Október 28.

Simon – Júdás, másként Simon-Júda már a magyar középkorban is számontartott kettős apostolünnep. Júdásnak az Iskariótitól való megkülönböztetésül Júdás Thaddeus (Tádé) volt a teljesebb neve. Középkori magyar szóalakja: Tágyás (1211).^*

Apokrif fogantatású legendáját, az Abgar-kép történetét a Winkler-kódexben^* olvassuk: mikoron Krisztus predikála Zsidóságba, Jeruzsalem táján, hallván ezt Abagarus edissai király, hogy Krisztus sok csodákat tenne Zsidóságban, Abagarus íra köszenetöt Jézusnak.

Hallottam az egésségökről, kiket orvosságok nélkül és fivek nélkül tész és szóddal vakokat velágosojtasz, sántákat jártatsz, poklosokat vigasztasz, halottakat elevenejtesz, kiket mind hallván te rólad, megtökéllem én lelkömben. És ez kettő közül egy légy, avagy Te légy Isten menyországból, hogy ezöket tészöd, avagy hogy Istennek fia légy, hogy ezöket mívelködöd. Azért kérlek tégödet jó Jézus, ez levél szerént, hogy méltóljál én hozzám munkálódnod és én kórságomat, kit régtőlfogva szenvedök, avagy vallok, meg vigaszjad. Mert az bizonysággal meghallottam, hogy az zsidók ellenöd zugodnak és akarnak ellenködni te ellenöd. Azért jőjj énhozzám, vagyon énneköm egy kis városom, de ékös. Elég leszen mind te neköd s mind énneköm.

De Úr Jézus Krisztus eképpen felele neki: Boldog vagy te, ki énbennem hittél, miért nem láttál. Mert meg vagyon énrólam írván, boldogok, kik engömet nem láttanak és hittenek, de maga azokról melyeket énneköm írtál, hogy én tehozzád mennék, először kell énneköm mindönöket beteljesejtenöm, melyekért én bocsátott vagyok. Annak utánna attól elvétetöm, ki engömet bocsátott. Mikoron én is menyországba fel menendök, bocsátok tehozzád egyet én tanítványim közől, ki tégödet megvígaszjon és megéltessön.

Látván immár azért Abagarus, hogy Krisztusnak színét, avagy személyét nem láthatnája, néminemű képírót bocsáta Jézushoz, hogy uronknak képét, ábrázatát csak írva láthatnája, kit személy szerént nem láthata. De mikort a képíró Krisztushoz jött volna, és Krisztusnak orcájának fényösségétől nem igyeközhetik vala megírnya mi ábrázú, avagy mi szabású Krisztus volna és mint őneki hagyta vala, meg nem írhatá. Látá Krisztus a képírónál a ruhát, vevé és ő orcájához nyomá és eképpen ő szent színét Abagarus királynak az ruhára nyomva küldé.

Minek utánra immár Krisztus menyországba mene, miképen néminemű írásban olvastatik, hogy szent Tamás apastal Taddeust, ki mondatik Judásnak, külde Abagarus királyhoz Istennek mondása szerént. Ki mikoron látta volna Jézusnak tanítványát őhozzája jönni, a jó Jézusnak igéretit, látá Abagarus kerály Taddeusnak orcáján néminemű isteni fényességöt. Kit látván, megfélemlék és megrettene, mondván: Bizony, te a jó Jézusnak, az Istennek fiának vagy tanítványa, ki mondotta vala énneköm: Bocsátok egyet én tanítványaim közől te hozzád, ki tégödet megvígaszjon és teneköd életöt adjon. Kinek Taddeus monda, ha Istennek fiában hiszel szívednek minden kévánatosságát megnyeröd. Kinek mondá Abagarus király: hiszöm bizonnyal és az zsidókat, kik megfeszejtötték őtet, örömest mind római hatalomnak ellene meggyötröm.

A történet itt megszakad, nem folytatódik tovább. Eddig tart egyébként a Legenda Aurea előadása is. Később a magyar Gesta Romanorum (1695) példái között szintén töredékesen, nagyon röviden bukkan föl:

Gervasius írja: Édissa városában mely nagy tiszteleti volt régebben a Krisztusnak, úgyhogy abban semminémű eretneket nem szenvedtek, sem zsidót, sem bálványimádó pogányt. Kihez képest a pogányságnak ereje semmi győzedelmet nem vehetett rajtok. Ha mikor ostromlották a nemzetségek, egy kis gyermek kiállott a város kőfalára, aholott valami levelet olvasott. És valamikor azt elolvasták, vagy megbékéllettek, vagy rémülve elfutottak alóla a pogányok.^*

Abagarus megjelenik a jezsuita diákszínpadon is: Nagyszombat (1697).^* A legendát már a mi korunkban páratlan teljességgel, kitűnő tájékozottsággal foglalja versbe Varga Lajos népi versírónk.^* Terjedelmessége miatt nem idézhetjük.

Nyilvánvaló, hogy az Abgar-kép legendáját barokkos ponyvairodalmunk is számontartotta. Ennek bizonyságai azonban vagy megsemmisültek, vagy még lappanganak. Tudnunk kell még, hogy az Abgar-kép barokk másolatai régi paraszthajlékokban éppen nem voltak ritkák. A Szeged-alsóvárosi franciskánus templom Pieta-oltárának oromzatán is föltűnik. Számát a kutatás gyarapítani fogja.

*

Júdás, másként Tádé tehát Jézus tanítványa és rokona. Életét teljesen átszőtte a legenda, amint Abgar király történetéből is kitűnik. Kezében vándorbottal vagy újabb időkben Krisztus képmásával szokás ábrázolni.^*

Tisztelete – nyilvánvalóan az Iskarióti Júdással való névrokonsága miatt – évszázadokon át mintegy lappangott, csak az újkorban bontakozott ki. Oltalmát, segítségét a korunkra annyira jellemző bonyolult, kilátástalannak tetsző, félreérthető emberi körülmények között, tanácstalanság, kétségbeesés idején keresik. Eredete talán Svédországi Szent Brigitta egyik látomása, amelyben Jézus kinyilatkoztatja neki, hogy mindig nagy bizalommal forduljon Tádéhoz.

A kultusz közép-európai szülőhelye a jezsuiták bécsi Am Hof néven emlegetett, egyébként a kilenc angyali karnak szentelt temploma.^* A barokk udvari pietás hatására Nádasdy Ferenc országbíró, aki mintha tragikus sorsát előre érezte volna, Tádét különös bensőséggel tisztelte, a tőle épített Lorettom templomának egyik kápolnáját István királynak, a másikat pedig Tádénak ajánlja (1659), akiről hiszi, tudja, hogy patronus causarum desperatarum, vagyis: a reménytelen ügyek pártfogója. A kápolna freskóciklusa: 1. Tádé vértanúhalála, 2. Tádé álmában megjelenik Abgar királynak, 3. iratot nyújt át neki, 4. a pogányoknak hirdeti az evangéliumot, 5. két angyal pálmával és égi koronával (1734). Festőjük nem ismeretes.^*

Tádé tiszteletének másik korai bizonysága a soproni dominikánusok főoltára (1740), ahol angyalsereggel jelenik meg, kezében Jézus képmása.^*

A budapesti egyetemi templomban, amelyet még a pálosok építettek, egykorú Simon–Júdás oltárt látunk.

Mint jezsuita „divatszent” jelenik meg a váci Gombáspatak hídján (1758): S. THADEAE DESOLATOS, NE SPIRITU CONCIDANT, ERIGE,^* vagyis: Óh Szent Tádé, a kétségbeesetteket, nehogy lélekben összeomoljanak, állítsd talpra.

Kassa szinte valamennyi templomában találkozunk Tádé képével, a kultusz tehát még föltétlenül barokk–jezsuita hagyomány. A további hazai hódítást nyilván a jozefinizmus akadályozta meg. Századunk elején azonban újjászületik: Júdás – Tádé a nagyváros szentje. Érthető, hogy a jezsuita rend és nyomában az urbánus igényű lelkipásztorkodás felkarolja a kultuszát. Az Am Hof kegyképének másolataival városi templomainkban mind többször találkozunk, ami jellemző a modern élet útvesztőiben vergődő emberre.^*

*

Tádé kalendáriumi társa a buzgó Simon (Máté 10,4). A hagyomány a kánai mennyegző vőlegényével is azonosította. Ismertetője a fűrész, mert legendájának egyik változata szerint ez volt vértanúságának eszköze. Ezért különösen a favágók tisztelték védőszentül. Ennek ugyan eddigi tudomásunk szerint nincs biztos hazai nyoma, de a számos erdővidéki patrocinium miatt minálunk sem lehetett ismeretlen.

Neve keresztnévként régebben kedveltebb volt mint napjainkban. Ezt a belőle képzett számos családnév: Simon, Simonka, Simóka, Sinkó, Sinka, Simó, Sima is igazolja. Néhány helynév: Szentsimon, Csíkszentsimon, Nyárádszentsimon.

Simon Bártfa (1480), Kassa (múzeum, XV. század vége), Lipótszentandrás (Sväty Ondrej nad Vahom 1512), Ludrófalva (Ludrova 1510), Turócbéla (Bela 1520) szárnyasoltárán a többi apostolok társaságában jelenik meg.^* Faszobruk áll Nagyőr (Nehre, Strážky) templomának Simon–Júdás oltárán (1500).^*

Simon – Júdásnak oltára állott a győri székesegyházban (1457), a soproni Szent György-kápolnában (1480).^*

Tar Benedek szegedi vőfélyes versezete az Adhortatio mulierum (1541). Így oktatja benne többek között a házasulandó legényeket:

---