Abdon – Szennen ókeresztény vértanúk: előkelő perzsa ifjak, akik hadifogolyként kerültek Rómába. Itt a keresztények kiváltották őket. Térítettek Spanyolországban, majd Diocletianus idejében (304) vértanúhalált szenvedtek.*
Tiszteletük főleg a középkorban Francia- és Spanyolországban virágzott. Oltalmukat jégeső, sáskajárás ellen kérték. Ez a nyár természeti csapásait elhárító patronátus nyilván kalendáriumi helyükkel függ össze.
Abdont és Szerment már a magyar középkorban is számontartották. Ünnepük liturgikus kalendáriumainkban benne van. Tiszteletüknek bizonysága a gömöri Almágy (Gemersky Jablonec) magyar falu máig élő patrociniuma (1332).* Éppen erről a tájról, Rozsnyó vidékéről* jegyezték föl, hogy Abdon és Szennen napjára virradóra, napkelte előtt ezt kell írni a ház, kamra, istálló, pince szemöldökfájának belső oldalára: Abdon mindenféle csúszómászó állatok! A másik Abdon-napig mindenféle „csintalan” állat és féreg kipusztul a ház tájáról. Hajdanában Gyöngyöspata asszonyai is számontartották, homályosan még emlékeznek rá. Az udvarhelyi* és csíki* székelyek úgy vélik, ha a fát Abdon és Szennen napján megkongatják, akkor kialszik, kipusztul.
A német* és nyomában az eddigi magyar kutatás* a nap népi hiedelemvilágát német abtun „letenni, abbahagyni, végetvetni” igével hozza a hasonló hangzás alapján kapcsolatba. Ezt Almágynál a szomszédos középkori német települések még magyaráznák, bár megfelelő környező szász párhuzamokat nem ismerünk. A székely adat azonban talán középkori liturgikus hagyaték. Nyomatékosan kell tehát utalnunk a latin országokban kialakult patronátusoknak német közvetítés nélkül, esetleg vallon telepítésekből eredő átvételére.