Október 4.

 

Ferenc, vagyis Assisi Szent Ferenc (1118 – 1126) nevenapja az őt alapító patrónusaként tisztelő franciskánus, minorita, kapucinus rendnek, meg a gondozásuk alatt álló laikus népi harmadrendeknek Porciunkula (aug. 2.) mellett a legnagyobb ünnepe, amelyet a rendi közösségek a transitus szertartásával tartanak számon.*

A Poverello, Poverello di Dio, vagyis Isten szegénykéje néven is emlegetett Ferenc nemcsak az Egyháznak, hanem az európai kultúrának is máig eleven hatású alakja. Életének értelmét a kereszt szentpáli balgaságában, az evangélium sine glossa, vagyis enyhítő belemagyarázás nélkül való követésében, az úrnőként tisztelt Szegénység (Domina Paupertas, Madonna Poverta) szolgálatában találja meg. A legenda szerint el is jegyzi magát vele.* Viselt dolgait főleg a Fioretti és a Speculum Perfectionis* örökítette meg. Ebből az irodalmi hagyományból merít olvasmánynak szánt legrégibb ismert emlékünk, az Ehrenfeld-Jókai-kódex,* amelynek első fogalmazványa még a XIV. században íródott: békességet hirdet, prédikál a madaraknak, megszelídíti a gubbiói farkast, testén viseli Krisztus sebeit (stigma), Naphimnuszában a természet csodáit magasztalja, a halált testvérének nevezi, útitársát, Leó testvért a tökéletes vigasságra: a szenvedésnek és bántalomnak az Úr szerelméért való elviselésére, az öröm ajándékára tanítja.

Ferenc élete, legendája a Fioretti több modern fordítása,* továbbá Varga Lajos verses népi földolgozása révén eléggé ismert, így csak a legfőbb mozzanataira emlékeztetünk.

 

Jómódú kereskedő család sarjadéka, aki fényes lovagi jövőről ábrándozott. Szülővárosa és a szomszédos Perugia között polgárháború tört ki. Ferenc fogságba esett, fogolytársaiban vidám természetével ő tartotta a lelket. További harci kalandokra vágyott, de egy látomás megrendítette. Utána nem találta helyét.

Egyszer a város szélén álló San Damiano-templomba tévedve, a feszület lehajolt hozzá és megszólította: Ferenc, menj, építsd föl hajlékomat. Látod, hogy romokban hever. Ezt ő eleinte szószerint vette és hozzáfogott az omladozó kis templom helyreállításához. Rajongó élete miatt atyjával ellentétbe került és szakított vele.

 

Más alkalommal Mátyás napján misét hallgat. Ennek evangéliumáról úgy érzi, hogy az Úr egyenesen hozzá intézi: közel van a mennyek országa… ne szerezzetek se arany, se ezüst, se rézpénzt övetekbe. Ne vigyetek magatokkal útitarisznyát, ne legyen két köntöstök, se sarutok, se bototok, mert méltó a munkás az ő élelmére (Máté 10,9). Úgy érzi ezután, hogy a San Damiano az egész egyházat jelképezi és küldetése személyes példaadással az evangéliumi szegénység hirdetésére szól.

Különös vonzódással merül el az ember Krisztus evangéliumi életébe, főleg a megtestesülés (Betlehem, Greccio) és a kínszenvedés kultuszába. Ezzel rendje a szakrális néphagyományban új fejezetet nyit.

 

Prédikált a madaraknak is. Ez talán a középkor legszebb idillje. Varga Lajos így foglalja versekbe:

 

Mint egykor szent Antal szólott a halaknak,
Úgy prédikált ő az égi madaraknak:
„Madarak, testvérim! köszöntlek titeket,
Áldjon meg az Atya, Fiú és Szentlélek!
 
Titeket, akikre száll az istenáldás,
Égi madaraknak nevez a szentírás.
Oh mily nagy gondja van Istennek reátok,
Mert tinektek adott oly tulajdonságot,
 
Mellyel más teremtmény egy sem rendelkezik,
Köszönjétek hát meg az ő ajándékit!
Isten adott nektek repülő szárnyakat,
Lelket felvidító, zengő szép hangokat!
 
Ti a föld színén is gyors röpködve szálltok,
Repülve méritek meg a magasságot!
Mindegyikőtöknek oly ékes ruhája,
A drágaköveknek fényes színét hordja!
 
Piros mint az arany és zöld mint smaragd,
Rajtatok tündöklik fénye az aranynak!
Alabástrom fehér egyiknek ruhája,
Másik a jaspis kő barna színét hordja.
 
Van olyan, amely kék, mint igaz lazúrkő,
Így kedvez tinektek Isten, a Teremtő!
És mint írva van az evangéliumban,
Hogy az ágról még egy kis madárfiúcska
 
Le nem eshetik az akarata nélkül,
Úgy őriz titeket égi kegyelméből!
És titeket Isten nem rendelt munkára,
Szántásra, vetésre, avagy más dolgokra!
 
És látjátok, mégis mily boldogan éltek,
Isten áldásával eltáplál titeket!
Madarak, tudjátok-e, hogy miért adott
Nektek Isten olyan szép és zengő hangot?
 
Hogy őt dícsérjétek s áldjátok jóságát,
És magasztaljátok szent irgalmasságát!
Madarak világa! zengj tehát ékes dalt,
Mellyel a Teremtőt dicsérd és magasztald!
 
Ti énekeljetek, én meg imádkozom,
Hogy éneketekkel imám égbe szálljon!”
Ekkor a madarak roppant nagy tábora,
Mely Ferencet eddig csendesen hallgatta,
 
Örömcsicsergéssel víg dalokat zengve,
Egyszerre repült föl a levegő-égbe!
És szent Ferenc is az Istent dicsőíté,
Ki őt e csodával úgy felékesíté……

 

Élete végén a Megváltó öt sebe tűnik föl a testén. A Mester azonban látomásban közli vele, hegy nem önkínzással, hanem lángoló szeretettel válik a hivő lélek az ő hasonmásává. A stigmatizáció ábrázolásáról később még beszélünk.

Amikor a Halál testvér beköszöntött hozzá, kedves madarai, a pacsirták özönlötték el a Porciunkula-kápolnát és énekükkel búcsúztatták Ferencet.

 

*

 

Sajátos módon hazánkban Szent Antaléhoz képest aránylag igen kevés Ferenc-patrocinium fordul elő. Ezeknek is egy része, főleg az újabb évszázadokban nyilvánvalóan keresztnévi eredetű. Ennek okát alighanem a szeráfi szent utánozhatatlan életalakításában, személyiségének karizmatikus csapongásaiban kell keresnünk. Életét inkább csodálni lehet, mint követni.

 

Esztergom: Báhony (Bánon), Budapest-Ferencváros (1879), Érsekújvár (franciskánusok), Szemet (Kalinkovo).

Nyitra: Sávnik (Štiavnik).

Besztercebánya: Gyetva (Ïetva, 1689), Pojna (középkor).

Rozsnyó: Rózsalehota (Ružiná).

Szepes: Kolinfalva (Kolinovce).

Eger: Szendrő (XVII. század, eredetileg franciskánus templom).

Kassa: Imreg (Brehov, minorita), Kassa (modern).

Szatmár: Újmonostor (Zalobin, 1765).

Veszprém: Milej (1339), Gyulakeszi. Egykori különleges titulusa: Szent Ferenc késése. Az elnevezés kultikus hátterét nem sikerült megfejtenünk.

Székesfehérvár: Vértesboglár (1810).

Győr: Tata (vár), Felsőpulya (Oberpulndorf).

Szombathely: Bögöl, Milej.

Kalocsa: Zenta (1938).

Csanád: Ferencfalva (Franzdorf, 1861), Nagykikinda (1808), Omlód (Homolic, 1858), Szárcsa (Sarča, 1817), Szászkabánya (Sasca Montana, 1750).

Nagyvárad: Szilágysomlyó (Şimleul Silvaniei, minoriták).

Erdély: Nagyszeben (franciskánusok), Székelypetőfalva (Peteni), Tusnád.

 

*

 

Ferenc hazai ikonográfiája sem mondható gazdagnak és változatosnak. Legjelentősebbek Csetnek (Štitnik) korai, XIV. századbeli freskói,* amelyeken a madaraknak prédikál és megkapja a stigmákat. Gótikus faszobra nem maradt ránk. Néhány szárnyasoltár képtáblája: Bártfa (hervartói oltár, 1524), Csíkszentlélek (Leliceni, stigmatizáció, 1510), Kassa (Lajos ferences püspök társaságában, 1440), Nagyszalók (Gross-Schlagendorf, Velky Slavkov, stigmatizáció, 1483), Szepeshely (Zipser Kapitel, Spišske Pohradie, 1490).* Oltára állott Csíksomlyón.*

Gazdagabbak, bár még számbavételre várnak a barokk emlékek. Nincs ebből a korból rendi templomunk, amelynek ne volna leginkább a stigmatizációt megörökítő Szent Ferenc-oltára.

 

Sokkal jelentősebb a szombathelyi franciskánus klastrom folyosójának 1936-ban föltárt, majd ismét elmeszelt freskótöredéke,* négy sarkán e szavakkal: Paupertas, Obedientia, Temperantia, Castitas.

Aligha kétséges, hogy a freskó egy kora középkori Krisztus-ábrázolásnak Ferenc személyére való átköltése. Ehhez már előre hozzá kell fűznünk, hogy a Poverellót az evangéliumi tanácsok föltétlen követése, meg a stigma kiváltsága miatt alter Christus néven is emlegetik.

Egy XIII. századi regensburgi miniatúrán* Krisztust az erények feszítik keresztre: az Irgalmasság (Misericordia), Bölcsesség (Sapientia) és az Engedelmesség (Obedientia) angyal alakban szögezik az Urat a keresztfára, a Jegyes (Sponsa), vagyis az Anyaszentegyház meg lándzsával az oldalát nyitja meg. Kifolyó vérét a Hit (Fides) az Utolsó Vacsora kelyhében fogja föl. Egy angyal a vak Zsinagógát űzi el a beteljesedés színhelyéről.

Sajnos, a rendelkezésünkre álló forrásokból csak annyit tudtunk megállapítani, hogy ez az ábrázolás a középkor szakrális-szimbolikus művészetében elég ritka.* Egykorú hazai régi emléket a szombathelyin kívül mi nem ismerünk. Világos azonban, hogy itt a karácsonyi hagyományoknál, illetőleg a nagypénteki somlyai misztériumoknál már méltatott prófétajáték, másként égi pör sajátos ábrázolásáról van szó. Eszerint Krisztus kereszthalálát nemcsak az emberi elvetemültség okozta, hanem a maga önként vállalt áldozata is. Ennek betöltésében a hóhérok mellett angyalok is szolgáltak neki, amint az emmausi tanítványoknak mondotta: hát nem ezeket kellett-e elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe? (Lukács 24,26).

Egy birtokunkban lévő szignálatlan, barokk rézmetszet* ennek az ikonográfiai előadásnak jellemző változata és egyúttal nyilvánvalóan a szombathelyi tönkretett freskónak édes testvére.

A latin szövegű metszeten a keresztre feszített, stigmatizált Ferenc titulusa, vagyis fölirata: Iparkodjatok Szent Ferenc atyátokhoz és a szegénységhez, amely benneteket szült.

Alatta: Krisztussal együtt vagyok keresztre szögezve.

Egy hosszú szövegszalag Ferenc két szemét is befödi: az evangéliumi hallgatást őrzöm, amely tartózkodik minden üres igétől. Közvetlenül a szemet borító szalagrészen: szövetséget kötöttem a szememmel. Majd tovább jobb felé: akár dicsérnek, akár ócsárolnak, hallgatok.

Alatta, még a jobb kéz fölött, egy lelakatolt szájhoz vezető szalag: ajkamra őrizetet helyeztem, hogy ne vétkezzem. Jobb felől így folytatódik: kezemmel dolgozom, a haszontalan képmutatást megátkozom és kivetem.

A szent két oldalán, mintegy védelmező hónalja alatt két-két Ferencet magasztaló pajzs. Barokk puttók tartják.

Jobb oldalon fölül: hóval, jéggel, tűzzel, tüskével, ostorral edzett TISZTASÁG. Megtagadta a tekintetet, beszédet és az asszonyon gyanús társaságát. Az alatta lévő pajzson: magasztos jegyesként szeretett, drágagyöngyként őrzött SZEGÉNYSÉG: egyetlen köntössel, felövezett ágyékkal is gazdag, megvetvén ezen a földön otthont, hajlékot, minden egyebet.

A bal felső pajzs szövege: mindenben vak ENGEDELMESSÉG. Aláveti magát annak is, aki csak egy órája novícius. Vak, hasonlatos a holttesthez: nem lát, néma, érzéketlen.

Az alatta lévő pajzson: ALÁZATOSSÁG. Majdnem példa nélkül vádolja magát hibáiról, kisértéseiről. Elviseli, hogy mások neveletlennek, ügyefogyottnak, haszonlesőnek, vagy bűnösnek híreszteljék.

Ferenc stigmatizált lábával cövekek közé ékelt földgömbön lebeg. Ennek fölirata: a világ dicsőségét, minden ékességét megvetettem.

A témának sajátos változata Búcsúszentlászló sekrestyefolyosójának megviselt, barokk olajképe, amelyet szerencsés véletlenből a közöny még nem ítélt halálra.

A paradicsomi életfát látjuk rajta, amelynek a fölfeszített Jézus a megváltó gyümölcse. Jobb tenyerén a dicsőség koronája. Másik kezében bibliai szövegszalagot tart: ESTO FIDELIS USQUE AD MORTEM ET DABO TIBI CORONAM VITAE, vagyis: légy jó mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.

A fa törzséből ágak, levelek sarjadnak. Felírásuk: IEIUNIUM (böjt, jobbra), VIGILIA (virrasztás, balra). A törzsből Ferenc alakja bontakozik ki. Feje fölött: CHRISTO CONFIXUS SUM CRUCI: Krisztussal keresztre vagyok feszítve. A szemét átkötő fátyolon: CIRCUMSEPTIO AURIUM OBDUCTIO OCULORUM, vagyis: a fül körülkerítése, a szem befödése.

Ferenc jobb kezében korbács, e szóval: MORTIFICATIO, vagyis önsanyargatás. Baljában gyertya: ACTIO BONORUM, OBEDIENTIA: jócselekedet, engedelmesség. A szájából kinövő két szalagon: ORATIO DEVOTA, illetőleg SILENTIUM, magyarul: jámbor imádság, hallgatás.

A szívéből szintén két szövegszalag ágazik ki. Jobbra: CASTITAS, balra: MEDITATIO, vagyis: tisztaság, elmélkedés.

Két oldalánál: DESCENDE DE CRUCE, azaz: szállj le a keresztről. Ezzel nyilván a kép alsó két sarkában látható törökturbános alak, és az ordító oroszlánként körüljáró sátán csúfolódik.

Jobb lábából ez sarjadt ki: POSUI PEDES MEOS SUPRA PETRAM. A balból: PETRA AUTEM CHRISTUS. I. Cor. 10. v. 4. Magyarul: lábamat a kősziklára helyezem, illetőleg: a kőszikla pedig Krisztus.

A kép legalján még odafestett tábla: QUI AUTEM SUNT CHRISTI CARNEM SUAM CRUCIFIXERUNT CUM VITIIS ET CONCUPISCENTIIS, azaz: akik pedig Krisztusé: testüket a bűnökkel és kívánságokkal keresztrefeszítik.

Maga a szimbolikus ábrázolás Leopold Kretzenbacher legújabb kutatásai szerint még a keleti, pusztában élő szerzetesség körében keletkezett. Innen került át a bizánci ortodoxia világába. A téma egyelőre ismeretlen körülmények között, de – a regensburgi miniatúrára gondolva – talán még a keresztesháborúk idején Nyugaton is föltűnik, de csak a barokk ikonográfiában válik általánosabbá. Kretzenbacher számos keleti, kevesebb nyugati előfordulást jellemez. Az utóbbiak közé tartozik egy nürnbergi, XVI. századbeli fametszet, amely a Bölcsesség Könyvének erős asszonyát ábrázolja. Sajátos módon lólábai vannak. Ez nyilván serénységére, életrevalóságára akar emlékeztetni. A bencés St. Lambrecht-apátság XVIII. századi olajképe keresztre feszített szerzetest, egy rézmetszet pedig hasonlóan fölfeszített apácát, végül egy elnagyolt, későbarokk szentkép (Meditationsbild) franciskánus szerzetest ábrázol. Ez utóbbi szegényes tematikájának azonban alig van köze a mi hazai képeinkhez. Kretzenbacher különben nem emleget olyan ábrázolást, amely Ferenc személyét örökítené meg.

 

*

 

Göcseji hagyomány szerint* vetésre legalkalmasabb a búzahét, másként ferenchét, tehát az a hét, amelybe Ferenc névnapja beleesik.

Vásárosmiske szüretkezdő napja Szent Ferenc ünnepe. Ezt talán a Fioretti egyik csodája is ihlette: a rieti pap szőlejét megették a Ferenc látására összegyülekezett emberek. A kesergő plébános azonban a böngékből mégis több bort préselt, mint amennyi valaha is termett neki.*

Minden miskei szőlősgazdának ezen a napon kellett a szürethez hozzáfognia. Előtte kanászostorral durrogtattak a hegyen. Így ötvöződött a mágikus gonoszűzés, és a szakrális oltalomkeresés egymással.

Dóc határában állott egy útszéli Szent Ferenc-szobor. A helyi hagyomány szerint egyszer egy juhász ráborította a szűrét és azt mondta neki: ha szent vagy, vigyázz rá. Ő meg elment három napig mulatni. Amikor visszajött, a szűrnek már csak hűlt helyét találta. A szobrot erre összezúzta, amiért állítólag három évre ítélték. Nem is újították föl, hanem a sándorfalvi régi temetőből engesztelésül feszületet hoztak a helyére. A környező dűlőnek Szentferenc a neve.




Hátra Kezdőlap Előre