki fiókjai is voltak. Közöttük különös tájszervező jelentőségre jutott, és a legújabb időkig virágzó anyatársulattá vált Barka (Borka) magyar falué Rozsnyó közelében. Jellemző, hogy templomának egykori titulusát, Gyertyaszentelő Boldogasszonyt is Kármelhegyi Boldogasszonyéra változtatta (1759).
Legendáját Sirgely János barkai búcsúvezetőtől így hallottuk: egy jámbor lucskai ember, bizonyos Kuchta Benedek, akinek ivadékai ma is élnek, papok is vannak közöttük, megálmodta, hogy a Kármélusi Szűzanya ide kívánkozik Barkára. Azt is kijelentette neki, hogy képét Rómában találja meg.
Benedek elhatározta, hogy kedvében jár a Szent Szűznek. Ezért Rómába zarándokolt és elmondotta a pápának, hogy Mária megjelent neki. Kérte a Szentatyát, hogy legyen segítségére a kép föltalálásában és hogy adja meg hozzá a szent búcsút. A pápa Benedeket szívesen vezette körül Róma minden templomában, de a képet nem találták föl. Utoljára a pápa kápolnájába mentek. Hát a megálmodott kép ott volt! A Szentatya nem akarta odaadni, mert ő is éppen ez előtt szokott ájtatoskodni. Hosszú kérlelésre azonban mégis nekiajándékozta.
A jámbor öreg hátára vette a képet és boldogan indult hazafelé. Amerre hozta, a harangok egészen Barkáig húzatlan megszólaltak. Itt azonban meggondolta, hogy mégsem hagyja ott, hanem átviszi a szülőfalujába, Lucskára. Föl is vitte a lucskai kis hegyi templomba, de reggelre kelvén a kép eltűnt. Elszállott és ott lebegett a barkai templomban. Még háromszor ismétlődött meg a csoda, bár lepecsételték és őrizték mindkét templomot. Így kezdődött a barkai búcsú.
Itt nem jellemezhetjük a barkai búcsújáró kultusz sajátosságait, csak annyit jegyzünk meg, hogy az ünnepre következő vasárnap ülik. Jellegzetes hagyomány, hogy éjfélkor a bulla sabbatina igézetében az egész búcsúsnép halottjaiért kint könyörög, énekel, imádkozik a temetőben. Ilyenkor a pap felolvassa az elmúlt évben meghalt társulati tagok névsorát, valósággal szólítja őket. A búcsúra eljár a környék reformátussága is, és halottjaiért misét szolgáltat, ami a szombati kiváltság egyetemes, felekezetközi megbecsülését igazolja.
Bélabánya János evangélistáról nevezett plébániatemploma mellett áll Kármelhegyi Boldogasszony kápolnája, Rákóczi Márta alapítása: nyilvánvalóan pestisemlék (1708). A szombati kiváltság jámbor hite itt máig olyan eleven, hogy a helybeli halottak háznál végzett szertartása újabban ebben a kápolnában történik. Innen a koporsót átviszik a templomba, ahol a gyászmise következik. Végeztével a temetés kerül sorra.*
Jellegzetesek az árvai Trstina járvány vagy betegség idején tett fogadalomból épült Kármelhegyi Boldogasszony-kápolnájának az oltárképen olvasható betűszalagjai. Mária fejénél: INDUIT ME VESTIMENTIS SALUTIS (Izaiás 61, 10), vagyis az üdvösség ruházatába öltöztetett engem. A skapuláré szövege: DECOR ET FORTITUDO INDUMENTUM EIUS (Prov. 31), vagyis ékesség és erősség az ő öltözete. Aki ezt viseli: RIDEBIT IN DIE NOVISSIMO (Prov. 31), vagyis örvendezni fog öreg napjaiban. A kép jobb sarkában fekvő beteg skapuláréját mutatja föl: VIDE UTRUM TUNICA FILII TUI (Gen. 37): nem a Te fiad ruhája-e? A kép alján: DOMESTICI EIUS VESTITI SUNT DUPLICIBUS, BYSSUS ET PURPURA INDUMENTUM EIUS (Prov. 31): háza népét kétszeresen fölruházta, bíbor és bársony az ő öltözete.*
A kápolna nyilván mai napig a környék búcsújáró helye.
A győri karmelita templom Loretto-kápolnájának külső falán kép függ; a Kármelhegyi Boldogasszony palástja alá ünneplőbe öltözött magyar urakat, asszonyokat, apácákat rejt. Fölírása:
ECCE SIGNUM SALUTIS
SALUS IN PERICULIS
FOEDUS PACIS AETERNAE
Magyarul: íme az üdvösség jele, oltalom a bajban, szövetsége az örök békének.
Forrásokból ugyan egyelőre nem igazolhatjuk, a fennmaradt emlékek alapján azonban mégis bizonyosra vehetjük, hogy a XVIII. század pestisjárványai több helyen hívtak életre skapuláré-társulatot. Így a bajai plébániatemplom Kármelhegyi Boldogasszony oltárát nyilvánvalóan a társulati tagok állították, és évfordulóikat ennél ünnepelték. A kultusz elevenségére jellemző, hogy a fogadalomból épült és Rókus tiszteletére szentelt helybeli temetőkápolna mellékoltárán is a szombat kármelita Édesanyját látjuk: skapuláréjával magához vonzza a tisztítóhelyen szenvedő lelkeket, akiket a pestis ragadott el az élők sorából. Mária fölött keresztet tartó angyal, szalaggal: ECCE SIGNUM SALUTIS. A kép fölírása: EX VOTO MDCCLV.
Feltűnő a szolnoki franciskánusok templom Kármelhegyi Boldogasszony-oltárképén hódoló hívek egykorú szép magyar ünneplő viselete. Oltára áll még Sztropkó (Stropkov, 1754) templomában is.
Balogh Ágoston Flórián a magyarországi Mária-kultuszról szóló érdemes művében* a következő skapulárétársulatokról tesz említést: Kistapolcsány (Topolčianky, 1685), Pruszka (Pruské, 1688), Radvány (XVII. század), Szitnya (XVII. század), Stomfa (Štupaon, 1731), Domanisa (1740), Dombóvár (1742), Barka (Borka, 1759), Németpróna (XVIII. század), Baka (XVIII. század), Nagytapolcsány (Topolčiany, 1852), Érsekújvár (1856), Pruzsina (Pružina, 1865).
Még a barokkot idéző kedvelt régi társulati ének:
|
Máig virágzik Tápé idősebb nemzedékeinek, főleg az asszonyoknak Kármélus Boldogasszony-tisztelete is. A pestisjárványokat idéző temetőkápolnát az ő nevére szentelték. Az ünnepet megelőző kilenc napon át itt szoktak összegyülekezni. A szomszédos Szegedről, főleg Alsóvárosról is csatlakoznak hozzájuk. Az ájtatosság idején legalább kilencen kell lenniök. Kedvelt imádságuk a hétörömű olvasó, amely Mária hét örömét foglalja magában. A kilenced alatt az ájtatoskodók egymás között ezer Úrangyalát osztanak föl és magányosan mindenki elvégzi a vállalt részt. Magára az ünnepre vigíliaböjttel is készülnek. A misén a pap megáldja a jobb kézben magasra tartott skapulárékat. Ezt bajban, szükségben meg szokták érinteni.
Aki szombaton hal meg, az szegedi öregek hite szerint hamar fog üdvözülni. Aki szombaton vált fehérneműt, az a régi szőregi hagyomány szerint ne féljen a betegségtől. Előbb vessen magára keresztet is, mert akkor Mária térdenállva könyörög érette Jézus előtt, hogy bűnei bocsánatát elnyerhesse. Világos, hogy e hiedelem a mennyegzős ruháról szóló evangéliumi példabeszédnek és a karmelita skapuláré-kultusznak sajátos helyi fejleménye.
A Regnum Marianum Szűzanya-tiszteletére, de a skapuláré népszerűségére is egyformán jellemző, hogy több barokk templomunk választotta Kármelhegyi Boldogasszonyt pátrónájául.
Esztergom: Nagytapolcsány (Topolčany), Kistapolcsány (Topolčiansky), Hontnémeti (Hontiansky Nemce, oltármesterség), Bétabánya, Dejte (Dehtice, kápolna), Felsőbodok (Obdokovce), Budapest (Angyalföld, 1899).
Szepes: Friedmann (kápolna), Trsztena (kápolna).
Rozsnyó: Barka (Borka).
Besztercebánya: Chvojnica (1803).
Eger: Alsótelekes (1928), Egerszalók (1738), Gyöngyöshalász (1794, szőlőbeli kápolna).
Kassa: Bodrogszerdahely (Streda nad Bodrogom, 1774).
Győr: Lövő (1928).
Fehérvár: Székesfehérvár (volt kármelita-templom, 1745), Érd (1945).
Veszprém: Attyapuszta, Balatonföldvár (kápolna), Zádor (kápolna).
Pécs: Pécsbagota (1889), Szebény (1891, kápolna).
Vác: Tápé (kápolna), Majsajakabszállás.
A hazai skapuláré-kultusz népéleti megnyilvánulásait, hiedelemvilágát még a jövendő kutatás köteles föltárni, főleg a volt karmelita kolostorok és templomok: Győr, Zombor, Budapest-Angyalföld, részben a századunkban alapított Keszthely, Kunszentmárton, Miskolc vonzási körében, más-más jellegű társadalmi közösségében.
Lövő Kármelhegyi Boldogasszony-kápolnája Kolics Lajos (a mi értesülésünk szerint János) helybeli gazda († 1936) fogadalmából a Kígyósdomb nevezetű szőlőhegyen épült. Oldalfalán márványtábla: URAM, A TE SZENT AKARATODNAK LEGNAGYOBB DICSÉRETÉRE ÉS A MENNYEI FÉNYLŐ SZŰZANYA MÁRIA TISZTELETÉRE. 1898 SZEPTEMBER 9-IKE EMLÉKEZETÉRE HÁLÁBÓL EMELTETETT EZEN KIS KÁPOLNA AZ ÚRNAK 1928. ESZTENDEJÉBEN.*
Unokahúgától, Kolics Máriától hallottuk, hogy Kolics gazda, akitől indulatos természete miatt felesége, gyermekei valósággal rettegtek, egy alkalommal dolgozni ment a földjére. Hirtelen úgy tetszett neki, hogy a falubeli Szentháromság-szobor égő csipkebokorként lángol és a Kármelhegyi Boldogasszony képében Mária lebeg benne. A látomás nagyon megindította és kápolnaépítésre tett fogadalmat. Amikor ez szőlejében 30 év múltán fölépült, remeteként kiköltözött melléje. Ellátásáról – ami nagyon keveset elfogadott – haláláig családja gondoskodott.
A kápolna függőlámpáját még a közelmúltban is pénteken délután meggyújtották, vasárnap estig égett. Szombatonként, Mária-ünnepeken az oltáron hét szál gyertya világított váltakozva a Szűzanya hét örömének és hét fájdalmának tiszteletére. Ilyenkor lövői és környékbeli hívek, főleg asszonyok, továbbá társulatok gyülekeztek a kápolnában, ahol közös ájtatosságot végeztek.