A pszichológiai gyakorlat beépítése az iskolai nevelőmunka folyamatába két formában valósult meg nemzetközi próbálkozásokban és hazánkban is. Egyik forma az iskola szervezetén kívüli állomások megalakítása (pályaválasztási-, nevelési tanácsadó intézetek), másik az iskolán belül, adott tantestülethez tartozó pszichológus(ok) foglalkoztatása. Hazánkban mindkét forma elterjedt, az utóbbi jelenleg még inkább kísérleti jelleggel, nem képez egységes hálózatot.
A szocializációs folyamatban az intézményes nevelésnek egyre inkább szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a családi szocializáció esetenként negatív élményeit, hiányait, valamilyen formában és eszközzel korrigálja, kompenzálja. A különböző beilleszkedési és teljesítményzavarok, esetleges neurotikus tünetek kialakulása gátolja az iskolai követelményeknek való megfelelést, megzavarja a nevelési folyamat alakulását az egyén és az iskolai közösség vonatkozásában is. Ugyanakkor az utóbbi évtizedekben fokozatosan nőtt az iskola követelményrendszere, ezzel együtt a nevelési és oktatási feladatok sora, amelyek új eljárások, eszközök bevezetését igényli. Elismerésre méltó eredményeket ért el a pedagógia tudománya, új hatékony metodikák, programok kidolgozásában. A növekvő igények viszont egyre több gondot is jelentenek a pedagógia különböző szakterületei képviselőinek. Mint minden fejlődő alkalmazott tudomány, így a pedagógiai tudományok is egyre több elméleti és gyakorlati eredményt adaptálnak más alap- és alkalmazott tudományok eredményeiből. Természetesen a határterületek megfelelő színvonalú műveléséhez szorosan együtt kell dolgozni az érintett szaktudományok képviselőinek. A pedagógia és a pszichológia tudomány és elmélet szoros kapcsolatának bizonyítása talán itt felesleges. Számos példa van a szakemberek együttműködési formáira intézményes szinten is. Az iskolapszichológus „szakma” megvalósulása viszont egy új és sok eredményt ígérő gyakorlati együttműködés lehet, amikor reális társadalmi, nevelési színtéren, közös célkitűzésekkel, azonos munkahelyi közegben és közösségben, egy tantestületben dolgoznak együtt. Erre az együttműködési formára vonatkozóan több hazai próbálkozás történt, de ezek eredményességük ellenére izoláltak maradtak, nem nőhetett ki belőlük jelentős gyakorlat, vagy hálózat, hiszen néhány szakember és intézmény működését érintették. A nemzetközi tapasztalatok több – elsősorban nyugati – országban jelentősebbek, megismerésük elengedhetetlen, de az eltérő társadalmi- és iskolarendszerek miatt, eredményeik adaptációja megfelelő kritikai és kísérleti munkát igényel.
Ezen túl a pedagógusok pedagógiai, didaktikai kultúráját sem képesek kellően megalapozni a képző intézmények a szaktudományos képzés mellett és az oktatási rendszerünk követelményeihez viszonyítva (gondoljunk csak a képzés idejéhez viszonyított óraszámok alakulására!), az együttműködés kialakításához viszont jelentősen bővülni kell a pedagógusok pszichológiai kultúrájának, melyben fontos szerepet kap az iskolapszichológus is, a pedagógusok pszichológiai képzésén kívül. Ezért az iskolapszichológusi hálózat kiépítése csak fokozatosan képzelhető el, úgy, hogy a pedagógiai gyakorlat segítése mellett szisztematikusan kísérleti munka is folyik, amelyre a tapasztalatok rendszeres regisztrálása, tudományos feldolgozása, új metódusok kialakítása és közreadása jellemző. Ez feltételezi a vállalkozó pszichológusok és pedagógusok (tantestület) együttes kísérleti munkáját és a velejáró többlet-erőfeszítést.
Az első jelentősebb vállalkozás hazánkban – megfelelő gyakorlati-kísérleti előzményekre alapozva – 1986/87-es tanévben indult, amikor 30 alsó- és középfokú intézménybe állt be főfoglalkozású pszichológus, az iskolai vezetéshez tartozó státusba. A kísérlet szakmai irányítását az ELTE BTK Társadalom- és Fejlődéspszichológiai Tanszék végzi, amelyben szorosan együttműködik a KLTE BTK Pszichológiai Intézete is. A Művelődési Minisztérium előzetes terveinek megfelelően – a kísérleti eredmények és lehetőségek függvényében – további hálózatfejlesztés várható az elkövetkezendő években. Ugyanakkor az új oktatási törvény lehetőséget ad az egyes intézményeknek pszichológus alkalmazására, ha erre megteremtik a pénzügyi (státus) feltételeket. Ezen az úton a hálózathoz kapcsolódók is bekapcsolódnak az irányított kísérleti munkába.
A hazai és nemzetközi tapasztaltok alapján beindult hálózatfejlesztésben az iskolapszichológus lehetséges feladatait, működési körét, a következőkben foglalhatjuk össze (amelyet természetesen bővít és módosít a folyamatos gyakorlat és fejlesztés):
A pszichológia – különböző alkalmazott területeken – kidolgozott eljárásai, vizsgálati metódusai közül azoknak az alkalmazását végzi az iskolapszichológus, amelyek segítik a pedagógus oktató-nevelő munkáját, ahhoz többletinformációval, metodikával járul hozzá, s egyben megalapozza a pedagógus és pszichológus munkakapcsolatát azáltal, hogy azonos jelenségről más megközelítésben tapasztalatot cserélnek, majd konkrét nevelési célkitűzéseket, módokat határoznak meg.
Ilyenek lehetnek például: intelligenciavizsgálatok (egyéni- és osztályközösségek szintjén), különböző viselkedési skálák alkalmazása, projektív eljárások (pl. családi rajz), társas helyzeteket elemző eljárások (szociometria). Az ilyen eljárások egy részét különböző céllal a pedagógusok is alkalmazzák és ismerik, így gyakori a félreértés, hogy miért szükséges a pszichológus közreműködése? Néhány alapvető szempontot emelnék ki:
– azonos eredmények közös elemzése (pszichológiai és pedagógiai szempontból) hatékonyabb lehet, a pszichológus esetenként felkészültségét tekintve mélyebb, részletesebb elemzést adhat, a pedagógus ehhez illesztheti pedagógiai célkitűzéseit, tapasztalatait.
– a pedagógus oktató-nevelő munkája mellett már nem képes ehhez megfelelő időkeretet biztosítani, jelentős túlvállalásra kényszeríti, vagy le kell mondani ezekből a vizsgálatokból származó információk felhasználásáról.
– néhány metódus alkalmazása pszichológus képesítést igényel, valamint további új formák iskolai adaptációját is meg kell valósítani.
A tanítási óra a nevelés egyik legfontosabb színtere. Számos információt szolgáltat a nevelési folyamat alakulásáról a tanár-tanuló, tanuló-tanuló viszony, az osztályközösség alakulásáról. Számos – tanítási óra élményéből fakadó – szakmai kérdés merül fel a pedagógusban, amelyre gyakran azért talál nehezen megoldást (vagy éppen azt érzi, hogy nem képes erre), mivel aktív résztvevője a folyamatnak, így korlátozottak a megfigyelési lehetőségei. A tanítási órák látogatása alapján szerzett információk ill. az óralátogatás tapasztalatainak megbeszélés lehetőséget ad a problematikus tanulók viselkedésének, helyzetének az elemzésére, pedagógiai, viselkedési stratégiák kidolgozására, az interperszonális viszonyok jobb megértése és befolyásolására. A pedagógus és pszichológus ebben a formában igen hatékony közös munkát végezhet, ha kapcsolatuk megfelelően partneri, kollegiális. Alapja lehet az egyéni nevelési stílus tudatos formálásának, az egyre hatékonyabb és tudatosabb egyéni pedagógiai hatásrendszer kimunkálásának.
Az iskolapszichológiai kísérlet eddigi tapasztalatai alapján ezt a formát a pedagógusok elsősorban a fegyelmezetlen, számukra érthetetlen viselkedést produkáló gyerekek megfigyelésére kezdeményezték. Természetesen az egyéni pedagógiai stílusra vonatkozó tapasztalatcsere szorosabb, megfelelő tapasztalatokon nyugvó kapcsolatot igényel. Mindenesetre a pszichológus óralátogatását semmiképp sem szabad a bemutató tanítás vagy a „szakfelügyelő” jelenlétének megfelelően értékelni, még akkor sem, ha néhány közös elem található. A „kontroll” szerepe sok vonatkozásában és céljában eltérő.
Az iskolapszichológus elsősorban preventív munkát végez, így fontos feladata a szakszerű, tudatos pszichológiai szűrővizsgálat, amelynek célja a veszélyeztetett vagy potenciálisan veszélyeztetett, pszichés rendellenességekkel, beilleszkedési nehézségekkel, teljesítményzavarokkal küszködő gyermekek felismerése. Természetesen számos zavart, nehézséget felismer és közvetít a pedagógus a pszichológus felé (különböző devianciák, tanulási nehézségek, bukás, miliő ártalmak, neurotikus tünetek stb.), amelyekben döntően vagy részben a pszichológus szaktudása, segítségére van szükség.
A szakszerű pszichológiai szűrés érzékenyebb lehet és elősegítheti a korábbi felismerést, a pedagógiai tapasztalatot többletinformációval egészítheti ki, amely elősegítheti a megfelelő pedagógiai és szükség esetén pszichológiai beavatkozást.
Az egyéni ellátásban az iskolapszichológusnak el kell döntenie, hogy a pszichológiai segítségnyújtás – a megfelelő vizsgálati anyagok és pedagógiai információk alapján a pedagógussal és szülővel történt konzultáció ill. rendszeres kapcsolattartás – megtörténhet-e az iskolai keretek között, vagy megfelelő társintézményhez (gyermekideggondozó, nevelési tanácsadó) utalja.
Számos esetben (iskolai kudarcok, egyes teljesítményzavarok, bűnbakhelyzet, családi nevelési hiba, feladathelyzetes szorongás stb.) hatékonyabb lehet a pedagógus (szülő) és pszichológus együttes munkája nemcsak a prevenció, hanem a korrekció terén is. Hiszen gondoljuk meg, hogy a mai iskolában a tanulók „ébrenléti” idejüknek döntő százalékát az iskolában töltik. Itt ebben a közegben nyilvánulnak meg azok a magatartási rendellenességek, amelyek mögött potenciális vagy kialakult veszélyeztető tényezők, kialakult rendellenességek lehetnek, s ebben a közegben történő szocializációjuk hivatott ezek megelőzésére vagy korrigálására.
Vannak viszont olyan rendellenességek, amelyeket hatékonyabban kezelhet egy-egy megfelelő pszichoterápiás ellátásra felkészült intézmény, sőt elkerülhet olyan interferenciákat az egyén (család) és az intézmény (pedagógus) között, amely épp kiváltója, fenntartója a tünetnek, vagy a tünettel kapcsolatos információk hátrányos helyzetet teremthetnének az egyén számára. Ezekben az esetekben is szükséges viszont a gyermek iskolai segítése és viselkedésének iskolai követése, amelyben az adott szakintézmény partnere az iskolapszichológus.
Fontos feladata az iskolapszichológusnak az egyéni ellátásban még a krízishelyzetek kezelése (pl. öngyilkossági kísérletek), a pályaválasztási döntés segítése.
Az iskolai munka elsődleges kerete az osztályközösség, amely számos pedagógiai és pszichológiai kérdést kínál akár az egyéni, akár a közösségi nevelés színtereként közelítjük. Kiemelt szerepét látjuk itt, a már említett szociometriai vizsgálatoknak, amely igényes alkalmazásához szükséges az iskolapszichológus közreműködése. Jelentős segítséget nyújthat az osztályfőnöki munka megtervezésében, esetleg bizonyos témájú osztályfőnöki óra megtartásával is. Kívánatos lenne a felső tagozat 7-8. osztályaiban, de középiskolákban feltétlenül olyan általános magatartáskultúrát fejlesztő tantárgy bevezetése, amelynek az „Ember és társadalomismeret” elnevezést szántuk.
Ez a tantárgy általános ismereteken túl olyan helyzetgyakorlatok által közvetített élményhez is juttathatná a tanulókat, amelyek fejlesztenék ön- és emberismeretüket, harmonikusabbá és ökonomikusabbá tenné emberi kapcsolataikat (preventív mentálhigiénés funkciót tölthetne be).
Igen jelentős hatású az iskolapszichológus munkájában az osztálykeretektől független gyermekcsoportokkal való foglalkozás. Ezeket az iskolában szakkörjelleggel hozza létre, de megszervezésüknél speciális nevelési, korrekciós célkitűzéseket vesz figyelembe. A különböző csoporttechnikákban képzett pszichológus itt a csoportdinamika (a szociálpszichológia) eszközeit tudatosan alkalmazza elsősorban a csoportban levő tanulók önismeretének, kommunikációs képességének, szociális érzékenységének fejlesztése céljából. A csoporttechnikák alkalmazása igen hatékony eszköz az iskolapszichológus tevékenységében, de számos adaptációs kérdés van még, amellett számos adaptációs lehetőséget is nyújtanak a különféle metodikák. Igazán akkor lehet hatékony és az iskolai színtéren hiteles, ha ez a munka pedagógus bevonásával történik.
Az utóbbi években súlyozottan foglalkoztatta a pedagógiát a tehetséggondozás kérdésköre, melyre számos elképzelés és próbálkozás született, s ennek pszichológiai vonatkozásai is ismeretesek. Bármilyen tehetséggondozásra vonatkozó pedagógiai koncepció esetében az iskolapszichológus közreműködése jelentősen növelheti az eredményességet, sőt mind a szűrővizsgálatoknál, mind pedig az egyéni és csoportfoglalkozások tervezésénél is iskolapszichológus feladatköréhez sorolható.
Az iskolapszichológus differenciáltabb eszközrendszerrel rendelkezik a tehetségek kiválasztásához, szűréséhez, segítséget nyújthat – a gyakran nem könnyű – egyéni bánásmód és munkaprogram megtervezésében, a közösségi helyzet alakításában, kreatív csoportok létrehozásában.
Az iskolapszichológus munkája csak akkor lehet hatékony, ha a pedagógusokkal való együttműködésre koncentrál. Alapvető félreértés lehet, hogy a pedagógus átruházza az egyes nevelési nehézségek megoldását a pszichológusra, s a pszichológus látszólag átvállalja. A nevelőmunka irányítója és felelőse a pedagógus, ebben az iskolapszichológus partnere, segítője lehet azáltal, hogy többletinformációval, részfeladatok megoldásával, stratégiák közös alakításával segíti az iskola vezetését, a nevelőközösséget és az egyes pedagógusokat. Ezáltal fejleszti és segíti, majd felelős az iskola pszichológiai kultúrájáért. Ennek számos formája alakult ki a gyakorlatban. Ilyenek a nevelőtestületi, továbbképzési témakörök pszichológiai vonatkozásainak kidolgozása (fejlődéslélektani ismeretek felújítása, tanulás pszichológiai kérdéskörei, pszichológiai olvasmányok ajánlása stb.), esetleg előadás tartása, a tantestület által igényelt témakörökből. A szemléletformálás jelentőségén túl az iskolapszichológus tevékenysége csak akkor lehet elfogadott és hatékony, ha állandó és folyamatos visszajelzést biztosít a pedagógiai munkához, és megvalósítja a tervezett célkitűzéseit. Ennek formája a folyamatos konzultáció. A konzultáció cselekvőképes munkakapcsolat kialakítását célozza, ösztönzi a pedagógiai problémamegoldó készség alakulását. A konzultációk az előzőekben felsorolt területeket és feladatokat érintik. A konzultációnak több szintje van. Az egyéni esetek megbeszélése gyakran tovább vezet a tantestület felé, hiszen egy-egy tanuló, vagy osztály problémája több pedagógust érinti. Ezekben fontos etikai mozzanatok keletkezhetnek, végig kell gondolni az információ hatását és áramlását. Vigyázni kell arra, hogy akár a pedagógus, akár a gyerek ne kerülhessen „kiszolgáltatott” helyzetbe nem megfelelően kezelt információk miatt.
Létrejöhet konzultáció a tantestület és a pszichológus között, amikor a tantestület egésze fogalmazza meg gondjait, esetleg tervezi meg hatékonyabb nevelési célkitűzéseit, eszközeit. Ennek lényege a működőképes aktivitáshoz szükséges információcsere. Külön kérdéseket vethet fel ezekben az iskolai vezetés. Az egyes szinteket szisztematikusan kell végigjárnia az iskolapszichológusnak.
Jelentős szemléletformáló hatású lehet a pedagógusokkal szervezett esetmegbeszélő csoport. Ezekben a csoportokban a pedagógusok egyéni nevelési gondjaikat tárják fel, elemeznek valós pedagógiai helyzeteket. Ezek alkalmasak egyben arra is, hogy tükröt tartsanak egymásnak nevelési-szakmai képességeikről, egyéni tulajdonságaikról. Így ezek a csoportok egyben önismereti jelleggel is működnek. A csoportmódszerek alkalmazását tantestületen belül izgalmas, hatékony eszköznek ítéljük, de elterjedésük előtt még számos kísérleti adaptációra, tapasztalatgyűjtésre és – feltétlenül – igen jól képzett (csoporttechnikákban jártas) pszichológus vezetésére van szükség.
Ennek elsődleges színtere a szülői értekezlet, ahol kezdetben az iskolapszichológusnak célszerű előadásokat tartani, konzultációs lehetőséget biztosítani. Később célszerű a szülők részére fogadónapot kiírni. A szülőkkel történő egyéni kapcsolattartásban lényeges az adott tanulóról a megfelelő információk beszerzése, a szülők megnyerése a preventív vagy korrekciós feladatokhoz szükséges nevelési módszerek alkalmazására, új nevelési stratégiák közös kidolgozására. Feltétlenül szükséges a szülővel való együttműködés a krízishelyzetek megoldásánál, vagy a terápiás intézménybe való utalásnál, hogy felkészítse a szülőt gyermeke pszichoterápiás gondozására, ill. az azzal együtt járó feladataira.
Természetesen nincs módunk felsorolni és részletezni az iskolapszichológus részletes feladatkörét, lehetséges munkaterületeit, csak a legáltalánosabbakra utalhatunk.
Az iskolapszichológus hálózatban rejlő lehetőségek megvalósulása döntően függ a pedagógusok együttműködésétől és elfogadó, kreatív támogatásától.
A pedagógus szereppel együtt jár az az érzés, hogy a nevelés az ő kompetenciájuk az iskolában, hatékonyságukra és hozzáértésükre jelentős társadalmi elvárás nehezedik. Emellett számos feltárt társadalmi ok, jelenség magyarázza, hogy jelentős kudarcokkal szembesül, speciális módszerekre lenne szüksége, csökken a vállalkozó kedve. Ez belső bizonytalanságérzést okoz, s a pszichológus megjelenését gyakran hatékonysága, kompetenciája megkérdőjelezésének tekinti. Amíg külső intézménybe utalta a gyereket, egyben annak igazolását is látta, hogy rajta kívül álló okok determinálják nevelési kudarcát (kedvezőtlen családi háttér, képességhiány, stb.). Ily módon a külső intézménynek kell megoldani helyette a problémát. Az iskolapszichológus jelenléte megtöri ezt a kényelmesebb szituációt, hiszen bevonja a megoldásba a pedagógust, így többlet munkát igényel, a gyerekkel való konfliktusok újratermelődnek. Bár ez lehet eredményesebb, mégis (gyakran az eredményt igénylő és látó pedagógusok szívesen vállalják a többletet!) szemléletváltást igényel számos elméleti és gyakorló pedagógus esetében.
Az ellenállás a pszichológus szakma részéről is megnyilvánul, amely felesleges „konkurenciát” lát benne az egyes terápiás lehetőségeket biztosító intézményekkel szemben. Ezeknek a nézeteknek a hátterében gyakran a hagyományos pszichológiai ellátás lehetőségeinek túlértékelése, az egészségügybe ágyazódott (vagy azzal analóg természetű) pszichológiai gyakorlat kezdődő „divatja”, presztízs-fölénye nyilvánul meg, a pedagógiával szemben. Ezek a nézetek alábecsülik az iskola szocializációs szerepét és lehetőségeit azáltal, hogy kiemelik a családi szocializáció meghatározó voltát, és a korrekciók lehetőségét csak pszichoterápiás intézményekben látják kivitelezhetőnek.
A közös kísérleti munka, s a gyakorlat kiváltotta párbeszéd, az eredmények igazolhatják – a meglevőkön túl – a két tudományterület és gyakorlat új érintkezési területének jogosságát.