A húsvéti ünnepkör kezdetét nagyjából virágvasárnaptól számíthatjuk. Az ünnepkörhöz fűződő szokások ettől az időponttól a húsvét vasárnapot követő fehér vasárnapig, illetve az ezt követő hétfőig tartó periódusban helyezkednek el.
A húsvéti ünnepkör dramatikus (és nem dramatikus) szokásainak igen sok eleme egyházi eredetű és jellegű. Ezek történeti múltját általában igen messze nyomon követhetjük, mert az írott források már régóta említik őket. Viszont ezek az egyházi szokások (tűzszentelés, vízszentelés, zöldág-szentelés, ételszentelés) is többnyire régebbi és általánosan elterjedt „pogány” képzetekhez kapcsolódnak, és könnyen érthető, hogy az egyházi liturgiából visszakerültek a népi gyakorlatba és a mai napig is népszerűségnek örvendenek.
A nem egyházi jellegű szokások tavaszi szokások; a természet megújhodásával állnak kapcsolatban és főként termékenységvarázsló jellegűek. Ilyen az a két igen régen ismert szokás, melyre már a középkori elnevezések is utalnak, s melyeket hazánkban a mai napig is falu és város egyaránt kedvel: az öntözködés és a tojással kapcsolatos játékok. Az utóbbira utal a „dies concussionis ovorum” elnevezés (1380). Ez a húsvétot követő fehér vásárnap utáni hétfő neve.* A vízbevetélő hétfő, vízbehányó kedd elnevezések is már régen ismertek.* Szlavóniában is ismerték e kifejezés tükörfordításait.*
A húsvéti tojás eredetére és az ezzel kapcsolatos képzetekre itt nem óhajtunk részletesen kitérni. A tojásnak, mint termékenységi jelképnek bizonyára voltak előzményei a magyarság világképében is, hiszen általános euráziai szimbólumról van szó, és rokonnépeink mitikus hagyományában is szerepel a világtojás. De a festett tojás elterjedése is igen általános és régi; a kínaiak, az irániak szokásanyagában egyaránt szerepel a festett tojás. Hazánk területén például a régészeti feltárások avar női sírokban hoztak napvilágra sírmellékletként díszített tojást.*
14–15. Húsvéti tojást hímző asszony. Letenye. (Nagykanizsa, Thury György Múzeum. Sörlei Tibor felv).
A középkori egyházi írók a húsvéti tojást is beillesztették jelképrendszerükbe. Érdekes a Sándor-kódex leírása a „Mennyországban található igen szép dolgokról”. Az igen szép dolgok között említi a kókonyát, a húsvéti szentelt ételt is, melyet az emberek egymásnak is küldözgetnek. A tojásfehérjét Krisztus lelkéhez. hasonlítja, a tojás sárgáját pedig Krisztus istenségéhez. A kókonyához tartozik még a „koszorúmódra csinált” húsvéti kenyér is* A kókonya szó azután a mai népnyelvben jelentheti a hímes tojást is. Olasz vagy vallon jövevényszó lehet, még a középkorban honosodott meg nálunk (az olasz cuccagna-ból vagy a vallon cocogne-ból).* Akárcsak más, a római egyházhoz tartozó országokban, nálunk is nagy szerepet játszott húsvétkor az egyházi járandóságok között a tojás. Így például a dunántúli egyházi nagybirtokokon a középkor végén minden telek után általában 2 kenyeret és 2-től 20-ig terjedő tojásmennyiséget voltak kötelesek a jobbágyok beszolgáltatni.* (Hasonló adatokról számol be Moser a bajoroknál, a középkor végén itt is kenyérrel és tojással adóztak húsvétkor.)*
A XVIII. században a tudós Bod Péter is felteszi már a kérdést: „Méltán lehet itt azt vizsgálni, hogy az Husvéti Festett Tojás honnan vette eredetét? …1. hogy tsak Husvétkor tselekszik. 2. Nagy örömmel viszik véghez. 3. Hogy adják a' gyermekeknek, szomszédoknak's kivált a kereszt Atyák, Anyák a' magok keresztfioknak leányoknak. 4. Hogy akkor sokkal inkább észik mint másszor; mellyet bizonyít a' sok Tojás haj, melly mindenfelé hever…a' gyermekek sok Tojásokat koldulnak egybe 's azokkal mulatják magokat”*
Bod Péter itt már utal a gyerekek szerepére a tojással kapcsolatos szokásoknál; másrészt a keresztszülők és a komaság jelentőségére, ami különösen fehérvasárnap kerül előtérbe. Néha a tojás díszítésének módjára is utalnak a források, így pl. a viasszal való díszítésről szólnak a XVIII. században.*
A húsvéti tojásokkal kapcsolatos játékokról, a „türkölősdiről” éppúgy szólnak a régi adatok, mint a húsvéti öntözködésről. A tojásjátékok is rendkívüli hasonlóságot mutatnak Közép-Európa minden népénél, s mint a dies concussionis ovorum kifejezés mutatja, nálunk már a középkorban is ismertek voltak (a tojások versenyszerű összeütése, gurítása stb.).
Nem hiányoznak természetesen a húsvéti ünnepkörből sem a köszöntők, melyekért általában festett hímestojás jár. A húsvéti népénekek között is szép régi folklorizálódott énekek vannak, féldramatikus húsvéti veszekedőket is ismertek Erdélyben.
A tojással kapcsolatos a húsvétot követő fehérvasárnap (mátkáló vasárnap) és az ezt követő hétfő, a már többször idézett dies concussionis ovorum szokásanyaga is. E napon a keresztszülők tojást küldöttek keresztgyermekeiknek, és az ifjúság is komatállal tisztelte meg egymást. A komálás, a mátkatál küldés szokása különösen Dél-Dunántúlon maradt fenn. Lényege, hogy az egymásnak ajándékot küldő lányok, fiúk az ajándékkal egy életre szóló kapcsolatot teremtenek:
|
A szokás teljesebb formáira a románoknál és délszlávoknál bukkanunk. Eredetére nézve megoszlanak a vélemények; egyházi eredetűnek is tartják, mások régi délszláv korcsoport-társulások emlékének,* Slătineau pedig egyenesen thrák eredetűnek.* A románoknál a szokás neve lányoknál suraţia, fiúknál fărtaţia. A nővérré, fivérré fogadás szertartása itt is húsvéti tojás segítségével történik, ideje szintén gyakran a húsvéti utáni hét hétfője.
A húsvéti tojást hozó nyúl képzete nálunk is csak a legújabb időben a városi kultúrából került falura. Tyúkverést, kakasütést viszont húsvéttal kapcsolatosan is ismerünk. Napjainkban még Apácán dívik húsvétkor az iskolások kakaslövése, régebben általánosabb szokás volt. (Erdélyben feltehetőleg az erdélyi szászok régi szokásanyaga nyomán lett divatos.)*
A legéletteljesebb szokások közé tartozik ma is a húsvéthétfői öntözés, sőt napjainkban a városokban is valóságos újjáéledésének lehetünk tanúi. Pár a környező népek jelentős része ismeri (dívik például a lengyeleknél), a szlovákoknál, cseheknél és a különböző germán népeknél öntözés helyett vesszővel való csapulást találunk, hasonló termékenységvarázsló célzattal és hiedelemanyaggal.
Az 1654-ben Farkasdon tartott protestáns generális szinodus is tiltja az öntözködést.* Apor Péter a Metamorphosis Transsylvaniae-ben írja: „Éppen nem nagyzották akkor az emberek magokat: urfiak, alávaló fő és nemes emberek húsvét másod napján az az vizben vető hétfűn járták az falut, erősen öntözték egymást, az leányokat hányták az vizben, sőt az alávaló embereknél csak magok házoknál is estve az frajok az leányok házában kádakkal hordották fel a vizet, reggel csak könnyen öltöztek, tudván már az jövendőt. Reggel azért az udvariak csebrekkel, kártyákkal rá mentek az leányokra.” „Jó anyának rosz leánya, a' Katékuménusoknak keresztségekből a'kik ezek a' napon a' vizbe meritetnek vala, fen-maradott volt a' Magyaroknál az a' szokás, hogy Husvét másod napján öntözték s vízbe hányták egyik a' másikat nevetségesen: a' Görög vallást tartó Oláhoknál meg vagyon most is” – írja Bod Péter.*
