Július 27.

 

Hét Szent Alvó ünnepe már a Szelepchényi-kódexben föltűnik.* Különösen pálos misekönyveink tartották számon.* Tudomásunk szerint egyetlen hazai ábrázolásunk Székesfehérvár görögkeleti szerb templomának XVIII. századi freskója.*

Szent Alvóink szír eredetű legendájuk szerint Efezusban éltek, Decius császár idejében barlangba falazták őket. Kétszáz év múlva feltámadtak, és az eretnekeknek hirdették a test föltámadását. Sírjukhoz egészen a török terjeszkedésig nyugati zarándoklatok indultak Efezusba. Ünnepük Nyugatra is átkerült, a frankoknál, majd az ő misenaptárukat átvéve, hazánkban is meghonosodott.

Kódexirodalmunkban nem tűnnek föl, sem későbbi jámborsági iratainkban. Emlékezetük azonban nyilván a régi magyar évszázadokban is élt. Így a jezsuita diákság Zágráb (1724) és Kassa (1748) városában legendájukat előadja.* Talán az élőszavas hagyomány is megőrizte őket, mert Varga Lajos járokszállási népköltő, egyébként olvasott ember századunk fordulóján a legendát „Metafratesz Simon és Turoniai Gergely egykorú írók nyomán versekbe foglalta,” hogy a jámbor nép legendaéhes kíváncsiságát kielégítse.*




Hátra Kezdőlap Előre