Szeptember 26.

Jusztina Diocletianus császár idejében Cipriánnal együtt szenvedett vértanúságot. Az Érdy- és Cornides-kódexben olvasható legendája számos meseszerű mozzanatával hajdanában nálunk is közkedvelt lehetett.

 

A Cornides-kódex elmondja,* hogy Jusztina antiochiai pogány pap leánya volt. Atyjától való félelmében titokban keresztelkedett meg. Ezt álmukban angyal adta szüleinek tudtára, akik erre szintén fölvették a keresztséget.

Egy Ciprián nevű mestert szülei az ördögnek ajánlottak föl. Szerette volna Jusztinát feleségül venni, de hiába. Maga az ördög sietett Ciprián segítségére. A leány szívét felzaklatta, ez azonban a kereszt jelében keres oltalmat. A gonosz ennek láttára megszégyenül, tehetetlenné válik. Most a pokol fejedelme szűz leány, majd szép ifjú képében kísérti meg Jusztinát, de nem tudja eltántorítani.

Ezután a gonosz Jusztinát fejfájással, Antiochia városát pedig döghalállal sújtja. A boszorkánymesterek jóslatai szerint a vész csak akkor múlik el, ha Jusztina férjhezmegy. Ő azonban Krisztust választja vőlegényének, mire a vész megszűnik.

A szerelmes Ciprianus a sátán hűségére esküszik. Ez azonban bevallja neki, hogy Jusztina Jézus jegyese, és keresztvetésére minden hatalma semmivé válik. Ciprián ezután kiábrándulva, a püspökhöz megy, aki megkereszteli. Ennek halála után ő lesz a város főpásztora. Klastromokat épít Jusztina és társai számára, és szép épületes leveleket ír nekik.

Jusztinát és lánytársait, nem akarván hódolni a bálványok előtt, forró fürdőbe vetették. Nem ártott nekik. Ezután nyakukat szegték és holttestüket egy hétig ebek harmincadjára hagyták, Isten angyalai azonban megvédték tőlük.

 

Jusztinának Jézus a vőlegénye, ezért szokás egyszarvúval (unicornis), az archaikus Krisztus-jelképpel ábrázolni.* A Physiologus, ez az allegorikus középkori természetrajz elmondja, hogy az egyszarvú „kecses állat” hasonlít a gidához, azonban indulatos, mert egy szarva van a fején. Nincs az a vadász, amelyik őt kézre keríthetné. Csak ezzel a csellel tudják megfogni: tartózkodása helyére egy szűzies hajadont vezetnek és egyedül hagyják. Amint az egyszarvú meglátja, a szűz ölébe ugrik, átöleli. Így fogják meg és viszik a király palotájába. Ilyen a mi Urunk Jézus Krisztus is, a mi lelki egyszarvúnk, akiről Dávid mondja: és kedves mint az egyszarvú fia (28. zsoltár). Máshol: de az én szarvam föl fog magasztaltatni, mint az egyszarvúé (41. zsoltár). Zakariás hálaénekében: és fölemelte nekünk az üdvösség szarvát szolgájának, Dávidnak házában (Lukács 1, 69).* Az esztergomi Keresztény Múzeum egyik legszebb, lombardiai eredetű képén is Jusztina az egyszarvú társaságában jelenik meg. Sajnos, hazai ikonográfiai párhuzamokat nem tudunk idézni, bár az Unicornis patika (Buda, 1687), (Debrecen, 1772) a hagyomány töretlenségét igazolja.*

Jusztinát számos középkori misenaptárunk számontartja, tisztelete azonban ikonográfiánkból, följegyzett hagyományainkból hiányzik. Keresztnévül azonban főleg Hódmezővásárhely vidékén, kálvinisták is szívesen választják, amely nyilvánvalóan a hajdani szakrális névmágiát idézi: a megkeresztelt kislányból legyen védőszentjéhez méltó hűséges menyasszony.




Hátra Kezdőlap Előre