András és Benedek , mester és tanítvány. Nem magyarok, de régi hazánk földjét szentelték meg. ) Legendájukat rendtársuk, Boldog Mór későbbi pécsi püspök írta meg.*
A lengyel Zoerárd, magyarosan Szórád hallotta első szent királyunk hírét, hazánkba jött, és András néven a Zobor-hegyi bencés monostorba lépett.
A szkalkai barlangban, Trencsén közelében, a Vág folyó meredek partján remeteéletet élt. Legendája szerint a Zobor-hegyen vette át apátja kezéből azt a 40 szem pálmadiót, amely a nagyböjt alatt egyetlen tápláléka volt: egy nap egy szem. Keményen vezekelt, erdőirtással foglalkozott. Néha annyira elfáradt, hogy elájult. Egy alkalommal az Úr angyala tette szekérre, és vitte vissza barlangjába. Elhagyatottan halt meg, szerzetestársai ráakadva, a nyitrai, Szent Emmerám tiszteletére szentelt székesegyházban temették el.
Barlangját tanítványa, Benedek örökölte, aki nyilván szlovák eredetű volt. A kapott gazdag alamizsnákat mindig a szegények között osztotta szét. Egyszer kóbor rablók támadták meg. Pénzt kerestek, de nem találtak nála. Haragjukban megölték, és a barlang alatt rohanó Vágba vetették (1012?).
A szent remetét hiába keresték. A jámbor hagyomány szerint egy sas vezette őket nyomra, amely állandóan egy helyen lebegett: a Vág vize fölött. Valaki leereszkedett a vízbe. Meg is találta a szent holttestét, a húsába nőtt vezeklőlánccal együtt.
Történt nemsokára, hogy egy haramiát cinkostársai halálra sebesítettek. A barlangban akarták elföldelni. Itt azonban életrekelt és megszólalt: ne fussatok el tőlem, Szent Szórád támasztott föl a halálból az életre. Mostantól kezdve a haramia vezekelt bűneiért a barlangban.
Egy nyitravidéki népmonda* szerint a Zobor hegyén lévő barlangnak a nép ajkán Szórád luka a neve. A tornosiak úgy tudják, hogy egy Szórád nevű remete élt benne. Egyszer éppen az aranyát fényesítette, amikor rablók támadták meg. Szórád szökni próbált előlük, amikor egy szikla útját állotta. Csodamódra azonban megnyílt, Szórád pedig keresztülszaladhatott a hegyen.
A Szórád-kultusz hajdani virágzását, nevének kedveltségét a Szórád, Szórády, Szorády, Szóráth, Szoráth, Szórág, Szóláth családneveink is tanúsítják, főleg a közeli Kisalföldön, Zoborvidéken és szórványosan a palócok között. Egerszólát és a Szárszó melletti Szólád faluneveink vagy elenyészett középkori templomtitulusra, vagy a földesúr, kegyúr keresztnevére emlékeztetnek.*
Az Egyház Andrást és Benedeket a boldogok között, a nyitrai egyházmegye pedig patrónusként tiszteli. A megszentelt hely közelében alapították (1220) a szkalkai bencés apátságot Szent Benedek és Mindenszentek tiszteletére.*
Benedek legendájának jellegzetes népmondai fejleményét a Csodák Könyve örökítette meg.* Eszerint olyan iszákja volt, amely sohasem fogyott ki. Mindig akadt benne pénz a betegek és szegények számára.
Egyszer két félrészeg zsivány csárdában mulatozva kihallgatta, hogy Benedekről mit beszélnek az arramenő megajándékozott szegények. Folyt a szó az ő kifogyhatatlan iszákjáról is. Elhatározták, hogy elveszik a szent remetétől. Amikor odaértek, éppen imádkozgatott, iszákja pedig a sziklafalon függött. Leütötték, otthagyták, majd a csárdában mulatozni kezdtek: telik most már az iszákból rávaló. Amikor azonban eljött a fizetség ideje, az iszákban egy árva garast sem találtak. A kocsmáros most fölismerte a remete iszákját. A zsiványokat megkötözte, majd a barlanghoz sietett. A véréből felmosott remete még élt.
Így Benedek tovább is segítsége maradt a szegényeknek és ügyefogyottaknak. Az iszákban mindig talált számukra pénzt.
Környékbeli néphit szerint* az a lány, aki a szkalkai barlangban álló Benedek-szobor kezét megcsókolja, hamarosan férjhezmegy.