A szokásokhoz fűződő költői formákat szertartásos költészetnek is szokták nevezni. E csoportba a köszöntő versek, lírai vagy epikus énekek, párbeszédes színjátékok tartoznak; közös jellemzőjük, hogy valamely népszokás keretében jelentkeznek, általában valamely cselekmény (rítus) kíséretében.
A szövegekkel összekapcsolt rituális cselekmény sokféle lehet. Néha szerepekre osztott színjáték formáját ölti, mely hasonlít az „igazi” színjátékhoz. Máskor szimbolikus cselekmény, például tűzgyújtás, öntözés, vesszőzés vagy álarcos tánc. Az ünnepi díszbe öltözött kislányok pünkösdkor egy kiskirálynénak nevezett társukat magasra emelik, és éneket mondanak, hogy „magasra nőjön a kender is”. – Maszkos állatalakoskodó jelenik meg a színen, összerogy, majd kísérője, tréfás-varázserejű szöveg kíséretében, új életre kelti. Íme néhány példa azok közül a varázscselekmények közül, melyekhez a rituális népköltészet kapcsolódik.
Ahol a varázscselekményt ének kíséri, annak dallama is igen régies lehet. Már Bartók Béla megállapította, hogy a népi dallamok közül kiválnak, külön csoportot képviselnek a szertartásokhoz kötött dalok, például a regösénekek, melyeket a karácsony és újév közti időszakban énekelnek, továbbá a lakodalmi dalok, halotti siratók, aratási dalok. Bartóknak ez a felsorolása egyben utal arra is, hogy az ünnepi népszokások három fő csoportra oszthatók: főként az év ünnepeihez, az emberi élet nagy ünnepeihez és a munka ünnepeihez fűződnek, tehát a rituális költészet is ezekkel az alkalmakkal kapcsolatban jelentkezik.
Ezek az alkotások természetesen nem egy időben keletkeztek, hanem igen különböző történeti korokban jöttek létre. Legrégibb rétegük olyan archaikus, mitikus képeket, mágikus formulákat őrzött meg, melyeknek értelmét inkább csak sejtjük, szépségük azonban ma is megragadja a hallgatót.
Hogyan maradhattak fenn századunkig ezek a régies dalok, varázsigék, játékok? A földművelő, állattenyésztő nép hosszú évszázadokon át szinte tehetetlenül állt szemben a természeti erőkkel, amelyektől léte függött. A jó termés, a jó idő létkérdés volt számára. Így érthetjük meg, hogy hazánkban éppúgy, mint más európai országokban, az emberiség igen régi korszakába visszanyúló babonás varázscselekményekkel igyekeztek biztosítani a föld termékenységét, ember és állat szaporodását, mágikus formulákkal próbálták távol tartani a jégesőt, vihart, másfajta sorscsapásokat. Ezeket a varázscselekményeket évről évre megismételték a hagyományos népszokások keretében.
A népszokások költészete persze nem csupán varázsénekekből áll. Jelentős csoportjának eredetileg is csak esztétikai funkciója volt, mely az ünnepélyes alkalmakat énekkel, tánccal, játékkal kívánta széppé, emlékezetessé tenni. Ez történt századunkban az egykori varázsénekekkel is; ahol ma ezeket még éneklik, már többnyire elfeledték régi babonás értelmüket. A regölő legények ma pl. azért járnak házról házra köszönteni, hogy megtiszteljék az ismerősöket, különösen pedig a lányos házakat, tehát afféle udvarló-tisztelgő szokássá alakult az egykori mágikus szokás.
A szokásformák változásával a régi szokásokhoz új szövegek és dallamok is kapcsolódhatnak; erre a lakodalmi költészetből számos példát lehetne idézni. Egyes Ipoly menti falvakban, mint pl. Manga János is megállapította, a századforduló után a régi rítusénekeket a Pestről hazajáró munkások által hazavitt slágerdallam váltotta fel.
Szokásaink pontos leírása és rendszerezése, éppen komplex voltuk miatt, sok nehézséggel jár. Amit rögzíteni tudunk, az voltaképpen csak egy szokásmodell, mely a megfelelő alkalommal újra meg újra megvalósul. Gyakran többféle szokásmodell létezik egy és ugyanazon közösségben is. A szokást gyakorlók tudatában is többféle szokásmodell élhet; az idősebbek úgy számolnak be a szokásról, ahogy az az ő fiatalkorukban játszódott le, a fiatalabbak pedig már a szokásnak mai, változott formáját élik meg.
A szokások megértését gyakran megkönnyíti, ha meghallgatjuk a hozzájuk fűződő magyarázatokat. Néha ezek is költői formát öltenek, s egy-egy bonyolultabb ünnepi szokás értelmezésekor valóságos eredetmondákat mesélnek el. A régi babonás szokások létrejöttét viszont olyan áltörténeti mondákkal magyarázzák, melyek inkább eltakarják, mint felfedik a szokás valódi értelmét, célját. A lármázással, álarcos alakoskodással összekötött szokásokat gyakran a török elleni harcokkal magyarázzák: pl. a mohácsi sokácok (délszlávok) látványos mágikus farsangi alakoskodásukat emlékszokásként emlegetik, melyet eredetileg azért gyakoroltak, hogy az álarcos alakoskodók a törököket elijesszék.
Éppen ezért a szokások leírásánál arra törekedtem, hogy lehetőleg ne csak a magam szavával, hanem a szokásban részt vevők szavával is leírjam őket: úgy, ahogy a szokást gyakorlók tudatában élnek.
Említettem már, hogy a szokások leírásának megkönnyítésére rendszerbe szokták foglalni őket. Megkülönböztethetők pl. a naptári évhez fűződő szokások, az emberi élet szokásai, munkaalkalmak szokásai, történelmi emlékszokások, jogszokások stb. További csoportokat is lehetne még említeni, hiszen szokások keretében játszódott le az egész élet, pl. a népi orvoslás, a rontás és a jóslás is szokások keretében öltött formát.
A magyar népszokások pontos leírásának, táji-etnikai változatainak ismertetése sok kötetet töltene meg. Itt másra nem vállalkozhatunk, mint a legelterjedtebb szokásformák felvázolására.