Dömötör Tekla: Naptári ünnepek

3.

A regelő hétfő naptári elhelyezkedésével kutatóink, különösen Sebestyén, részletesen foglalkoztak. Szily Kálmán s utána a többiek is feltételezték, hogy a kalendáriumokban említett regelő hétfőnek valamilyen módon kapcsolatban kell állnia a modern regelő népszokással. Ezért az újabb népszokás naptári időpontját vették kiindulópontnak. Szily úgy vélte, hogy a göcseji regölés karácsony másodnapi ideje s a vízkereszt utáni hétfő között jóformán annyi a különbség, amennyi a Julius- meg a Gergely-féle naptár között van, s ez a különbség a naptárreform következménye. Szily után a többi kutató is a „modern” regölés naptári elhelyezkedéséből indult ki, s lényegében azt tételezték fel, hogy a karácsony és az újév közötti regölés neve a naptárreform következtében származott át a vízkeresztet követő első hétfőre. Sebestyén Gyula jóegynéhány napon foglalkozik a regelő hétfővel.^* Az újabbkori regölés időpontját a karácsony és újév közötti időben jelöli meg, bár – mint megjegyzi – vannak olyan regös csoportok, amelyek „egész adventben, karácsony után pedig vízkeresztig zaklatják a falut”. A regelő hétfő és az újabb népszokás időpontja közötti eltérést ő is a Gergely-féle naptár bevezetésével magyarázza, amelyet nálunk a XVI. században fogadtak el. „Ha most a naptár-átszámítási jelenségeket viszonyba hozzuk a regöléssel, akkor nekünk is arra kell legelőször gondolnunk, hogy a karácsonyi regölés a tíz napot ugrató új-naptár révén adhatott a vízkereszt utáni hétfőnek nevet.”^* Egyedül Velledits foglal el más álláspontot, s a vízkereszt-napi regölésre vezeti vissza a regelő hétfő elnevezést.

A regelő hétfő kérdését még bonyolultabbá tette a Heltai Gáspártól emlegetett „regelő hét”, amely „mindiarást a mi Wrunc Jesus Christus születésénec napia után következic, ottan a fársáng.”^* A kutatók általában úgy vélték, hogy a regelő hétfő a regelő hét feje kellett hogy legyen. Heltai homályos meghatározása viszont éppúgy vonatkozhat a karácsony és vízkereszt közötti időre, mint farsang kezdetére. Sebestyén szerint „ebből a naptárújítás előtt kelt följegyzésből minden kétséget kizárólag megtudjuk, hogy a regelő hét mindjárt karácsony után kezdődött”. Ma is idézett tanulmánya szerint viszont már inkább a farsang egy szakasza lehetne. Gyallay Domokos szintén a farsang egy szakaszának véli a regelő hetet, s az erdélyi – részben már a legújabbkori – farsangi népszokásokból kísérli meg levezetni, hogy ebben az időben mi történt.^*

Mint látjuk tehát, az eddigi kutatás megegyezik abban a kérdésben, hogy a regelő hét, a regelő hétfő és az újkori regölő népszokás valamiféle kapcsolatban állnak egymással. Ez a kapcsolat valóban fennáll, azonban bonyolultabb annál, mint azt feltételezték. Annyit elöljáróban le kell szögeznünk, hogy a naptári elhelyezkedés – a vízkereszt utáni hétfő – nem tekinthető másodlagosnak. A regelő hétfő nem a naptárreform következtében került erre az időpontra, hanem eredetileg is a dies lunae post trium regum diem volt.

4.

Vannak ugyanis a regelő hétfőnek további említései is, amelyek többet mondanak a kalendáriumban, csízióban való utalásnál, s amelyeket a kutatás nem vett figyelembe annak ellenére, hogy Jakab Elek már 1888-ban közölte ezeket. A kolozsvári kovácscéh németről magyarra fordított Artikulusaiban ezt olvashatjuk (1640): „Regelő hetfeon ha ki veszekedest es eoszue veszést indítana, büntetése fl. 1. Ha ki a bort es eledelt szaian kiadta, annak is büntetése fl. 1. A ki tovabb nem maradhat, kéredzek a czehmesterteol, mert ha kéredzetlen elmegyen, száz penz annak is a büntetése”.^*

Még világosabban beszél a kolozsvári fazekas-céh 1720-ból való céhszabálya: „Végeztetett, hogy ez a Betsületes Céh három rendben legyen, ugymint Eoregek, leültek és fennszolgalo Ifjak, az Eoregek száma lészen hat persona, s hetedik a Notarius, a kik közül kettő lészen az Unio és Natio szerént Céh Mester, Négye számvevő és a Hetedik Notarius… Az Valasztasnak penig terminussa hagyatik az eddig való Usus szerent mindenkor Ujj Esztendő utan valo első Regelő hétfüre”.^* (Jakab megjegyzi, hogy egy másolatban így volt írva: reggelő.)

Ezekből az adatokból több következtetést vonhatunk le. Az egyik az, hogy a regelő hétfő kifejezés még a naptárokból való eltűnése után egy századdal is használatos volt Kolozsvárt.

A második az, hogy e nap a kolozsvári céhek életének fontos dátuma volt. 1640-ben e napon a kovácscéh fontos összejövetelt tartott, amelyen kötelező volt a céhtagoknak résztvenni, s ezen nagy lakomázás s – úgy látszik – verekedés is szokott lenni. Ezen a napon a fazekascéh még 1720-ban is „az eddig való usus szerint” választást tartott.

Végül utolsó következtetésem az volt, hogy mivel a kovácscéh szabályzata fordítás, az erdélyi németségnek is kellett ismernie a regelő hétfő naptári fogalmát, tehát német nevének is kellett lennie.

E feltevésből kiindulva vettem kezembe a XVII. századi magyarországi német nyelvű kalendáriumokat is. Az 1650-re szóló lőcsei kalendáriumban meg is találtam a regelő hétfő német megfelelőjét, s ez a kifejezés mindazokban a német nyelvű lőcsei kalendáriumokban is szerepel a XVII. században, amelyek az erdélyi vásárokat is felsorolják. A német megjelölés pedig ez: „am geschwornen Montag”.^*

Mármost a „geschworner Montag” elnevezés – amit magyarul eskütevő vagy esküdt hétfőnek nevezhetnénk – nem lehet tükörfordítása a regelő hétfőnek. Az e naphoz fűződő szokásanyag azonban talán már magyarázatot adhat arra, hogy miért nevezte a magyar nyelv a vízkereszt utáni hétfőt regelő hétfőnek, hiszen Európa egyes részeiben, kiváltképpen azonban a germán lakosságú országokban a legkülönbözőbb agrárrítusok, városi és céhszokások fűződnek hozzá. A vízkereszt utáni első hétfő, mint nem egyházi jellegű jeles nap Angliában, a Németalföldön s bizonyos mértékig az erdélyi szászoknál is egészen a XIX., sőt töredékesen a XX. századig is fennmaradt. Munkánkat megnehezíti, hogy e napnak még senki sem kísérelte meg összefoglaló értelmezését adni. A karácsonyi-újévi tizenketteddel s ennek zárónapjával legbővebben Liungman foglalkozik az európai népszokásokat tárgyaló nagy összefoglalásában,^* ő azonban nem veszi figyelembe e nap közigazgatási s céhes vonatkozásait, melyek pedig a magyar adatok szempontjából különös jelentőséggel bírnak.

A vízkereszt utáni hétfő önálló magyar regélő hétfő megnevezése, ahogy a csíziókban, naptárakban s céhszabályzatokban rábukkantunk, azt mutatja, hogy a XVI–XVIII. században a vízkereszt utáni első hétfő hazánkban ismert volt, mint nem egyházi jellegű jeles nap. Ezért elsősorban azt kell megvizsgálnunk, hogy milyen jellege volt hazánkban e napnak, s csak aztán térhetünk rá arra a kérdésre, miért nevezték éppen regélő hétfőnek, s milyen kapcsolatban állhatott a nyugat-magyarországi népszokással, amit ma a néprajzi szakirodalom regölésnek nevez.

Annyit elöljáróban is megemlíthetünk, hogy az adatok azt mutatják, a vízkereszt utáni első hétfőhöz fűződő szokásanyagot a középkorban Erdélybe telepített flamandok és németek hozhatták magukkal. Ezért elsősorban az erdélyi szász és a németalföldi adatokból várhatunk feleletet arra a kérdésre, hogy miért nevezték ezt a napot nálunk regélő hétfőnek. Arra a Pais által is felvetett kérdésre, hogy Erdélyen kívül is ismerték-e a vízkereszt utáni hétfő regélő hétfő elnevezését, határozott választ nem tudunk adni. Kis Marja, ahol ezen a napon vásárokat tartottak, a Partiumhoz tartozott. Az összes adat – egy lőcsei kalendáriumi említésen kívül – Erdélyből származik, s ha ismerték másutt is, kiindulópontja Erdélyben kereshető.

A geschworner Montag nevét, a hozzá fűződő közigazgatási és egyéb szokásokat az erdélyi szászok régi hazájukból hozták magukkal. A Vergleichendes Wörterbuch der Nösner (siebenbürgischen) und moselfränkisch-luxemburgischen Mundart ugyan jellegzetes erdélyi szász intézménynek nevezi,^* az erdélyi szászokon kívül ismerték azonban a nevet s a hozzáfűződő fogalmat a moseli frankok,^* a Rajna-vidéken, a Lahn-folyó mentén,^* Hollandiában és Belgium flamand lakosságú területén is.^* (geschworner Montag, verschworner Montag, Schwörmontag, „schwerer” Montag, verzworen maandag.) A Grimm-féle német szótár több „geschworner montag”-ot is említ a XV. században „an denen das ungebotene Gericht gehalten wurde”^* Trierben II. Rudolf császár (1576–1612) erősítette meg a geschworner Montag jogszokását.^* A koblenzi schwerer Montag kifejezés a Schwörmontag eltorzulásából állt elő.^* Hollandia déli részében s Belgiumban a Rajnától délre a „verzworen maandag” elnevezés utal arra, hogy az alacsonyabb rangú tisztviselők régen ezen a napon esküdtek fel.

Ugyanerre a tényre utal az erdélyi szászok geschworner Montag elnevezése. A szász székek közigazgatásában a középkorban a királybíró, a polgármester stb. mellett jelentős szerepet játszottak az esküdtek (die Geschworenen), akiket városok és falvak szabadon választottak. A hivatalnokokat a vízkereszt utáni hétfőn eskették fel, és ezen a napon léptek hivatalba, míg a nap hátralevő része nyilvános és magánjellegű szórakozásokkal, evéssel-ivással telt el.^*

A geschworner Montag elnevezés és a rokonszavak tehát a hivatalbalépéssel kapcsolatos eskütétel tényére utalnak az erdélyi szászoknál csakúgy, mint a Rajna-vidéken s a Németalföldön, ahol csak ismeretes ez az elnevezés. Az erdélyi szászoknál a kifejezés és a nap ünnepi jellege egészen a legújabb időkig legalább töredékeiben fennmaradt, utóbb már csak annyiban, hogy sokhelyütt ezen a napon álltak a cselédek munkába.^* Wlislocki – érdekes módon – január 13-át említi mint geschworner Montag-ot (ami persze csak abban az esetben állja meg a helyét, ha vízkereszt is éppen hétfőre esett), de mindenesetre a mozgó jeles nap végső terminusa volt. Egy másik geschworner Montag-ot is említenek az erdélyi szászoknál, amely farsangra vagy a húsvét előtti hétfőre esett; ezen a hétfőn a lányok járnak köszönteni, adományt gyűjteni s magasra ugranak, hogy a kender nagyra nőjjön.^*

A XV. századi erdélyi szász források szerint azonban ez a nap nemcsak a városi közigazgatás, hanem a céhek életében is jelentős nap volt. Ez különben természetesnek tűnik, ha a városi élet és a céhek szoros összefonódását vesszük tekintetbe. Az esküdtek jelentős része tagja volt a céheknek is, s a tisztviselők választásánál is fontos szerep jutott a céhek küldötteinek.^* A legérdekesebb adatokat a nagyszebeni céheknél találjuk, ahol a XV. században a vasárnapokon s a hivatalos ünnepeken kívül éppen a geschworner Montag volt a céhek munkaszüneti napja.^* A XV. század 40-es éveiben a szabócéh legényei valóságos sztrájkot indítanak, mert ezen a napon munkára akarják kényszeríteni őket, s a legények az inasokat is ráveszik, hogy csatlakozzanak hozzájuk.^*

A céhek ünnepi mulatozására utal egy 1454-es adat. Minthogy a szabók ünnepi összejövetele alkalmából nem gyűlt össze elég pénz, a geschworner Montag-on rendezett összejövetel alkalmából a céh tőkéjéhez kellett nyúlniok, és 10 aranyat költöttek a céh közös vagyonából.^* – Mint a naptárak tudósításából már kiderült, ezen a napon Nagyszebenben vásár volt. Idegen mestereknek – így a brassóiaknak – pl. az 1487-i határozat szerint csak bizonyos napokon, így regelő hétfőn és húshagyó kedden volt szabad Nagyszebenben árusítaniok.^*

Természetesen nemcsak a nagyszebeni, hanem más erdélyi szász, s később a vegyes – s mint az adatokból láttuk – a magyar céhek életében is szerepet játszott a regelő hétfő. Néha, de nem általánosan, ezen a napon volt a céh nagy ünnepe: a céh napja és a céhválasztás is. Sajnos, az adatok itt sokszor egymással ellentétesek. Rösler pl, egy helyütt azt állítja, hogy a szebeni céhek választása a karácsony utáni hétre esett,^* ennek ellenére az előbb már idézett 1454-i adatból kitűnik, hogy a szabócéh regelő hétfőn tartott tisztújítást.^* Világosan beszél az 1720-i kolozsvári adat, amely kimondja, hogy a választás terminusa az „eddig való Usus szerent Ujj Esztendő utan valo első Regelő hétfü”.^* Általában az erdélyi céheknél igen gyakori az újév körüli céhválasztás. Ennek hagyománya a Nagy Lajos-féle rendeletre megy vissza (1376), mely előírja, hogy az erdélyi szászok céheiben a céhválasztás az Úr születése napjának nyolcadán belül menjen végbe (ami egyúttal az újév első hete is volt).^* A kolozsvári céhek jelentős hányada még a XVII–XVIII. században is újév első két hetében tart választást. A szappanosok 1691-i céhszabályai szerint „czeh apának és czeh mesternek valasztosok esztendeönkent kis Karaczion (azaz új-év) utan legyen”.^* Újesztendő napja után választott a posztóművescéh (1701),^* január első hetében a gombkötőcéh (1758),^* vízkereszt után való nap a kalaposok (1778),^* szintén vízkereszt után való nap a nyergesek (1776).^*

Itt azonban meg kell jegyeznünk, hogy nem minden kolozsvári céhnél esett a választás az újévet követő hetekre; a zsemlyések pl. az „Úr Naphoz legközelebb esendő Vasárnap után való Hétfőn választottak” (1777).^* Szádeczky Lajos a magyarországi és erdélyi céhek belső szervezetének áttekintésénél a regelő hétfőre vonatkozó adatokat nem is vette tekintetbe, csak a nagy ünnepeket sorolja fel: Újév, vízkereszt, úrnapja, úrnap utáni vasárnap, húsvét másodnapja, Szent György, Szent Mihály, karácsony másodnapja stb.^*

Ha a Magyarországon kívüli német céhszokásokat tekintjük át, hasonló képet kapunk. A céhválasztások, a céhen belüli ítélkezés, céhünnepség (Jahrestag, Morgensprache stb.), vagyis a céh napjának időpontja megoszlik a nagy ünnepek között.^* A vízkereszt utáni első hétfő azonban mindig újra felbukkan, mint a céhek ünnepségeinek fontos dátuma. Így a laufeni hajóscéh nagy ünnepe a vízkereszt utáni első hétfőre esett,^* a lipcsei szűcsök is vízkereszt utáni hétfőn rendezik meg nagy áldomásukat.^* A Morgensprache elnevezés egyébként onnan származik, hogy a céhek kora reggel ültek össze ünnepi gyűlésükre. Szinte önként kínálkozik az a feltevés, hogy a regelő hétfő két ízben is előforduló reggelő alakjában valamiféle, a reggelre vonatkozó népi etimologizálást lássunk, ami különösen olyan helyeken, mint Kolozsvár, ahol magyarok és szászok éltek együtt, nem elképzelhetetlen.^*

Az erdélyi szász és német szokásoknál azonban még közelebbi párhuzamokra mutatnak a németalföldi, holland és flamand adatok. Azt hisszük, hogy itt igen régi történeti összefüggésekkel kell számolnunk. Köztudomású, hogy a XII. századtól, az erdélyi telepítések alkalmából az úgynevezett erdélyi „szászokon” kívül igen sok úgynevezett „flamand” is jött Erdélybe, akiknek jelentős szerep jutott az erdélyi ipar fejlesztésében.^* Minthogy éppen a Németalföldön a vízkereszt utáni hétfő mint jeles nap nagyon régi előzményekre nyúlik vissza, az a feltevésünk, hogy az erdélyi száz geschworner Montag hagyománya erősen színeződött a „flamandoknak” e napra vonatkozó szokásanyagával.

Hollandiában és Belgium germán lakosságú részeiben a vízkereszt utáni hétfő falun s városban egyaránt ünnep volt egészen a XX. század elejéig. A számos név közül most egyelőre csak azokat említjük, melyeknek közigazgatási és céhes vonatkozásuk van.

A két legáltalánosabb elnevezése a napnak a verzworen maandag (ami azonos a verschworener Montag-gal), azaz esküdt hétfő és a verloren maandag, azaz elveszett hétfő.^*

Az előbbi elnevezés itt is az alacsonyabb rangú tisztviselők munkába lépésére utal. A verloren maandag (lundi perdu) talán a céhek életéből nyerte nevét. Ezen a reggelen a régi céhek összegyűjtötték tagjaikat és felolvasták előttük a céhszabályzatot. Minthogy ez a szertartás az egész délelőttöt igénybe vette, – a nap hátralevő részét már vidám ünnepléssel, lakomázással töltötték. Innen származik feltehetőleg a verloren maandag kifejezés, – a nap ugyanis mint munkanap elveszett.

Később, így még a XIX. században is, az iparosok ezen a napon elküldték inasaikat a vevőkhöz, akiket azok megajándékoztak. Belgiumban – mint Reinsberg – Düringsfeld 1898-ban írja – „zsákhordók, vízhordók, utcaseprők és kéményseprők s a legkülönfélébb mesterségeket űző inasok reggeltől estig járják a házakat, ahol ajándékokat kapnak; ezt este mulatozás és verekedés szokta követni.”^*

A legtovább a nyomdászok őrzik ennek a napnak az emlékét – különösen Groningenben; Hollandiában ezen a napon még ma is naptárt vagy más nyomtatványt küldenek a nyomdászok ajándékba vevőiknek.

Itt még egy kitérést kell tennünk az úgynevezett korhelyhétfő (Blaumontag) problémájára. A Blaumontag, azaz az íratlan jogszokás, hogy a céheken belül a legények általában nemcsak a vasárnapot, hanem a hétfőt is munkaszüneti napnak tartották –, egész Európában ismert, s a középkortól fogva a céhmesterek és a hatóságok hosszú évszázadokon keresztül sikertelenül kísérelték meg ellene a harcot. A Blaumontag eredetével s a „blau”, vagyis kék név etimológiájával igen tekintélyes irodalom foglalkozik, így többek közt összefüggésbe hozták az angol Plough Monday-vel is. Véleményünk szerint a vízkereszt utáni hétfőnek, az év első hétfőjének az ünnepek után nagyobb szerepe kellett, hogy legyen a Blaumontag történetében, mint azt az eddigi kutatás tartotta. Hiszen láttuk, hogy a XV. században pl. Nagyszebenben a vízkereszt utáni első hétfő az egyetlen munkaszüneti hétfő, az egyetlen „Blaumontag”. E kérdésre azonban e helyen nem térhetünk ki részletesen, mert igen messze vezetne attól a kérdésfeltevéstől, amelyből eredetileg kiindultunk.^*

5.

Mindeddig azonban csak arra a kérdésre adtunk választ, hogy milyen jelentősége volt a vízkereszt utáni hétfőnek az erdélyi közigazgatásban és a céhek életében, de nem kerültünk közelebb ahhoz a kérdéshez, hogy miért nevezték ezt a hétfőt magyarul „regélő” hétfőnek. Ezért tovább kell vizsgálnunk azokat a történeti és modern adatokat, melyek a vízkereszt utáni első hétfőre vonatkoznak. Ezek pedig korántsem korlátozódnak városi vagy céhes ünnepekre. A legérdekesebb szokásanyagot felmutató Angliában e jeles napnak nem is városi, hanem határozottan falusi jellege van.

Említettem már, hogy e nap jelentőségével Liungman foglalkozott összefoglalóan, ő azonban nem választja külön január 7-ét és a vízkereszt utáni első hétfőt. Minthogy a vízkereszt utáni hétfő szokásanyaga néhol január 7-én, vagyis a vízkeresztet közvetlenül követő napon jelentkezett (amely nap természetesen egybeesett a vízkereszt utáni hétfővel azokban az években, amikor vízkereszt vasárnapra esett), Liungman – tévesen – egyszerűen január 7-nek fogja fel s nevezi ezt a napot, s a karácsonyi tizenketted befejező napjának tekinti. Sartori a vízkereszt zárónapjának tartja, s ott tárgyalja a vonatkozó szokásanyagot.^*

Liungman szerint azokban az országokban fűződik e naphoz különleges szokásanyag, ahol (mint ez pl. Magyarországon is történt) az év kezdetét a középkorban hosszú ideig karácsonytól számították. Azokban az országokban, ahol a január elsejei évkezdés bevezetése után újévi tizenkettedet tartottak, szerinte január 13-hoz, Hilarius napjához fűződnek hasonló szokások.^* Lehetséges azonban, hogy Liungman felfogása nem helyes, és egyszerűen arról van szó, hogy egy mozgó ünnep első vagy végső terminusa állandósult az egyes országokban, hiszen január 7-e volt a vízkeresztet követő hétfő első, 13-a pedig végső terminusa.

A vízkereszt utáni nap – vagy hétfő – tehát Liungman felfogása szerint azokban az országokban bírhatott jelentőséggel, ahol a karácsonyi tizenkettedre vonatkozó egyházi rendelkezéseket betartották. A karácsonyi tizenkettedet – a Dodekahémeront – már a IV. században említi Ephraim Syrus^*, 567-ben a Tours-ban tartott zsinat szentesítette.^* Ezen a tizenkét napon nem volt szabad mezőgazdasági vagy házimunkát végezni, mosni, fonni stb. Angliában már 887-ben „szabadnapoknak” nevezik ezeket. Franciaországban s másutt is a középkorban e napokon szünetelt a törvénykezés.^* A tizenketted alatti munkatilalomnak ma is sok nyoma van a népi szokásanyagban.^*

Azokban az országokban tehát, ahol a karácsonyi tizenkettedre vonatkozó egyházi tilalmakat szigorúan betartották, a vízkereszt utáni első nap vagy hétfő az esztendő első igazi hétköznapja. Ez a jelleg a történeti s a legújabbkori népi szokásanyagban félreérthetetlenül megnyilvánul. Így utal a geschworner Montag, verschworner Montag, Schwörmontag elnevezés az esküdtek és hivatalnokok hivatalba lépésére, eskütételére, a törvénykezés és a munka megindulására, az angol Plough-Monday, az eke hétfője viszont a mezőgazdasági munka újrafelvételére.

A vízkereszt utáni első hétfő angol neve a történeti és a modern szövegekben Plough Monday, Plough Light, Plough Witching, stb.^* A hozzá fűződő szokásokat már a XV. században említik a források, a legrégebben ismert skót eke-dal XVII. századi kiadványban maradt ránk, de a XVI. század elejéről származik.^* Ezen a napon a legények csoportosan eke elé fogják magukat, az ekét a falu körül húzzák s közben adományokat gyűjtenek. Aki nem adakozik, annak a háza előtt felszántják az utcát, és így szégyenítik meg. Az eke neve „bolond eke”, „fehér eke”, a résztvevőket „ekés fiúk”-nak ”,ekehúzó ökrök”-nek nevezik. Régen a gyűjtött pénzt arra fordították, hogy a templomban mécsest állítottak, innen a Plough Light kifejezés. Néha rituális locsolással is kapcsolatos az eke-hétfő, a visszatérő ekehúzókat az asszonyok vízzel öntözik meg. Másutt az asszonyoknak az üstöt a tűzre kell tenniök mielőtt az ekehúzók elérik a tűzhelyt, különben váltságdíjat fizetnek.^*

Az ekehúzók fehér inget hordanak, néhol azonban arcukat befeketítik, jelmezesek vagy állatalakokat személyesítenek meg. Észak- és Kelet-Angliában alakoskodással jár az ekehúzás, dramatikus játékot adnak elő, melynek ekejáték vagy Morris-tánc (azaz moreszka) a neve. E játék főszereplői a Bolond s egy női ruhába öltözött szereplő. A dráma lényege a vetélkedés és a párviadal, amely a női alak megszerzéséért folyik. E vetélkedésnek több szereplője lehet, néha az angol dramatikus szokások kedvelt hőse: Szent György is. A küzdők közül egy elesik, meghal, de jön az orvos s feltámasztja. Néha kardtánc is kapcsolódik a „drámához”.^*

A szokás a szerencsés évkezdést biztosítja, a mezőgazdasági munka újrakezdésére utal. Az ekehúzás mint termékenységi agrárrítus Európa jelentős részében ismert, így a Balkánon, közvetlen szomszédaink közül pedig különösen a románoknál bírt nagy jelentőséggel; előfordul azonban a délszláv, a germán, a kínai stb. népszokások között is, hol a téli napforduló körüli időben, hol pedig a farsangi-koratavaszi szokások között.

A halált és feltámadást színrehozó, kardtánccal kapcsolatos játék vagy moreszka irodalma igen nagy. Chambers például egy primitív európai „ludus”-t tételez fel állatalakoskodással, halállal és feltámadással, s ennek továbbélését keresi Kelet-Európában és Angliában.^* E halált és feltámadást színrehozó játék nyomai a magyar szokásanyagban is feltűnnek.^*

Térjünk rá ezek után a számunkra legfontosabb, németalföldi anyag ismertetésére. E nap két elnevezésére már utaltunk: a verzworen maandag a tisztviselők hivatalbelépésére utal, a verloren maandag pedig arra, hogy ez a nap a céheknél a munka számára elveszett. Hollandiában és Belgium germán nyelvterületein azonban ez a nap nemcsak közigazgatási és céhes, hanem általános népi ünnep is volt.

Hollandia északi részében a nap legfontosabb elnevezése Kopper Maandag. E kifejezésnek sok magyarázatát adták, pl. azt, hogy ezen a napon a házaló alakoskodóknak, szerencsekívánóknak rézpénzeket osztogattak. Az újabb és valószínűleg helyes magyarázat a coppe (kupa) főnévvel s a copperen igével hozza kapcsolatba, aminek jelentése inni, lakomázni.

A Kopper-maandag szónak éppúgy mint a verloren, verzworen maandagnak eltorzítása sok népi etimológiára, újabb nevekre adott alkalmat, (Flora-maandag, Kopheltjesmaandag stb.) amikre itt épp ezért nem érdemes részletesen kitérnünk. Vannak azonban további elnevezései is, melyek sokkal közelebb hoznak még a nap általános jellegéhez. Ilyenek a Gekke maandag – bolond hétfő, Raasmaandag – tomboló hétfő, a razen (német rasen) igéből, a Blijde maandag – örömteli hétfő.^* Más fogalomkörből származik az Egyptische maandag kifejezés, mely József és Mária Egyiptomba való meneküléséről kapta nevét.^*

A népi szokásanyag közé tartozik Hansje Knap, egy termékenységi démon körmenete, akit zsákban hordoznak körül e napon. E körmenetet a gyerekek nagy zajjal, énekkel szokták kísérni, énekelnek is hozzá.^*

A történeti adatok 1456-ig vezetnek vissza, amikor az utrechti tanács említi a verloren maandag-ot azzal a meg jegyzéssel, hogy a napot mint máskor is, nagy vigassággal töltötték. Jelmezesekkel volt tele az utca, akik ételt és italt kéregettek a jómódúak házánál, az így összegyűjtött adományokat este nagy mulatság közben fogyasztották el. Flandriából és Észak-Hollandiából hasonló adatok vannak a XVI–XVII. századból; labdajátékokat is említenek.

Érdekes helyi variáció a leprások körmenete Amsterdamban a XVI. században, melyet több nyomat is megörökített; ezt a körmenetet csak a XVII. században szüntették meg. – Más adatok a XVII. századból megint az ifjúság házaló, adománygyűjtő szakásaira utalnak.

Említettük már, hogy a német adatok néha nem egy, hanem több geschworener Montag-ot is említenek. Hasonló ingadozás a németalföldi adatoknál is előfordul. Dordrechtben a verzworen mandag nem a vízkereszt utáni első hétfőt, hanem a karácsony utáni első hétfőt jelentette, néha pedig a húsvét utáni első hétfőt.^*

A további adatok általában lakomázásra, adománygyűjtő házalásra, lármázásra, játékokra vonatkoznak. Limburgban egy másik jeles nap szokásanyaga is ehhez a naphoz fűződött: ezen a napon a feleségek hátukon viszik férjeiket az ágyba, s azok megajándékozzák őket.^*

Végül még egy kis kitérőt kell tennünk, amely látszólag messze vezet, azonban szintén igen érdekes párhuzamokat nyújt a magyar regölő népszokáshoz. A karácsonyi tizenketted az indogermán népeknél kisebb-nagyobb mértékben halotti ünnep jellegét is őrzi.^* Ezen a napon a halottak az élők között időznek, s egyes germán és szláv területeken ilyenkor asztalt is terítettek a halottaknak, illetőleg a hazajáró lelkeknek, szellemeknek,^* sőt magát Krisztust vagy az angyalokat várták látogatóba. A tizenketted utáni napot, vagy később január 13-át Svédországban affaradagr jolarnak, ma Smalandban farängladagenek nevezik.^* Ez a kifejezés magyarul annyit jelent: az angyalok utazásának napja, s arra a hiedelemre utal, hogy az angyalok, illetőleg a halottak ezen a napon hagyják el ismét az élőket. Itt utalok a regös szöveg oly sokat vitatott soraira, ahol a rejtélyes látogatók szintén angyaloknak nevezik magukat, s hivatkoznak a terített asztalra (szellemasztalra) is;

6.

De térjünk vissza a magyar regelő hétfő elnevezésre, s összegezzük, hogy az eddigiekből milyen következtetéseket vonhatunk le.

Hagy a regelő hétfő elnevezés mióta jelenti a magyar nyelvben a vízkereszt utáni hétfőt, arra adatok hiányában nem tudunk válaszolni, mert a XVI. századnál korábbi említését nem ismerjük. Tekintve azonban e napnak az erdélyi szászoknál betöltött fontos szerepét, könnyen lehet, hogy már a XIV–XV. században – vagy esetleg még korábban is – külön magyar neve volt ennek a napnak.

Ami azonban minket elsősorban érdekel, az, hogy miért nevezték ezt a napot éppen regelőnek, miért jelölték azzal a névvel, amivel a nyugat-magyarországi karácsony-újév körüli népszokást is jelölik?

Ennek az egyezésnek többféle magyarázatát is megkísérelhetjük.

Arra már többször is utaltunk, hogy a magyar regelő hétfő nem lehet fordítása a geschworner Montag-nak, sőt ahhoz hasonlót sem jelenthet. Ugyanígy nem lehet fordítása a németalföldi – flamand elveszett hétfőnek (verloren maandag, lundi perdu), melyről feltételezhetjük, hogy esetleg a flamand telepesek külön megjelölése volt, de melynek ismerete hazánkban nem igazolható.

Azt viszont már feltételezhetjük, hogy a geschworner Montag és a regelő hétfő úgy felelnek meg egymásnak, hogy azt, amit az erdélyi szászok e napon cselekedtek, a magyar nyelv általában regelésnek nevezte. Ez a megfelelés azonban nem az eskütételre, a hivatalba lépés tényére vonatkozhat, hanem a beiktatást és a céhes ünnepet követő általános ünneplésre, eszem-iszomra, lakomázásra és mulatozásra.

Pais a reg szó etimológiájával kapcsolatosan többek között ezeket írja:

„A varázsünnepekkel, áldozatokkal együtt – amint ez emberiség szerte általános szokás – őseink is nagy evés-ivást: áldomást csaphattak. A nagy ivásnak természetes következménye volt, hogy a nem hivatásos varázslók, regösök is mámorba: regbe estek, azaz – ha másképpen is – regös-ök, részëg-ek, lettek. – Ami az evés fogalomkörében volt a tor 'nagyevés, torkosság', könnyen lehetett azzá így az ívásban a reg: a 'lerészegedéssel járó nagy ivás' kifejezője. Amilyen viszonyban a torol ige vagy torló igenév volt a tor-ral, olyan viszonyba került a jelzett körülmények között a regël ige vagy regëlő igenév a reg- névszóval: a reg 'részegség' vagy 'nagy ivás' létrehozását illetőleg művelését is jelentette.”

Ugyanakkor rámutat arra, hogy a Heltai-féle, a regelő hétről szóló tudósításban sem esik szó arról, „hogy a regelés szabályozott, rendszeres énekléssel, játékokkal, mutatványokkal lett volna egybekötve”. „A regelés tehát ez esetben bizonyára nagy ivás, erős italozás, részegeskedés értelmében jellemezte, ami ebben az időben végbement.”^*

Ugyanebbe a fogalomkörbe tartozik a holland Koppermaandag elnevezés is, mely a régi holland coppe-k (kupa) főnévből s a hozzátartozó hasonló igéből: copperen „inni, ünnepelni, áldomást tartani”, – származik, amely tehát szintén az e nappal kapcsolatos nagy ivás jelentését emeli ki.

Utaltunk már arra is, hogy mintha a céhes regelő hétfő kifejezésében valamiképpen a reggel fogalom is – legalábbis népetimológiai formájában – szerepet játszott volna. Azonban fontosabb ennél, hogy a vízkereszt utáni első hétfő – ha az egész nemzetközi szokásanyagot tekintjük – éppúgy évkezdésre utal, mint a modern nyugat-magyarországi regölés.

Itt azonban megint csak vissza kell térnünk kiindulópontunkhoz, a naptári elhelyezkedéshez.

Sebestyén helyesen emlékeztet arra, hogy bár a modern regelő népszokás súlypontja karácsonyra esik, a regölés mégsem karácsonyi szokás, hanem valójában újévi, évkezdő szokás; illetőleg abban az időben kapcsolódott karácsonyhoz, mikor az egyúttal az év kezdetét is jelentette. Így még világosabban értjük meg a magyar és német kifejezések megfelelését. – Hiszen a vízkereszt utáni hétfő – mint az eddigiekből már kitűnt – szintén az évkezdésre utal: a tizenketted ünnepi periódusa után bekövetkező, a vízkereszt vagyis a „Nagy-Újév” utáni első hétköznap, az év első valódi hétköznapját jelenti. Végeredményben tehát a modern nyugat-magyarországi regölés s a XVI–XVIII. századi erdélyi regelő hétfő egyaránt, az év kezdetére s az ezzel kapcsolatos szokásokra utal.

Itt kell most visszatérnünk a Heltai Gáspár által említett regelő hét problémájára. Ha a regelő hétfő valóban a regelő hét feje lenne, akkor a regelő hétnek a vízkereszt utáni első hetet kellene jelentenie, ami egyúttal már farsang kezdetét is jelezné. (Mindenesetre feltűnő, hogy Heltai a regelő hetet az ördög nagy ünnepének nevezi, amikor az emberek isznak, tobzódnak, lakoznak. Lehet véletlen egyezés is, de talán többnek tekinthetjük, hogy Bod Péter még 1757-ben is ugyanazokkal a szavakkal a farsangot nevezi az „ördög innepének”.)^* Farsang első hetének ilyesfajta kiemelése azonban nemigen szokásos az európai szokásanyagban, ahol általában „farsangfarka”, húshagyó kedd, illetőleg a húshagyót megelőző napok vagy hét köré csoportosulnak a mulatozás, a dramatikus szokások és egyéb elemek, s a farsang többi időszakában inkább csak egyes napokat s nem egész heteket emelnek különösen ki – főként januárban.

Egy másik lehetőség az, hogy a regelő hétfő nem kezdete, hanem befejezője a regelő hétnek – végső akkordja a tizenketted ünnepi periódusának, s a regelő hét maga a karácsonyi tizenketteden belül foglalt helyet, tehát időpontja megegyezett a modern regölő népszokáséval.

Itt most vissza kell térnünk Velledits megjegyzésére, aki a regelő hétfőt vízkereszt napi regöléssel hozta összefüggésbe. Bár az eddigiekben más magyarázatát adtuk a regelő hétfőnek, mégis az a véleményünk, hogy Velledits odavetett megjegyzésében több igazság lehet, mint ezt az első pillanatban gondolhatnók. A mai magyar vízkereszti népi szokásanyag nem túlságosan gazdag ugyan, de ebből nem következik az, hogy ez a középkorban is így volt. A vízkereszt-napi háromkirály járás és a regölés összefonódására magam is hallottam példát Zalaistvándon, ahol a század elején a háromkirály járt vízkeresztkor regölni.^* – Másrészről a XVII–XVIII. századi adatok azt mutatják, hogy pl. a betlehemezés és csillagozás (háromkirály járás), mely a mai népi szokásanyagban eléggé különvált – amennyiben ma a betlehemes pásztorjáték karácsonykor, a csillagozás vízkeresztkor szokásos – régebben gyakran együtt került előadásra, mégpedig inkább vízkereszt, mint karácsony idején.^*

A vízkereszt – mely szinte a karácsonyi tizenketted és a farsangi ünnepkör közötti elválasztó vonalat jelenti – éppen középponti elhelyezkedésénél fogva alkalmas volt arra, hogy mindkét ünnepkör szokásanyagát magához vonzza. A középkor kedvelt bolond-ünnepe, a Festum Stultorum időpontja is így ingadozik karácsony, január 1. és vízkereszt között.^* Éppen azon a területen, ahol a vízkereszt utáni első hétfőnek jelentősége van (Angliában, Németalföldön, Rajna-vidéken), a vízkeresztnek sajátos szokásanyaga van: a babkirály-választás^* (mely talán szintén összefüggésben áll a Festum Stultorum-mal). Nem csoda tehát, ha a vízkereszt utáni hétfő a századok folyamán maga is átmeneti jelleget öltött a karácsonyi tizenketted és a farsang között. Így van ez a nemzetközi szokásanyagban is, s ezért van az, hogy a néprajzi kézikönyvek hol ebben, hol abban az összefüggésben tárgyalják, s az angol Plough Monday-t pl. hol a téli napforduló ünnepköréhez, hol pedig farsanghoz számítják.^*

Összefoglalóan tehát megállapíthatjuk, hogy a vízkereszt utáni hétfő magyar regelő hétfő megjelölése bizonyosan magában foglalta a nagy ivás, lakomázás, áldomás értelmét, de ezen túlmenően valószínűleg utal a szerencsés évkezdésre, a termékenységet, a boldogságot biztosító szerencsekívánatokra is, akárcsak a nyugat-magyarországi regölés.^*

Regelő hétfő

1.

2.

3.

4.

5.

6.