Olvasós Boldogasszony, újabb finomkodó szóhasználattal Rózsafűzér Királynéja ünnepét rendesen október második vasárnapján szokták megülni. Népünk olvasókultuszáról itt csak annyit jegyzünk meg, hogy az olvasó-ájtatosság* a dominikánusok buzgólkodására a XV. század folyamán nyerte el mai formáját.* Köln városában alakult a legelső társulat (1475). Eddigi ismereteink szerint Kolozsvárott született (1496) az első hazai olvasótársulat, amelynek a dominikánus (később ferencrendi) templom mellé kápolnája (capella Rosarii) is épült, szárnyasoltárral.* A kultusz országszerte gyorsan terjedt. Czottmann Bertalan kassai patikus fogadalmi képén (1516) a donátorok kezében már olvasót látunk.*
Az olvasóimádság magyarul legelőször az apácák számára írt Czech- és Gömöry-kódexben* tűnik föl. Az utóbbiban az örvendetes olvasónak még fehér rózsakoszorú, a fájdalmasnak veres rózsakoszorú, a dicsőségesnek pedig aranyszínű rózsakoszorú a neve.
Az olvasókultusz különösen akkor vált egyetemessé, amikor a dominikánus V. Szent Pius pápa felszólítására a katolikus Európa az olvasót imádkozva könyörgött a kereszténységnek a török veszedelem ellen való helytállásáért. A lepantói tengeri győzelmet (1571, okt. 7.) ennek tulajdonították. Innen az ünnepnek és templomtitulusnak ritkább Győzedelmes Boldogasszony (S. Maria de Victoria) neve.
Az ünnepet hivatalosan XI. Kelemen pápa rendelte el, miután 1716 Haviboldogasszony napján Savoyai Jenő Pétervárad mellett döntő győzelmet aratott a törökökön. Ez egyúttal hazánk teljes felszabadulását is jelentette. Az ünnepnek így jelentékeny magyar vonatkozása is van.*
A hazai Olvasós Boldogasszony-ikonográfia összeállítása még a jövő kutatás feladata. Nyilván a legjellegzetesebbek közé tartozik Kisoroszi főoltárának* a lepantói csatát (1571) ábrázoló képe: a keresztény gályák legyőzik a török hajókat és ezzel végleg megdöntik a porta tengeri hatalmát, előkészítvén az izlám európai uralmának hanyatlását is. A kisoroszi képet, illetőleg dedikációt hazánk felszabadulásának friss emlékezete ihlette.
*
Október az egyházi év liturgiájában az olvasó és szintén a török időkben született lorettói litánia kiemelt hónapja. Templomainkban a hívek élénk részvételével az esti órákban végzik.
Olvasós Boldogasszony napját, amely egyúttal olvasóstársulataink fő ünnepe is, különösen azokon a helyeken tartják számon, ahol ez egyúttal a templom titulusa is.
Az olvasókultusznak a licenciátus jámborság orális, azaz élőszavas gyakorlatában, az írástudatlan hívek hitéletében volt szinte páratlan jelentősége. Nem véletlen tehát, hogy Olvasós Boldogasszony oltalma alatt elsősorban olyan templomaink állanak, amelyek hosszú időkön át leányegyházak (filia) voltak, részben még most is azok. Ezekben élt, illetőleg él az önellátó licenciátus hagyomány legtovább, nyomokban még napjainkban is.
Olvasós Boldogasszony tiszteletére számos templomunkban emelt a helybeli társulat külön oltárt is, ahol sokszor a titokváltás, vagyis az Üdvözlégybe foglalt hittitoknak a következő hétre, hónapra a tagok imádságául, elmélkedéséül való kijelölése történik.
Mint láttuk, az olvasókultusz ihlette néhány Szent Domonkos tiszteletére szentelt templomunk titulusát is.
Esztergom: Bilkaudvard (Bilkahumanec,1899), Budapest (angolkisasszonyok, XVIII. század, dominikánusok 1915), Cserfalu (Dubova), Felsőszöllős (Vinodol), Kisoroszi, Ipolyhídvég (Ipelské Predmostie, 1925), Köpösd (Hájske), Nemeskajal (Kaja)), Ondrahó (1931), Szénavár (Senohrady), Tarján (kápolna), Zsuk (Žlkovce).
Rozsnyó: Velkenye (Velkyna), Perse (1913), Komjáti, Rónafalu.
Besztercebánya: Pichtófalva (Pytelova 1778), Mocsár (Mociár 1782).
Eger: Egercsehi (1761), Bolyok (1886), Mesterszállás (1895), Finke (1913).
Kassa: Szakaly (Sokolány 1759), Felsővirányos (Vysná Sitnica 1767, előbb Mária Magdolna), Abos (Obyšovce 1769), Kiskárna (Karna, 1770), Radoma (1792), Opálhegy (Zámutov, 1912), Lapos (Lopuchov 1913), Izbugyarabóc (Hrahovec 1924), Regéc, Litka.
Győr: Mocsa (1758), Rábakecöl (1886), Kislédec (1891), Répcevis (kápolna), Sopronhorpács (kápolna).
Veszprém: Cserszegtomaj, Darvas (kápolna), Felsőkak, Kisbajom, Pápaderecske, Somogyfehéregyház, Varászló, Visz, Zalavár.
Pécs: Belvárdgyula (1854), Romonya (1871), Barátur (1913), Máza (1914).
Székesfehérvár: Tárnok (1731), Perkáta (1757).
Vác: Vác („fehérek temploma” 1773), Maglód (1891), Kistarcsa (1880).
Kalocsa: Körtés (Krusevlje, 1718), Negyven (1885), Kevi (1901), Rém (1901), Bócsa (1907), Györgypuszta (1910), Gara (1935, kápolna).
Csanád: Zichyfalva (Mariolana, 1806), Vecseháza (Morgenstern, Pietroasa-Mare 1870).
Szatmár: Óradna (Rodna veche, 1894), Csecsehó (1900), Ördögporuba (Porubka).
Erdély: Alsórákos (Racosul de jos).