Nagy irodalma van a májusi zöldág-hordásnak és a májusfa-állításnak is. A magyar szerzők közül ismét Temesvári Pelbárt az, aki első ízben utal részletesebben e szokásra: „Quaero namque: Cur solitum est apud Christianos ponere hodie frondes arborum virentibus foliis in ianuis vel seper aut ante portas vel valvas suarum domorum aut mansionum, ut constat. Ad quod respondetur, quod huius una datur a plerisque historica talis, quia vicum, ut dicitur, Philippus apostolus, cum intrasset civitatem Hierapolim, infideles domum, ubi fuit hospitatus, signaverunt arborum frontlibus, ut mane sequenti congregati super eum irruerent et ibidem ipsum occiderent, Quod cum mane facto facere vellent, ecce miraculose per Dei angelum factum viderunt super singinas et omnes domos illius civitatis positas consimiles virentes frondes arborum et sic domum illam discernere a ceteris nequierunt. Vel ut alii dicunt, hoc ideo fieri consuevit ad significandum, quod ambo isti apostoli per lignum sunt martyrisati, scilicet Philippus per crucis lignum, Jacobus autem per perficam fullonum. Sed alia ratio datur potior, quia hodie est prima dics Maii, quo a principio solebant homines mundi delectamenta quaerere per amoenitates arborum vel arbustorum et avium tantus, quod apud fideles Christianos usu inolevit ad incitandum, ut recognoscerent supernae patriae amoenitatem et illam desiderarent, de cuius beatitudine hodiernum loquitur evangelium…”*
[Kérdezem tehát: Ezen a napon a keresztényeknél miért szokás az ajtókat, a házak bejáratának környékét, hajlékaik kapuszárnyát zöldélő fák lombos gallyaival díszíteni? Azt válaszolhatjuk, hogy egyrészt történeti alapja van ennek a szokásnak, mert amint mondják, a pogányok Hierapolisban azt az utcát a házat, melyben a közéjük érkező Fülöp apostol vendégként megszállt, gallyakkal jelölték meg, hogy másnap odagyülekezve ráronthassanak és azon a helyen megöljék. Mikor aztán másnapra virradva ezt véghez akarták vinni, látták, hogy az Isten angyala csodálatos módon a város minden házára ugyanolyan zöld gallyat tűzött, és így a házat nem tudták megkülönböztetni a többitől. Mások viszont a szokást azzal magyarázzák, hogy mindkét apostol fa által, Fülöp a kereszt fáján, Jakab pedig a posztószövő ványoló rúdja által szenvedett vértanúságot. Inkább azonban abban kell keresnünk a magyarázatot, hagy ma van május elseje és ezen a napon a világ fiai ősidőktől fogva árnyas erdők és ligetek kellemességével, madarak énekével gyönyörködtették magukat. A hivő keresztényeknél pedig szokássá lett, hogy lelkükben felkeltsék az örök hazának boldogságát és az oda való vágyakozást. Hiszen a mai evangélium is erről a boldogságról beszél…]
A zöldág-hordás, májusfa-állítás hazánk egész területén ismert; neve a májusfa, májfa mellett a székelyeknél hajnalfa, Jakab-fa, Jakab-ág. Az 1753-as háromszéki és az 1773-as kézdivásárhelyi statutumok is tiltják a Filep-Jakab napra virradótag a zöldág felverettetését „sok inconvenientiák esvén ennek előtte”.* Gyermekjátékainkban is utalnak erre a névre. A „pünkösdi rózsa kihajlott az útra” kezdetű dal változata pl. így hangzik:
|
A Források c. fejezetben közöltük Tessedik Sámuel érdekes leírását a pünkösdi templomi májusfaállításról is. (Nem tartjuk azonban a pünkösdi ünnepkörhöz tartozónak azt a székely adatot, melyet Cs. Bogács Dénes Háromszékből idéz.)*
Zöldág-hordással, fácska-állítással más tavaszi ünnepeken, főleg húsvétkor is találkozunk. Másrészt hazánkban is lehet a májusfának kapcsolata a pünkösdi királyválasztással. Néhol a májusfát is szertartásos tánc kíséretében szokták kiemelni, kitáncolni.
A májushoz, pünkösdhöz már igen régi idők óta közös kirándulások, ünnepi lakomák, „majálisok” is csatlakoztak. E kirándulások alkalmával hozták be a tavaszt májusfa, zöldág, vagy virágok alakjában; a középkori nyugat-európai források igen részletesen tájékoztatnak erről a kedvelt ünnepi szokásról.
Hazánkban a XVIII. század végéről idézünk néhány érdekes adatot fővárosunk ünnepi szokásaiból: „Érdekes, hogy a XVIII. század végén főúri körökben is megünnepelték a május elsejét. Így József nádor is csak folytatta azt a hagyományt, mikor 1795-től, nádorrá választásától, a 'palatinátis erdőcskében' a nádorkertben minden évben nagy mulatságot rendezett május örömére. Ezeken a mulatságokon rendszerint résztvettek a parancsnokoló tábornokok tisztjeikkel, az országbíró kancelláriai hivatalnokok és mások. A mulatságokat a nádor főkamarása Szapáry János gróf rendezte, és mindent elkövetett, hogy a magas vendégeket szórakoztassa. Volt zsákfutás, póznamászás, birkózóverseny, a győztes legényt a nádor meg is szokta ajándékozni.”*
1843-ban olvashatjuk a Regélőben: „Nem lehetne jobb gondolatom, mint útnak eredni a mi meg is történt május elsőjén, Erdély felé, a kolozsvári gyorskocsin. Már hemzsegett a pesti nép reggeli négy órakor; zengett a katonamuzsika fővárosunk utczáin; mert tudni kell, hogy május elsőjét a budapesti közönség a budai városmajorban szokta megünnepelni…”*
A májusi ünnepségek európai hagyományából nőtt ki a május elseje, a munkások nagy nemzetközi ünnepe is. 1889-ben a II. Internacionálé párizsi kongresszusán határozták el, hogy e napon a világ munkásai a nyolc órás munkanapért fognak tüntetni. Az Ethnographia I. évfolyamában a 307. lapon számol be az 1890-es év első nagy budapesti munkásünnepéről. Ennek az érdekes, a munkásmozgalom számára oly jelentős s egyben a múlt hagyományaihoz szervesen csatlakozó ünnepnek méltatása azonban ismét túlvezet tanulmányunk keretein.*