Szeptember 28.

 

Vencel királynak, a csehek nemzeti szentjének († 929) tisztelete hazánkban sem volt ismeretlen. Napját először a Szelepchényi-kódex, majd többi középkori misekönyveink is számontartják,* sőt pozsonyi misekódexeink ereklyéi átvitelének (translatio S. Wencezlay) ünnepéről (márc. 4) is megemlékeznek. Miséjének szekvenciája is van: Christe tui praeclari militis Wenceslai…*

A nyugati gyepűvidéken, Gyanafalván (Jennersdorf) a középkorban (1208) templom állott a tiszteletére.* Ma is ő a falu védőszentje. Kőhalom (Steinberg 1875) is patrónusául választotta.

Selmecbányán a XIV. században kápolnája volt. Tótvázsony középkori patrónusa (1350).* Valószínű, hogy Viszló és talán Vajszló, továbbá hajdani Szentvincló (Pókaszentgyörgy mellett 1336)* helyneveink az ő emlékezetét őrzik. Kultusza a barokk időkben a dinasztikus jámborság hatására hazánkban is megújult.

 

Az Annus Coelestis így emlékezik* rá: Szent Vencel király: vértanú és szűz. Akit nagyanyád, Szent Ludmilla igen szent módon nevelt. Akit miután a császár udvarában megvetettek, úgy pillantottak meg, mint akit arany kereszt jelöl, és akit angyalok vezetnek. Aki Szent Vid vértanúnak Prágában szépséges templomot emeltél. Akinek amikor lovon ültél, úgy látta az ellensége, hogy angyal nyújt át Neked lándzsát, majd figyelmeztette őt: ne sújts le.

 

Legendájából azt is tudjuk, hogy az Oltáriszentség gabonáját apródjaival maga aratta le, csépelte ki, és őrölte meg. Hasonlóan, a misebort is maga szüretelte és préselte. Nem csoda tehát, hogy hazánkban is több helyen a szőlőhegyek védőszentje lett. Névnapja is a szüreti hetekre esik.

A tállyai templom Vencel-oltárához a szent ünnepét követő vasárnap a szőlősgazdák égő fáklyával, gyertyával jönnek misére. Az oltárképet és szobrokat ilyenkor szőlőfürtökkel és venyigével díszítik föl.* A nyolcad elmúltával a papot illeti. A tabáni (Buda) templom egyik mellékoltárának barokk Vencel-szobrát itteni szőlőművesek állíttatták, akik őt választatták védőszentül.

Az eperjesi jezsuita deákok 1720-ban bemutatott színjátékának Vencel a hőse.*




Hátra Kezdőlap Előre