Az iskolás gyermekek köszöntőinek, dramatikus játékainak külön időpontja Balázs-nap (február 3.) és Gergely-nap (március 12.). A XVII. század óta gyakran szólnak a feljegyzések a gergelyjárásról, balázsjárásról. A kettő közül a gergelyjárás szokása a régebbi és elterjedtebb, valaha egész Közép-Európában és Nyugat-Európában igen népszerű volt.* E nap az iskola téli időszakának befejező napja volt, s egyben a mezőgazdasági munka egyik kezdő napjának is tekintették. Gergely pápát, az iskolák patrónusát püspöki ruhában személyesítették meg, az iskolások katonás rendben, néha lovon vonultak fel. Ezen a napon kirándulásokat is rendeztek.
A balázsjárás szokása már ritkább, Magyarországon kívül leginkább cseh, morva, szlovák területen fordul elő. Hozzánk feltehetőleg szlovák közvetítéssel került. A XVIII. század elején jegyzi meg Bárány György (Francke Ágost Hermann pedagógiai művét fordítva): „A christkindllel sem kell a gyermekeket bolondítani. Mellynél még bolondjabb a mi Magyaraink közt a Tót Mester uraimék által bé hozatott Balás napi ugrálás a szalonnás nyárs körül, a mellyet ki nem nevetne, és improbálna az igaz keresztyének között? De vagynak közöttünk több efféle gonosz szokások is.”*
Szeniczei Bárány János Győr megyei ev. lelkész 1756-ban is tiltja a gyermekek balázs- és gergelyjárását „otsmány énekekkel és bóhócos ugrándozással”.*
Gergely napi köszöntők a XVII–XVIII. századból is maradtak ránk. Ács Mihály énekeskönyvében (Zöngedöző mennyei kar. Lőcse, 1696.)* találjuk a „Szent Gergely doktornak, híres tanítónknak az ő napja…” kezdetű köszöntő egyik legrégibb feljegyzését. Schram Ferenc a XVIII. század első feléből származó köszöntő szöveget tett közzé.* (További régi szövegek még publikációra várnak.)
Ma már leginkább csak Dunántúlon és palóc vidéken gyakorolják e szokást, azonban Erdélyben is ismerték. Dugonics írja a Példabeszédekben: „Szent Gergely vitézze ő: ezt az olyan vitézekrül mondgyák, kik erötlenek. Sz. Gergely napján régentén a kisdedek katonásdit játszottak és a' várost körül járták vagy lovon vagy némelyek gyalog. Villogtatták kardgyokat de senkit se vágtak. Ezt még meg tartották Meggyesen és szemeimmel láttam, midőn ott 1767-dikban a hatodik iskolát tanítottam.”*
A balázsjárás szokása a források szerint is cseh vagy szlovák közvetítéssel került hozzánk. Köztudomású, hogy már régen Szent Balázshoz imádkoztak a torokfájás elkerülése céljából. A legrégibb ismert Balázs-áldások hazánkban a XVI. századból származnak. 1530-ban egy kolozsvári plébános jegyzett fel ilyet (Oratio ad Blasium contra anginam).* Feltehetőleg ez a kapcsolat tette Balázst a gyermekek védőjévé, de már a köszöntő csak a „kolbász-áldásra” utal.
Varju Elemér XVII. századi Balázs-járó szöveget publikált. (Ma Van Szent Balázs napja stb.)* – E magyar-latin zagyvalékszöveg éppúgy utal a szalonnagyűjtésre, mint a Schram Ferenc által publikált köszöntő.* Hasonló szalonnagyűjtő énekeket a dunántúli gyerekek farsang végén is énekelnek.
Ott, ahol e két szokás virágzott, a Balázs- és Gergely-napi köszöntés néhol biztosított járandósága volt a kántortanítónak, és ez magyarázza e szokás életképességét.* E két dramatikus formájú, alakoskodással egybekötött köszöntés mellett az iskoláskorú gyermekek csaknem minden jeles napon jártak még köszönteni. A féldramatikus köszöntések közé tartozik a székelyek húsvéti,* karácsonyi veszekedős játéka.
Edvi Illés Pál idézett cikkében hivatkozik a „türkölősre és leventásra”;* az előbbi a húsvéti tojás-játékokra utalhat a leventás pedig a fiúgyermekek birkózására. Szirmay Antal írja:*
„Leventa significat pugilem. Ita hodiedum apud Tybiscanos dum iuvenes colluctantur, lusus iste vocatur Leventás, victor Bél-Leventa.”
Mészáros István egy tanulmányában foglalkozik a kolduló diákság intézményével a történeti Magyarországon, s utal arra a fontos szerepre, amit e mendikáns diákok néhány népszokásunk terjesztésében betölthettek. A gergely- és balázsjárás falusi elterjedésében is bizonyára jelentős szerepe volt a tanítóknak és növendékeknek.*