Kristóf a középkori szakrális népéletnek, legendavilágnak egyik legnépszerűbb alakja. Személyét nehéz kiemelni a legendák ködéből. Ennek kritikai elemzése nem is lehet föladatunk, mert nagyon messzire térítene bennünket. Egyébként ezt a munkát magyar részről Trencsényi-Waldapfel Imre* és Szövérffy József* már elvégezte. Az előbbi a zsidó Ábrahám-legendának Kristóféval való összefüggéseire mutat rá. Eredményeikre természetesen hivatkozunk, mi azonban csak dokumentációra törekszünk.
A hazai Kristóf-kultusz első nyomaival az Árpád-kor névadásaiban találkozunk. A liturgikus hagyományban való kibontakozását a vele egy napon ünnepelt Jakab tisztelete gátolta meg. Mint láttuk, az apostol ünnepe oktávás törvénykezési nap lévén, Kristófnak csak egyszerű megemlékezés, commemoratio* jutott. Kristóf-patrocinium, róla elnevezett helynév hírmondóul is alig van hazánkban. Elsősorban rendi használatra írt kódexeink is mostohán bánnak vele. Csak az egyetlen, egyetemességre törekvő legendárium, az Érdy-kódex kivétel,* amely a Legenda Aurea előadását követi:
Dicsőséges szent Kristóf mártír eredet szerint támada kánáneus nemzetből… és ollyan nagy magas ember vala és hosszasága tizenhét stengöt (singet) tart vala. Pogányságban élt. Elgondolta, hogy hatalmas erejével csak olyan királyt szolgál, akinél nincs nagyobb a világon. El is indult, hogy megkeresse. Talált is egy hatalmas keresztény királyt, aki azonban az ördög nevének hallatára keresztet vetett magára. Kristóf ezen elcsodálkozott. A király megvallotta neki, hogy fél az ördögtől.
Kristóf erre odébbállott, hogy megkeresse az ördögöt. Egy havason kelt át. Hatalmas sereggel találkozott, élén az ördöggel. Azonnal hozzájuk szegődött. Amikor ketten maradtak, egy útszéli keresztre esett a szemük. Az ördög messzire elkerülte. Kristóf faggatására bevallotta, hogy fél Krisztustól. Az óriásnak sem kellett több: azonnal elvált az ördögtől és elhatározta, hogy megkeresi Krisztust.
Találkozott is egy remetével, aki Jézusról beszélt neki. Tetszett neki a tanítás. Kérdezte is az öreget, hogyan szolgáljon Krisztusnak. Ez böjtre buzdította, de Kristóf ezt nem vállalta, mert nem tudta volna megtartani. Most virrasztásra és imádságra serkentette, de Kristófnak ez sem tetszett. A remete végül azt tanácsolta neki, hogy olyan veszedelmes folyót keressen, amelyen sokan járnak át, és ő vigye át rajta az embereket. Ez már kedvére volt Kristófnak. A parton kunyhót épített magának, és erejével szolgált Istennek: mindenkivel átgázolt a folyón, de szolgálatáért nem fogadott el semmit.
Egy éjszaka szózatot hallott. Föllelt. A víznél egy kisfiú várakozott rá.
Kérte, hogy vigye át. Kit mikoron vállára vett vóna és istápját (botját) kezében, beerede vele. És íme a víz erősen kezde áradni, de az gyermek es megnehezöjti vala, mintha ónat vinne. És míg beljebb mennek vala, annyéval az víz feljebb hatalmazik vala, de az gyermek es annyéval súlyabb lészen vala, úgyhogy Kristóf kétségben kezd vala esni. De mikoron nagynehezen kimeneködtenek vóna, letevé őtet az szárazon és mondá: nem tudom gyermek, mi dolgos nagy. Énnekem nagy nyomorúságot tél (tettél), és olyan nagy nehézséggel, mintha mindez világ rajtam volt volna. Felele az gyermek: ne csodálkozjál azon, mert nemcsak ez világ volt rajtad, de még ki ez világot teremtette es. Mert én vagyok az Krisztus, kinek szolgálaijában itt magadat foglaltad. Hogy kedég az igaz légyen, mikoron átal mégy, ültessed el az te estápodat házad előtt, és megfogotik és gyümelcset teremt. És elenyészék előle.
A pálmafa csakugyan kihajtott és gyümölcsöt termett. Kristóf egy idegen városba ment, ahol bolondnak nézték. Éppen a keresztényeket üldözték, ő meg vigasztalta őket. Egyik bíró arcul ütötte. Kristóf azt felelte neki, hogy szerencséje, hogy ő már keresztény, különben megállaná rajta a bosszúját. Most imádkozni kezdett. Botját a földbe szúrta, hogy a pogány nép szeme láttára virágozzék ki, és teremjen gyümölcsöt. Láttára nyolcezer ember tért a szent hitre.
A király el akarta fogatni, de katonái nem mertek az imádkozó Kristófhoz nyúlni. Erre magaszántából ment a király elé, aki hatalmas alakjától megrettent és összeesett. Magához térve megparancsolta Kristófnak, hogy áldozzon a bálványok előtt. Ezt megtagadta, mire börtönbe vetették. Itt két szép bűnös lány akarta elcsábítani, Kristóf azonban megtérítette őket. A király a hitvalló lányokat kivégezteti, nyíllal Kristófot is. Közben egy égi nyíl kioltja a király szemét. A haldokló Kristóf azt tanácsolja a királynak, hogy az ő vérével kenje be a szemét, és majd újra látni fog. A király így tett, sőt meg is tért.
Egyes, nem hazai legendaváltozatok szerint kutyafejű és emberevő volt.* Jelentős mozzanat még az is, hogy halála előtt imádkozik, hogy akik hozzá könyörögnek, az Úr mindig hallgassa meg őket.
A Kristóf-legendának elnépiesedett maradványait a szegedi nép élőszavas hagyományként őrizte meg. Kálmány Lajos Szőregen lejegyzett mondája* szerint amikor Krisztus Urunk a földön járt Szent Péterrel, nagyon elfáradtak. Leültek egy folyó mellett. Átmentek volna rajta, de nem tudtak, mert sem csónakot, sem ladikot nem láttak. Éppen arra ment Szent Kristóf, aki először Pétert vitte át, azután visszajött Jézusért. Amikor a folyó közepén vitte, megszólalt: Uram, Teremtőm, tán az egész világot viszem? Éppen most azt viszed! Amikor átértek a vízen, Jézus megkérdezte tőle: meg vagy-e már keresztelve? Még nem vagyok. Felelte neki Jézus: a te neved lesz Szent Kristóf. Neki adta a föld kulcsát, Péternek pedig a mennyországét.
A rokon, de kopottabb szajáni* hagyomány így hangzik; mikor Krisztus Urunk a földön járt, a Tiszán át akartak menni, de nem volt csónakjuk. Semmijük sem. Hát egy óriás járt a Tiszán. Mondta neki Jézus, hogy vigye át Pétert magát. Az óriás megneheztelt, hogy ő akár tizenöt embert is át bír vinni, nem akar eggyel kullogni. Pétert aztán vitte a vízen. A Tisza közepéről kivetette a partra, majd kitörött a nyaka. Aztán visszament, most Jézust vette föl. Vitte, de egyszer megszólalt: ejnye, te magad olyan nehéz vagy, mint más tizenöt! Jézust letette a Tisza szélére. Az óriás mindjárt meghalt. A lelkét Jézus a köpönyege alá tette. Az óriás lelke visszanézett és megszólalt: de nagy dög fekszik ott! Jézus mondta: az a te tested. Azért büntette meg Krisztus Urunk az óriást, mert Péterrel úgy bánt.
*
Hazai Kristóf-kultuszunk liturgikus és irodalmi emlékeink csekély száma ellenére is igen jelentékeny. Erről főleg egykorú szakrális művészetünk győz meg bennünket. Hazai tiszteletének is a gótikus jámborság, főleg a XIV – XV. század szakrális romantikája a melegágya. Gyökérverésében elsősorban akkori német polgárságunknak van jelentős szerepe, mindenesetre magyar vidékeken is hamarosan felbukkan. Miután Kristóf ott van a Tizennégy Segítőszent között is, valószínű, hogy az európai pestis (1351) után válik hazánkban is mind népszerűbbé. Kultusza mindvégig megőrizte laikus, népies jellegét.
A középkor végének jámbor felfogása szerint aki Kristóf képét meglátja, azon a napon nem hal meg, és a szent minden bajtól, balesettől, betegségtől megoltalmazza. A Kis Jézus ugyanis úgy hatott a karján, mint a felmutatott Oltáriszentség. Erről a képzetről a mise készülő néprajzánál még bővebben is szó esik. Ezért ábrázolták Kristóf képét, freskóját feltűnő helyen, óriási méretekben, hogy már messziről meg lehessen pillantani, feléje fordulva könyörögni: Christophorum videas, postea tutus eas.* Más fogalmazásban:
|
Luther Márton kikel a Kristóf-kultusz ellen, miközben egy más változatot is közöl:
|
Mindezek a verses sentenciák hazánkban sem lehettek ismeretlenek.
„Alig akad – írja* Szövérffy – Nyugaton, főleg Németországban és szomszédságában város, falu, helység, amely valamely korban ne állította volna fel szobrát, vagy ne festette volna meg képét templomon, városházán, magánházak oldalán, utcák sarkán, terek kútjaira, zsoltároskönyvek és kódexek lapjaira. Mindenütt látni kellett, és mindenüvé láthatóan, messzire tekintően ábrázolták: kapukon állott, a tornyokat díszítette, várta a közeledőket, utánuk pillantott a távozóknak, és mindenütt ott élt, ott őrködött a nép szeme előtt, tűz és vihar, pestis és halál ellen védte övéit a szűk utcákban, apró házakban, kis folyosókon, mesterek és kontárok alkotásairól egyforma természetességgel és megható bizalommal mosolyogva le.”
Így van ez a hajdani Magyarországon is. Hatalmas méretű freskóival, esetleg már csak nyomaival találkozunk Alsódörgicse (elpusztult), Csákvár (elenyészett),* Darlac (Darlos, a külső falon), Felsőtatárlaka (Tatarlana, a külső falon), Homoródszentmárton (Martinus, a szentélyben, tönkretették), Kőszeg (bent a Jakab-templomban), Kővágóörs (a homlokzaton, de már csak nyomokban), Lovasberény (református templom),* Mánfa (a torony homlokfalán, nyomokban), Mosóc (Mošovce, a külső falon), Nagyselmec (Štiavnica, a külső falon), Ócsa (tönkrement), Pozsony (a dóm homlokzatán, a múlt század elején elpusztult), Révfülöp (nyomokban), Segesvár (Schässburg, Sighişoara, a templom belsejében), Sopron (a Mihály-templom délnyugati homlokzatán, a restaurálás során leverték), Sorokpolány (a külső falon), Szentmária (Stránka a Sväta Mara, külső falon), Szucsány (Sučany, a külső falon), Túrirtovány (Porúbka pri Žiline), Túrócszentpéter (Turčiansky Peter, a külső falon), Újkörtvélyes (Zahling, a külső falon), Várkony (Varkon), Velemér (a homlokfalon), Vizsoly (a templomban), Zeykfalva (Streiu, a külső falon) középkori templomaiban.* Látjuk tehát, hogy legnagyobb részüket nálunk is a külső falon, messzeláthatóan örökítették meg.
Kristóf ott látható még Bakabánya (Pukanz, Pukanec, 1480), Bártfa (1460, 1500, a Tizennégy Segítőszent társaságában), Esztergom (Keresztény Múzeum, 1494), Pozsony (Szlovák Nemzeti Galéria, 1520), Kisszeben (Sabinov, 1500, 1520), Lőcse (1476), Mateóc (Matejovce, 1450), Mosóc (Mošovce, 1470), Muzsna (Meschen, Mojsna, 1521), Szászbogács (Bogeschdorf, Bogaciu, 1518), Szepeshely (Spišské Pohradie, 1470), Szepesszombat (Spišska Sobota, 1516), Szmrecsány (Smrečany, 1510) szárnyasoltárain.*
Gótikus faszobrai: Leibic (Lubica, 1510), Szepeshely (1499).* Oltára állott a csanádi székesegyházban (1412).
Kristófot különböző megfontolások alapján céhek, közösségek is patrónusul tisztelték. Így elsősorban természetesen a vízenjárók, kivirágzott botja miatt a kertészek, gyümölcskereskedők, továbbá patikusok, kincskeresők, de leginkább mégis a vándoremberek, legújabban az autósok. Erre még visszatérünk.
A középkori Kristóf-kultusz ezután ellankad, szinte nyomtalanul eltűnik. Maga a Kristóf keresztnév is a XVI. században volt virágjában hazánkban. Nyomait a Kristóf, Kristó, esetleg még a szegedi Kiri (Kristóf) családnevünk őrzi. Legtovább tartotta magát német és örmény polgárságunk körében. Napjainkban mintha újjászületőben volna.
Kristóf tisztelete a XVIII. század folyamán főleg német polgári kezdeményekre kissé föléled. Feltűnik a budavári Szentháromság-szoborkompozíción (1712). Heves mezőváros templomának szószékét, a pesti Thaler József alkotását (1760) Atlas módjára Kristóf hatalmas, antikizáló szoboralakja tartja a hátán.* Értelme: a szószékről az Ige, vagyis a Kristóf-hordozta Mester szól a hívekhez. Barokk szobra állott a váci lebontott Migazzi-hídon.* Egy pesti patika (1791) Szent Kristóf nevét viseli. A ház homlokzatán Kristóf-szobor is volt. Az egykori Kristóf tér is erre utal. Barokk patrociniumai: Dunaharaszti (XVIII. század eleje, később lebontották),* Bia (1742), Kemend (1746, hegyen).* Az újabb budapesti szobrokat már a modern közlekedés, elsősorban az autósport patrónusának szentelték. Az autók Kristóf segítségül hívásával való ünnepélyes megáldása hazánkban 1932-ben kezdődött. Később megismétlődött, az utolsó évtizedekben azonban csak egyéni jámborságból történik. Jellemző, hogy a balatoni út mentén, Székesfehérvár egyik elővárosában, a Martonhegyen modern templom is épült Kristóf tiszteletére (1941).
1937-ben kezdeményezték Budapesten a Vízrehívó Szent Kristóf ünnepét,* amely sportcsónakok megáldásával végződött.
A Kristóf-kultusz újjászületését célzó hazai liturgikus törekvések, amelyek – mint láttuk – főleg a sport világába tartozó közlekedés fölajánlására irányultak,* már nem tudtak gyökeret verni: a hazai autók túlnyomó részén egzotikus formájú fetisek csüngenek.
*
Legendája szerint Kristóf elindul a legnagyobb úr feltalálására, az igazi kincs: Krisztus meglelésére. Elsősorban nyilván ez a mozzanat avatta őt a kincskeresők patrónusává. Hiába volt minden fölvilágosító törekvés; sőt küzdelem, a babonás hiedelem századunkat is megérte.
A Kristóf-kultusz e mozzanatának összefoglaló méltatása, érzésünk szerint, már nem tartozik vizsgálódásaink megszabott körébe, ezért csak igen röviden utalunk rá.
Dugonics Andrásnál olvassuk a gazdag emberre faragott sentenciát: sokszor elmondta Kristóf imádságát. Hozzáfűzi még ezt a magyarázatot: Szent Kristóf imádságárul azt tartották régenten, hogy ki azt mindennap reggel ajtatosan elmondja azon nap pénzre talál… Nem értjük már egészen másik példabeszédét: Jobb a Krisztus főztte, mint Kristóf melegítette.*
Egy múlt századbeli varázskönyv szerint* a kincskeresés egyéb föltételek mellett csak akkor lehet eredményes, ha az ember a következő penitenciákat vállalja: 1. lelkiismeretében tiszta legyen, 2. szolgáltasson öt szentmisét, vagy ha ki nem telik tőle, megjelenni is elégséges rajtuk, 3. legyen neki szentelt gyertyája, meghatározott időben imádkozzék mellette. 4. Újhold előtt vagy újholddal is imádkozzék. 5. Térdepeljen napkelet felé. 6. Végezzen általános gyónást egész életéről, és adjon lehetőségeihez mért alamizsnát a szegényeknek. 7. A kérendő kincset nevezze meg. Kérje, hogy minden zörgölődés, incselkedés és félelem, büdös szageresztés nélkül jelenjék meg. 8. Szőlővesszővel jegyezze meg, ahova a kincset kívánja. 9. Az imádságban nem szabad hibázni. 10. Ha a kívánt kincset megkapta, adjon belőle a szűkölködő szegényeknek, és szolgáltasson misét a purgatóriumi lelkekért.
Egyéb tanácsok, praktikák, könyörgések mellett, nagyon halkan Szent Kristóf imádságát is el kell mondani, amelyet egy Majláthfalva községből származó, szintén kéziratos füzet tartalmaz. Terjengősen kéri Kristófot elveszett kincs és földben elrejtett kincseknek, pénzeknek, aranyaknak, ezüstöknek, talléroknak, forintoknak, karbunkulusoknak, klenódiumoknak, gyémántoknak, smaragdusoknak, topáziusoknak, és mindenféle elrejtett, földben levő metállumoknak megtalálására.* Az akadozó szöveg alighanem német népkönyvből való fordítás.
*
Befejezésül cím nélküli ponyvafüzetből idézzük Kristóf mindennapi imádságát:
Istennek dicsőséges mártírja Szent Kristóf, kérünk Téged, a teremtő Krisztusod nevére és arra a kegyelemre, melyet cselekedett, midőn néked nevet adott. Kérlek az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében azon szent keresztségnek malasztjára, melyet őtőle vettél, hogy az Isten és az ő Anyja előtt légy szószólónk és segítőnk, hogy a Te közbenjárásod által meggyőzhessem azokat, akik nekem gonoszat gondolnak és kívánnak. Azon könnyű teher által, melyet vállaidon a vízen hordoztál, méltóztassál megkönnyíteni az én jelenvaló szorongatásimat, sanyarúságimat, lelki pöreimet, másoknak ellenem való csalárd igyekezeteiket, álnok megjegyzéseket, hazugságokat, hamis bizonyságtételeiket, titkon és nyilvánvaló tanácsokat és mindazokat, valamelyeket becsületem ellen végezni igyekeznek, hogy életemnek sérelme nélkül örökké örvendhessek.
V. Dicsőséggel és tisztességgel koronáztad meg Uram őket.
V. És te a kezük munkájára rendelted őtet.
Imádság. Adjad kérünk mindenható Úristen, hogy akik a Te mártírodnak, Szent Kristófnak emlékezetét üljük, az ő érdemei és esedezései által hirtelen haláltól, pestistől, éhségtől, félelemtől, nyomorúságtól, látható és láthatatlan ellenségeinktől és azoknak gonosz szándékoktól megmenekedjünk a mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen.*